„Belesimult az élősködő, tékozló üzemmódba” – keményen nekiment Sulyok Tamásnak a debreceni vállalkozó
Felföldi József szerint az államfőnek a költségeit kellett volna lefaragnia, ahelyett, hogy luxusban dőzsöl, amiről úgy véli, hogy nem csupán gonoszság, egyenesen lelketlenség abban az országban, ahol egymillióan a mélyszegénységi küszöb alatt élnek.
Matolcsy videóval tért vissza: Az amerikai értékrendben a siker az pénzügyi siker, és nem érdekes, hogyan érted el
A volt jegybankelnök legújabb videójában az amerikai pénzkultúráról filozofál. Arról viszont, hogy hol van például az Optima Zrt.-ből eltűnt 270 milliárd forint, egyáltalán nem esett szó.
Sikeresen evakuálták az űrhajósokat, csak hárman maradtak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén
A SpaceX kapszulája a Csendes-óceánba csobbant a rejtélyes betegség miatt evakuált négy asztronautával. A NASA már a következő legénység indítását sürgeti.
Influenzás vagy náthás a párod, de te csókolóznál vele? Itt a pontos szabály, amit ismerned kell!
A téli vírusszezon igazi párkapcsolati próbatétel. Elmagyarázzuk, miért nem érdemes engedni a csábításnak.
Magyar filmes legendákról és Hollywood magyar alapítóiról nevezték el a fóti stúdiókat
A négy stúdió már a Paramount Pictures és a Fox Film Corporation magyar származású alapítóinak, Adolph Zukornak és William Foxnak, valamint Makk Károly és Radványi Géza rendezőknek a nevét viseli.
Figyelmeztet a HungaroMet: estétől több térségre is lecsap az ónos eső, életveszélyesek a befagyott folyók
Bár csak pár milliméternyi csapadék várható, és a legdurvább mínuszoknak búcsút inthetünk, de még ez is elég ahhoz, hogy tükörjéggé változtassa az utakat.
Minden nap újrarajzolja a szemét és az egész arcát egy savas támadás áldozata – a nő Tiktok videókon mutatja meg az eredményt
A 47 éves Ah Hua bántalmazó kapcsolatban élt, és a volt férje követte el ellene a támadást. A nő ma már más túlélőknek nyújt reményt a videóival.
Gulyás a Medián friss felméréséről: Hónapok óta látjuk, hogy a közvéleménykutatók egy része vágyvezérelt kutatásokat készít
A miniszter hozzátette: az, hogy a DK arról nyilatkozik, hogy őket is megkeresték, jól mutatja a felmérések „korruptságát”. A Medián ügyvezetője szerint éppen fordítva történt.
Megnőtt az érdeklődés Grönland iránt, elmondjuk, mire ügyelj, ha oda akarsz utazni Magyarországról
Bár az utazás jelenleg könnyebb, mint évekkel ezelőtt, a sarkköri kaland komoly felkészülést igényel.
„Belesimult az élősködő, tékozló üzemmódba” – keményen nekiment Sulyok Tamásnak a debreceni vállalkozó
Felföldi József szerint az államfőnek a költségeit kellett volna lefaragnia, ahelyett, hogy luxusban dőzsöl, amiről úgy véli, hogy nem csupán gonoszság, egyenesen lelketlenség abban az országban, ahol egymillióan a mélyszegénységi küszöb alatt élnek.
Gulyás: Az EMMI 2013-ban nem tudott arról, hogy a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója etikátlanul viselkedett volna három lánnyal
A miniszter szerint a 2013-ban érkezett bejelentést a rendőrség kivizsgálta, de nem találta megalapozottnak.
Halálos gázolás az Üllői úton: a reptérig menekült a 77 éves sofőr
Hiába küzdöttek az életéért a mentők, a kórházban meghalt a csütörtök hajnalban elgázolt férfi. A gázolója eközben már a repülőtéren volt.
