A kormányközeli Nézőpont szerint a Fidesz növelte előnyét a Tiszával szemben a Békemenet után
A március 15-i rendezvények után készített felmérésük szerint nőtt a a kormánypárti szimpatizánsok részvételi hajlandósága. A Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék lenne, míg a Tisza-lista 40 százalékon áll a Nézőpont szerint.
Kijött a legboldogabb országok listája, Magyarország öt helyezést rontva a 74. helyen áll, a rangsor elején nincs meglepetés
Az MTI nem említette, hogy a magyarok hol állnak, és hogy boldogtalanabbak, mint tavaly. A jelentés szerint a valódi emberi kapcsolatok kulcsfontosságúak a boldogság szempontjából.
Keményen kritizálták az uniós vezetők Orbánt a vétó miatt, a finn kormányfő szerint elárulta őket, és „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”
Az uniós miniszterelnökök többsége bírálta Orbán Viktort a Barátság kőolajvezeték miatti vétója okán a csütörtöki csúcsra érkezve. A magyar kormány a 90 milliárdos hitel mellett a 20. oroszellenes szankciós csomagot is meghiúsíthatja, ami heves érzelmeket váltott ki egyes vezetőkből.
Vitézy Dávid: Lezárult a Rákosrendező-pályázat, de még a zsűrinek sincs tippje, ki nyert
A zsűri társelnöke elárulta, 14 nemzetközi csapat dolgozott a jövőképen, a végső terv valószínűleg több pályamű elemeiből áll majd össze. A borítékbontás után, március 31-én derül ki, melyik lett a nyertes pályázat.
Horror Szoboszlaiék BL-meccsén: leszakadt az ujjperce, oxigénmaszkban vitték le a Galatasaray játékosát, a másiknak eltört a karja
Noa Lang ujjából ömlött a vér, miután beakadt egy reklámtábla és a fémkorlát közé, ami aztán csúnyán elvágta a felső ujjpercét. Victor Osimhen pedig olyan ütést kapott a karjára, hogy a meccs után kiderült, el is tört.
A székesfehérvári Fidesz elismerte, hogy ők fizették a buszoztatást Orbán Viktor dunaújvárosi fórumára
Cser-Palkovics András székesfervári polgármester megkeresésére a helyi Fidesz azt közölte, ők állták az utat számos szimpatizánsnak. A Kontroll stábjának már a helyszínen is többen azt mondták, hogy a Fidesz fizette a buszt, amivel Dunaújvárosba utaztak.
„Ha ő ezt kérné, akkor megfontolnánk” – válaszolta Gulyás Gergely arra, hogy Magyarország adna-e katonai segítséget Trumpnak a Hormuzi-szoros felszabadításában
Gulyás Gergely a Kormányinfón beszélt egy esetleges amerikai katonai kérés megfontolásáról a Hormuzi-szoros ügyében. A magyar álláspont eltér több európai NATO-tagétól, akik már elzárkóztak a részvételtől.
Riasztó kutatás: egy gyakori alvászavar demenciához vezethet, a nők különösen veszélyeztetettek
Több mint 18 ezer ember adatait vizsgálva jutottak aggasztó eredményre a kutatók. A nőknél ráadásul az életkor előrehaladtával egyre nő a kockázat, miközben a férfiaknál inkább csökken.
Magyar Péter: Orbán magyar katonákat küldene az iráni háborúba, ha Trump kérné – Gulyás Gergely egyetlen mondattal semmisítette meg a kormány békepropagandáját
Gulyást arról kérdezték, hogy ha az Egyesült Államok az Irán ellen zajló háború kapcsán magyarországi katonai bázisok használatát kérné, a kormány engedélyezné-e. A miniszter szerint ha ilyen kérés érkezik, „meg fogjuk vizsgálni” a lehetőségét.
A kormányközeli Nézőpont szerint a Fidesz növelte előnyét a Tiszával szemben a Békemenet után
A március 15-i rendezvények után készített felmérésük szerint nőtt a a kormánypárti szimpatizánsok részvételi hajlandósága. A Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék lenne, míg a Tisza-lista 40 százalékon áll a Nézőpont szerint.
Eddig mindenki rosszul csinálta: egyetlen apróságon múlik a tökéletes főtt tojás
A repedt héj és a cafatokra szaggatott fehérje sokaknak okoz bosszúságot a konyhában. Pedig a megoldás végig ott volt a spájzban, és a legjobb, hogy nem is kerül sokba.
Magyar Péter megszólalt az MNB-székház arany wc-keféiről: Az orbáni maffia a szemünket is kilopta, bilincs, bilincs, rács, rács
A Tisza Párt elnöke szerint a közel 105 milliárd forint közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre. Hangsúlyozta, hogy eddig semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak.
