A délutáni alvás akár betegségre is utalhat – kiderült, mire kell ügyelni
A délutáni szundikálás hatása szinte kizárólag annak időtartamától függ, ez választja el a jótékony pihenést a kockázattól. A rövid, 10-20 perces alvás bizonyítottan javítja a teljesítményt, míg a hosszú alvás már meglévő problémákat jelezhet.
Magyar Péter szerdán ezt a konkrét döntést várja el a kormánytól a vagyonkimentések megakadályozására
Magyar Péter a NAV elnökéhez fordult, hogy tegyen rendőrségi feljelentést a szerinte Rogán Antal köréhez köthető, gyanús átutalások miatt. A leköszönő kormányt is felszólította ezzel kapcsolatban egy fontos dologra.
A Mi Hazánk szerint „luxizás” a Tisza Párt irodaházváltása, és kirakhatják miatta az Országgyűlés Hivatalának dolgozóit eddigi helyükről
A párt tiltakozik, amiért a Tisza Párt a Kossuth téri Szabad György Irodaházba költözne. Magyar Péterék az épület ÁVH-s múltja miatt utasítják el a Képviselői Irodaházat.
Magyar Péter: A NAV tegyen feljelentést Rogán Antal köre ellen pénzmosás gyanújával
Magyar Péter a NAV elnökéhez fordult, hogy tegyen rendőrségi feljelentést a szerinte Rogán Antal köréhez köthető, gyanús átutalások miatt. A politikus szerint enélkül a hatóság nem tudja elég időre zárolni az érintett milliárdokat.
Rossz hír a mérsékelt ivóknak: már a kevés alkohol is károsíthatja az agyat
Egy új tudományos vizsgálat szerint már a korábban biztonságosnak hitt alkoholfogyasztás is összefüggésbe hozható az agy vérellátásának romlásával. A kutatók az agykéreg vékonyodását is kimutatták olyanoknál, akik csak mérsékelten ittak alkoholt.
A délutáni alvás akár betegségre is utalhat – kiderült, mire kell ügyelni
A délutáni szundikálás hatása szinte kizárólag annak időtartamától függ, ez választja el a jótékony pihenést a kockázattól. A rövid, 10-20 perces alvás bizonyítottan javítja a teljesítményt, míg a hosszú alvás már meglévő problémákat jelezhet.
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.
Fotógaléria: megnéztük, milyen lett az MTA-székház több tízezer LEGO-elemből
A látványos projektet mi is megnéztük az MTA „200 év kincsei” kiállításán, ahol a makett mellett egészen kivételes történelmi relikviák is várják a látogatókat.
A szerb elnök vészjósló dologra figyelmeztette Orbánt a választás előtt
A Fidesz kampányával kapcsolatban mutatott rá egy súlyos problémára szomszédos ország vezetője. Állítólag legutóbbi telefonbeszélgetésük alkalmával Orbán elismerte, hogy a szerb elnöknek bizony igaza volt.
„Újra meg fogjuk változtatni a világot” – ezt ígéri az Apple új vezére, aki 15 év után váltja Tim Cookot
Az 50 éves John Ternus hardvermérnök, az Apple új vezérigazgatója számára most a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznie, a cég komoly lemaradása a mesterséges intelligenciában.
Itt az új Fidesz-frakció teljes névsora: Gulyás Gergely vezeti őket, 25-en nem veszik át a mandátumukat
A radikális átalakítás részeként Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos és Rogán Antal sem ül be a parlamentbe, Szijjártó Péter és Lázár János viszont igen. Orbán Balázs EU-parlamenti képviselő lesz, és a KDNP-nél is változások vannak, többek között Semjén Zsolt is távozik a parlamenti frakcióból.
Együk meg a gazdagokat! A Balhé 2. évadában párok és generációk csapnak össze egy videóra vett veszekedés miatt, avagy vigyázz, kit zsarolsz
Oscar Isaac, Carey Mulligan és néhány ifjú titán prezentálásában nézhetjük végig, hogyan szabadulnak el a kicsinyes indulatok ebben a pofátlan szatírában
Fontos változás lesz a boltok nyitva tartásában a május 1-jei hétvégén
A pénteki munkaszüneti nap miatt a legtöbb üzlet zárva lesz, de néhány kivétel akad. A hétvégén lesz az anyák napja is, emiatt a virágüzletek nyitvatartása várhatóan eltér a szokásostól.