Magyar Péter: A kocsmából ordítva kirohanó Orbán-janicsár felrúgta a TISZA pultját, és fojtogatni kezdte az egyik önkéntesünket
A politikus elvárja a Pest megye 11-es választókerületének fideszes jelöltjétől, Rétvári Bencétől, hogy „ma személyesen kérjen bocsánatot Szimon Renátától és a TISZA önkénteseitől!” Szerinte a rendőrök csak másfél óra múlva érkeztek meg a helyszínre.
Kormányinfó: Kiderült, pontosan mikor fizetik ki a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét
A Bankszövetség jelezte, hogy a bankrendszer nem képes egy napon biztonságosan teljesíteni a kifizetéseket, ezért a kormány új döntést hozott.
Donald Trump: „Az öldöklés megszűnt. Nincsenek tervben kivégzések” – egyelőre nem támadják Iránt az amerikaiak
Úgy tűnik, hogy az elnök keresi a kibúvót az Irán elleni katonai beavatkozás alól: Trump meg nem nevezett forrásokból úgy értesült, hogy Irán abbahagyja a vérengzést, majd kritizálta az iráni ellenzék vezetőjét is. Jogvédők szerint az áldozatok száma már eléri a 2400-at.
Kormányinfó: Nemzeti petíciót indít a kormány „Brüsszel háborús tervei” ellen
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének Ukrajnának nyújtott támogatásokról szóló bejelentése után döntött erről a kormány.
Hadházy Ákos: Koncz Zsófia minisztériumi dolgozók ajándékaival pózolt egy propagandavideóban
A független képviselő szerint a minisztériumi dolgozóknak „kötelezően ajánlott” volt ajándékokat venniük nehéz sorsú, gyermekotthonban élő gyermekeknek. Az államtitkár pedig ezeket, mint „minisztériumi ajándékot” adta át.
300 év után fejtették meg a rejtélyt, hogyan kerültek a kitömött állatok a szűk nyakú üvegekbe
Egy 18. századi francia szerzetes preparátumai évszázadokig tartották lázban a világot. Modern képalkotó módszerekkel jöttek rá a trükkre.
Magyar Péter Orbánékról: Rövidesen másról is lesz bírósági ítéletük
A Tisza Párt elnöke szerint „közpénzen valótlan információkat terjeszteni nem csak piti csalás, hanem hűtlen kezelés is”. Szerinte a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés lehet, de Orbánék akár 20 évet is kaphatnának.
Hasi zsír, hőhullám, alvászavar, agyköd – mit tehetsz a perimenopauza tünetei ellen?
A nők rettegett időszakára léteznek természetes megoldások, amikről kevesen tudnak. Néhány egyszerű gyógynövény és egy kis tudatosság csodákra képes. Erről is szól a Diagnózis egészségpodcast legújabb epizódja.
Kamion és két autó ütközött Budapest belvárosában, hatalmas a torlódás
Személyi sérülésről nincs információ, de a balesetben sérült járművek több sávot elfoglalnak, és akadályozzák a forgalmat.
48 évesen meghalt Freddie Mercury titkos lánya, akinek létezéséről csak tavaly szerzett tudomást a világ
Egy ritka daganatos betegséggel vívott hosszú küzdelem után hunyt el. Két kisfiút hagyott hátra, hamvait az Alpok felett szórták szét.
Felejtsd el a tavalyi divatot: két ellentétes körömtrend uralja a 2026-os évet!
A visszafogott elegancia és a drámai megjelenés egyszerre hódít, emellett a köröm egészsége kerül fókuszba.
Depresszió, elhízás, alváshiány, alacsony önértékelés: ez történik azokkal a gyerekekkel, akik túl korán kapnak okostelefont
Több mint tízezer gyereket vizsgáltak amerikai kutatók, az eredmény pedig riasztó és önmagáért beszél.
Videón, ahogy Tóth Gabi sminkeli magát és közben énekli az dalt, ami miatt szétszedték a kommentelők
Az énekesnő az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan készül el percek alatt.
Míg Stohl András A Nagy Ő-ben keresi a szerelmet, volt felesége, Vica már meg is találhatta
A tavaly nyári válás után úgy tűnik, mindketten gyorsan új fejezetet nyitottak az életükben.
