A kormánymédia bajnaizással támadja a Shell volt globális alelnökét, aki a TISZÁ-hoz csatlakozott
Pálfordulás a javából. A Shell volt vezérét néhány éve még a hazaszeretetéért ünnepelték, most a Tisza Párt miatt már Bajnai emberének bélyegzik.
Tovább olvasom a cikket
Segítőt keresett az apja mellé a disznóvágásra az interneten, több ezren jelentek meg a felhívásra
A kínai nő csak az idős édesapjának akart segíteni az újévi készülődésben. A felhívására akkora tömeg érkezett, hogy a helyi hatóságoknak is be kellett avatkozniuk.
Kiderült, miért borulnak ki az anyák sokkal inkább a férjüktől, mint a gyerekeiktől
Hiába menedzselik a nők a gyerekek teljes időbeosztását és érzelmi életét, a férfiak ezt közös munkának látják. Sokszor a folyamatos készenlét és a meg nem értettség miatt szakad el a cérna.
Azonosították Matolcsy György YouTube-videóinak forgatási helyszínét, de egy dolog nem stimmel
A volt jegybankelnök mindig ugyanabban a kék zakóban tűnik fel, miközben a háttér és a haja is változik. Nem tudni, vajon egyszerre vették-e fel a videókat.
Ezért nem temethetik el még Dudás Mikit, pedig már az is megvan, hol helyeznék végső nyugalomra
A sportoló alig egy évvel élte túl édesapját, akit bántalmazás következtében veszített el. Most a hatóságok a kajakos halálát is bűncselekményként vizsgálják.
Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
A műsorvezető szerint a gyerekvédelem és a kisebbségek ügye nem pártpolitikai kérdés. Keményen beszólt azoknak is, akik az embereket a vagyonuk alapján ítélik meg.
Tökéletesen lehet utánozni az emberi arc rezdüléseit: így szúrhatod ki a TikTokot elárasztó AI-videókat
Egyre nehezebb megmondani, mi igazi és mi nem a közösségi médiában. Mutatjuk a trükköket, amikkel mégis rájöhetsz melyik készült mesterséges intelligenciával. Nem árt felkészülni, mert a digitális átverések korszakában élünk!
Vasárnap estétől visszatér az extrém hideg, akár mínusz 20 fokos fagy is jöhet ránk
Több család otthon nélkül maradt, a tűzoltók pedig egy jeges folyóból mentettek ki egy kutyát. A hatóságok mindenkit óvatosságra intenek, a segítségnyújtás országszerte folyamatos.
A Shell volt alelnöke Magyar Péter mellett: Ezt a teljesítményt egyetlen cég sem tolerálná
Angyalföldről indult, a világ egyik legnagyobb cégének csúcsára jutott. Most elárulta, miért döntött úgy, hogy a TISZA mellé áll, és hogyan képzeli el a magyar gazdaság jövőjét, amelynek formálásában nagy szerepe lehet, ha nyernek a választásokon.
A kormánymédia bajnaizással támadja a Shell volt globális alelnökét, aki a TISZÁ-hoz csatlakozott
Pálfordulás a javából. A Shell volt vezérét néhány éve még a hazaszeretetéért ünnepelték, most a Tisza Párt miatt már Bajnai emberének bélyegzik.
„Nem kívánjuk akadályozni a kormányváltást” - Az LMP sem indul a 2026-os választáson
A Momentum és Vona Gábor pártja után az LMP is a visszalépés mellett döntött. A párt szerint ezzel segítik az ellenzéket, hogy leválthassák a kormányt.
Orbán ismertette a mestertervét: egymilliós átlagbér, 400 ezres minimálbér és teljes energiafüggetlenség a cél
A kormányfő szerint a háborúból való kimaradás és az Ukrajnának szánt pénzek elutasítása az alap. Ezekre építve jöhetnek a gigantikus béremelések és a 14. havi nyugdíj is.
„Grönland nem eladó!” – Ezrek tüntetnek Dániában Trump tervei ellen
A tömeg az amerikai nagykövetséghez vonult, miközben azt skandálták, „El a kezekkel Grönlandtól!”. A dán és grönlandi vezetők is kiakadtak, szerintük a terület nem eladó.
