Rogán Antal még mindig bruttó 25 milliót keres a találmányával, miközben az azt hasznosító cég árbevétele jelentősen visszaesett
A volt miniszter a júniusi vagyonnyilatkozatában ugyanazokat a számokat tüntette fel, mint januárban. Ez alapján továbbra is 750 millió forintot tart a feleségével közös értékpapír-számlán, közös bankszámlájukon pedig több mint 100 millió forint pihen.
Tovább olvasom a cikket
Az Integritás Hatóság elnöke arról, miért tálalt ki: Szerettem volna elmondani, hogyan nézett ki egy ilyen homéroszi Odüsszeia 2023-tól 2026 elejéig Magyarországon
Bíró Ferenc Pál az ATV Egyenes beszéd című műsorában idézte fel, hogyan próbálták meg befolyásolni a munkáját az Orbán-kormány miniszterei, és felbecsülte a rendszerszintű korrupció mértékét is. Arról is beszélt, hogy mi mindent csinált az általa vezetett hatóság az elmúlt években, és ezeknek milyen hatása volt.
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen, feleségét felfüggesztett börtönre ítélnék
Biró Ferenc Pált hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. Az Integritás Hatóság elnöke a minap több interjúban is kitálalt, szerinte az az ellene indított büntetőeljárás teljes mértékben koholt vádakon alapul.
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
„Bibi, jobb ha óvatos vagy, mert nagyon hamar magadra maradsz” - Trump így tette helyre Netanjahut
Ezzel a nyers üzenettel győzte meg Donald Trump az izraeli miniszterelnököt, hogy függessze fel az Irán elleni katonai műveleteket. Az amerikai elnök békemegállapodásban reménykedik, azonban Irán és Izrael egyelőre nem tűnik nyitottnak a washingtoni tervre, és sajtóhírek szerint Trump és Netanjahu kapcsolata is feszültté vált.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai propaganda megszüntetése és egy pénzügyi audit levezénylése lesz.
Magyar Péter: Ma a történelem szemétdombjára helyezzük az illiberális Orbán-rendszer jogállambontásának ékkövét
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben vezette fel Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatról szóló vitát. Szerinte a hivatal az orwelli Igazságminisztériumhoz hasonlóan „tornyosult” a magyar emberek feje fölé, és pont annyi köze volt a szuverenitáshoz, mint a híres irodalmi mű minisztériumának az igazsághoz.
Rogán Antal még mindig bruttó 25 milliót keres a találmányával, miközben az azt hasznosító cég árbevétele jelentősen visszaesett
A volt miniszter a júniusi vagyonnyilatkozatában ugyanazokat a számokat tüntette fel, mint januárban. Ez alapján továbbra is 750 millió forintot tart a feleségével közös értékpapír-számlán, közös bankszámlájukon pedig több mint 100 millió forint pihen.
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.
„Újságírással” keresett milliókat havonta Németh Balázs, aki több mint 100 millióval tartozik
Friss vagyonnyilatkozata szerint a fideszes képviselő az elmúlt három évben havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti összeget kapott újságírás címén. Korábban az atlétikai vb-t szervező cég vezetőjeként is hasonló fizetést kapott, és egy trafikcége is rekordbevételt termelt.
Gulyás Gergely felvette a Babavárót, Orbán Balázs 30 milliós takarékbetétje eltűnt
Nyilvánosságra hozták a Fidesz-frakció tagjainak vagyonnyilatkozatait, amelyekből többek közt kiderült, hogy Szijjártó Péter a bankszámláján félretett pénzét növelni tudta, Lázár János készpénze viszont jelentősen apadt. Radics Bélának 5 milliós óragyűjteménye van, Vitályos Eszter pedig alig 400 ezer forintot tett félre.
Kiderült, hová vezet Orbán Viktor első útja a választási vereség után
A volt miniszterelnök Brüsszelbe utazik, ahol a Patrióták Európáért csoport találkozóján vesz részt és sajtótájékoztatót is tart. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója megerősítette a hírt.
