A nőverés hatékony módját magyarázó Dopeman a nap előadója a nők elleni erőszak megszüntetésének napján a Petőfi Rádióban
A rapper hírhedt, nők bántalmazásáról szóló mondatai miatt éppen ezen a napon ez borzasztóan szerencsétlen lépés.
Tovább olvasom a cikket
A MÁV megkapta az 1 milliárd eurós fejlesztési hitelt, amiről Lázár korábban állította, hogy a Tisza miatt nem adják oda
„Eredményesebben védtük a nemzeti érdeket, mint ahogy az ellendrukkerek támadták” - fogalmazott bejelentésében a miniszter.
„Kérlelt, sírt, elhúzódott, eltolta a másikat” - a kollégiumi erőszakról beszélő lány ügyvédje szerint több szinten is gond van az igazságszolgáltatással
Az egyetemisták és a jogvédők körében is nagy felháborodást váltott ki, hogy felmentették a Képzőművészeti Egyetem volt diákját, aki diáktársa szerint 2021-ben megerőszakolta a kollégiumban. A lány ügyvédje szerint elsősorban az ügyészség hibázott, de a törvény sem pontos.
Orbán Viktor: Mindenképpen szeretnénk generációváltást a megyei jogú városokban
A miniszterelnök szerint a megyei jogú városokban, ahol nagyon sokat változott a lakosság összetétele, nekik is alkalmazkodniuk kell ehhez a folyamathoz.
Házasság első látásra: Kiderült, hogyan alakult Becca és Zsolt kapcsolata a műsor után
A pár a műsorban a válás mellett döntött, aztán abban maradtak, hogy folytatják. Még nyaralni is voltak együtt.
Házasság első látásra: Összeköltözött Kármen és Dani, az egyetlen pár, aki együtt maradt
A pár hetekkel a finálé után a Tények Plusznak adott interjút, ahova kézen fogva érkeztek. Kármen elárulta, a költözés nem ment zökkenőmentesen, de megérte a fáradozást.
A sínekre esett és meghalt egy férfi Újpesten egy villamosmegállóban
A kiérkező járőrök és a mentők is küzdöttek az életéért, de hiába. A rendőrség szerint az eset során nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
Lövöldözés volt a Fehér Ház közelében: megtámadtak és súlyosan megsebesítettek két nemzeti gárdistát
A Nyugat-Virginia nemzeti gárdájában szolgáló két katonát súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A merénylőt elfogták és azonosították.
Ma már nem lesz eső és még a nap is kisüthet, viszont néhol viharos szél jöhet
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. Éjszaka pedig általában tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég, de a délkeleti, déli tájak fölött több maradhat a felhőzet, hajnalban a határszélen már gyenge eső sem kizárt.
Orbán Viktor: Nekünk ebből a vesztes mentalitású nemzetből győztes nemzetet kell csinálnunk
A miniszterelnök a Mandiner Díjátadó Gáláján a nyugati világ politikai megosztottságát is elemezte Kapu Tibornak. Szerinte a polarizáció oka a kormányzati modellek sikertelenségében keresendő.
Órákon belül kezdődik a Stranger Things utolsó évada - ezt lehet tudni a sorozat befejező részeiről
Az új évadot három részletben, a teljes ünnepi szezonra elosztva kapják meg a rajongók. A színészek szerint a lezárás annyira megrázó, hogy a forgatókönyvet olvasva is elérzékenyültek.
Hajtóvadászat indult a Győr felett felrobbant meteorit után, félkilós darabok is hullhattak a földre
Egy 17 kilós, 72 ezer km/órával száguldó kődarab robbant fel felettünk. A cseh tudósok által kijelölt zónát most a sárral dacolva fésülik át a magyar kutatók.
Kerítésbe szorult egy őz Diósdon, a tűzoltók feszítették szét a vasrácsokat
A rémült állatnak esélye sem volt a menekülésre, egy szemtanú riasztotta a hatóságokat. A tűzoltók óvatosan bántak vele, nehogy egyetlen szőrszála is meggörbüljön.
