A Black Mirror sztárja óriási pert akasztott az edzőteremlánc nyakába, mert édesanyja túlhevült a szaunájukban, majd meghalt
A kártérítést követelő, gyászoló színésznő édesanyja 2022-ben esett össze az edzőteremben.
Tovább olvasom a cikket
„Ó, istenem, ne!” – Felvették egy ejtőernyős utolsó mondatait, miután rájött, hogy nincs nála az ernyője
Felvételt akart készíteni egy ugrásról az extrémsportoló, de saját, ritka szerencsétlen tragédiáját sikerült megörökítenie.
Kacsa helyett galambot tálaltak a tányéron, csótányokat és patkánycsapdákat is észleltek - bezárták kínai éttermet Madridban
Az étterem üzemeltetői ellen több vádpont is felmerült, köztük állatkínzás és fogyasztóvédelmi jogsértés. A Jin Gu az internetes értékelések alapján korábban 4,2 csillagos minősítést kapott.
Csaknem 6 millió forintból portalanítottak egy földutat Zabaron - egy házaspár miatt
Az önkormányzat szerint a beruházás a népességmegtartást szolgálta. A Magyar Falu Program biztosította a támogatást.
Orbán fogorvosával került korrupciógyanús ügyekbe korábban a Tisza rendezvényigazgatója
Zelcsényi Miklós korábban sportversenyeket szervezett, ma már a Tisza rendezvényein tűnik fel. Egy régi triatlonos ügy miatt azonban még mindig nyomoz a rendőrség.
Kiszabadulhat a szlovák maffia rettegett főnöke, aki legalább 16 embert gyilkolt meg
Cernák már 16 gyilkosságot bevallott, és 28 éve ül börtönben. Most egy civil szervezet segíthet neki a szabadulásban.
„Nem igaz, hogy nőket kaptam ajándékba!” – Jean-Claude Van Damme tagadja a botrányos vádakat
A világsztár neve felmerült egy romániai emberkereskedelmi ügyben. Egy nő azt állítja, kiskorúként küldték Van Damme rendezvényére, ő viszont mindent tagad.
Magyar Péter: Orbán Viktor úgy van vele, hogy ha nem lehet az övé és az oligarcháké az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen
Szerinte minden magyarnak az az érdeke, hogy a Tisza Párt nyerje a következő választást, és hazahozza a hazánknak járó uniós pénzeket.
Itt a nagy változás: áprilistól eltűnik a motorszám a forgalmiból – ez vár az autósokra
A változás könnyítést hozhat az autósoknak, de sokan pórul járhatnak, ha nem figyelnek. Adásvételnél különösen fontos az alapos ellenőrzés.
„Szeretem gondozni a gyönyörű hajam” – Trump az igazán fontos dolgokról is döntött
Az amerikai elnök a vízátfolyás szabályozásának eltörlését egyedi indoklással jelentette be. A Fehér Ház szerint a cél a túlszabályozás csökkentése.
Török Gábor: Ezek a számok bizony már a Tisza magabiztos, kétharmadhoz közeli győzelmét jelenthetnék
A politológus szerint nemcsak az fontos, hogy mennyire pontosak és valósak a közölt számok, hanem hogy a politikai szereplők minkét fognak reagálni rá a közeljövőben.
„Tóth Gabi ölte ki belőlem a kishitűséget!” - Papp Máté Bence őszinte vallomása
A táncos elárulta, miért ért véget a Fricska, és hogyan mérgezte meg testvérével való kapcsolata a közös munkát. A nehéz időszakban Tóth Gabi volt számára a legnagyobb támasz.
Gulyás Gergely a Tisza tetemesnek mért előnyéről: Ezek nem kutatások, ezek befolyásolások
A miniszter szerint ugyanakkor igaz az, hogy a választásoknak más stratégiával kell nekimenni, mint négy évvel ezelőtt.
Füvet kértek ByeAlextől a belvárosban – így reagált az énekes a meglepő helyzetre
Az idegenek először csak nézték, majd az egyikük odalépett hozzá. ByeAlex megosztotta a történetet a követőivel is.
Kitiltották a Kormányinfóról a 24.hu újságíróját – így reagált a szerkesztőség
Vitályos Eszter szerint a kérdező újságíró nem viselkedett megfelelően a legutóbbi tájékoztatón. A 24.hu szerint azonban a kormányszóvivő nem mondhatja meg, kit delegálnak az eseményre, így most bojkottálják az eseményt.
Gulyás Gergely a Momentum tervezett parlamenti lezárásáról: Jogellenes közintézményt blokád alá venni
Az ellenzéki párt április 14-re tervez egy demonstrációt, amivel lezárnák az Országház kijáratait.
„Nem tud a WC-ig elmenni!” – Leszállították a rokkant férfit és feleségét a gépről
A brit házaspár hónapokig spórolt a görögországi nyaralásra, de a személyzet az utolsó pillanatban kiszállíttatta őket. Barátjuk vitte őket haza a reptérről.
Koncz Zsófia: 2029-re egymillió édesanya lesz SZJA-mentes Magyarországon
Az államtitkár szerint sehol a világon nincs ilyen családtámogatási rendszer, de adócsökkentésben is Európa élvonalában vagyunk szerinte.
„Lelki terror, könnyek és árulás” – Dávid Petra kitálalt a Farm VIP pokláról
A Farm VIP legutóbbi kiesője nemcsak a párbajban bukott el, de a társai miatt is nehéz napokat élt meg. Petra szerint már mindenki ellene fordult a tanyán.