„Számoljanak el, hogyan lopták el az országot 16 év alatt” – Ruff Bálint először szólalt fel a parlamentben, Magyar Péter hangosan felnevetett közben
A Miniszterelnökséget vezető miniszter először kapott szót a parlamentben, miután a fideszes Panyi Miklós képviselő azonnali kérdést intézett hozzá. A miniszter válaszában az elmúlt 16 év kormányzásának felelősségét firtatta, bocsánatkérésre szólítva fel a volt kormánypártot.
Kapitány István a leggazdagabb tiszás képviselő: Maseratija és spanyolországi nyaralója is van
A gazdasági és energetikai miniszter leadta első vagyonnyilatkozatát, amelyben milliárdos befektetései mellett egy spanyolországi ingatlant is feltüntetett. A Shell egykori globális alelnökéből lett politikus bejelentette, hogy a teljes miniszteri fizetését jótékony célra ajánlja fel.
Magyar Péter indoklás nélkül, azonnali hatállyal kirúgta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a menesztést Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta, a kormányfő pedig ennek megfelelően döntött. A hivatal új elnökét egyelőre nem nevezték meg.
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.
Százmilliós megtakarítások és sportautók – óriási vagyoni különbségek vannak az új kormánytagok között
A miniszterek vagyonnyilatkozatai alapján Kapitány István a leggazdagabb, de Tanács Zoltán és Pósfai Gábor is százmillió forint feletti megtakarítással rendelkezik, előbbi egy sportautó-flottát is fenntart. Vannak azonban olyan miniszterek is, akik csupán néhány millió forint készpénzt vallottak be.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezik a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a jelenlegi rendszert, amit alkalmatlannak tart a vagyonosodás követésére.
Kijött Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata
A volt miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott tavalyhoz képest, a feleségével közös bankszámlán félretett pénzösszeg viszont nőtt az előző vagyonnyilatkozatához képest. Mutatjuk, mi jár(na) neki távozó képviselőként és volt kormányfőként.
88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata
Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit keres most, és mennyivel csökken a fizetése júliustól.
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.
Hiába váltak el egymás miatt, mégis szakított Ariana Grande és Ethan Slater
Véget ért Ariana Grande és Ethan Slater viharos körülmények között indult kapcsolata. A források szerint már jó ideje nincsenek együtt. Ez magyarázza az énekesnő drámai fogyását?
A pénztárcádban lapuló fillérek akár 100 ezret is érhetnek: egyetlen apróságot kell csak megnézned rajta
Egy 1946-os kétforintos érméért akár 50 ezer forintot is fizethetnek a gyűjtők. Az értéket szinte kizárólag az határozza meg, hogy mennyire kopásmentes a példány.
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.
„Olyan kérése volt a páromnak, hogy egy emlékezetes helyen kérjem meg a kezét” – egy férfi az Operettszínházban váltotta be az ígéretét
Egy néző, Solti László az Operettszínház közönsége előtt kérte meg párja, Fehér Ibolya kezét. A nem mindennapi eseményt a teátrum művésze, Erdős Attila segítette egy színpadi „bátorságpróbával”.
Nagypapa lesz Jolly: egy kislány unoka hozhatja el a békét a családi háborúba
Jolly fia, a Slyron művésznéven ismert Tarcsi Szilveszter a közösségi oldalán közölte, hogy feleségével kislányt várnak. A gyermek érkezése új fejezetet nyithat a családban, ahol a felek egy éve a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak.
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.
Fábry Sándorral már nem terveznek - Lezárul egy korszak a közmédiánál
A Médiapiac információi szerint a közmédia nem folytatja a jelenlegi formában a Fábry című műsort. A produkció stábjában már kész tényként kezelik a változást, több stábtagtól el is búcsúztak.
