Akkora vihar volt, hogy három ember meghalt, és több tízezer háztartás maradt áram nélkül Skandináviában
Fák zuhantak az áldozatokra, miközben egy az erdőben dolgoztak vagy egy síközpontnál sétáltak. A vihar miatt a vonatok, a kompok és a repülők sem jártak.
Szenzáció készül: Cristiano Ronaldo otthagyja a szaúdi milliárdokat, hogy Lionel Messi csapattársa legyen?
A spanyol sajtó szerint a portugál szupersztár mindent megtenne, hogy bebiztosítsa gólrekordját. Ehhez pedig még a 218 milliárd forintos szaúdi fizetését is feladná az Inter Miamiért.
Puzsér Róbert a Szőlő utcai botrányról: Ez intézményes aljasság, a hatalom erkölcsi csődje, stricibiznisz államilag fenntartva
A publicista úgy véli, a bicskei kegyelmi ügy sem volt ennyire súlyos. Szerinte ha abból sem lesz nemzeti konszenzus, hogy a magyar állam nem lehet a nevelésre bízott fiatalkorúak „stricije”, akkor a magyarság elbukott.
Viharcsapda a Fogarasi-havasokban: turisták rekedtek 2000 méter magasan
Leállt a felvonó, ami az egyetlen lejáratot jelentené a hegyről. A Transzfogarasi út is járhatatlan a hó miatt, így teljes az elszigeteltség.
A férfiak reggel, a nők éjjel a legkívánósabbak – ezekben a napszakokban a legjobb a szex a különböző életkorokban
Hiába pörögnek a férfiak reggel, ha a nők csak éjjel indulnak be igazán. A megoldás a kompromisszum, ami a húszas években még spontán, de később már naptárbejegyzést igényelhet.
Akkora vihar volt, hogy három ember meghalt, és több tízezer háztartás maradt áram nélkül Skandináviában
Fák zuhantak az áldozatokra, miközben egy az erdőben dolgoztak vagy egy síközpontnál sétáltak. A vihar miatt a vonatok, a kompok és a repülők sem jártak.
„Ha valakinek eszébe jut támadást indítani Oroszország ellen, a válasz megsemmisítő lesz” – ígérte Szergej Lavrov, aki szerint Európa háborúra készül
Az orosz tárcavezető szerint az új amerikai vezetés nyitott a párbeszédre és felülvizsgálja a NATO bővítését. Ezzel szemben Kijevet és európai „kurátorait” a tárgyalások elutasításával vádolta.
„Hihetetlenül francia volt: szabad, megszelídíthetetlen, egész” – Brigitte Bardot halálát követően a szabadság ikonját gyászolja a francia politika
A filmcsillag halálhírét saját alapítványa jelentette be vasárnap reggel. Miközben a világ gyászolja, sokan nem felejtik el a botrányos kijelentéseit sem.
Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: mutatjuk, mi várható szilveszterkor és újévkor
Az új év első napján, csütörtökön nagyobb területen csökkenhet a felhőzet, majd a hétvégére visszatér a felhős, borult idő, és a csúcsérték kicsit magasabban, 1 és 9 fok között alakul.
„A bukott hatalomnak nem maradt más, mint ismét telehazudni a magyar nyilvánosságot” – Magyar Péter egy Varga Judit-idézettel szólt be a kormánypropagandának
A TISZA Párt vezetője hozzátette, hogy a kormánynak mivel kellene foglalkoznia: „A hátralévő 105 napban inkább kormányozzanak, és ne újabb gyűlöletkeltésre vagy uszításra fordítsák az adófizetők pénzét”
A Vidéki Prókátor Varga Juditnak: A volt férje miatt érzett hányinger ellen gondoljon Völnerre és K. Endrére
A kegyelmi botrányt kirobbantó jogász szerint a volt miniszternek a „nyitott kalitka” helyett inkább a „sikereire” kellene gondolnia. „A végrehajtó-maffia tagjai, valamint K. Endre a mai napig nagyon hálásak Önnek” - írta.
28 év után felébredt az Etna „öreg” krátere: 11 kilométer magasra tört a hamuoszlop, lávaszökőkutak jelentek meg
Látványos, 400 méteres lávaszökőkutak törtek az ég felé, miközben egy másik kráterből tüzes folyam ömlött. A heves kitörés alig fél óráig tartott.
