A Marvel sztár pasi létére szebben rúzsoz és sminkel bárkinél - 8 évig dolgozott áruházi illatszeresként
Döbbenetes dologra derült fény Drew Barrymore műsorában, az egyik férfi bosszúálló bizony nemcsak fegyverével, hanem a szájkontúrceruzákkal is profi módon bánik.
Tovább olvasom a cikket
Sulyok Tamás a padlón – a szavazók 60%-a lemondatná
A Népszava megbízásából készült felmérés azt vizsgálta, hogy az emberek változtattak-e szavazási szándékukon a botrányok miatt a júniusi önkormányzati választásokra. Az eredmények szerint a Magyar Péter hívei között a legnagyobb az arány, 22 százalék, akik igennel válaszoltak a kérdésre.
Karácsony Gergely: Vitézy ideális ember arra, hogy a Fidesz gazdasági érdekeit szolgálja
Budapest főpolgármestere szerint „az, hogy Vitézy a Fidesz jelöltje, eddig is tudtuk, nem tagadta meg a múltját, nem zárta ki a Fidesszel való közös kormányzást.”
Magyar Péter: A Fidesz a nőket csak eldobható eszköznek tekinti
„Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz a saját választóinak is hazudik, ott veri át őket, ahol tudja” - írta még Magyar.
Hann Endre: Szentkirályi visszaléptetése merész húzás, nagy kockázattal
A Medián vezetője szerint Rogánék azt biztosan jól fel tudták mérni, hogy a fidesz törzs-szavazói fegyelmezetten átszavaznak Vitézyre, de azt, hogy mi lesz a reakciója azoknak, akik a Fideszt a hátuk közepére sem kívánják, lehetetlen megjósolni.
Ungár Péter Szentkirályi visszalépéséről: rettentően meglepő volt, annyit tudunk tenni, hogy tudomásul vesszük
Ungár Péter szerint a Fidesz nem kereste meg Vitézy Dávidot azzal, hogy támogatnák a kampány utolsó két napjában. Arra, hogy elfogadnák-e a Fidesz Vitézyt támogató segítségét, nemmel felelt.
50%-on a Fidesz–KDNP, a Tisza Párt 27%-ot kapna az EP-választásokon a Medián szerint
A kutatás a május 30-án megrendezett köztévés vita hatásait is elemezte. Kiderült, hogy Tóth Imre Bruti kapta a legtöbb ötös osztályzatot.
Vitézy Dávid: a Tisza Pártra és a Kutyapártra számítok a választás után
Vitézy Dávid pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Attól, hogy Gyurcsány emberei mennek, Orbáné se fognak jönni, a városháza nem lesz se a DK, se a Fidesz zsákmánya – mondta.
A teljes kormánymédia Vitézy Dávidot kezdte el támogatni, miután Szentkirályi visszalépett
A helyzet pikantériája, hogy Vitézy eddig minden megnyilvánulásában azt mondta, kizártnak tartja, hogy ez a forgatókönyv megvalósuljon, sőt a partizános vitán arra hivatkozott, hogy a Magyar Nemzet is őt támadta.
Lagzi Lajcsi lánya először mutatkozott meg milliárdos férjével
Galambos Boglárka legújabb kollekcióját a Fashion Streeten mutatták be, ahova a 29 évvel idősebb, milliárdos párja is elkísérte őt.
Kiderült, mit csinált Gyurcsány Ferenc, miközben Szentkirályi visszalépett
A bejelentés után sorra érkeztek a politikusok reakciói Szentkirályi döntésére. A volt miniszterelnök is reagált.
5 évet kapott az olasz sofőr, aki részegen halálra gázolta K. Boglárkát a villamosmegállóban
A bíróság tavaly december 13-án ítélte öt év börtönbüntetésre, valamint örökre eltiltották a járművezetéstől. Az elsőfokú bíróság döntését a jogerős ítéletet hozó törvényszék csak járulékos kérdésekben változtatta meg.
