10 millió forintért kelt el egy kihalt madár egyetlen tolla
Az új-zélandi huia madár egyetlen tolláért valaki 46 ezer új-zélandi dollárt fizetett egy aukción. Korábban is vettek már ilyen tollat, de ennyiért még soha.
Tovább olvasom a cikket
Ceruzával akarta nyakon szúrni osztálytársát az ollóval hadonászó másodikos gyerek Székesfehérváron
A tanteremből kifele még a tanárra is rátámadt. Nem ez volt az első eset, hogy agresszívan viselkedett az iskolában.
Sulyok Tamás meglátogatta Karsai Dánielt – egy ígéretet is tett a köztársasági elnök
Az államfő még egy közös ismerősük üdvözletét is átadta a halálos betegséggel küzdő alkotmányjogásznak. Sulyok mérlegelni fogja Karsai kérését.
Budapesten lesz a 2026-os BL-döntő – a Puskás Arénában rendezik a mérkőzést
Hivatalosan is kiválasztották a finálé helyszínét. A 2027-es döntő stadionjának kiválasztására azonban még várni kell.
Magyar Péter a Fideszről: Ha 40 százalék alatt lesznek, végük van
A politikus elárulta, hogy ki akarta törölni feleségének visszalépése napján kitett Facebook-posztját, de addigra túl sokan lájkolták már. Az EP-mandátumokról nem akart jósolni.
Megveszi Esterházy Péter házát Óbuda önkormányzata – irodalmi központ lesz belőle
Dragomán György és Vámos Miklós közbenjárása is kellett, hogy ne vesszen kárba a 2016-ban elhunyt író háza. A példát Thomas Mann Los Angeles-i házának sorsa is szolgáltatta.
Elszabadult a pokol, minden repült az utastérben, sokan sikoltoztak – megszólaltak a szingapúri járat utasai
Volt olyan is, aki szaltózott a széksorok között, mert éppen állt, amikor a gép a turbulenciába került. A sérültek közül hatan súlyosan, 39-en közepesen, 26-an pedig könnyebben sérültek meg.
„Nincs pohár a rendelőben, nincs papír, és hamarosan toner sem lesz a nyomtatókban” – államosítás után a védőnői ellátásnál
„Ezt is érdemes volt államosítani!” - ezzel osztotta meg Dr. Kunetz Zsombor. A védőnői ellátást 2023 júliusában vette át az állam az önkormányzatoktól.
Dobrev súlyos vádja: Sulyok Tamás külföldi kézre játszott magyar földeket
A DK szerint kétségbevonhatatlan bizonyítékaik vannak arról, hogy a köztársasági elnök korábban törvényellenesen járt el. Földmaffiát, strómanokat emlegettek, de az ügy már elévülhetett.
Sokk a börtönökben! Műanyag evőeszközökkel törték át a falat a rabok Nagy-Britanniában
Egy friss jelentés szerint tízből kilenc angol és walesi börtön gyakorlatilag alkalmatlan a rabok fogva tartására, és az intézmények bezárására lenne szükség. Súlyos problémák vannak több helyen is.
Ennek Orbán nem fog örülni – durvább vámokat vethet ki az EU a kínai elektromos autókra
A magyar kormány azt támogatná, hogy ne legyenek extra vámok a kínai elektromos autókra. Az új vámtétel 30-70 százalék között mozoghat.
Bűnügyi felügyeletbe helyeznék a verőcei hajóbaleset cseh kapitányát, panaszt tett a gyanúsítás ellen
Tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményt, de nem kívánt vallomást tenni. Most azt próbálja elérni az ügyészség, hogy ne hagyhassa el Budapest területét.
Akkora volt a tapolcai gázrobbanás, hogy egy kiskutya szőrét is megperzselte
Tulajdonosa a baleset egyetlen emberi sérültje, aki már eddig is nehezen cserélte a gázpalackjait. A kiskutya jól van, az idős hölgy kórházba került.
