Radikális reformot ígér Nagy Ervin, a frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkár
Vasárnap hivatalossá vált, hogy a színész a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára lett. Elsősorban a Nemzeti Filmintézet átalakítását és a kulturális közpénzek elosztásának szakmai alapokra helyezését ígérte.
Tovább olvasom a cikket
„Vállalkozó vagyok: ha nem dolgozom, nincs fizetésem” – Hevér Gábor a színészi pálya kíméletlen valóságáról
Hevér Gábor arról beszélt, hogy a színészi szakmában nem engedheti meg magának a betegséget, mert akkor éhen marad. A színész szerint ez a kiszolgáltatottság a pálya velejárója, és nem tudja, mi lesz vele idős korában.
Hónapokig tartó súlyos betegség után először állt kamera elé Erdő Péter
A bíboros a szeretetről, békéről és nyugalomról beszélt a visszatérő videójában, amit az egyházmegye csatornáján tettek közzé. A mostani volt az első alkalom, hogy a február óta lábadozó Erdő Péter ismét kamera előtt jelent meg.
Ököllel ütötte a zebrán keresztbe álló furgont, a sofőr erre majdnem rátolatott a biciklisre a Margit hídnál
Egy furgon sofőrje és egy kerékpáros keveredett konfliktusba Budán, az Árpád fejedelem útján. Miután a biciklis ököllel megütötte a járművet, a sofőr visszatolatott felé, majd egy piros lámpán is áthajtott.
Ez a vércsoport 16 százalékkal növelheti a korai sztrók kockázatát
Egy nagyszabású kutatás szerint az A vércsoportúaknál magasabb a 60 év alatti agyi érkatasztrófa esélye. Ezzel szemben a 0-s vércsoportúaknál 12 százalékkal alacsonyabb a kockázat, ami a véralvadási faktorokkal állhat összefüggésben.
Radikális reformot ígér Nagy Ervin, a frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkár
Vasárnap hivatalossá vált, hogy a színész a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára lett. Elsősorban a Nemzeti Filmintézet átalakítását és a kulturális közpénzek elosztásának szakmai alapokra helyezését ígérte.
Órákon belül eldőlhet a Hormuzi-szoros sorsa, Trump fontos bejelentést tett
Az amerikai elnök szerint a véglegesítésre vár az az egyezség, amely a Hormuzi-szoros megnyitását is tartalmazza. Marco Rubio külügyminiszter szerint akár még vasárnap bejelenthetik az alku részleteit, amely a globális olajpiacra is hatással lehet.
Kilencemeletes épület omlott össze a Fülöp-szigeteken, 21 embert keresnek
Egy építés alatt álló, kilencemeletes épület dőlt romba Angeles Cityben egy heves vihar után. A hatóságok szerint 26 embert sikerült kimenteni, de a mentés még tart.
Vad Kati elárulta, hogyan csöppent a felnőttfilmek világába
A Friderikusz Talkshow-ban szereplő Vad Kati egy ügynöki hirdetésre jelentkezve került a felnőttfilmes szakmába. Bevallása szerint kezdetben nem volt biztos a döntésében, de egy „bajtársias közegbe” került, ahol kibontakoztathatta a vadságát.
Napokig keresték, végül holtan találták meg a Netflix sztárját – a rendőrség szerint gyilkosság történhetett
A 45 éves Stewart McLean maradványait a hétvégén azonosították, miután múlt hétfőn bejelentették az eltűnését. Az ügy akkor került az emberölési nyomozókhoz, amikor a keresőcsapatok gyanús bizonyítékot találtak.
Százezres tömeg előtt, lóháton jelent meg Tóth Gabi a csíksomlyói búcsún
Az énekesnő a közösségi oldalán tett közzé fotókat, amelyeken lóháton látható a vallási eseményen. A csíkszeredai polgármester szerint több mint 330 ezer ember vett részt a búcsún, köztük Sulyok Tamás és Áder János is.
Gólt lőtt Szoboszlai, apukáját rongybábúként kapták fel örömükben a Liverpool-drukkerek
Szoboszlai Zsolt nem a VIP-páholyból, hanem a keménymag szektorából nézte a meccset, amikor a fia betalált. Az esetről a Spíler TV-nek mesélt, ahol a Liverpool sztárja is nyilatkozott.
Fotókon a víz alatti maldív barlang, ahol 5 olasz búvár halt meg
A mentést végző finn barlangi-mentőcsapat hozta nyilvánosságra azokat a felvételeket, amelyek a Vaavu-atollnál lévő víz alatti barlangban készültek. Az ügyben az olasz hatóságok gondatlan emberölés gyanújával indítottak nyomozást.
