27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.
Dobrev Klára: A DK támogatóinak nehéz út jutott az elmúlt másfél évtizedben, sokkal egyszerűbb lett volna, ha feladják az elveiket
A Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-bejegyzésben állította szembe pártja 15 éves ellenzéki múltját az új politikai szereplőkkel. A poszt azután jelent meg, hogy a DK több körzetben is visszaléptette jelöltjeit, ami feszültséget keltett az ellenzéki oldalon.
„Sok dolog miatt döntöttem így” - Majka elárulta, ott lesz-e a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten
A rapper Facebook-posztban közölte, hogy nem vesz részt a választás előtt két nappal tartandó, Hősök terei eseményen. Döntését személyes mérlegelésre hivatkozva hozta meg, nem pedig a Puzsér Róberttel való viszonya miatt.
„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok” - Demjén Ferenc letiltotta a YouTube-on a Muppet Show-s paródiát
Szerzői jogi követelésre hivatkozva távolították el a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült videót. A klipben a „Jelszó: Love” című dal egy részlete hangzott el, amelynek felhasználására Demjén stábja nem adott engedélyt.
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.
Ebek ura: Kovács Gergely kétórás videóban reagált a Kutyapárttal kapcsolatos vádakra
A Kutyapárt elnöke egy élő videóban válaszolt a róla és a párt vezetéséről készült dokumentumfilm állításaira. A polgármester a Tiborcz Istvánnal folytatott találkozóról és a párt pénzügyeiről is beszélt, tagadva a korrupciós vádakat.
Magyar Péter az ügynökakták megnyitását ígérte Szita Károly városában
A Tisza Párt elnöke a kampánykörútja kaposvári állomásán beszélt az ügynökmúlttal való szembenézés fontosságáról. A téma különösen érzékeny a somogyi megyeszékhelyen, mivel a fideszes polgármester, Szita Károly múltja régóta viták tárgya.
Orbán Viktor a jegybankról: Minden fillérnek meg kell lennie, és ha nincs meg, azért valakinek felelősséget kell viselnie
A miniszterelnök a Blikk Talk című műsorban az energiaválságról is beszélt, ami szerinte elkerülhetetlen. "Nem arról van szó, hogy el tudjuk kerülni így vagy úgy, hanem be fog következni” – fogalmazott.
Fagyos reggelek jönnek, szombaton hódara is eshet az országban
A következő napok időjárása fagyos hajnalokat és szokatlan csapadékot is tartogat. Pénteken és szombaton is mínuszok várhatók, a Dunától keletre pedig hódara is kísérheti a záporokat.
„Csak elkezdtem sikítozni" - Borzalmas részletekről számolt be Sárisápon elrabolt 10 éves kislány
A kislányt az utcáról rabolta el egy férfi, aki meg akarta erőszakolni, majd fojtogatta is. Azonban a gyerek apja rájuk talált, hála a kislány mobiljára telepített nyomkövető alkalmazásnak.
A fejtetőn volt egyetlen szeme az emberek ősének a tudósok szerint
Egy friss tanulmány szerint a gerincesek szeme egy középvonali szervből fejlődött ki. A kutatók 36 állatcsoport vizsgálata alapján jutottak erre a következtetésre.
Magyar Péter Nagykanizsán: A Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja
A pártelnök országjárása szerdai záróállomásán tette eddigi egyik legerősebb állítását a választás előtt. Magyar szerint a minisztériumokban és a NER-cégeknél már megkezdődött az iratok megsemmisítése és a vagyonmentés.
Egy volt titkosszolga állítja: így próbáltak meg terhelő adatot gyűjteni Magyar Péterről
Sebők Krisztián, egy korábbi titkosszolgálati tiszt hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen egy feltételezett ügynök Magyar Péter nevét említi célpontként. A 2024 őszén rögzített beszélgetésben egy volt végrehajtónak kínálnak alkut politikusokról szóló információkért cserébe.
Debreceni szavazatvásárlási ügy - Megszólalt a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke
Aba-Horváth István számára mindig természetes volt, hogy amikor lehetőségük volt rá, kisebb-nagyobb élelmiszer csomagokat juttattak el a rászorulóknak. Egyúttal felszólította a Tisza Pártot, hogy hagyja abba a hergelést.
