„Tisza 52, Fidesz 34” – Magyar Péter egy eltitkolt közvélemény-kutatásról beszélt
Azt mondta a Klubrádióban: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34.”
Az Országgyűlés döntött: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
A kilépésről szóló javaslatot 134 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A Nemzetközi Büntetőbíróság tavaly adott ki elfogatóparancsot az izraeli miniszterelnökre, akit Orbán Viktor még aznap meghívott Budapestre.
Szijjártó Péter: Felszólítom Brüsszelt, hogy ne akadályozza a béketárgyalások sikerét
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi posztban reagált Trump és Putyin telefonbeszélgetésére, valamint a bejelentett tűzszüneti egyeztetésekre.
Somogyi Zoltán: Amit Orbán előállított, hozhatja azt is, hogy Magyar Pétert és a Tiszát félreállítják, kérdés, meg lehet-e ezt csinálni a magyar néppel
Belefordulhatunk akár egy sokkal keményebb autokráciába is, de ha van egy elkötelezett, több milliós tábor, amely szembemegy az orbáni akarattal, akkor a miniszterelnök nem tud sikeresen bekeményíteni - mondja a politikai elemző.
Ördög Nóra kislánya tarolt a tévében – Micit mindenki imádta a Kincsvadászokban
Mici nemcsak bőbeszédű volt, de a műtárgyas műsor szereplői szerint akár műsorvezető is lehetne belőle. A család egy 18. század végén készült fényképezőgépet kínált eladásra.
Karácsony Gergely: Felgyújtom magam, ha nem sikerül a kormánnyal megállapodni a Rákosrendezőről
A főpolgármester szerint politikai botrány is lehet abból, ha nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal. A Pride-ot pedig mindenképp megtartják – akár tetszik, akár nem.
Napi luxi: Hadházy Ákos ezúttal Sarka Kata négymilliós papucsáról posztolt, fotókat is mutatott róla
Újabb drága holmira bukkant a független országgyűlési képviselő: ezúttal Rogán Cecília üzlettársának luxus-lábbelijéről mutatott képeket a követőinek.
Csilivel kínozta az aranyeres rabot – Megdöbbentő, mit tehetett a tiszalöki börtönorvos
A doktornőt és három társát bíróság elé állítják, miután a vád szerint brutálisan megalázták a rabot. Az ügyészség szerint szándékosan okoztak neki fájdalmat az orvosi vizsgálat alatt.
Albérletet keres az édesanya - Újra válságban Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata?
Ivett külön keres albérletet a gyerekekkel, Miki nem reagál a részletekre. Egy informátor szerint a baleset után romlott el minden.
Trump és szövetségesei szerint a Fehér Ház eltitkolta Biden rákbetegségét
A korábbi amerikai elnököt prosztatarákkal diagnosztizálták, a daganat már a csontjaira is átterjedt. Trump és más politikusok szerint a betegség jelei már korábban is láthatók voltak.
Szoboszlai Dominik a pályán jelentette be, hogy apa lesz
A magyar labdarúgó válogatott sztárja a pályán és az életben is nagyot villantott. Felesége, Buzsik Borka már több hónapos terhes, nyáron érkezik a kis Szoboszlai.
Visszatér Budapestre a világhírű olasz pop-opera trió, az IL VOLO
A november 14-i koncerten a közönség különleges zenei utazást tehet az olasz klasszikusoktól a modern pop-opera világáig. Ez a koncert garantáltan felejthetetlen élményt nyújt minden korosztály számára.
Kósa Lajos elmagyarázta az RTL-nek, miért listázható bárki, aki uniós támogatást fogad el
Halász János a bizottsági ülés után sem válaszolt a sajtónak, Kósa Lajos viszont igen. Elmondta például, miért tiltanák el az egy százalékos felajánlásoktól a listázott szervezeteket.
Trump és Putyin kétórás beszélgetése után megindulhatnak a tűzszüneti tárgyalások Ukrajna és Oroszország között
A Fehér Ház közölte, hogy Trump egy második hívást is indított, amelyben Macron, Meloni, Stubb, Ursula von der Leyen és Zelenszkij is részt vett. Trump szerint a Vatikán kész helyet biztosítani később a béketárgyalások számára.