Kitálalt a Totalcar főszerkesztője: A gusztustalan propaganda elért minket is, vagy a fos megy ki az oldalra, vagy mi az ajtón
A drámai kirohanást a portál egykori újságírójának, Vályi Istvánnak a posztja váltotta ki. Hamvas Tamás arra kérte az olvasókat, lássák, hogy a cikk nem az ő utasítására született.
Pedofíliával vádolták, végül hajhúzásban találták bűnösnek a katolikus papot, aki állította, a gyerekek összebeszéltek ellene
Az ügyészség nyolc év fegyházat kért a két kislány molesztálásával vádolt férfira. A bíróság szerint azonban a szexuális szándék nem volt bizonyítható.
Fővárosi Közgyűlés: zárt ajtók mögött dőlt el a 30 milliárdos Bubi-tender sorsa, a Szigetnek is új feltételeket szabtak
Vitézy Dávid keményen nekiment Karácsony Gergelynek a közbeszerzés miatt, egy botrányos svéd cégre hivatkozva. A vita végül annyira elhúzódott, hogy még szünetet is kellett tartani.
Váratlan húzás: Magyar Péterék napokkal előbb mutatják be a Tisza Párt jelöltjeit
Az eredetileg vasárnapra tervezett bejelentést péntek estére hozták előre. A jelölteket egy legalább háromórás választási műsor keretében mutatják be.
Videó: kigyulladt egy 2000 lakásos komplexum bambuszállványzata Hongkongban, rengeteg a halálos áldozat
A város legsúlyosabb katasztrófájához közel 800 tűzoltót riasztottak, akik tehetetlenül nézték a gyorsan terjedő lángokat. A hatóságok 279 eltűnt embert keresnek.
Menekült a délszláv háború elől, 19 évesen nem vállalta az Eurovíziós Dalfesztivált, és ő kérte meg a férje kezét – Rita Ora 35 éves
Koszovóból az Egyesült Királyságba, majd onnan Hollywoodba és végül a csúcsra. Már fiatalon hosszú utat járt be, de a tehetsége nem ismert határokat.
Nem engedte leszállni Szijjártó Péter repülőgépét a bosnyák honvédelmi miniszter
A védelmi miniszter szerint nem volt egyértelmű, miért katonai géppel érkezne a magyar politikus. Szijjártó Péter egy díszdoktori címet vett volna át csütörtökön Banja Lukában.
Török Gábor: Már alig akad a két nagy párton kívüli választó az országban
A politológus szerint a két nagy tömb szinte mindenkit bedarált, alig maradt szavazó a kisebb pártoknak. A DK mindössze 2 százalékon áll, egyedül a Mi Hazánk reménykedhet a bejutásban.
„14 éves voltam, 40 kiló, és csak a narancs fehér héját ettem” – így néz ki a kultúrakódolt önpusztítás
Amikor már csak a narancs héjának belső, fehér része volt a mindennapi kenyerem, akkor sem éreztem, hogy baj lenne.
Ezekkel a tünetekkel jelzi a tested, hogy extrém mértékű stressznek vagy kitéve nap mint nap
A legfontosabb azonban a jelek időben történő felismerése és a segítségkérés, mielőtt a szervezeted végleg kimerülne.
Videóra vették, ahogyan egy utas kiborult és ordított a reptéri személyzettel, miután nem utazhatott a járatával
Az utas azt állítja, azért szállították le, hogy másnak adhassák a helyét. Biztonságiak vezették el, mert dührohamot kapott.
Nyolc év után a legnagyobb titokban szakított a párjával Ripli Zsuzsi
A színésznő élete fenekestül felfordult, de a nehéz időszakból boldog, új kezdet lett. Most elárulta, miért nem bánja a drámai változásokat.
II. Erzsébet látta a figyelmeztető jeleket, de azt hitte, nem okoz törést a családban Meghan Markle házassága Harryvel
A néhai brit uralkodó úgy gondolta, hogy kontrollálni tudja a helyzetet és elsimíthatja a családon belüli konfliktusokat,
Őrület: a brit Aldi nyalható, baconbe tekert virsli ízű karácsonyi csomagolópapírt dobott piacra
Az üzletlánc szerint: „Még a legapróbb ajándékot is felejthetetlen élménnyé teszi.” Hát az biztos.