Rövid idő alatt két gyermekét is elvesztette egy amerikai influenszer – ugyanabba a betegségbe halhattak bele a kislányok
Melissa Mae Carlton legkisebb lánya, Molly, karácsony napján hunyt el. Az édesanya szívszorító szavakkal közölte a hírt, és elárulta, mi állhat a szívszorító tragédia hátterében.
Meghitt fotón mutatta meg gömbölyödő pocakját Fésűs Nelly lánya
Horváth Csenge már várandóssága felénél tart. Most egy párjával közös képet posztolt, amin szépen látszik növekvő hasa is.
Laky Zsuzsiék elhagyják a várost: Guszti minél távolabb akar élni az emberektől
A Nyerő Páros győztesei a nyereményből gödi házukat fejezik be, de csak azért, hogy eladhassák. Öt éven belül egy önellátó gazdaságot hoznának létre a Dunakanyarban.
Őrsi Gergely: Négymilliárd forintos elvonás a kormány karácsonyi ajándéka a II. kerületnek
A II. kerületi polgármester szerint jövőre körülbelül 500 millió forinttal többet vonnak el az önkormányzatuktól, mint 2025-ben, és továbbra sem tudni, hogy ezt az összeget melyik országrészben, milyen fejlesztésekre fordítják.
„Sosem kaptam piros lapot” – Focista emlékeiről mesélt Orbán Viktor, máig sérelmezi, hogy „elcsalták” egy fontos meccsét
A miniszterelnököt legfeljebb viccből állították ki, például jótékonysági meccsen. Máig fájlalja, hogy egy megyei döntőt kétes körülmények között veszített el a csapatával.
Fél óra alatt három nőt késelt meg a párizsi metrón, fogda helyett a pszichiátriára vitték a 25 éves támadót
A fiatal mali férfi látszólag ok nélkül támadt három különböző állomáson. Az áldozatok könnyebben sérültek, de egy szemtanú szerint a helyszínen sok volt a vér.
„Még sosem jártam itt” – ismerte be a Fidesz csepeli képviselőjelöltje, aki csak most fedezte fel a helyi plázát
Az Újbudáról érkező politikus a boltok és éttermek mellett a mozira is rácsodálkozott. A videóban azonnal közös ötletelésre hívta a csepelieket.
Holtan találták meg a hetekkel ezelőtt Mosonmagyaróvárról eltűnt osztrák férfit
A hetekig tartó, nagyszabású kutatás után már csak a holtteste került elő. A férfire, akinek a kutyájával együtt veszett nyoma, vadászok találtak rá egy Lébény melletti külterületen.
Magyar Péter szerint a karácsonyi posztja lett a legkedveltebb magyar Facebook-bejegyzés – megköszönte az ingyen reklámot a Fidesznek
A politikus nem hagyta szó nélkül Varga Judit és Kocsis Máté kritikáját. Szerinte a kormánypárti támadások csak növelték a népszerűségét.
Eleged van a csalódásból és a játszmákból? 8 alapvető szokás, ami rendbe teheti a szerelmi életedet
Unod már, hogy eltűnnek a pasik egy jó randi után? Megmondjuk a tutit, amivel végre révbe érhetsz.
Radikális fordulatot hoz 2026: a numerológus szerint egy új kilencéves ciklus indul, egy egyszerű képlettel pedig kiszámolhatod, mi vár rád
A szakértő szerint 2026 egy 1-es univerzális év, ami az új kezdeteknek kedvez. Mutatjuk, hogyan használhatod ki a legjobban a pénz, szerelem és karrier terén is.
A gyereked a szemedbe hazudik? Íme 2 meglepő ok, amiért nem tiszteletlenség áll a háttérben
Felmegy benned a pumpa, amikor a gyereked a szemedbe hazudik? Szakértők szerint a legtöbbször nem rosszaságból teszi - mondjuk, mit csinálj.
Vége a szurkálásnak: engedélyezték a Wegovy tablettát, ami mindent megváltoztathat a fogyókúrában
Az amerikai hatóságok rábólintottak a forradalmi fogyasztószerre, ami milliók számára hozhatja el a megoldást. A klinikai tesztek szerint átlagosan 16 százalékos súlycsökkenést ígér.
Durvul a családi viszály Beckhaméknél: Nicola Peltz karácsonyi posztjára Victoria egy dallal vágott vissza
Nicola Peltz a saját szüleivel ünnepelt, a Beckham klán nélkül. A kommentelők azonnal nekimentek, a hadüzenet pedig a közösségi médiában folytatódott.
