A világ legjobb dolga magyarnak lenni, mondta Hankó Balázs, új kulturális miniszter
A miniszter szerint „legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és ha ezt bárki kritizálja, vagy el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk”. Céljául a magyar kultúra mindenki számára elérhetővé tételét tűzte ki.
Tovább olvasom a cikket
Rendőrakadémiára küldi kiképzésre a leendő kórházigazgatókat a Belügyminisztérium
Ugyanott képzik majd őket, mint ahol például a mező- és halőröket. A tárca szerint a képzés igényli a személyes jelenlétet.
Blikk: Magyar Péter és párja jóval a választás előtt szakíthatott
A hírek szerint a pár kapcsolata nem bírta az intenzív kampányolást, és a hatalmas médiafigyelmet.
Meghalt a tragikus sorsú magyar szépségkirálynő, Molnár Csilla édesanyja
A család életét végigkísérték a tragikus események, Csilla öccs jelenleg is börtönben ül.
Menet közben estek ki egy teherautó kerekei az M3-as kivezető szakaszán
Az egyik kerék csak csodával határos módon nem találta telibe a teherautó mögött érkező furgont. Csoda, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.
Terrorszervezet finanszírozása miatt több tízmillió dollár kártérítést kell fizetnie a Chiquita banánipari cégnek
A cég a kolumbiai polgárháború legvéresebb időszakában támogatott egy terrorszervezetet. A cég vezetői a finanszírozást egyszerűen a „kolumbiai üzleti tevékenység költségei” közé sorolták.
Saját utazástervezőt indított a MÁV-Volán csoport
Az EMMA célja, hogy teljes útvonaltervet javasoljon belföldön két tetszőleges pont között, különböző tömegközlekedési eszközök használatával.
Magyar Péter: Orbán Viktor ma bevallotta, hogy végig hazudott a kormány a kampány során
A tiszás politikusnak az is feltűnt, hogy szélsebesen eltűntek az utcákról a Fidesz háborúellenes plakátjai.
Vitézy Dávid az újraszámlálásról: Az urnák felnyitása a sajtó nyilvánossága előtt történik majd
A főpolgármester-jelölt szerint nem tudhatjuk, hány tévesen érvénytelennek elkönyvelt, de valójában érvényes szavazat van.
Karácsony Gergely az újraszámlálásról: Talán nem kellett volna félrevezetni a szavazókat a szentkirályis színjátékkal
A főpolgármester szerint nem lett volna ekkora kavarodás, ha nem az utolsó pillanatban léptették volna vissza a Fidesz hivatalos jelöltjét.
Itt a döntés: újraszámolják a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatokat
Az NVB szerint elképzelhető, hogy sok olyan szavazatot nyilvánítottak érvénytelennek, amelyek a választási törvény szerint érvényesek lennének.
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.
Karácsony Gergelyt is lehúzták egy kőbányai szavazólapról
Több hibás szavazólapot már sem az átadáskor, sem a számlálás során nem találtak. A hibás szavazólapról fotó is készült.
Politikai válság: megbukhat a kormány, a kancellár napjai meg vannak számlálva Németországban?
Olaf Scholz népszerűsége mélyponton van, kormánya belső viszályokkal küzd, és a modern német történelem legnépszerűtlenebb kormányaként emlegetik. Az előrehozott választások követelése várhatóan erősödni fog az őszi tartományi választások után.
Magyar Péter azt állítja, hogy ő írta Varga Judit posztjainak szövegét
Egy kommentelőnek bökte oda mellékesen a Tisza Párt alelnöke, hogy ő írta volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter közösségi médiás szövegeit.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Sztárban sztár leszek! várandós énekesnője
Egy teljesen egyenes útszakaszon, a szabályokat betartva autózott hazafelé, amikor minden előjel nélkül, hirtelen az árokba borult a kocsijával.
Az utolsó pillanatban húztak ki egy férfit a Dunából a rendőrök a Margitszigetnél
A férfi a Megyeri hídról ugrott a vízbe, a Margitszigetnél a kimerültségtől már úszni sem bírt. A rendőrök élőláncot alkotva mentették ki a folyamból.
Vecsei H. Miklós: Hogy szerintem mi történt a Fidesszel, amely egyébként Jézus Krisztus keresztjét tűzi a zászlajára? A hatalom természete szerint tönkrement
Kilométer hosszú posztban reagált a fiatal színész arra, hogy többen is páros lábbal beleszálltak, miután Vidnyánszky Attila bejelentette, a Nemzeti Színházhoz szerződik.
Deutsch Tamás Magyar Péter listázásáról: Náci tempót engedett meg magának
A fideszes politikus szerint Magyarnak ezzel a viselkedéssel nincs helye a közéletben, ezen felül pedig pihenésre van szüksége.