Egy brit orvos meglepő tanácsa, ha beüt a kánikula: a tej jobban hidratál a víznél
Dr. Natasha Fernando orvosi igazgató a 30 fok feletti kánikulában a tejfogyasztást javasolja. A szakértő szerint a tejben lévő nátrium segít a szervezetnek hosszabb ideig visszatartani a vizet.
„A szíve nem bírta tovább” – elhunyt a brutálisan meggyilkolt Szita Bence édesanyja
A család közlése szerint csendben elaludt Szita Bence édesanyja, Szita Szilvia. Az asszony a gyász mellett epilepsziával, magas vérnyomással és pszichés problémákkal is küzdött.
Kinevezték a Tisza-kormány 55 államtitkárát, több tárcánál is nők kerültek többségbe
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a kormány 55 új államtitkárának kinevezését, a névsor a vasárnapi Magyar Közlönyben jelent meg. A kinevezettek között a legfiatalabb 28, a legidősebb 66 éves, a Szociális és Családügyi Minisztériumot pedig kizárólag nők vezetik.
Kálnoki Kis Attila lesz az új sportállamtitkár
A 24.hu főmunkatársát kérte fel Pósfai Gábor belügyminiszter a sportügyekkel foglalkozó szakállamtitkári posztra. A sportirányítás ezzel a Belügyminisztérium hatáskörébe került.
Scherer Péter utolsó interjújában: A három csodálatos gyerekemen kívül életem legnagyobb sikere az, hogy színész lettem
A kedden elhunyt színész a szombaton adásba került Friderikusz TalkShow-ban idézte fel, hogy régen egy sérülés sem állíthatta meg, és a színészek mindent megtettek egy-egy előadásért.
Videón, ahogy a nyitva felejtett csatornaaknába zuhan játék közben egy 6 éves kisfiú
A gyerek egy nyitott közműaknába zuhant a kazahsztáni Ekibasztuz központjában. A család szerint aznap munkások dolgoztak a helyszínen, de a több mint kétméteres gödröt semmivel sem biztosították.
„Hidakat igyekszem építeni különböző világok közé” – Orsós Lajost cégek bérelik fel, hogy segítsen megérteni a dolgozóikat
A módszere nem mindennapi: ő is beáll dolgozni például a gyártósor mellé, közben folyamatosan beszélget a munkásokkal, majd prezentálja a vezetőségnek, min kellene változtatniuk. Az egyik ügyfelénél néhány hónap alatt közel harmadára csökkent a fluktuáció.
Lövöldözés a Fehér Háznál: agyonlőtték a támadót, egy ártatlan járókelő életéért küzdenek
A Secret Service agyonlőtt egy 21 éves férfit, aki a Fehér Ház egyik ellenőrzőpontjánál fegyvert rántott és tüzet nyitott. Donald Trump elnök az incidens alatt a rezidencián tartózkodott, az események nem érintették.
Hihetetlen, de 83 éves lett Levente Péter, az ország Móka Mikije: „Láthatatlan őrangyalokkal vagyok körülvéve”
Pontosan 60 évvel ezelőtt indult a Zsebtévé, aminek ikonikus arca volt az egykori Móka Miki. Tizenegy évig szórakoztatta így a gyerekeket.
„Évtizedekig nem ittam” – egyre több nőnél bukkan fel 50 fölött az alkoholprobléma, ez áll a háttérben
A későn induló alkoholizmus egyre több 50 év feletti nőt érint, akik élethelyzeti változások miatt nyúlnak a pohár után. Van belőle kiút? És mik a figyelmeztető jelek?
„Sokkot kaptam!” – Stohl András lánya elárulta, hogyan jegyezte el a főnöke Thaiföldön
Az esküvőt jövőre tervezik, mert idén már nem jön össze.
Szeretsz kertészkedni? A piszok a körmöd alatt lehet a legjobb antidepresszánsod
Felfedezték, hogy a kertészkedés után a körmöd alatt maradó föld olyan baktériumot tartalmaz, amely természetes antidepresszánsként hat, és az olyan erős gyógyszerek működését utánozza, mint a Prozac.
Felfoghatatlan, mit láttak az atomfegyver-bázis felett: „Gyakorlatilag nem jutottunk szóhoz” – vallotta a Pentagon tisztje
A PURSUE program második csomagjában publikált több tucat korábban titkosított UAP-fájlt. Az anyagok között a 2023-as Lake Huron-i incidensről készült videó is szerepel.
