80 éves lett Magyarország leghíresebb arca – ezek a kedvenc mémjeitek tőle
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.
Elkészült, mégis üresen áll a Farkas Bertalanról elnevezett űrközpont Gyulaházán
A látogatóközpontban egyelőre nincs sem kiállítás, de még csak nem is látogatható. Az épület három éve készült el, azonban a megígért űrkapszula és berendezések nem kerültek ide.
Ukrán külügy: a magyar vezetés kijelentései „manipulatívak”, mert „teljesen eltorzítják a valós helyzetet, támogatva Oroszországot a propagandájában”
A szóvivő szerint Magyarország politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítás egyedi eseteit, ezzel veszélyeztetve az ukrán–magyar kapcsolatokat. Az ukrán fél részletesen ismertette Sebestyén József esetét, a két videofelvételre azonban nem adott magyarázatot.
Hadházy Szijjártó feleségéről: Az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén csak a napszemüveg annyiba kerül, amennyiért egy átlagos magyar legalább fél évet dolgozik
Szijjártónének az arany napszemüvege is Cartier kb. 2,7 millióért - írja a független képviselő. Pár napja bemutatta a Cartier nyakláncát, fülbevalóját, óráját, így most már mintegy 10 milliónyi ékszert és kiegészítőt fedezett fel rajta.
Kim Dzsongun távmunkásoknak álcázott kémek ezreit vetette be világszerte, Észak-Korea így pénzhez és titkos információkhoz is jutott
Szövevényes megoldásokkal – és a szankciók megkerülésével – észak-koreaiak ezrei dolgozhatnak távmunkában nyugati vállalatoknak. A hamis személyazonosságú szakemberek fizetése és az ellopott ipari titkok is a phenjani rezsim fegyverprogramját erősítik.
„A legnagyobb bajban is kitartott mellettem” – Esküvőre készül Demeter György és 24 évvel fiatalabb szerelme
Az elmúlt években komoly megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük. Demeter György egyik lábát térd alatt amputálták, fél szemére elveszítette a látását, emellett veseelégtelenséggel is él, így kétnaponta művesekezelésre jár, emiatt a nászút sem lesz egyszerű.
„Gyilkosok” feliratú ukrán zászlót tettek a nagykövetség kapujára – Bayer Zsolt tüntetést szervezett a kárpátaljai magyar halála miatt
A tüntetésen Rákay Philip is felszólalt, és arra kérte a jelenlévőket: „ismeretlenül is emlékezzünk Sebestyén Józsefre, aki az aljas globalista érdekek áldozata lett”.
80 éves lett Magyarország leghíresebb arca – ezek a kedvenc mémjeitek tőle
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.
21 éves magyar fiú halt meg az ukrán fronton az oroszok ellen harcolva
A fiatal katona az Azov-egység soraiban harcolt, amikor életét vesztette. Holttestét még nem hozták haza, apja Kanadából intézi a temetést, amit nem Magyarországon akar tartani.
Augusztustól már ítélet sem kell ahhoz, hogy kiengedjék a Magyarországon elfogott embercsempészeket
Elég beismerniük a bűnüket, és már mehetnek is – három napjuk van elhagyni az országot. A kormány szerint túl sokba kerülnek a magyar adófizetőknek.
„Sokszor sírok, és gondolok arra, hogy jó döntést hoztam-e” – Nyul Zsuzsi átengedte exének kamasz fia nevelését
A VIVA TV egykori műsorvezetője 12 évig egyedül nevelte fiát, mielőtt meghozta élete egyik legnehezebb döntését. Zsuzsa őszintén mesélt az anyai fájdalomról és a szeretet erejéről.
Gázpalackok robbantak fel a családi háznál, meghalt a legsúlyosabban megégett sérült
A Borsod megyei Baskón történt tragédiában másik két ember is megsérült, két ház pedig teljesen lakhatatlan lett.
Jó idő lesz a hétvégén, de aligha fogunk fürödni a Balatonban
A tó vizét megviselték az elmúlt napok viharai és a lehűlés: a múltkori 25 után most nincs 20 fokos a magyar tenger hőmérséklete.
Magyar Péter Orbán repüléséről: Látom az elnöki pár, eljátszva a nép fiát, RyaNER járattal utazik
A Tisza Párt elnöke megint nem bírta ki, hogy ne posztoljon a miniszterelnökről, ezúttal új utazási szokását gúnyolta ki.
Rácz András: Olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, négykézláb közlekedő sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra
Az Oroszország-szakértő szerint nem sokat tudunk az esetről, ezért higgadtan kellene vizsgálni az esetet. Azonban arról is ír, hogy többen hibázhattak az elhunyt magyar ügyében.
Ryanair géppel repült Brüsszelbe Orbán Viktor és felesége
A miniszterelnök és Lévai Anikó ezúttal azt az egyszerű utazási módot választotta, mint bármely átlagos utazó.
Hét tűzoltó sérült meg a viharárok elhárítása közben – egyiküknek véradásra is szüksége van
Még közel 500 helyszínen lehet szükség a Katasztrófavédelem munkatársainak beavatkozására. Országszerte több mint 11 ezer bejelentés érkezett.
Palik László balesetet szenvedett – gipszben vezette a Legyen Ön is milliomost
A népszerű műsorvezetőt teniszezés közben érte a baleset, elszakadt az Achilles-ina. Palik ennek ellenére végigcsinálta a forgatásokat, járógipszben állt kamerák elé.
Harapott, kábítószerezett, menekült – döbbenetes üldözés Mátészalkán
A fiatal férfi menekülni próbált, de végül elkapták és megbilincselték a rendőrök. Később kiderült, hogy kábítószert fogyasztott, mielőtt autóba ült.
Pankotai Lili üzent, miután megint feljelentették: Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve?
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.