D. Tóth Kriszta: Figyelem, kamu! Többszörösen!
Az újságírót már le is tiltotta az oldal, amelyet kifogásolt és jelentett is. Bejegyzése szerint Magyar Péter mellett több más tiszás politikusról és már Orbán Viktorról is készült hasonló átverős poszt.
Lázár János: Nem hívom ki Orbán Viktort a pártelnökségért
Az RTL Híradó csípte el a Fidesz frakcióülésére igyekvő minisztert. Lázár cáfolta, hogy megmérkőzne a választáson alulmaradt Orbánnal a párt vezetéséért, de a távolabbi jövőről már ködösebben fogalmazott.
Kiderült, miért jelentette fel valójában Magyar Péter anyja Deutsch Tamást
Erőss Mónika pontosította, hogy nem azért tett feljelentést, amit Deutsch Tamás a posztjában okként megjelölt. A valódi indok egy olyan kijelentés, amely szerinte azt sugallja, hogy fia rajta keresztül befolyásolt egy bírósági ítéletet.
A Békemenet szervezője szerint újgazdag, vadkapitalista „elit” vette át az oldalukon a hatalmat
A Magyar Nemzetben írt cikkében Fricz Tamás politológus a Fidesz-KDNP választási vereségének okait elemezte. Úgy véli, a párt a 2002-es vereség után kezdte lekezelően kezelni a választókat.
Mészáros Lőrincékhez is vándorolhat több százmillió forint Tóth Alex rekordigazolásából
Tóth Alex 12 millió eurós Premier League-igazolásának egyik nagy nyertese a játékost képviselő ügynökség. A BePro Career Agency Kft. többségi tulajdonosa egy olyan magántőkealap, amelyet Mészáros Lőrinc holdudvarához sorolnak.
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni” – Dopeman szerint Orbán Viktor túlsúlya okozta a Fidesz vereségét
Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint - habár Magyar Péter sem egy Adonisz - a miniszterelnök fizikai állapota „mérhető” tényező volt a szavazás kimenetelében.
Bridgerton-hétvége Budapesten: Töltsetek el egy felejthetetlen, hercegnős napot a városban
Valószínűleg ti is végignéztétek már a Bridgerton-család legújabb évadát, és közben talán eszetekbe jutott, milyen jó lenne egyszer nektek is átélni ezt a fajta eleganciát és különleges hangulatot. A jó hír az, hogy nem kell Londonig utazni egy kis arisztokratikus csillogásért, ezt az élményt Budapesten is megteremthetitek magatoknak.
Pártot alapított a romániai magyaroknak Kátai István, aki az első erdélyi Tisza-szigetet szervezte
Kátai István, szabadúszó színész és kulturális menedzser jelentette be az új, Romániai Magyar Egységpárt megalakulását. Célja egy közösségi folyamat elindítása, ahol a közös célok mentén egymás mellé állnak.
Évtizedes házasság után is ki akarnak túrni az örökségből? Mutatjuk a szabályokat, amelyek mindent eldöntenek a családi vagyonról
Az öröklés gyakran robbant ki heves vitákat. Éppen ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a jogaival.
14 évre ítélték a nőt, aki agyonverte a gyermekét, 8,5 évet kapott az apa, aki végighallgatta, és nem lépett közbe
A borzalmas eset 2023 októberében történt. Most született jogerős ítélet az ügyben.
Így hordhatod az idei év színét, a Cloud Dancert, hogy ne legyen uncsi a megjelenésed
A szakértők szerint az a legjobb, ha egyfajta alapként, üres vászonként tekintesz rá, amit te egészítesz ki az egyéniségednek megfelelően.
Országos NAV-razzia indult: mutatjuk a listát, hol és kikre csapnak le a héten az ellenőrök
Célzott ellenőrzéseket tart Budapesten és több megyében, elsősorban az ballagás és az anyák napja idején tapasztalható forgalomnövekedés miatt.
„Hogy engedhették el őket egyedül?” – Ledöbbennek a mai tinik a 80-as évek filmjein, és az akkori gyerekek szabad életén
Sokan nem értik, hogy a szülők annak idején az 1970-es és 1980-as években hogyan engedték el a gyerekeiket felügyelet nélkül csavarogni.