A séf, aki haldoklóknak készíti el az utolsó vacsorát, elárulta, mit kérnek tőle a leggyakrabban
Ha a beteg már nem tud szilárd ételt enni, a brit szakács akkor is gondoskodik róla, hogy valami finomság kerüljön elé – például zselé vagy fagylalt. A főzés mellett az alkalmazkodás is fontos része a munkájának.
Magyar Péter meghirdette a „Békések Ligáját” – ezzel reagált a Fidesz „Harcosok Klubjára”
„Az nem egy politikai hiba volt, amit Orbán Viktor elkövetett. Az egy bűn volt” - mondta a Tisza Párt elnöke a kormányfő tihanyi beszédéről.
Brutális: karddal vágta le élettársa haját, kényszerítette, hogy a kutya táljából egyen, és egy szikével vésse a monogramját az ujjába
Hét és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki évekig verte, megalázta élettársát, végül meg is késelte. A tárgyaláson mindent beismert, de csak annyit mondott, hogy sajnálja, amit tett.
Vérzéses tüdőgyulladásban halt meg 13 éves lányuk, az ügyészség igazat adott a szülőknek, folytatni kell a nyomozást
Amikor Niki vért hányt, megint Mátészalkára, de ezúttal a gyermeksürgősségire rohantak vele. A szülők szerint ott nem akarták elhinni, hogy az ügyeleten is voltak az életveszélyes állapotú gyerekkel.
Az Európa Tanács a nagytakarítási törvényről: felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy függessze fel a törvénytervezet tárgyalását
Szerintük a törvény „felhatalmazná a kormányt arra, hogy korlátozásokat vezessen be egyesületek és médiumok ellen, homályos és pontosan meg nem határozott indokokra hivatkozva, amelyek csődbe vihetik vagy bezárásra kényszeríthetik ezeket.
„A béke jegyében mindenki szanaszét lesz csicskítva” – Újabb Kormányinfó+, ezúttal a Harcosok Klubjáról
„Kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink – most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja.” Lengyel Tamás ismét parádés tájékoztatót tartott.
„Tisza 52, Fidesz 34” – Magyar Péter egy eltitkolt közvélemény-kutatásról beszélt
Azt mondta a Klubrádióban: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34.”
Gólyahír! Apa lesz Szoboszlai Dominik, az is kiderült, mikor érkezik a kis trónörökös
Szokatlanul beszédes gólöröm zajlott le a Liverpool–Brighton meccsen, de nem az xG vagy a pressing-statisztikák miatt kezdett zsizsegni a net, hanem mert Szoboszlai Dominik épp magánéletéről nyilatkozott.
Steiner Kristóf: A vegán gyros, ami nem akar hús lenni
Következik egy recept, amiben benne van három generációnyi szeretet, egy visszatérés ereje – és az elengedésé is.
Videóban kért bocsánatot a BBC-től antiszemita posztja miatt távozó riporter
Gary Lineker kilépett a BBC-től, miután a a cionizmust firtató, patkányos illusztrációval ellátott posztot osztott tovább. A csatorna elhatárolódik, üdvözli a kilépést, és semmilyen kompenzációt vagy kártérítést nem ítélt meg Linekernek.
Tücsökből készült fagyi veri idén a balatoni lángost - itt a Ciripella
Nem az a legdurvább, hogy rovarokkal készült fagylalt lesz a magyar tenger 2025-ös slágere: hanem hogy népszerűsége már most felülmúlja még az alkotó képzeletét is!
Elon Musk: a gyermekvállalási szándék nélküli szex abszurd!
Szex? Undi, hacsak nem a szaporodás a cél. Ezek nem egy világtól elzárva élő hegyi szerzetesrend credóját ismételgető apát szavai, hanem az egyre jobban szétcsúszó techguru, Elon Musk véleménye. Megint nagyot mondott.
De tényleg: hogyan találnak egymásra a nyers állati belsőségeket fogyasztó bizarr fitneszinfluenszerek?
A Netflix egyik legfelkavaróbb dokusorozatának főszereplője a Májkirály és kedves felesége, Májkirálynő.
Gwyneth Paltrow és a 75 dolcsis vagina illatú gyertyája
„Menj már a francba” - szólt be a színésznő a magából női nemi szerv illatot ontó gyertyáit fikázóknak.
