Az elemzők és az ellenzéki politikusok nagy részének fogalma sincs Orbán hosszú ideje érvényes stratégiájáról Buda Péter szerint
A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint meg kellene tanulnunk végre tudomásul venni, hogy Oroszország már régóta háborút folytat a Nyugattal. Ennek módszerét pedig meghatározza a titkosszolgálati szakmai logika.
Tovább olvasom a cikket
Elon Musk most épp egy börtönbe zárt, brit szélsőjobbos aktivista kiengedéséért kampányol
Tommy Robinson korábban olyan dokumentumfilmet forgatott, amiben nyíltan hazudott egy szíriai fiúról, ezért ítélték el. Musk pedig napok óta az Egyesült Királyság kormányát szidja.
Két nap alatt két ember halt meg lakástűzben az országban
Mindkét esetben egyedül élő emberek voltak az áldozatok. A katasztrófavédelem felhívta figyelmet arra, mik a leggyakoribb lakástüzek leggyakoribb okai.
Áramszünettel indult az új év Dél-Magyarországon – több településen is problémák voltak
Csongrád-Csanád megye több pontján is sok dolga volt a karbantartóknak.
Vége a Vodafone-nak és a Diginek, itt a One: ezt érdemes tudni az ügyfeleknek a váltásról
Elérhetetlenné vált a digi.hu és a vodafone.hu is. Ezek helyett a one.hu címen intézhetjük az ügyeinket.
Súlyos a járványhelyzet: újra maszkot kell viselni és látogatási tilalmat is elrendeltek a Semmelweis Klinikán
Egyre több a beteg, ezért voltak kénytelenek meghozni a döntést. Felsorolták a kivételt képező osztályokat is.
Több mint 2 milliárd forintot költött a magyar kormány szlovákiai fociklubok támogatására tavaly
De jutott a kormányzati média határon túli támogatására és a református egyház megsegítésére is a magyar adófizetői pénzekből.
„Üvöltöttem, hogy segítség” –Taxist vert meg az ismert magyar rapper, előállította a rendőrség
Mr. Missh a szemtanúk szerint a kelleténél több alkoholt fogyasztott, majd később bántalmazta az őt hazafuvarozó taxisofőrt. Áldozatának a járókelők segítettek.
Kétfarkú Kutyapárt: „Lázár János elkezdte maffiaszerűen értelmezni a MÁV-ot”
Egy aktivistájuk Lázárral szemben kritikus feliratot festett, majd rászállt a miniszterhez közeli helyi sajtó. Mivel személyes adatait is megosztották, a párt a hatóságokhoz is fordult.
Megerősítette a Kecskeméti Törvényszék: nem évült el Till Tamás meggyilkolása
Ugyanarra hivatkoznak, amire korábban többen az ügyben. Ezzel helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését.
KVÍZ: Hónapok népi és vallási elnevezései – ismered őket?
Évszázadokat repülünk vissza a múltba, és megnézzük, őseink hogyan nevezték a hónapokat régies, népies elnevezéssel, vagy vallási névvel.
Magyar Péter úgy számol, „ha Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan április második felében lehet választás”
Úgy tűnik, a TISZA Párt nagyon komolyan veszi az idei voksolás ötletét. Felgyorsítják képviselőik kiválasztását, és kormányprogramjukat is mihamarabb véglegesíteni akarják.
Büntetlen előéletű, háromdiplomás nőt gyanúsítanak azzal, hogy szilveszterkor megölte az anyját a csepeli otthonukban
A nőt bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság, a letartóztatását nem látták indokoltnak.
Egy szívszorító Google Maps-kép segített megfejteni egy idős, Alzheimer-kóros nő eltűnését
Teljesen véletlenül járt az eltűnés helyszínén a Google képkészítő autója. Tragikus módon a képet csak akkor vették észre, amikor már késő volt.
Madárral ütközött landolás közben a Wizz Air gépe, csak 17 órával később tudnak Teneriféről hazajutni az ott ragadt utasok
A gép eseménytelenül leszállt, de karbantartási ellenőrzéseket kell végezni rajta. Egy újonnan küldött repülőgép szállítja vissza Budapestre az utasokat.
Nem Andy Vajnát, hanem egy meleg bostoni férfit ábrázol a kép, amit egy kuka mellett találtak meg
A 444 fondorlatos nyomozással jutott el a mű készítőjéig, és azt is kiderítették, hogyan került a magyar filmproducer hasonmásának képe egy bostoni szemetesbe.
Kiderült: ezek voltak Keleti Ágnes utolsó szavai
A 103 évesen elhunyt Nemzet Sportolójának utolsó mondatáról a család egy jó barátja mesélt. Keleti még puszit is szeretett volna adni szeretteinek, de ezt a szigorú kórházi szabályok nem engedték meg.
„Te hülye vagy?” - A Házasság első látásra Renije kiakadt azon, hogy Brumi még egy évet udvarolna neki a gyerekvállalás előtt
Fölöslegesnek tartja a házaséletből visszafejlődni az udvarlási időszak felé.
Szemétbalhé: Tüntetők állták el az utat a kukásautók előtt Nagykanizsán
Azért tüntettek, mert a helyi önkormányzati cég helyett – a MOHU döntése alapján – január elsejétől egy kaposvári cég látja el a térségben szemétszállítási feladatokat.