Odahamisította a NAV, hogy korrupciós pénz - állítja az ukrán Oschadbank a reggel közzétett pénzszállítós videóról
Az ukrán Oschadbank szerint a NAV manipulálta a pénzszállítóikról készült videó feliratát. Dezinformáció miatt perelnek, mert a „korrupciós pénz” kifejezés szerintük nem hangzik el az eredeti felvételen.
60 éves lett Robin Wright, aki ultimátummal harcolt ki a fizetésemelést a Netflixnél
Április 8-án ünnepli születésnapját Robin Wright, a Kártyavár Golden Globe-díjas sztárja. Pályája egyik legfontosabb lépése volt, amikor a Netflixnél egyenlő bért harcolt ki magának.
Zendaya és Robert Pattinson ízekre szedik egymást a Kész drámában, amely fájdalmasan és viccesen nyírja ki a romantikát… Ideje volt!
Emma és Charlie szeretik egymást. Házasodni készülnek. Aztán Emma bevall valamit… Nem kellett volna! A kínos szituk és fájdalmas beszélgetések kavalkádja immár megállíthatatlan.
Magyar Péter: A Karmelitában beindították az iratmegsemmisítő gépeket
A Tisza Párt elnöke azt állította, a kormányoldal iratmegsemmisítésbe kezdett a Karmelita kolostorban. A TISZA Párt vezetője szerint ez a „pániküzemmód” jele, mindössze négy nappal a sorsdöntő országgyűlési választás előtt.
Orbán Balázs attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget
A miniszterelnök politikai igazgatója egy rádióinterjúban vázolta, hogy a Fidesznek a szavazás után is kampányolnia kell. Szerinte erre azért van szükség, mert az ellenzék politikai nyomásgyakorlással reagál majd a vereségére.
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Radics Peti zseniális videóban parodizálja ki a Fidesz ukrán-ellenes kampányát
A valóságok harca című új videójában Radics egy családi vitán keresztül mutatja meg, mekkora logikai bakugrásokkal folyik a választási kampány, ami őrületbe kergeti azt, aki jobban belegondol.
Molnár Piroska egyetlen gyermeke haláláról: „Földolgozni nem lehet egy gyerek elvesztését”, még akkor sem, ha a színpadon „kiordíthatja magából a fájdalmát”
A Kossuth-díjas színművész a fia haláláról és a mai napig tartó gyászról is beszélt nemrég egy interjúban.
Stohl András volt felesége nem titkolózik tovább: egy tévéműsor szereplőjével kezdett új életet Kócsi Vica
Újabb közös Instagram-történetet osztott meg a párjával, a gasztro-realityből ismert Mártonnal.
„Ezért gondolom, hogy egy szimulációban élünk” – mondta egy egyetemi tanár, aki szerint a videojátékok megmutatják a jövőt
Dr. Yampolskiy szerint egy jövőbeli, fejlett civilizáció játszik velünk, mint a játékszereivel. Számukra egy bolygónyi szimuláció lefuttatása csak egy rutin kísérlet.
Nem a drága kocsi vagy a nagyobb ház hiányzik majd a végén: 5 banális dolog, amit a haldoklók a legjobban bánnak
A legtöbben a munka oltárán áldozzák fel a kapcsolataikat és a valódi boldogságot. Az utolsó pillanatokban már késő ezt a hibát helyrehozni.
Egy óramárka lebuktatta a következő James Bondot - hiába hallgat a stúdió
Miközben az Amazon MGM Studios hivatalosan nem nevezte meg Daniel Craig utódját, a 007-eshez köthető Omega egyértelmű jelzést küldött. A márka Aaron Taylor-Johnsont választotta új arcának, ami nyomást helyezhet a produkcióra a bejelentést illetően.
Fordulat az Alzheimer-kutatásban: egy gén már évekkel a tünetek előtt átprogramozza az agyat, de a folyamat visszafordíthatónak tűnik
A legfőbb kockázati gén hatására az agy memóriaközpontjának sejtjei összezsugorodnak és túlpörögnek. A friss kutatás szerint azonban ez a korai rombolás célzott beavatkozással megállítható.