Baromira veszélyes a TikTokon népszerű barnító orrspray, maradandó heg, halálos kór maradhat utána
Az orrspray-k viszonylag új dimenziókapuja nyílt a kozmetikai világra, megjelent a TikTok bugyraiban a barnítós verzió. A user örülhet, mert a társadalmi kényszereknek megfelelően néz majd ki a teste a befújás után, csak később lesz heges, meg küzdhet majd a melanomával. De mi is ez az új trend egyáltalán?
Káros kémiai kombinációkkal árthatsz magadnak a túltolt szépségrutinnal - így csináld jól!
Lehet, hogy egyesével jók, de egymásra kenve a napi szépségápolási szokásaink során használt termékek rejtett veszélyeket hordozhatnak. Egyes összetevők hosszú távon egészségügyi kockázatot jelenthetnek, különösen hormonális egyensúlyunkra gyakorolt hatásuk révén.
Egy gyerek apjaként beszólt Kid Rock: a ronda, liberális nők miatt lesznek melegek a pasik, és születik kevés gyerek
A gondolati mélységeket nélkülöző celeb szerint a liberális nőkre rá sem lehet nézni, ezért a férfiak inkább nem is csinálnak nekik gyereket. Ezért fogy az amerikai népesség, vallott nézetéről a hazafi.
Tóth Vera szerint mindenkiből lehet sztár, ő meg csak prémium márkákhoz adja a nevét
Tóth Vera többet tölt már influenszerkedéssel, mint énekléssel - a közönséggel való kapcsolódás fontos számára, és 144 ezer követője imádja munkásságát.
Nicole Kidman lebukott, saját hajaként viselt parókában jelent meg Cannes-ban
Nem, mintha nem lenne teljesen bevett dolog Hollywoodban a paróka és a póthaj minden verziója, a színésznőt most mégis pellengérre állították. Ciki vagy nem ciki a parókája?
Nyolc perces tapsvihar járt Cannes-ban a Harry Potter sztárjának meleg szexjelenetéért
A Harry Potter unokatestvérét alakító színész igazából a filmszakma olyan magaslataiba emelkedik épp, amelyről a HP filmek legtöbb szereplője csak álmodik.
Joe Biden a rák egy agresszív fajtájával küzd, Trump pedig üzent neki
Sokkoló bejelentést tettek az USA volt elnökének állapotáról, durván áttétes rákdiagnózisa mindenkit meglepett. Trump persze ehhez is hozzászólt - hozzá képest teljesen unortodox stílusban.
Ezt a 3 kínai csillagjegyet most tenyerén hordozza a szerencse – május 19. és 25. között minden összeáll
Három csillagjegynek ennyire látványosan még nem álltak össze a dolgok!
Ez az 5 fontos tulajdonság az, ami egy igazi férfit jellemez a pszichológusok szerint
A „gentleman” nem azt jelenti, hogy nem hőbörög az étteremben – hanem hogy érti, hogyan kell szeretni.
A változókor tényleg felgyorsítja az öregedést - 7 tipp, amivel visszaveheted az irányítást!
A menopauza nem csak hőhullám és hangulatingadozás – a tested közben biológiailag is változik, és ha úgy érzed, hogy gyorsabban öregszel, nem csak képzeled. De nem vagy eszköztelen: ha érted, mi történik, és tudatosan reagálsz rá, sokat tehetsz azért, hogy ne sodorjon magával az egész hormonkatasztrófa.
Így beszélgess a macskáddal – itt egy tudományosan igazolt módszer, ami tényleg működik
Macskás tartalom következik, de nem a TikTokról, hanem laborból: kiderült, hogy van egy meglepően egyszerű trükk, amivel tényleg lehet kommunikálni a cicáddal – és ezt most nem egy influenszer, hanem viselkedéskutatók állítják.
El lehet felejteni a 10.000 lépéses szabályt, igazából ennyi mozgás kell ahhoz, hogy csökkentsd a rák kockázatát
A napi 10 ezer lépés már szinte szentírás: okosórák, fitneszappok, irodai egészségnapok mantrája lett. De mi van, ha az egész csak egy jól sikerült marketingkampány volt?
Ezért volt elkeseredett II. Erzsébet királynő Harry herceg viselkedése miatt már Meghan Markle-lel kötött házasság előtt
Erzsébet királynő nem értette Harry döntéseit, és nagyon csalódott az unokájában.