190 ezer embert vizsgáltak: a fogaid állapota elárulja, mekkora eséllyel halsz meg idő előtt
Döbbenetes japán kutatás látott napvilágot. Kiderült, hogy a fogak állapota megrövidíti az életet.
Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, a gyanú szerint bántalmazott és megfenyegetett egy sofőrt
A színészt hétfő hajnalban vették őrizetbe Hollywoodban.
Tíz évig is érezhetik a hatását: kiderült, mi csökkentheti a szülés utáni depresszió esélyét
Egy hosszú távú vizsgálat szerint van természetes segítség a depresszióra.
Nyolc kilót ígér két hét alatt az új vizes diéta, de a tudomány szerint csúnyán átverheted magad
A közösségi médiában terjedő diéta pofonegyszerű szabályokra épül, és elképesztő eredményt ígér. A gyors fogyás mögött azonban nem zsírégetés, hanem valami egészen más áll.
Molnár Gusztáv őszintén vallott gyerekkori traumáiról: „A szexualitás sokáig ijesztő dolog volt számomra”
A színész sokszor egy kisfiúnak érzi magát egy öregedő férfitestben, és ma is meglepődik, hogy felesége őt választotta. A pár most első közös gyermekét várja, és terápiára járnak.
Tükörjég az utakon? Mutatjuk a filléres trükköket, amikkel csúszásmentessé teheted a cipődet
Egy rossz lépés a jeges járdán, és máris megvan a baj. Néhány otthoni praktika elindulás előtt segíthet.
Készítsd el Michelle Obama fekete-fehér csokoládé-darabos kekszét, amely a családi beszélgetéseik kísérője volt
Michelle Obama az ABC Newsnak elmondta, hogy a recept a lányaik keresztanyjától származik.
Levegőnek nézték Kylie Jennert a Golden Globe-on: egy nappal később visszavágott a pletykákra
Timothée Chalamet kollégája egyszerűen átnézett a realitysztáron, amiért a netezők azonnal elítélték. Kylie Jenner azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és váratlanul reagált.
Összeomlott a Netflix egy nem létező Stranger Things-epizód miatt, a rajongók most dühöngenek
Megjelent a sorozat készítéséről szóló dokumentumfilm, ami végleg szertefoszlatta a titkos finálé reményét. A közösségi médiát elárasztották a készítőket szidó, dühös kommentek.
„A pokolból is vissza lehet jönni!” – Aurelio saját műsorban bizonyítaná a TV2-n, hogy új ember lett
Még jó barátja, Nótár Mary is kételkedett, hogy Aurelio kezelni tudja majd a feszült helyzeteket. Az énekesnő szerint a vállalás óriási, mert mindent filter nélkül mutatnak meg.
Sajt a fogszuvasodás ellen, alma a migrénre: 13 étel, amivel felturbózhatod az egészségedet
Nem kell vagyonokat költeni, hogy jobban érezd magad! Néhány elfeledett étel sokat segít.
Marsi Anikó férje, Gyarmati Gábor: „Természetesen nem egy vicc miatt fogunk elválni”
Gyarmati Gábor a fűtőablak-reklám miatt jelentette be, hogy elválik Marsi Anikótól.
Sokan elrontják, pedig pofonegyszerű: így nem robbantja szét a fagy az esővízgyűjtődet
A téli fagy alattomos ellenség, ami egy éjszaka alatt tönkreteszi a drága hordót. Mutatjuk a trükköt, amivel megspórolhatod az új árát.
„Saját akaratomból teljesen kiváltam a családomból” – Földes Eszter elárulta, miért lépett ki, és miért változtatna nevet
A színésznő úgy érezte, nem illik a családjába. Úgy véli, a távozása a családtagjainak is megkönnyebbülést jelentett.
Nemcsak a beázástól, de a ronda sófoltoktól is megvédheted a cipődet, ha ezzel az oldattal befújod
Ismerős a bosszantó fehér csík a drága bőrcsizmán egy latyakos nap után? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el percek alatt, és hogyan előzheted meg, hogy valaha újra megjelenjen.