Iráni rakétazápor zúdult a Perzsa-öbölre, négyéves csúcsra lőtt ki az olajár
Teherán visszavágott, és a világ legfontosabb energiaútvonalait vette célba. Donald Trump is beszállt a konfliktusba, azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja Irán legfontosabb gázlétesítményét.
Súlyosan megsérült két rendőr, amikor elgázolták őket a 8-as főúton
A járőrök egy elgázolt szarvas testét próbálták levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elütötte őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, kórházban ápolják őket.
Gulyás: A Tisza Párt vereségre készül, már most előre magyarázkodnak
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyar Péter és a TISZA képviselői állandóan arról beszélnek, hogy miért vannak többen Orbán Viktor fórumain, mint az ő gyűléseiken. Úgy véli, az általuk emlegetett csalás és orosz beavatkozás vádjai mögött a vereségtől való félelem áll, nincs alapjuk.
Bencsik András: „Szeretném pofán verni Magyar Pétert”, a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Békemenetet”, leutánozta a „szent mozgalmat”
A Demokrata hetilapban megjelent vezércikkében Bencsik András csalónak nevezte a Tisza Párt vezetőjét. Az írás szerint Magyar Péter lemásolta a „szent mozgalmat”, amiért a publicistától erőszak járna.
Orbán az EU-csúcs előtt vén csatalónak nevezte magát, és azt tekintené sikernek, ha hazajut
A miniszterelnök szerint minden magyar számára nyilvánvaló, hogy Magyar Péterék ukránpártiak. Azt is kijelentette, hogy „ukrán olajblokád” problémáját a magyaroknak kell megoldaniuk, mert Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal.
Novák Hunor: átverve érezhetik magukat az oltásellenesek, lehúzta őket a dunavarsányi orvos, mindenki mást rendesen beoltott
Novák Hunor gyermekorvos saját költségén végzett vérvizsgálatokat négy dunavarsányi gyereknél. Az eredmények szerint a gyerekek védettek, ami igazolja, hogy a letartóztatott orvos a nem oltásellenes családoknál beadta a vakcinákat.
A kormány kitilt három ukrán állampolgárt Magyarországról és a schengeni övezetből, az egyik az Orbánt „fenyegető” tábornok
Egy egykori hírszerző tábornokot, egy neonáci csoport vezetőjét és egy politikai elemzőt tiltanak ki. Gulyás Gergely miniszter elmondása szerint ők vagy az országot fenyegették, vagy Orbán Viktort, illetve a családját.
21 Kutatóközpont: a 30 alattiak 65%-a a Tisza Pártra szavazna, a nyugdíjasok fele a Fideszre
A friss felmérés szerint az 50 és 64 év közöttieknél a két párt szinte fej-fej mellett áll. Az is egyértelműnek tűnik, hogy a kormánypárt már csak a falvakban vezet, a fővárosban jelentős, 30 százalékos Magyar Péterék előnye.
Veszélybe került Vastag Csabáék fellépése A Nagy Duettben: Domján Evelin betegséggel küzd
Vastag Csaba felesége egy videóban beszélt arról, hogy influenzás lett, és a hangszálai sincsenek rendben. Az orvosok nem javasolják a fellépést, Domján Evelin viszont mindenáron énekelni akar, hiszen egy számára fontos dallal készülnek a vasárnapi élő show-ra.
Egy mexikói sírból előkerült római fej átírhatja Amerika felfedezésének történetét?
A rejtélyes leletet egy érintetlen, XV. századi sírban fedezték fel évtizedekkel ezelőtt. A tudósok szerint a tárgy maga viszont 1300 évvel korábban, a Római Birodalomban készült.
Kiderült, milyen kellemetlen módszerrel ásta alá Meghan Markle Harry herceg tekintélyét a Netflixes megbeszéléseken
A történet pikantériája, hogy a Netflix és a hercegi páros kapcsolata már korábban sem indult teljesen simán.
Láttad már Kim Kardashian hatalmas esését az Oscar-partin? A bűnös a 20 centis cipőtalp volt
Kim Kardashian megint bebizonyította, hogy a világsztároknak sem könnyű az élet, főleg akkor nem, ha valaki úgy dönt, hogy egy Vanity Fair Oscar-partira nagyjából 20 centis magassarkúban érkezik.
Áll a bál Timothée Chalamet körül: előkerült egy pornósztár, aki 3 évig járt a színésszel
Brody Jenner beszólt azoknak, akik Timothée Chalamet múltján csámcsognak: az embereknek van életük, mielőtt összejönnek valakivel.