Daganatos betegséggel küzd a Dawson és a haverok sztárja, a kezelésére gyűjt, árverésre bocsátja a sorozat ikonikus nyakláncát is
James Van Der Beek arra kényszerült, hogy megváljon a relikviáktól, ami sajnos jól illusztrálja, milyen az egészségügy helyzete az Egyesült Államokban.
Annak idején a természetességéért szerették, de mára a felismerhetetlenségig átszabatta az arcát és testét Jeff Bezos felesége
Lauren Sánchez annak idején tévésként dolgozott, vállalkozásba fogott, és ahogy ívelt felfelé a karrierje, úgy változtatta folyamatosan a külsejét.
Vavra Bence az apaságról: „Ketten hoztuk meg a döntést, hogy gyermeket vállalunk, így kettőnk között oszlik meg a felelősség és a feladat”
Az énekes szerint az igazi hős a párja, aki otthon helytáll a kisfiukkal. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője egy magazinnak vallott a családi életről.
Keresztes Ildikó Balázs Fecóról: „Nagyon szerette a közönséget, ennek lett az áldozata, állandóan vágyott a visszajelzésre és a szeretetre”
Az énekesnő elmondása szerint még nem tudta feldolgozni a kiváló zenész halálát.
Gáspár Evelin azt hitte, diplomával majd elhelyezkedhet, de Gáspár Győző lányaként, celebként, cigányként hátrányos helyzetből indult
Hajdú Péter vendége volt nemrég Gáspár Evelin, akit a műsorvezető a múltjáról és a jelenlegi életéről faggatott.
Páncélautóval szállították a stúdióba a 110 milliós gyémánt fülbevalót, amit Szondi Vanda viselt a Reggeliben
A sárga gyémántokkal ékesített fülbevaló darabjai egyenként is több mint 10 karátosak. Ez a BÁV történetének eddigi legmagasabb kikiáltási árú tétele.
Öt dolog a lakásodban, ami miatt esélytelen a harcod a por ellen állandó takarítással is
A falakban és a bútorokban megbúvó láthatatlan ellenségek miatt sosem lehetsz győztes, mert a por mindig visszatér.
Amint kimondta a férj, hogy el akar válni a feleségétől, azzal a lendülettel randira is hívta
Becca könnyeivel küszködve mondott igent a folytatásra, de Zsolt közölte, hogy válni akar. A drámát váratlan randiajánlat zárta a Házasság első látásra fináléjában.
A magyar útlevél az egyik legjobb és legerősebb a világon: 186 országba utazhatunk vízum nélkül
Mostantól Vietnámba és Kínába is sokkal könnyebb eljutni. Az utazás azonban nem lesz olcsóbb, az amerikai engedély ára például a duplájára nőtt.
3 évesen, fehér ruhában, babával a kezében adták feleségül a 68 éves szektavezérhez: Serena Kelly 18 évesen menekült el
Saját édesanyja adta oda a szektavezérnek, aki a szeretetre hivatkozva követett el visszaéléseket. A kislánnyal elhitették, hogy hatalmas megtiszteltetés érte.
Alain Delon fia Stéphanie monacói hercegnővel kavart, míg a lány apja rá nem küldte a maffiakapcsolatokkal rendelkező Frank Sinatrát
A románca kiverte a biztosítékot a palotában. A legendás énekes egy hatalmas testőrrel érkezett, hogy komoly „fejmosást” adjon a szerelmes férfinak.
Diana hercegné soha nem volt jó véleménnyel Andrásról, a sógoráról, aki szerinte egész nap tévézett
Egy új könyvből derült ki, mit gondolt valójában a néhai hercegné a brit királyi család fekete bárányáról.
„Úgy születtem, hogy mindketten meghaltunk anyukámmal” – Csórics Balázs színész ezért lett asztrológus
Születésekor édesanyjának megállt a szíve, és neki is eltűnt a szívhangja. A halálközeli élmény kaput nyitott a spiritualitás felé.
A nőverés hatékony módját magyarázó Dopeman a nap előadója a nők elleni erőszak megszüntetésének napján a Petőfi Rádióban
A rapper hírhedt, nők bántalmazásáról szóló mondatai miatt éppen ezen a napon ez borzasztóan szerencsétlen lépés.