„Aki másképp gondolja, nem bűnöző” – A Momentumot választja Karsai Dániel
Korábban mind ellenzéki, mind kormánypárti politikusokkal találkozott. Végül azért állt a Momentum mellé, mert a párt egyértelműen kiállt az életvégi döntések szabadsága mellett.
Tovább olvasom a cikket
Ömlik a jég az égből, egyre több helyről érkeznek durva felvételek
Délelőtt az Alpokalján indult be a zivatarral, esővel érkező front, és sok helyen jeget is vitt magával.
Till Attila áradozott Azahriah koncertje után: „Ez tegnap olyan volt, mintha bármelyik világsztár idejött volna”
A műsorvezető azt is elárulta, hogy ő milyen zenét szeret, és mit gondol a fiatal magyar énekes péntek esti produkciójáról.
Újra eladó a Reszkessetek, betörők! legendás háza, alaposan felment az ára
A film forgatása óta másodszor. Azt azért jó tudni, hogy olyan bútorokat, amiket a filmben láttunk a valódi tulajdonosai soha nem használtak.
Messze vagyunk még a fej- és arcátültetéstől, a BrainBridge csak egy átverés
A videón látható beavatkozás egy napon akár valósággá válhat. Ám addig nemcsak orvostechnikai, de etikai kérdéseket is meg kell oldani.
Ki a legnagyobb költő ma Magyarországon? Hát Deák Dániel! – csúcson a megafonosok költései
Csak nem úgy, hanem forintban. Megafonos kollégáival együtt rekordösszeget, kétmilliárdot meghaladó forintot égettek el, csak a Facebookon.
„Örülök, hogy látom” – mondta Orbán Viktor, majd úgy ment el Márki-Zay Péter mellett, mintha ott se lett volna
Videón, ahogy a miniszterelnök még a polgármester feléje nyújtott kezét sem fogta meg, végül Lázár János mentette a helyzetet. A miniszter megállt és átvette a háborúellenes nyilatkozatot, megígérve, hogy továbbítja majd.
KVÍZ: Irány Afrika! Ismered az afrikai fővárosokat?
54 hivatalos ország, másfél milliárd ember és a Föld második legnagyobb kontinense. Ismered Afrika fővárosait?
Fico állapotáról nyilatkozott a besztercebányai kórház orvosszakértői konzíliuma
A belügyminiszter egy tévéműsorban elárulta, hogy a szlovák miniszterelnököt tájékoztatják az országban zajló eseményekről, de még pihennie kell.
Magyar Péter nem hagyta szó nélkül Lázár János fotóját, főleg, hogy így Orbán Viktornak is odaszúrhatott egyet
A miniszter Hódmezővásárhelyről jelentkezett be, ahol a miniszterelnök is felbukkant a választási fórumon. A kommentelők között pedig feltűnt Magyar Péter is.
Emlékművekkel örökíti meg az Orbán Viktorral való barátságát a szerb elnök
Aleksandar Vučić elmondta, hogy mi volt az előzménye a srebrenicai ENSZ-határozat magyar elutasításának. A szerb elnök New Yorkba utazása előtt is egyeztetett Orbánnal.
Videón az idei első tornádó, ami Rákóczifalvánál csapott le
Az elmúlt napokban számos felhőtölcsért regisztrálták már, de ez volt az első, amikor a tuba földet is ért.
Hadházy Ákos kiakadt: arcátlan, cinikus és teljesen törvénytelen módon próbálták elvenni a Telex újságíróinak kameráját
A politikus szerint: „Ilyen dolgok jönnek most, a hatalom fél, és amíg tömegek nem állítják meg, a legaljasabb, legszemtelenebb törvénytelenségeket fogják elkövetni”.
Azahriah-t ünnepelte első zenei menedzsere: 10 000 000-ból ő lett az egy. És ma megcsinálta!
Gyárfás Máté szerint az énekes történelmet írt a koncertjével. Három teltházas koncertet ad egymás után a fiatal művész.
Vadásztőrrel támadt a rendőrökre a szüleit megölő férfi, az egyiküket majdnem megszúrta
A rendőrök ezután sokkolót és testi kényszert alkalmazva fogták el és bilincselték meg a férfit. Az újpesti gyilkos valamilyen éles, hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazhatta szüleit, hogy azok belehaltak a sérüléseikbe.
Tragédia: éhen halt egy hároméves kisfiú, szülei nem etették, bár sírt és sikoltozott
A többi testvérét normálisan ellátták az osztrák szülők, akiket letartóztattak. A gyerek valószínűleg napok óta holtan feküdt az ágyában Kufsteinben.
Német csodafegyver Ukrajnában? – az IRIS-T légvédelmi rendszereket kifejezetten városok és katonai egységek védelmére tervezték
Németország hosszú távon elkötelezett Ukrajna védelmében. A rendszer egy rakétakilövő járműből, egy radarból és egy tűzvezetési radarból áll, amelyek együttesen biztosítanak 360 fokos védelmet.
Az erdő közepi Airbnb-ben maszkos támadók terrorizálják a fiatal párt – A Hívatlanok: Első fejezet jól indul, de hülyeségbe fullad
Akár siker az új Hívatlanok-trilógia első része, akár bukás, mindenképp kapunk belőle még két részt. Az Első fejezetet látva pedig már csak abban reménykedünk, hogy az igazi puskaport a későbbiekre tartogatták…
Cuki, morcos vagy őszinte? Így reagált a hétnapos Trent az újszülött-fotózásra
Örült-e valaha valaki tiszta szívből, amikor hétnaposan babafotózásra vitték? És őszinte volt-e a mosolya később, amikor meglátta a róla készült „cuki” fotókat?