Fekete kordonnal zárták le a Halászbástyát, 1500 forintért lehet csak kinézni onnan a Dunára
Az I. kerületi közgyűlés még december 12-én döntött az alsó rész lezárásáról. Ennek értelmében került ki a körülbelül 27 méter hosszú fekete kordon.
Az elemzők és az ellenzéki politikusok nagy részének fogalma sincs Orbán hosszú ideje érvényes stratégiájáról Buda Péter szerint
A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint meg kellene tanulnunk végre tudomásul venni, hogy Oroszország már régóta háborút folytat a Nyugattal. Ennek módszerét pedig meghatározza a titkosszolgálati szakmai logika.
Megfázás vagy influenza? Így különböztetheted meg egymástól a kettőt, ha téged is elkapott a betegség-cunami
Az ünnepek alatti nagy jövés-menés miatt egyre többeket érinthet a megfázás, köhögés és torokfájás – de hogyan különböztessük meg a náthát az influenzától?
Ezért kellett elfordulni Florence Pugh és Andrew Garfield szexjelenete közben az operatőrnek
A rajongók szerint ez egyszerre vicces és elég kínos is.
Szerelméről vallott Hegyes Berci: „Úgy féltem, mint egy kisfiú az első napon az óvodában”
Azt is elárulta, hogy nem a Dancing with the Stars-ban találkoztak először.
Meghan Markle 6 év után visszatért az Instára, ez a furcsa videó volt az első posztja
Meghan Markle új fejezetet nyit az életében, hivatalosan is visszatért az Instagramra.
Ennek a 2 csillagjegynek januárban megmutatja az univerzum, hogy mi vár rá a jövőben
Az univerzum üzenetet küld ezeknek az asztrológiai jegyeknek: a helyes úton járnak.
Mark Zuckerberg szerint ez csak egy pince, mások szerint 500 négyzetméteres világvége bunkert építtet
Pontos részletek derültek ki Mark Zuckerberg 270 millió dolláros hawaii birtokáról.
Jennifer Aniston és Brad Pitt? Kiderültek a titkos tervek a következő találkozóról a Jolie-válás után!
Jennifer Aniston elég sokat szenvedett, amikor Brad váratlanul lelépett Angelina Jolie miatt.
Újévi babonák, amikben már anyád sem hisz, de azért mindig megcsinálja
A legérdekesebb újévi szokások és babonák, hogy jól induljon a 2025!
Íme, ő Britney Spears zseni fia, akit az anyja majdnem három éve nem is látott
Az énekesnő legkisebb fiát ünnepli a közösségi médiában, akivel nagyon rég nem találkoztak a nő mentális egészségi állapota miatt.
A vörös hajúak tényleg többet szexelnek?
A tudósok azt állítják, hogy a vörös hajúak másképp érzik a fájdalmat, és állítólag többet is szexelnek.
Gendersemleges divat jön egy csipet minimalizmussal és fenntarthatósággal – íme 2025 trendjei
A 2025-ös trend több szálon lesz hangsúlyos, így igen sokféleképp lehetünk majd divatosak az új évben. Virágozzék minden virág!
Te láttad őt? Noszály Sándor ismét eltűnt, semmit nem tudnak róla a barátai
a pszichiátriai kezelésre szorult teniszező októberi eltűnése után most ismét elérhetetlen, még a barátainak sem veszi fel a telefont.
„Légymentesen légy boldog 2025-ben!” – Józsi gazda köszöntőjénél nem lesz már durvább idén
Az epertermesztő botrányhős most épp nem szexista megnyilvánulást tett, bár értelmezni így is nehéz, még agráriumi érdeklődési körrel is.
Kolerától az X-betegségig: ez a 11 veszélyes kór lesz velünk 2025-től
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmának adott hangot egyes betegségekkel kapcsolatban, amelyek 2025-ben felerősödhetnek, terjedhetnek. Nem egy-egy mezei nátháról van szó.
Hagyd a csipszet, készíts egészséges és abbahagyhatatlan nasikat a jobb újévért!
Lehet jól enni szilveszterkor is anélkül, hogy lemondanánk a finom, ünnepi falatokról.
Banán, spárga, méz – szerezd be ezeket az élelmiszereket, hogy ne tartson örökké a szilveszteri másnap!
Jó dolog a bulizás, de bizonyos kor fölött a másnaposság legalább három napig tart. Ha nem sikerül elkerülni a macskajajt, még a másnap menüjével lehet enyhíteni a tüneteken - de van egy tuti csodaszer, ami már a pezsgőzés idején is hű társ lesz a bajban.
Hogyan legyen egyszerre felejthetetlen és upcycle a szilveszteri bulid? Így!
Ha kicsit uncsinak tűnik a szilveszteri házibuli, a tárolóban kotorászva könnyen módosítható a hangulati barométer, és még a zenére sem lesz panasz.
Megállapodott Angelina Jolie és Brad Pitt minden idők egyik legdrágább válási perében
Nyolc évnyi brutális marakodásnak lehet vége ezzel a húzással - bár még egyetlen lezáratlan szál biztos átcsúszik 2025-re.
Megtörtént hát: Osváth Zsolték 10 év után szakítottak - szívszaggató posztban a részletek
Hónapok óta találgatja az internet népe, vajón kihűlt-e a sztárpár kapcsolata. Még 2024-ben pontot tettek 10 év végére, mert "elmúlt."
A háttérben íródik, már 2025-ben folytatódhat a Szomszédok!
Az év végi hír, aminek hangja van - reméljük, a Szomszédok ikonikus főcím zenéje is megelevenedik a folytatásban.