Délután élőben beszél Karácsony és Vitézy a visszalépés utáni helyzetről a Partizánon
Az interjúk után Ruff Bálinttal és Pető Péterrel elemzik az izgalmas és fordulatos budapesti kampányhajrát. A műsorban reagálnak Szentkirályi pénteki visszalépésére.
Török Gábor: Érdekes kísérlet Szentkirályi visszalépése
A politológus szerint Szentkirályi visszalépése három kimenetelt hozhat, ezek közül kettő inkább Karácsonynak kedvezne, míg ha csak az első feltétel teljesül, akkor is kétesélyes marad a főpolgármester-választás.
Wintermantel Zsolt Szentkirályi Alexandráról: államférfihoz méltó tett
Szentkirályi Alexandra pénteken reggel tette közzé rövid videójában, hogy visszalép a főpolgármester-jelölti posztról, de a budapesti Fidesz listavezetője marad.
Publicus: Vezet a Fidesz, Magyar Péter pártja 25 százalékon, a DK-vezette lista 15-nél áll
Ez 11 európai parlamenti mandátumot jelentene a Fidesz-KDNP-nek, 6-ot a Tisza Pártnak, 3-at a baloldali összefogás pártjainak és egyet a Mi Hazánknak.
Somogyi Zoltán gyorsreakciója: „A Fidesz Budapest-politikája megbukott, szoros verseny alakulhat ki Karácsony és Vitézy közt”
A Political Capital alapítója szerint a 2024-es választás nagy újdonsága: a hagyományos kétpárti egymással szembenállásnak vége mind Budapesten, mind országos szinten: Vitézy Dávid és Magyar Péter befurakodott a megszokott szereplők közé.
Orbán Viktor szerint „mi kívül vagyunk ezen az egész háborús pszichózison”
A magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiós interjújában többek között a háborúról és a békéről, a brüsszeli bürokratákról és a külföldről fizetett baloldali politikusokról is beszélt.
Karácsony: Sötét és cinikus politikai alku született, Vitézy a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje
Szerinte ez az alku a választók elárulásán és átverésén alapul. Karácsony Gergely szerint a Fidesz úgy árulta el a választóit, ahogyan elárulta Budapestet az elmúlt öt évben.
Vitézy Dávid: A főpolgármester-választás esélyei megváltoztak, az egyetlen esélyes kihívó én vagyok
A politikus többek között azt ígérte, hogy főpolgármesterként nem fog koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val, illetve, hogy nem lesz se fideszes, se DK-s főpolgármester-helyettese.
Magyar Péter Szentkirályi visszalépéséről: Megint hazudtak, megint becsapták a saját választóikat is
Magyar Péter már a bejelentés előtt 10 órával, csütörtök este megírta a Facebook-oldalán a visszalépést. Szerinte nincs új a nap alatt, plusz 3 nevető smiley-t is írt Szentkirályi videója alá kommentben.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar rapper
A halál okát még nem állapították meg a Blikk szerint, de hosszú, súlyos betegséggel küzdött. Mindössze 40 éves volt.
Akkor és most: Salma Hayek reprodukálta 20 évvel ezelőtti bikinis fotóját, elképesztően néz ki
Salma Hayek mindig is bombázó volt, és az is maradt. És nem csak azért, mert észvesztően néz ki fürdőruhában még 57 évesen is.
Ez durva: Jennifer Aniston megcsúnyult - fotóval!
Felpüffedt arc, karikák, óriási táskák jellemzik a mindössze 55 éves színésznő külsejét, amin teljesen megdöbbentek a rajongók. Néhányan sejteni vélik az okokat is.
Megmutatta Zséda az új pasiját, itt az első közös fotó!
Bár tavaly óta tudjuk, hogy az énekesnőre a válása után újra rátalált a szerelem, közös felvétel viszont most készült először a párról.
Vigyázat! Ez a nagyon hétköznapi konyhai hozzávaló okozhatja az ekcémák nagy részét
Onnan támad a betegség, ahonnan a legkevésbé vártuk.