Víznyelőszerű, tökéletes kör jelent meg a farmon – Rejtély rejtély hátán, folytatódik az Odakinn
Egy pillanatra nem figyel az ember, és ki is jön az Amazon Prime egyik nagyobb dobásának a második évadja? Ilyen is csak 2024-ben történhet.
Kampányhazugság helyett valós veszély: Részletes terv készült a külügy informatikai rendszerének megújítására
Oroszország katonai és polgári titkosszolgálatai széles körű kibertámadást hajtottak végre a magyar külügy rendszerei ellen. Egy munkacsoport 2021 decemberére letett az asztalra egy tervet, amiből kevés valósult meg.
Több százan árulják a jegyeiket a hétvégi Azahriah-koncertek előtt, ez lehet az ok
Természetesen sokan voltak, akik azért vásároltak be a jegyekből, hogy azokat később majd haszonnal adhassák el. Ez lehet az egyik oka a tömeges eladásoknak.
Leragasztotta a Momentum a Fidesz háborús plakátjait a Mexikói úton
Rózsa András, a párt zuglói polgármesterjelöltje pár aktivista segítségével békepárti üzenetekkel ragasztotta le őket. Igaz, csak kettőt, az épületblokk tetején viszont hét plakát is van.
Hajrá Magyarok! Piros bevonattal érkezett meg a limitált kiadású Trikolór Túró Rudi
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös közös kampányában mindenki ráérezhet a szurkolás ízére! Hogy milyen ízt kapott? Megtalálod a cikkünkben!
Orbán újabb csatamezőn: Ukrajna EU-csatlakozása a tét
Korábban Orbán vétója akadályozta a tárgyalások megkezdését. Most próbálják megkerülni, de később még blokkolhatja a csatlakozást.
Gázrobbanás volt egy tapolcai társasházban, az épülethez mentőhelikopter érkezett, 102 lakást kiürítettek
A látványos Y-épületek egyikében történt a robbanás, amely több utcára néző falat is kidöntött.. A lakókat a közeli általános iskolában helyezték el.
10 millió forintért kelt el egy kihalt madár egyetlen tolla
Az új-zélandi huia madár egyetlen tolláért valaki 46 ezer új-zélandi dollárt fizetett egy aukción. Korábban is vettek már ilyen tollat, de ennyiért még soha.
Itt meg mi történt? Chris Hemsworth megdöbbentő változáson esett át
Egy szerep kedvéért új fogsort villantott, az eredmény azonban inkább komikus lett.
Ettől szétesel: a legújabb egészségmegőrző trend egy elektromos sókanál
Egy újabb extrém őrület forgatja fel az egészséges táplálkozás világát, ami nem is akkora hülyeség, mint elsőre tűnik.
Mikes Anna őszintén vallott ázsiai kalandjukról: „Nem tudtuk, mi vár ránk”
Azt hitték, egyfajta nászútra mennek, a valóság azonban egészen más volt.
Hoppá: Ben Afflecken most mégis látták jegygyűrűjét, mikor kommentál már a sztárpár?
Egyre nő a feszültség a Ben Affleck és JLo különválásának pletykái körül, de ők még mindig nem nyilatkoztak érdemben arról, mi is van közöttük. Most itt egy újabb bizonyító erejű tény, hogy talán még sincs minden veszve.
Belendült az internet kegyetlen népe: gyűlölködő üzeneteket kap a színésznő a sorozatbéli karaktere miatt
Jessica Madsen meglepően kezeli a gyűlölködő üzengetőket, akik még csak nem is őt küldenék a pokol legmélyebb bugyrába, hanem az általa megformált Cressida Cowper karakterét a Bridgerton sorozatában. Mégis ő kapja a savazást.
Hajdú Péter megrendítő vallomása az apaságról: „minden nélküle eltöltött óra elvesztegetett idő számomra”
Sarka Katával közös gyermekeit is megemlítette, akiknek gyereknapra készül valami különlegessel.