Brutális megkönnyebbülés jön négy csillagjegy számára: egy 8 éve tartó káosz ér véget április második felében
Az Uránusz bolygó végre elhagyja a Bika jegyét, ami a párkapcsolatokban és a karrierben is rendet tesz. Ez a változás szinte azonnali enyhülést hoz.
Német stílusú tankolás: ezzel a pofonegyszerű módszerrel tízezrek maradhatnak a zsebedben
Ez nem bonyolult stratégia, inkább egy tudatos rutin, ami hosszú távon sokat számít.
„Tényleg nem volt B tervem”: Krug Emília a pletykákról, a fia balesetéről és arról, miért lett felszabadító érzés otthagyni az ATV-t
A műsorvezetőnek a fia sípcsonttörésével is meg kellett küzdenie az elmúlt időszakban, a kisfiú hetekig gipszben volt. Az új életformája meghitt reggeleket hozott, és a szerdák szent napok lettek.
„Tökre örülnék, ha tudnám, hogy pár év múlva meghalok” – Karafiáth Orsolya elmagyarázta, hogyan oldaná meg a pénzügyi gondjait
Az írónak a lottónyereményről is határozott elképzelései vannak, amik nem a takarékoskodásról szólnak.
„A legnagyobb tévhit, hogy a tejfog nem fontos” – ezért szenved sok kisgyerek
Egy magyar fogorvos hívja fel a figyelmet a tejfog-szuvasodás súlyos következményeire, amelyek messze túlmutatnak az esztétikai problémákon.
Megjött a friss adat a magyar nyugdíjakról, de a többségnek semmi oka az örömre
A Központi Statisztikai Hivatal számai egy dolgot elfednek: óriási a szakadék a nyugdíjasok között. Különösen az egyedül élők vannak drámai helyzetben, sokuknak a mindennapi megélhetés is küzdelem.
Te sem kívánod a csirkét? Nem vagy egyedül, és komoly ok van a háttérben
A csirkétől való hirtelen undor egyre több embert érintő, valós jelenség. A „chicken ick” néven terjedő jelenség során a fogyasztók hirtelen zsigeri undort éreznek a csirkehús iránt.
Sivatagi titkos randin kapták le Kim Kardashiant és Lewis Hamiltont – szemcsés fotók, luxusresort és egy kapcsolat, ami már nem tagadható
A Forma-1-es pilóta továbbra sem nyilatkozik, de a jelek egyre beszédesebbek. A pár nemrég egy európai körúton is járt, ahol páros masszázson és elegáns vacsorán vettek részt.
Hivatalosan ez nem is létezik, mégis milliók életét teszi pokollá az elutasítástól való félelem
„Mintha mellkason szúrtak volna” – így élik meg az elutasítást a neurodivergens emberek. Sokan nem is tudják, de ez a jelenség teheti tönkre a kapcsolataikat és a karrierjüket.
Új randitrend hódít: ha téged is „6-7-esnek” hívnak, az egyáltalán nem bók
A legújabb őrület szerint ne törekedj a tökéletesre. A szakértők viszont kiakadtak a megalázó divaton.
Most kell megállítanod a csigákat! Mutatjuk a filléres trükköt, és azt is, miért nem biztos, hogy működni fog
Indul a csigainvázió, ami egyetlen éjszaka alatt letarolhatja a veteményest. Mutatjuk a házi praktikát, de elmondjuk azt is, mi a buktatója, amit a legtöbben nem ismernek.
A vegyészmérnök figyelmeztet, a gyártó nyugtat: itt a nyugtalanító igazság a kávékapszulákról
Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a kapszulás kávéfőzőkben a forró víz hatására adalékanyagok oldódhatnak ki a műanyagból. A lefőzött italban a lágyítók mellett már fémeket, például alumíniumot, krómot és nikkelt is kimutattak.
Király Linda három évig csak egyszavas válaszokat adott a férfinak, aki most eljegyezte
Roli, a sikeres producer nem adta fel a reményt, és végül egy személyes találkozót is kiharcolt. A sorsdöntő randi után egy évvel már a Duna-parton kérte meg az énekesnő kezét.
Így reagált Tóth Gabi arra, hogy nővére, Vera nyíltan kiállt Magyar Péter mellett
A „Tavaszi szél” című film megtekintése után Vera arra buzdította művésztársait is, hogy ne féljenek. Húga most elmondta a véleményét.