A világ legjobb dolga magyarnak lenni, mondta Hankó Balázs, új kulturális miniszter
A miniszter szerint „legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és ha ezt bárki kritizálja, vagy el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk”. Céljául a magyar kultúra mindenki számára elérhetővé tételét tűzte ki.
Meghalt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője
Életének 69. évében, rövid, de súlyos betegség után hunyt el a lap főszerkesztője.
Demi Moore a pletykák szerint a 27 évvel fiatalabb Joe Jonassal, Sophie Turner exével kavart
Bennfentes suttogott mindenfélét egy amerikai bulvárlap újságírójának fülébe.
Schobert Norbi, Lara és Rubint Réka elárulta, hogy ők baráti viszonyban állnak egymással
Mindent megbeszélnek egymással, nincsenek tabuk.
Szabadulj meg a gyűrődésektől vasalás nélkül, mindössze két összetevő segítségével
Otthon is könnyedén elkészíthető, és nagyon hatásos.
Színészt bérelt fel egy kamu esküvőhöz, hogy féltékennyé tegye az exét, aztán beleszeretett
Sőt, még a kamuvőlegény karján ülő gyereket is úgy bérelte fel a hamis fotóhoz.
Mesés zöld bikiniben várja Sirokai Diána ducimodell, hogy berobbanjon a nyár!
A Magyarországról származó londoni plus size modell híres testpozitív hozzáállásáról.
Hoppá! Erdélyi Mónika viszatér a képernyőre és reggeli műsort fog vezetni
Az életmódváltásról árulja majd el hétről hétre saját tapasztalatait, a legjobb titkokat és trükköket.
Károly király megható módon, burkoltan tisztelgett a nagybeteg Katalin hercegné előtt
Mutatjuk a videót!
Kevin Spacey könnyeivel küszködve vallotta be, hogy mindent elveszített
A kétszeres Oscar-díjas színész gyakorlatilag nincstelenné vált.
Sokkoló részlet derült ki Céline Dion betegségéről: „Akár végzetes is lehetett volna”
Diagnózisa előtt 17 évet szenvedett az énekesnő a fájdalomtól, amire néha egészen elképesztő mennyiségű gyógyszert vett be.
Házasság első látásra: Bogi és Geri a válásuk után segítenek egymáson a randizásban
Gerinél volt olyan nő, aki már bejelentkezett új feleségnek, de olyan is, aki csak egy éjszakás kalandot keresett.
Iszonyú dolgokkal traktálják váláskor a szülők a gyerekeket, olyan részletekkel a nemi életükről, ami nem rájuk tartozik
A válás önmagában rengeti meg a gyerekek világképét - de lehet ezt jól csinálni? A pszichológus elmondja, hogyan érdemes.
Drámai döntés: Steiner Kristóf hónapokkal ezelőtt lemondott az alkoholról
Úgy érezte, már nem ad neki annyit, ezért felhagyott a fogyasztásával. Meglepő változásokról számolt be.
Kritikus ponthoz érkezett és veszélyben Stohl András házassága, ezt ő sem tagadja
Őszintén vallott különös párkapcsolatairól a színész egy beszélgetős műsorban.
Borbás Marcsit csak ezzel az egy dologgal tudod felidegesíteni
Nem, nem a veteményesét dézsmáló meztelencsigával.
Fotókon Király Viktor elképesztő fogyása: 110 kilónál kapott észbe és kezdett el diétázni és sportolni
Heti KILENCSZER jár edzeni, mellette szigorú étrendet követ, így apadnak le róla a kilók. Az eredmény pedig nagyon látványos!
Hatalmas babapocakkal jelentkezett be Kulcsár Edina a Miss World Hungary szépségversenyről
Vajon mit keres ott G.w.M felesége, a híres influencer?
Jakupcsek Gabriella: „Nem vagyok egy tradicionális anyuka, kevesebbet voltam jelen az életükben, mint egy átlagos nő”
Nagymamaként is hasonlóan működik, mivel hónapokra előre be van táblázva, nem tud akármikor csak úgy ugrani. De gyerekei ezt már elfogadták.
Így cipeli a hátán Tóth Gabi a kislányát – mit meg nem tesz egy anya a gyermekéért!
Ismerős a helyzet ugye? Ha beleszakadsz is, viszed a gyermekedet. Mutatjuk a fotót a cikkben!
Új fejezet: Molnár Gusztáv és párja összeköltöztek
A színész az elmúlt évek nehézségei után a gyógyulás útjára lépett, most kapcsolatáról és további terveiről is mesélt.
Pál Marci: „Az anyák napja nálunk egy kardinális kérdés, hogy teljesen őszinte legyek”
Pál Marci és párja, Ádám örökbefogadási története sok színtéren kiverte a biztosítékot. Mára egy boldog, két gyermekes család, de ehhez sok kitartás és a Család az család mozgalom is kellett.