A dietetikus szerint ezért ne edd meg frissen a fehér kenyeret, bármennyire is szereted
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez csak egy újabb TikTok-on terjedő wellness-mítosz, a dolog mögött kőkemény tudomány áll.
Kiderült, ki hívta meg pontosan Presser Gábort a Kossuth térre - és az is, miért mondott végül igent
A legendás zenész egy interjúban beszélt a kulisszatitkokról. Elmondta, már a telefonhíváskor elképzelte, ahogy a hatalmas tömeggel együtt énekel.
Megdöbbentő kutatás: a magyarok közel fele küzd a társas magánnyal
Friss adatok szerint a magyar lakosság jelentős részét érinti a társas izoláció, ami különösen a nagyvárosokban erős. A jelenség növeli a korai halálozás kockázatát, jobban, mint az elhízás.
Zoltán Erika elárulta, hogyan fogyott le 20 kilót
Az énekesnő éjjeli bagoly életmódja miatt teljesen átalakította az étkezését. Vacsoránál már csak csipeget a férje tányérjából, a tudatos nassolásról viszont nem mondott le.
11 tárgy, ami egy intelligens ember otthonából hiányzik
Nem a méregdrága bútorok és a legújabb trendek számítanak, sőt, épp az ellenkezője igaz. A kutatások szerint bizonyos tárgyak hiánya mutatja meg, ki gondolkodik igazán tudatosan.
„Nélkülem nem jutottál volna idáig” – íme 7 jel, ami leleplezi a mérgező anyát
Az ehhez hasonló mondatokkal a saját érdemének állítja be a te sikereidet, miközben finoman megaláz. A passzív-agresszív megjegyzések mögött gyakran irigység és kontrollvágy húzódik.
„Nem vagy fontos” – ezt üzened a gyerekednek, ha folyton a telefonodat nyomkodod
A szülői phubbing, vagyis a telefonozás a gyerek jelenlétében, az elhanyagoltság érzését kelti a fiatalokban. Egy friss kutatás szerint ez serdülőkorban okostelefon-függőséghez vezethet.
Hiába keresel jól, mégis állandó pénzszűkében vagy - íme a hibák, amiket elkövetsz
A pénzügyi kudarcok mögött gyakran nem nagy hibák, hanem apró, mindennapi beidegződések állnak. Ezek a viselkedésminták észrevétlenül szabotálják a gyarapodást a mindennapokban.
KVÍZ: Hírességek, akik az Ikrek csillagjegy szülöttei - felismered őket?
Igazi kettős csillagjegy tele energiával és vidámsággal - ők az Ikrek csillagjegy szülöttei. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
„Azt hiszik, esik az eső” – ezzel a trükkel űzheted el a darazsakat
A szakértők egy egyszerű vízpermet használatát javasolják a teraszon megjelenő darazsak ellen. A rovarok esőnek érzékelik a vizet, ezért a fészkükbe húzódnak vissza.
Pszichológus a Tóth testvérek háborújáról: évekig is elhúzódhat a békülés
A politikai ellentét mély sebeket ejtett a testvéreken. Gaál Viktor szerint a vakhit miatt a meggyőzés most teljesen hiábavaló lenne.
30 fokot jósolnak Pünkösdre: 6 divatbaki, amit jobb, ha elkerülsz
A rossz anyagválasztás miatt úgy érezheted magad, mintha egy nejlonzacskóban lennél. A szűk szabás és a sötét színek szintén a leggyakoribb hibák közé tartoznak.
Onkológusok riadót fújtak: ezt az egy dolgot azonnal dobd ki az otthonodból
A kedvenc légfrissítőd lehet a ludas, amitől azonnal meg kell válnod. A benne lévő vegyi anyagok ugyanis hosszú távon növelhetik a rák kockázatát.
„Én úgy éreztem, hogy hibátlan vagyok” – Bochkor Gábor elárulta, miért kellett pszichológushoz mennie
A rádiós elmondta, egyszerűen nem állt össze neki, amiket akkori párja mondott. Úgy véli, a terápiára is rá lehet kapni, mint egy drogra, és ezt is kezelni kell.
Megdőlt egy régi szépségápolási mítosz: ennyiszer kell valójában hajat vágatni
A hajvágás ideális gyakoriságát a frizura típusa és a haj állapota határozza meg, nem egy általános szabály. Míg egy bob fazon 4-8 hetente, a hosszú haj akár félévente is igényelhet csak igazítást.