Hányszor egészséges pisilni egy nap? Urológus mondja el, hány alkalom normális, és mikor jelezhet bajt a gyakori vizelés
A gyerekek sokkal többször mennek vécére, mint a felnőttek. Mutatjuk, melyik korosztályban mi a megszokott, és mikor kell orvoshoz fordulni.
„Fröccsöntött Ken babák, slimfit árvízi hajósok” – Röpködtek a beszólások Magyar Péterre és a Tiszára a miskolci Fidesz-gyűlésen
Rákay Philip már a felvezetésben beleszállt a TISZA vezetőjébe, aztán jöttek a „vidéken szárad a Tisza” típusú üzenetek, a „brüsszeli báb” szerű jelzők, sőt még a kocsonyafesztivál is előkerült. De Orbán Viktor sem bújt ki a beszóláscunami alól.
Orbán beszólt Magyar Péternek az elhappolt Fidesz-szlogen miatt: Ha ez így megy tovább, még a végén ránk is szavaz
A kormányfő Miskolcon reagált arra, hogy a TISZA Párt lecsapott a szlogenjükre. Szerinte „szép dolog”, hogy a legnagyobb kihívójuk is az ő választási üzenetükkel kampányol.
Ben Affleck elmondta, miért nem örülne, ha a gyerekei követnék őt a színészi pályán
Az Oscar-díjas sztár legújabb filmjének premierjén beszélt a gyereknevelési elveiről. Úgy véli, a nyilvános élet bonyolult, ezért inkább szabad teret hagynak a gyerekeknek a kibontakozásra. Volt feleségével, Jennifer Garnerrel teljesen egyetértenek ebben.
Orbán Miskolcon: A fiatalok nem támogatják a kormányt? Mindenki beszéljen a gyermekeivel!
A miniszterelnök szerint a fiatalok sorsáért elsősorban a szülők felelnek, a kormány leginkább sporttal tud segíteni, és azzal, hogy „ne vigyék el őket katonának Ukrajnába”. Arról is beszélt, hogy a fiatalokat hagyni kell kalandozni, az a fontos, hogy legyen hova hazajönniük.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul a 2026-as választáson
Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke az anyagi nehézségekre és a gyenge bejutási esélyekre hivatkozott. Döntését a „kevésbé rossz” választásnak nevezte egy nem normális országban.
Több nagyvárosban veszélyes a levegő, Budapesten egészségtelen
A fagyos, szélcsendes idő csapdába ejtette a szennyező anyagokat a városok felett. Az előrejelzés szerint a helyzet vasárnapig csak tovább fog romlani, főleg északkeleten.
Hadházy rákérdezett, mi lett abból, amit a Fidesz korábban az „elmúlt évtized legnagyobb korrupciós ügyének” nevezett
Az Európai Csalás Elleni Hivatal korábban 167 milliárd forintos csalást állapított meg a négyes metró kapcsán, amelyet a Fidesz korábban „az évszázad csalásának” nevezett. Hadházy szerint a nagy pártok kéz kezet mos alapon védik egymást a felelősségre vonástól.
Csokit evett a kutyád? A legtöbben ezt a végzetes hibát követik el az első percekben
Sokan azonnal a netes praktikákhoz nyúlnak, pedig a sóval való hánytatás többet árt, mint használ. Elmondjuk, mi az egyetlen helyes lépés, ami megmentheti kedvenced életét.
,,Brutál vagy bébi!" - Palya Bea ledobta a textilt, meztelenül és dalolva merült a jeges tóba
Az énekesnő egy havas erdő közepén szabadult meg a ruháitól, az extrém akcióról pedig videót is közzétett. A felvételhez fűzött üzenetében a zene és a belső erő fontosságát hangsúlyozta.
A néniség nem kor kérdése: egy pszichológus elárulja a stratégiát, hogyan gyere ki ebből a szerepből
A legtöbben észre sem veszik, hogy egy mérgező hiedelem irányítja az életüket és a döntéseiket. Pedig ez a gondolat szó szerint éveket vehet el az életedből. Egy egyszerű trükkel azonban bárki kitörhet a néniségből.