A megcsalásnál is létezik fájdalmasabb dolog, amire egyetlen pittyenés döbbent rá a legintimebb pillanatban
Egy őszinte vallomás közben villant fel a telefon kijelzője, egy pillanat alatt romba döntve a bizalmat.
Itt a fodrászok titkos fegyvere: ezzel a párezer forintos trükkel 30 perc alatt dús lesz a hajad
Az eljárás a vékony szálak sérülése nélkül hoz létre dúsabb hatást, ami a mindennapokban is fenntartható.
Király Lindát eljegyezték, egy hatalmas gyémántgyűrűvel adta a világ tudtára
Az énekesnő egy munkamegbeszélésen ismerkedett meg jelenlegi párjával, akivel azóta közös albumon dolgoznak. A kapcsolatuk mostanra juthatott el a lánykérésig.
Borbás Marcsi pazar otthonából sorolta magát az alsó középosztályba, a kommentelőknek ez már sok volt
A műsorvezető azzal indokolta a besorolást, hogy őt nem a pénz, hanem a nagy, költséges alkotások létrehozása hajtja. A nézők szerint ez sértő egy átlag magyarral szemben.
A Tinder a telefonod legintimebb mappájában kutat, hogy megtalálja neked az igazit - a kritikusok szerint csak kémkedik utánad
A randiapp nagyon mélyre ás a telefonodban. Sokan attól tartanak, hogy a legféltettebb kincseik rossz kezekbe kerülhetnek.
Trokán Péter harminc év után vallott arról a pillanatról, amikor egyedül maradt a lányaival és összeomlott
A színész a Ridikülben vallott a legnehezebb időszakáról, amikor a felesége elhagyta. A rá nehezedő felelősség súlya alatt majdnem összeroppant.
Generációs háború robbant ki: a boomer nagyszülők nem hajlandók az unokájukkal foglalkozni az Y generáció szerint
Egy anya videója indította el a lavinát, amiben elpanaszolta, a 40 percre lakó szülei évente egyszer látogatják meg őket, és azzal le van tudva.
Sokkoló felfedezés: az Alzheimer-kór nem öregkori elbutulás, nem is az agyban kezdődik, hanem alattomos gyulladás okozza
A szervezetben zajló krónikus folyamat áttöri az agy védőpajzsát, utat nyitva a mérgező fehérjéknek. A lerakódások pedig szó szerint elpusztítják az emlékezetért felelős idegi kapcsolatokat.
Megértő vagy és jóindulatú? Pont az ilyen emberekre vadásznak a nárcisztikusok, hogy kihasználják őket
A manipulatív emberek tudatosan figyelik azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a másik ember szerintük könnyű préda.
Hiába nézett ki szenzációsan a 20 éves Julia Roberts, a Micsoda nőben testdublőr játszotta el még a lábát is, mert a rendezőnek nem tetszett
Kitálalt Shelley Michelle testdublőr a filmtörténet egyik leghíresebb plakátjáról és a megalázó hollywoodi forgatásokról.
Kiderült, melyik az a 10 egyetemi szak Magyarországon, amiért a legtöbben harcolnak, és hova nehéz bejutni
Rekordot döntött a jelentkezők száma, 2022-höz képest majdnem 30 ezerrel többen rohamozták meg az egyetemeket
Döbbenetesen olcsó lesz a magyarok kedvenc húsvéti étele a PENNY-üzletekben, és be is táraznak belőle
A vásárlók fellélegezhetnek, mert a diszkontlánc drasztikusan csökkentette egy bizonyos élelmiszer árát.
Egyre kevesebb alkoholt iszik a Z-generáció, de paradox módon ettől sokkal magányosabbak
Az jó, ha nem vedelnek úgy, mint a náluk idősebbek annak idején, csakhogy hiányoznak a rendszeres személyes, offline társasági események az életükből.
Tóth Vera már pszichológusnál is járt Tóth Gabi miatt: „Nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom, nem lehet meggyőzni semmiről”
„Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogyan akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Megállíthatatlanul megy előre, ha megkérdez, természetesen válaszolok, de kéretlenül nem fogok neki tanácsokat osztogatni.”
Istennek és a megtérésének köszönheti Krisz Rudi gyermeke édesanyját, mégis szakítottak titokban
A korábbi tinibálvány a teljes összeomlás szélén állt, amikor a váratlan csodák mindent megváltoztattak.
„Szívem, ez mind AI” – Zendaya egyetlen mondattal zúzta porrá a Tom Hollanddal közös esküvői álmot
Meglepő kijelentést tett nemrég az Eufória és a Dűne sztárja, amikor a titkos házasságkötésről kérdezték.