Videóval! Egy titokzatos szellemalak tűnt fel Taylor Swift madridi koncertjén - felrobbant az internet
Hátborzongató (embernek tűnő) lény állt a legfelül, egyedül, a stadion tetején.
Ezt a videót mentsd el: így kell kiszedni a kullancsot
Dübörög a kullancsszezon, a kis vérszívók nagyon hamar megtapadhatnak rajtunk nemcsak az erdőkben, hanem bármilyen füves részen.
Krisz Rudi titkos élete: „Volt, hogy a Zöld-foki szigeteket jártuk két-három hónapig, volt, amikor három hónapot csak az Adrián voltam”
Az egykori tinibálvány hosszú időre eltűnt a rajongói szeme elől. Most elmondta, mit csinál azok alatt az évek alatt.
Kasza Tibi sem tudta, „hol szeret a cápa” - kellemetlen jelenet a Szerencsekerékben
Bár szokott arcoskodni a megfejtéssel, most Kasza Tibi se volt szerencsés a saját műsorában.
Meg szoktad jelölni a bőröndödet, ha feladod a repülőre? A poggyászkezelők szerint rossz ötlet
Ez az ősrégi poggyászhack durva késést okoz a csomagodnak - kiderült, miért.
A viszkis ma már viszi a pénzt a bankba: „Nézze, az elásott pénzből hoztam vissza valamennyit”
Ambrus Attila humoránál volt, amikor legutóbb bankba ment egy húszezresekkel kitömött borítékkal. Szerencsére a biztonsági őr is jót derült a jeleneten.
Turbózd fel magad: 5 szuper szezonális vitaminbomba júniusra!
Hozd magad formába a szezon ászaival, most nem csak frissek, de olcsóbbak is!
Schobert Lara drámai vallomása: „Senkitől nem szabad a boldogságot várni”
Fiatal kora ellenére egy nagyon fontos dolgot már meg kellett tanulnia.
Mohai Gábor élete csupa titok, nem véletlenül: „Édesapám görögkatolikus pap volt”
Csodálatos orgánuma és szép magyar beszéde nem véletlenül ért Kazinczy-díjat, de Mohai Gábor ennél többet is elért. Még egy népszerű magyar slágerben és őt hallhatjuk.
Steiner Kristóf: „A kemencében sült fehér óriásbabba mindketten beleszerettünk, amikor a szigetre költöztünk”
Nimi & Kristóf Konyhája minden pénteken megosztja veled egy egyszerű, de nagyon finom vegán étel receptjét. Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.
Hogyan legyen tényleg vízálló a sminked? - extrém hatásos tippek a strandra
Vízparton sem kell lemondani a hibátlan megjelenésről. Arra figyelj, hogy az alapok legyenek rendben, mint a tiszta bőr és a megfelelő faktorszámú fényvédő felkenése, a többit mutatjuk.
Peller Mariann: ötévente újra kéne tárgyalni a házasságokat
Peller Mariann a válása után két évvel azt nyilatkozta a Story magazinnak, hogy bizony minden kapcsolatba kell egy kis áramszünet, sőt.
Kimagasló az IQ-d, ha 30 másodpercnél rövidebb idő alatt megtalálod a birkát a képen a kecskék közt
Teszteld a képrejtvénnyel, mennyire vagy okos!
Molnár Janka Sára fizikus csak azért is népszerűsíti a fizikát, akármennyit tiltja le a TikTok
A 27 éves elméleti fizikus kísérleteit és magyarázatait imádják a követői, az algoritmusok viszont félreértik.
A Marvel sztár pasi létére szebben rúzsoz és sminkel bárkinél - 8 évig dolgozott áruházi illatszeresként
Döbbenetes dologra derült fény Drew Barrymore műsorában, az egyik férfi bosszúálló bizony nemcsak fegyverével, hanem a szájkontúrceruzákkal is profi módon bánik.