112-szer bliccelt a vonaton, most börtönbe küldhetik Anglia leghírhedtebb potyautasát
A 29 éves Charles Brohiri több mint 30 millió forintnyi tartozást halmozott fel az évek során. A férfit még napokkal a tárgyalása előtt is jegy nélkül kapták el egy vonaton.
„Meneküljetek! Mentsétek az életeteket!” – drámai részletek derültek ki Agárdi Szilviék leégett otthonáról
A tűzoltók szerint a lángok pont a hálószobájuk alatt csaptak fel, így perceken múlt az életük. A hatalmas hőhatástól az ablak is kirobbant a helyéről, erre a dörrenésre ébredt az édesapa.
Az Ágnes asszony-szindróma, egy olyan kényszer, amely az egész családot beszippantja
A végtelen súrolás mögött nem a rend szeretete, hanem a csillapíthatatlan szorongás áll. Mutatjuk, mikor kell gyanakodni és szakemberhez fordulni, mielőtt késő lesz.
A spenótról kiderült, mikor kell nyersen enned, és mikor muszáj megfőznöd
A növény valódi superfood, de csak akkor, ha megfelelően készítjük el, illetve tudjuk, hogy milyen formában milyen cél érdekében fogyasztjuk.
Na, ezért ülnek olyan furcsa, merev testtartással a légiutaskísérők kezükkel a combjuk alatt
Mint azt megfigyelhetted, a személyzet az úgynevezett segédülésben, a jumpseatben foglal helyet, gyakran a menetiránynak háttal.
Ha naponta 6 óránál kevesebbet alszol, évente két százalékkal is csökkenhet az agyad térfogata
A krónikus alváshiánnyal nem csak fizikailag építed le az agyadat, hanem a memóriád is sérülhet, és nagyobb eséllyel alakul ki nálad a demencia.
Gyönyörű nővé cseperedett Gwyneth Paltrow és Chris Martin 21 éves lánya
Apple Martin pár éve modellkarrierbe kezdett, hogy kiléphessen híres szülei árnyékából.
Orosz Barbara megmutatta, milyen pazar kilátás nyílik a Balatonra mesébe illő otthonából
A műsorvezető a vadon kíméletlen törvényeiről is írt, mivel a házuk vadállatok élőhelyének közelében áll.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
48 évesen meghalt Freddie Mercury titkos lánya, akinek létezéséről csak tavaly szerzett tudomást a világ
Egy ritka daganatos betegséggel vívott hosszú küzdelem után hunyt el. Két kisfiút hagyott hátra, hamvait az Alpok felett szórták szét.
Felejtsd el a tavalyi divatot: két ellentétes körömtrend uralja a 2026-os évet!
A visszafogott elegancia és a drámai megjelenés egyszerre hódít, emellett a köröm egészsége kerül fókuszba.
Depresszió, elhízás, alváshiány, alacsony önértékelés: ez történik azokkal a gyerekekkel, akik túl korán kapnak okostelefont
Több mint tízezer gyereket vizsgáltak amerikai kutatók, az eredmény pedig riasztó és önmagáért beszél.
Videón, ahogy Tóth Gabi sminkeli magát és közben énekli az dalt, ami miatt szétszedték a kommentelők
Az énekesnő az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan készül el percek alatt.
Míg Stohl András A Nagy Ő-ben keresi a szerelmet, volt felesége, Vica már meg is találhatta
A tavaly nyári válás után úgy tűnik, mindketten gyorsan új fejezetet nyitottak az életükben.
190 ezer embert vizsgáltak: a fogaid állapota elárulja, mekkora eséllyel halsz meg idő előtt
Döbbenetes japán kutatás látott napvilágot. Kiderült, hogy a fogak állapota megrövidíti az életet.
Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, a gyanú szerint bántalmazott és megfenyegetett egy sofőrt
A színészt hétfő hajnalban vették őrizetbe Hollywoodban.