Itt a „barátságvirág”: egy szobanövény, amit nagyon egyszerű gondozni és továbbajándékozni
A szaporítása annyira pofonegyszerű, hogy szinte csalás.
Elfelejtheted a hagyományos horoszkópot: itt a kelta állatjegy-lista, ami megmondja, ki is vagy valójában
A Szarvas, a Róka vagy a Farkas jegyében születtél? Egy kevéssé ismert horoszkóp szerint a születési dátumod alapján 13 állat egyikének jellemzőit hordozod.
Tönkretette az ünnep az arcbőrödet? Filléres csodaszerekkel mentheted meg a megviselt arcot, mutatjuk, hogyan
A puffadt szemek és a száraz, hámló bőr a buli utáni reggelek réme. Mutatjuk a trükköket, amikkel egy vagyon elköltése nélkül is újra ragyoghatsz!
Válások éve lett 2025: sorra omlottak össze a magyar és hollywoodi álomkapcsolatok
2025-ben olyan kapcsolatok is tönkrementek, amiket öröknek hittünk, mutatjuk a magyar és hollywoodi nagy válásokat.
Gyerekzsivaj, szmokingos vacsora és protokoll: kiderült, mi történik pontosan a brit királyi család karácsonyain
Angela Kelly, a néhai királynő bizalmasa szerint a birtokon valósággal pezseg az élet. A programokat pedig percre pontosan kell beosztani, pihenésre alig jut idő.
Gyász! Meghalt Brigitte Bardot, a hatvanas évek szexszimbóluma, aki mindent eldobott az állatokért
91 éves volt a francia díva, akinek halálhírét saját alapítványa közölte. Életútja a csillogástól a botrányokon át az állatvédelemig vezetett.
Mesés éjszakai fürdőzések Magyarországon: év végi tánc, wellness és varázslat a vízben
A két ünnep között egyre többen vágyunk arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok rohanásából, és végre magunkra figyeljünk. Egy wellnessprogram ilyenkor nemcsak kikapcsolódás, hanem igazi feltöltődés testnek és léleknek egyaránt.
Járai Máté: „Nem vagyok TV2-kompatibilis” – a nem létező feketelista mégiscsak létezik?
Van az a pillanat, amikor egy médiaszereplőnek nem marad más választása, mint szembenézni a realitással. Járai Máté most pontosan erre kényszerült.
Nem merem megnézni a Stranger Things utolsó részét, mert félek, hogy pont olyan alaposan el lett szúrva, mint a Dexter és a Lost
Attól tartok, a sorozat alkotói annyira túlagyalták a történetet, hogy már nem látják a fától az erdőt, és képtelenek lesznek bennünket is kivezetni belőle.
Demcsák Zsuzsa prágai gyerekkoráról: egy biciklis balesetben az összes foga kitört
A műsorvezető nem Magyarországon látta meg a napvilágot, a gyerekkora is külföldön telt.
Köllő Babettet is megtalálták a telefonos csalók, de a reakciójára aligha számítottak
A színésznő a lánya nevében kapott adathalász üzenetet, ami sokakat csőbe húz. Ő azonban nem dőlt be, sőt, keményen és nyilvánosan üzent vissza a kiberbűnözőknek.
Az utcán fojtogatta a barátnőjét a legendás magyar színész, Ruttkai Éva őt hagyta el Latinovits Zoltánért
A magyar Hamlet nemcsak a színpadon, de a magánéletben is drámai figura volt. Három színésznőt vett feleségül, és olyan naplót hagyott hátra, amit csak 2048-ban olvashatunk el.
Hoppá! Az RTL lecseréli a megszokott arcokat, és átadja a stafétát egy egészen másfajta duónak
A csatorna sztárjai személyes sztorikkal kommentálják majd a híreket.
KVÍZ: 2025-ben is faltad a bulvárt? Erre a 10 kérdésre tudod a választ?
A bulvár legjava 2025-ből: botrányok, celebhírek, közéleti érdekességek, televíziós szereplések. Ha te is olvastál ezekről a hírekről, tudni fogod a válaszokat.
Videóval jelentkezett be Regán Lili, a 26 éves kék hajú DJ, aki több ezer kilométert utazott egy luxusparti miatt
Friss felvételen mutatta meg a mesés helyet, ahol az évet búcsúztatja. Kifejezetten inspirálja a trópusi világ.