Kutatás bizonyítja: aki így posztol a közösségi médiában, az nem tervez hosszú távra a párjával
A Texasi Egyetem kutatása szerint a „soft launch”, vagyis a partner rejtett posztolása a kapcsolat gyengeségére utalhat. A felmérés szerint az így posztolók kevésbé elégedettek és elkötelezettek.
Jason Derulo előtt bizonyíthat Pető Brúnó a Budapest Park színpadán: "Sokkockás hassal nem tudok szolgálni, de a jó hangulattal megpróbálkozok"
A 24 éves Pető Brúnó kapta a lehetőséget, hogy a nemzetközi popsztár, Jason Derulo előtt lépjen színpadra. A rapper biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor a sport helyett a zenét választotta. Bár a világsztár kockahasával nem tud versenyezni.
Fésűs Nelly kiskorú lánya egy felnőttfilmes sorozatban debütál: ez a szerep sokakat meglepett
Az RTL új, a 90-es évek pornóvilágáról szóló Birodalom című sorozatában debütál Fésűs Nelly lánya, a 11 éves Elza. A sorozat az emberi sorsokat is igyekszik majd bemutatni. Több gyerekszínész is megjelenik a produkcióban.
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.
Matt Damon drámai vallomása – a hollywoodi karrierje az apaságát teszi tönkre
A világsztár Matt Damon szerint a hollywoodi életmód és a szakmai bizonytalanság komolyan rányomja a bélyegét az apai szerepére. A színész elárulta, a folyamatos bizonyítási kényszer miatt nehezére esik a jelenben élni, és ez elveszi az időt a négy lányától.
Nyáry Krisztián árulja családi otthonát, különös módszerhez folyamodott a tolakodó ingatlanosok ellen
Az író a közösségi oldalán hirdette meg az eladó, 114 négyzetméteres családi ingatlant. A posztban egyedi módon jelezte a kéretlen ingatlanközvetítőknek, hogy ne keressék, mert már van segítsége.
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.
Bódi Csabi elárulta, mi volt az a kíméletlen mondat, ami elindította a 25 kilós fogyását
Bódi Csabi bevallotta, egy tükör előtti kíméletlen mondat indította el a drasztikus életmódváltását, ami 25 kilós fogyáshoz vezetett. A zenész szerint a legfőbb motivációt mégis a családja és a kislánya jövője jelentette, mert 110 kilósan már a legegyszerűbb mozgás is nehezére esett.
Rúzsa Magdi valóra válthatja a fiatal rapper álmát: a hírek szerint közös dalon dolgoznak Mollywooddal
Rúzsa Magdi egy közös fotót posztolt Mollywooddal, a Bors pedig megerősítette, hogy a két előadó közös dalon dolgozik. Az együttműködés ötlete egy korábbi internetes-mémből ered.
Egyikük börtönbe került Irakban, másikuk bejutott Észak-Koreába is: elképesztő sztorik a Most Traveled People nevű közösség világutazóitól
Portugáliában találkozott a Most Traveled People nevű közösség mintegy 200 tagja, közülük 103-an igazoltan jártak már a bolygó mind a 193, ENSZ által elismert országában. A hihetetlen történetek mellett azt is elmondták, nagyjából mennyibe kerülhet a világutazás.
Vörös rózsák és fodros menyecskeruha – ilyen volt Filipánics Bálint és Czibolya Nikolett titkos vidéki esküvője
A Sándorfalván tartott esküvőn a vörös szín dominált a dekorációban, a virágoktól a masnikig. A menyasszony egy nagy uszályos fehér ruha után egy népi motívumos menyecskeruhát is viselt.
Tevét kaptak lencsevégre budapest utcáin sétálni - A kommentelők már meg sem lepődtek
Az interneten terjedő videón jól látszik, ahogy egy férfi teljes nyugalommal sétáltat egy dromedárt Budapest utcáin. A szokatlan jelenet megdöbbentette a nézőket, a kommentelők egy része azonban már meg sem kérdőjelezi, hogyan kerülhetett az állat a fővárosba.