Gulyás Gergely: Az infláció növekedése az élelmiszeriparban megállt
Sőt, a miniszter szerint még az is elképzelhető, hogy megindul az árcsökkenés.
Magyar Péter: Most kezdődik az igazi tánc – reagált a Tisza elnöke a legújabb számokra, amik a párt masszív előnyét mutatják
Munka, munka, munka – írta a Tisza Párt elnöke a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatására, ami szerint már több mint 10 százalékkal vezet a pártja.
Gáspár Beának fogalma sem volt róla gyermekkorában, hogy cigány származású
Pedig hallotta otthon cigány nyelven beszélgetni a szüleit és a nagyszüleit. Elmesélte, hogyan tudta meg.
Tenki Réka szó szerint is futni megy: a film sztárja rajthoz áll a Vivicittán
Ez lesz élete első futóversenye, de a színésznő már nagyon várja.
Így kuncogott egy vicces megjegyzésen Giorgia Meloni és III. Károly király
Nem úgy tűnt, mintha utálnák egymást. Mutatjuk a videót a cikkben.
Mára senki nem emlékszik, mi is Dobó Kata igazi neve – Andy Vajna ötlete volt, hogy változtassa meg
Találnia kellett egy olyan nevet, amilyet még nem viselt magyar híresség, és amit külföldön is ki lehet ejteni.
A Minecraft film tiszteleg a 23 évesen rákban elhunyt híres youtuber, Technoblade előtt is
Egyértelmű és megható utalást tesznek rá a Minecraft filmben.
Titokban jegyezte el Zsédát a szerelme a Blikk névtelen informátora szerint, és Toszkánában lesz az esküvőjük
A lapnak egy állítólagos névtelen informátor árulta el a részleteket, amelyeket sem az énekesnő, sem a párja nem erősített meg.
Ezzel a kisbabájukról készült videóval köszöntötte fel Vajna Tímea a férjét a szülinapján
Az influencer nagyon boldog, nem tud betelni az anyasággal, ami teljesen érthető is annyi küzdelem után.
Látványos fotókkal mutatta meg Kulcsár Edina a döbbenetes mértékű átalakulását, és megírta, miért változott meg
Azt írta, az alapokat két hónap alatt érte el.
Még mindig nem felejtette el az anyanyelvét Adrien Brody magyar származású édesanyja
Sylvia Plachy, aki 1956-ban menekültként hagyta el Magyarországot, mára hírességek fotósa lett.
Horváth Éva kiposztolta, mit kapott enni a kórházban, akad köztük gyermekkori menzás kaja is
Ezt adták neki a kórházban, ahol az utóbbi időben sok időt töltött a műtétek miatt. Mutatjuk a fotókat a cikkben.
Nem a pénztárcánkhoz szabták a Jennifer Lopez jegyárakat, hanem ahhoz, hogy kicsoda és mit tett le az asztalra
Miért koncertezne fillérekért egy világsztár? Miért várnánk el, hogy akciós jegyeket adjanak el a fellépésére? Vélemény.
Hangokat hallott a padlásról, és a legbizarrabb rémálma vált valóra, amikor benézett az ajtó mögé
A gyerekei szerint a nő csak öregségi szenilitása miatt hallott hangokat a padlásról, aztán egyszer csak megjelent valaki az ajtóban. Nem, nem kisállat volt a zajongó!
Egymillió fajunk élőhalott, de most feltámasztottuk a kihalt óriásfarkast - így vonyítanak a cuki klónkölykök
A feltámasztás persze csak marketing duma, ugyanakkor elgondolkodtató rekonstrukcióról van szó - tényleg jobb a "kihalásmentesítés", mint eleve nem a kihalás szélére sodorni fajokat?
A rendőrség arca volt a nő, állítása szerint a szervezetből senkit nem érdekelt, hogy évekig bántalmazta a pasija, most kitálalt
A nő hiába kért segítséget - a férje maga is rendőr volt, most meg ellene akarnak vádat emelni. A nő ügyvédje szerint ez az egész történet elfogadhatatlan.
Shiloh kinőtte volna fiús korszakát?
Angelina Jolie 18 éves lánya egy egyéniség, aki egyrészről kerüli a rivaldafényt, másrészről mindig a figyelem középpontjába kerül a szokványostól merőben eltérő döntéseivel.
Majdnem egy évnyi műkörömépítés árába kerül a legolcsóbb JLo koncert jegy!
A popdívát sokan megnéznék, de még többen költik másra azt a többtízezer forintot.
Salma Hayek nem festi a haját, deresbe fordult frizurával lépett a vörös szőnyegre
A színésznő semmit nem veszített vonzerejéből az őszes fürtjeivel, sőt!
Britney Spears kidobta a pasiját - ezt a börtönviselt fickót már másodszor
Britney Spears másodszor dobta ki Paul Solizt, megindultak a találgatások, miért ért véget a románc.
50 ezer dolláros adományból szervezhette meg álomesküvőjét a gyógyíthatatlan autoimmun betegséggel élő nő
Kristina Hamilton diffúz szisztémás szklerodermában szenved, de támogató férjével most megesküdtek. Óriási eseményre egy fillért nem kellett költenie, és ennek meg is van az oka.
A Black Mirror sztárja óriási pert akasztott az edzőteremlánc nyakába, mert édesanyja túlhevült a szaunájukban, majd meghalt
A kártérítést követelő, gyászoló színésznő édesanyja 2022-ben esett össze az edzőteremben.