Licitháború után vette meg a Netflix a Diddy dokumentumsorozatot 50 Centtől
A reményteljesebb napokat is megélt rapper, Diddy botrányairól készült dokumentumfilm, az ellene felhozott szexuális zaklatásokkal kapcsolatos vádakról szóló sorozatot pedig a hírek szerint a Netflix jegyzi majd.
Azahriah már javában próbál az arénás koncertjeire, a helyszínről jelentkezett be
Hétvégén triplázik teltház előtt az énekes.
Harry herceg már megint kiakadt a rendőri védelem hiányán, nem találkozik Károly királlyal
Harry herceg képes nem találkozni a tulajdon apjával, nem mellesleg az Egyesült Királyság királyával, mert a találkozó nem járt a biztonsági rendelkezésekkel. De ez még nem minden, szerinte nem ő hárítja el a találkozást.
Carrie Bradshaw visszatért, ráadásul egy lélegzetelállító ruhában
Zajlik a Szex és New York folytatásának forgatása, az utcai jelenetek felvételei során pedig napról napra megcsodálhatjuk Sarah Jessica Parker jobbnál jobb szettjeit.
Kárpáti Rebeka bevallotta: imposztor-szindrómája hátráltatja az életét
Az influenszer egy hónapja szenvedett bokasérülést, amit már biztosan nem műtenek meg. Emellett pedig más is kihat az életére, ami a mindennapjait is megkeseríti.
Scarlett Johansson éktelen haragra gerjedt, rühelli az OpenAI-t
Scarlett Johansson már régen is kifejezte azon véleményét, hogy a deepfake-től mennyire rosszul van, az OpenAI chatbotjának hangján pedig eszméletlenül kiakadt.
Botrány a Cannes-i Filmfesztiválon: Kelly Rowland egy biztonsági őrrel üvöltözött a vörös szőnyegen
Azt nem tudni, min akadt ki ennyire az énekesnő, mindenesetre elég heves szóváltásba keveredtek.
Rúzsa Magdi hármas ikrei két évesen már együtt mondják az asztali áldást
Erre pedig nagyon büszke az énekesnő. A kedvence az a rész, amikor Lujzi bekiabál a végén, hogy „Ámen!”.
Új fejlemények: nyomozást indítottak Matthew Perry halálának ügyében
A Los Angeles-i rendőrség nyomozást indított Matthew Perry halála miatt, mert a halálát okozó szer mennyisége nem arra utalt, hogy az a számára felírt terápiás gyógyszerekből származna.
Ezt nem láttuk jönni: Dancsó Péterre és másik öt influenszerre is csúnyán rászállt a GVH
Több magyar influenszer tartalmait is átvilágította a Gazdasági Versenyhivatal, és szédületes hiányosságokat találtak. Versenyfelügyeleti eljárás alá vonták például Dancsó Pétert is, de több neves influenszer is remeghet, vajon bírság lesz-e ebből.
„A többszöri megcsalást is teljesen toleráltam” - Trokán Nóra megnyílt korábbi kapcsolatairól
Hosszú évek terápiája van benne, hogy ma már másképp látja a dolgokat.
Varga Dániel vízilabdázó: „A 40. születésnap az semmi, de a 40 és fél!?”
Varga Dániel világ- és olimpiai bajnok vízilabdázó, de amint a beszélgetésből ez kiderül, ennél még sokkal több. Rutai Gábor interjúja.
7 apró trükk, hogy simábban menjenek a napjaid
Egy kis tudatossággal sokat könnyíthetsz a túlzsúfolt napokon.
A hatékony kullancsriasztó növény - ezt ültesd a kertbe, kend a hajlatokba a vérszívók ellen
Tombol a kullancsszezon, ráadásul a vérszívók igen nagy számban keserítik meg idén a mindennapjainkat. Van egy növény, aminek a szagát viszont nem viselik el. Titkos fegyver lenne?