Technikai hiba és rosszullét: két Wizz Air-gép is visszafordult tegnap a Liszt Ferenc reptérre
Az utasok egyik esetben sem voltak veszélyben. A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségekért.
„Aki másképp gondolja, nem bűnöző” – A Momentumot választja Karsai Dániel
Korábban mind ellenzéki, mind kormánypárti politikusokkal találkozott. Végül azért állt a Momentum mellé, mert a párt egyértelműen kiállt az életvégi döntések szabadsága mellett.
9 egyszerű lépéssel egy hét alatt elérhető a bikinialak? A táplálkozási szakértő szerint igen
Az ő feladata volt, hogy Harry herceget formába hozza az esküvőjére, és sikerült neki.
Titokban férjhez ment a 20 éves Millie Bobby Brown
Tavaly áprilisban jelentették be az eljegyzést, de erre a fordulatra nem számítottunk.
„Ne baszakodj J-Lo-val” – Óriásplakáton üzentek a rajongóknak
Nyugi, nem a lehetséges válásukról csámcsogó fanoknak üzent. Megjelent a Netflixen legújabb filmje, az Atlas.
Ez az egyetlen megoldás, ha Harry herceg azt szeretné, hogy apja megbocsásson neki
Vajon Sussex hercege hajlandó lesz valaha is bevállalni ezt az áldozatot?
Friss fotón mutatta meg Majka idősebbik fiát, aki már szinte „kész férfi”
Marián láthatóan a színpad helyett a focipályán érzi otthon magát egyelőre.
Meg fogsz lepődni: Brooke Shields ennyire egyszerű rutinnal tartja magát formában, közel 60 évesen is
Gondoltad volna, hogy a gyönyörű színésznőnek is akadtak gondjai az önbizalommal?
Médiatörténeti fordulópont: Exkluzív interjút készítettek a virtuális műsorvezetővel, aki a valóságban nem is létezik
Az interjúból kiderült, hogy az irigységet nem ismeri, és szerinte a szerelem egy kockázati tényező, amire racionálisan nézve nincs szükség.
Szirtes Ági szívszorító vallomása: „Anyámnak sokszor eljárt a keze, és ezt gyerekként nem tudtam megbocsátani”
A színésznő őszintén vallott szüleivel való kapcsolatáról, amiben sajnos édesanyjának jutott a rossz zsaru szerep.
Már a boltban is megállítják Tóth Gabit, hogy gratuláljanak várandósságához – Pedig nem is vár gyermeket
Egyelőre nincs szó arról, hogy Hannarózának kistesója érkezik.
„Szörnyszülöttek”, akik kéz nélkül is fityiszt mutattak a világnak
Egy királyi festőnő, a türelemüveget feltaláló Casanova és egy hollywood-i színész, akik végtagok nélkül írták be magukat a történelembe
Szombaton, május 25.-én elszabadul a pokol: Ez a 3 csillagjegy most nem fog kímélni senkit!
Három csillagjegy megállíthatatlan lesz május 25-én.
Belezúgott a tinilány a nála 42 évvel idősebb kajafutárba, nem érdekli, hogy a férfi már 60 éves
A 18 éves lány elmesélte, hogyan ismerkedtek meg és miért jók az idős férfiak.
Egy légiutas-kísérő elárulja, miért érdemes későn érkezni a repülőtérre
Az Emirates volt légiutas-kísérője elmagyarázta, milyen előnyökkel jár, ha az indulási időhöz közelebb érünk ki a repülőtérre.
Ezzel a pofonegyszerű trükkel bármelyik pasit magadba bolondíthatod
Elmagyarázzuk, hogyan működik és mit kell csinálnod!
Az izmos férfiakkal csak flörtölni szeretünk, de házasság? Kösz, nem!
Srácok, ha egyéjszakás kalandra vágytok, akkor itt az ideje, hogy az edzőterembe menjetek.
Kiderült, miért rúgták ki Bajor Imrét a Szomszédokból - nem szakmai okok álltak a háttérben
A sorozat legnépszerűbb karaktereinek egyike volt, váratlan távozása nagy felháborodást keltett.
Azahriah rajongóit a szakadó eső sem állíthatta meg: telt ház várható a Puskás Arénában
Különleges élményben lesz részük azoknak, akik ott lesznek a koncerten, még egy gigantikus kéznek is szerepe lesz a látványban!
Árpa Attila szépségápolási trükkjei: „Azt sem tudom már, hogy néznék ki, ha nem lenne befestve a hajam.”
Azt mondja, nem hiú, csak a szerepek miatt…
Anyaszült meztelenül köszöntötte a fenekét Britney Spears, aki végleg elvesztette a kontrollt maga felett
A videón vidáman pancsol egy szál semmiben, és már a látszatát is kerüli annak, hogy bármilyen értelmes mondanivalója lenne.
A férfiak inkább az anyjukra vágynak betegen, mint a párjukra - állítja egy tanulmány
Igen, a mama húslevese és hűvös keze a forró homlokon jobban esik.