Egyetlen fotó leplezte le Szabó Zsófit: minden jel a titokzatos olasz üzletember párjára utal
A műsorvezető Olaszország fővárosából, Rómából posztolt titokzatos képeket Insagramon.
Emlékszel még a Megasztár tündéri kislányára? Patai Anna ma már anyuka, ritkán látott fotót tett közzé
Az egykori gyereksztár nem szakított végleg az énekléssel. Tavaly az X-Faktorban tért vissza, ahol Tóth Andi csapatában versenyzett.
A reddidezők szerint Palvin Barbara kisbabát vár, a gömbölyödő pocakjáról készült lesifotó buktatta le
Beindultak a találgatások a magyar szupermodellről, akinek hasa egy laza ruhadarab alatt a szokásosnál jóval nagyobbnak tűnik.
Egészségesen étkeztek, nem dohányoztak, mégis tüdőrákosok lettek: a tudósok egy rejtett okra gyanakodnak
Egy 187 fős vizsgálatban fiatal betegek étrendjét elemezték az Egyesült Államokban. Az eredmények sokkolóak.
Tóth Gabit és Curtist is leváltották a Megasztár zsűrijében, T. Danny és Puskás-Dallos Bogi veszi át a helyüket
A csatorna a korábbi mentorok közül Herceg Erikát és Marics Petit tartotta meg.
Nem a pénz miatt borúlátó a Z generáció: itt a valódi ok, amiért időgéppel visszamennének a múltba, hogy ott éljenek
A borúlátásukat jelzi, hogy 62 százalékuk szerint rosszabb élet vár rájuk, mint a szüleikre, és 80 százalékuk gondolja úgy, hogy az USA rossz irányba halad.
Milliók adatait elemezték: nem a védőoltás, hanem ezek a gyakori gyógyszerek növelhetik az autizmus kockázatát terhesség alatt
Amerikai kutatók statisztikai összefüggést találtak az orvosságok és az autizmus spektrum kialakulása között. A kockázat ráadásul a gyógyszerek számával arányosan nőtt.
Bármelyik pillanatban szülhet Horváth Csenge: hatalmas a boldogság Fésűs Nelly családjában
A modell a hírt tavaly novemberben erősítette meg, miután már szárnyra keltek a pletykák a családalapításról.
A feketekávé védené az egészséged, de a mai kávézási szokások tönkre vágják ezt a hatást
A mértékkel fogyasztott kávé természetes antioxidánsai csökkenthetik a krónikus betegségek kockázatát. De ahogy iszod, azzal baj van.
Megállt az idő Lang Györgyi lakásában: Falusi Mariann mindent úgy hagyott, mintha még élne
Az énekesnő 2023-ban elhunyt barátja és pályatársa VI. kerületi otthonát egyfajta közösségi térként működteti tovább.
Tóth Gabi szerint Vera olyan részleteket osztott meg a nyilvánossággal, amelyek felerősítették az iránta érzett ellenszenvet
„Értetlenül állok azelőtt, hogy miért mond ilyeneket. Joga van mást gondolni, csak nem tudom, ebbe miért kell engem belekeverni” – jelentette ki.
30 év után teljesülhetett Molnár Piroska 26 évesen elhunyt fiának a végakarata: döbbenetes oka volt a várakozásnak
A végső búcsút a fiú édesapjának, Eötvös Péternek a döntése halasztotta el, aki haláláig az íróasztalán őrizte az urnát.
40 éve történt a csernobili katasztrófa, így néz ki most a szellemvárossá vált Pripjaty a közelében
A szellemváros utcáit ma már benőtte a természet, a turizmust pedig a háború miatt felfüggesztették.
Készülj, mert 7 év alatt a te eddigi életedet is felfordítja az Uránusz belépése az Ikrekbe
A folyamatokat Vízöntőben haladó Plútó mélyíti, amely a technológiai hatalmi struktúrák átalakulását jelzi. Elmondjuk, kik érezhetik a legjobban a hatást.
Lehet, hogy már neked is volt stroke-od, csak nem vetted észre: ezekre a jelekre figyelj
A szubklinikus stroke, vagy agyi mikroinfarktus, apró érelzáródásokat okoz, melyek nem járnak klasszikus, azonnal felismerhető tünetekkel.