Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
Tovább olvasom a cikket
A Szőlő utcai ügy túlélője szerint elfogadhatatlan, hogy Tuzson Bence visszaülhet a parlamentbe
A Babák című dokumentumfilm szereplője szerint ha egy igazságügyi miniszter nem képes emberi és felelős választ adni, akkor nincs helye a törvényhozásban. Állítása szerint amikor Tuzson azt mondta, hogy a Szőlő utcai ügynek nincs kiskorú áldozata, az ő tanúvallomása már a Nemzeti Nyomozó Irodánál volt.
Fontos EU szigorítás lépett életbe a laptopoknál: aki most vásárol, erre figyeljen a dobozon
Életbe lépett az az uniós rendelet, amely egységesíti a laptopok töltését, így a vásárlóknak érdemes figyelniük a csomagolást. A gyártók a jövőben nem korlátozhatják a töltési sebességet csak azért, mert nem a saját márkás adapterüket használják.
„Ez volt az Orbán-kormány hatalmi visszaélésének szimbóluma” – így reagált az újságírókat védő szervezet a Panyi-ügy lezárására
A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű nemzetközi szervezet üdvözölte, hogy elutasították a Panyi Szabolcs elleni kémkedési feljelentést. Szerintük a vádak eleve alaptalanok voltak.
Rá sem lehet ismerni Andrei Mangrára, aki a botrányok után újra színpadra áll
A Dancing with the Stars táncosa jelentős fizikai átalakuláson ment keresztül a 2024-es botránya után. Mangra az edzést terápiaként használja, és már egy stockholmi fellépésre készül egy nemzetközi tánctársulattal.
„Nem azért kaptam, mert fideszes vagyok” – megszólalt Deák Bill Gyula az NKA-tól kapott 100 milliós támogatásról
A zenész és fia hangsúlyozták, nem párttagok, és nem propaganda miatt kapták a jelentős összegű támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól. A pénzt a 20 állomásos Rossz Vér Turnéra költik, amivel Deák Bill Gyula legnagyobb álma válik valóra.
KVÍZ: 10 kérdés Michael Jackson életéről, munkásságáról
A mozikban egymás után dönti meg a nézettségi rekordokat a Michael Jackson életéről szóló film. Mi pedig tíz kérdést készítettünk össze a Pop Királyának munkásságáról.
A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen
Bangó Sándor, az ügy koronatanúja, ügyvédjével együtt a következő hetekben tesz tanúvallomás-kiegészítést. A fiatalember szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy beszéljen. Azt állítja, egy másik tanú is ismeri a politikus nevét, de ő még mindig fél.
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
Magyar Péterék elindultak Brüsszelbe, hogy az uniós pénzekről tárgyaljanak
Magyar Péter és Orbán Anita szerdán Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével egyeztessenek. A megbeszélések központi témája a befagyasztott uniós források felszabadítása.
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.
Luis Enrique: Ez volt a legjobb meccs, amit edzőként valaha átéltem
Ezzel a mondattal értékelte a Paris Saint-Germain edzője a Bayern München elleni 5-4-es Bajnokok Ligája-elődöntőt. A drámai találkozón a PSG háromgólos előnyben is volt, de a Bayern végül egyetlen gólra zárkózott fel.
Drámai órák a Balti-tengeren: megkezdődött a hetek óta haldokló bálna mentése, minden perc számít
A Timmy nevű púpos bálnát egy vízzel teli bárkán szállítják a német partoktól az Északi-tenger felé. Az állat hetekig vesztegelt a sekély vízben, a mentés sikere pedig a szakértők szerint is rendkívül kétséges.
Börtönbe mehet a győri Aston Martin-gázoló, letöltendőt kért rá az ügyészség
A Győri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen. A végrehajtandó börtönbüntetés mellett határozott időre el is tilthatják a vezetéstől.
Máris feszült az átadás a Honvédelmi Minisztériumban: Ruszin-Szendi kemény elszámoltatást ígér
A Tisza-kormány leendő honvédelmi minisztere azt közölte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi tárcavezető nem személyesen, hanem egy államtitkáron keresztül intézi vele a tájékoztatást. A miniszterjelölt szerint a helyzet ellenére a szakmai delegáltak már megkezdték a munkát a minisztériumban.
Szécsi Zoltán, az új fideszes képviselő: Orbán Viktor nélkül nem lehet értelmes megújulás
A Fidesz-frakcióba frissen beülő olimpiai bajnok a párt választási veresége ellenére is úgy látja, a siker garanciája továbbra is Orbán Viktor. A sportolóból lett politikus elárulta, számára nem volt meglepés, hogy megkeresték a frakció átalakítása miatt.
Több százezres bírságot kaphatnak a magyar autósok is Ausztriában egy új törvény miatt
Péntektől lép életbe az a jogszabály, ami lehetővé teszi a kamerás behajtás-ellenőrzést az osztrák városokban. A rendszer kiépítése városonként eltérő ütemben halad, Bécsben például csak 2028 körül indulhat.
A hatósági vizsgálat ellenére kifizetik az összesen közel 8 milliárdos lottónyereményeket
Paulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. főosztályvezetője megerősítette, hogy a nyertesek megkapják a pénzüket. A cég által önként kért hatósági vizsgálat nem befolyásolja a kifizetési folyamatot.
Medián: a Fidesz-szavazók ötöde már alkalmasnak tartja Magyar Pétert
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a Tisza-kormánnyal szembeni elvárások rendkívül magasak. A teljes népesség 72 százaléka bízik a javulásban a következő három évben.
Veiszer Alinda: Morálisan csak azzal tudok azonosulni, aki megpróbált ebből szabadulni
Alinda szerint neki nem volt kérdés, hogy nem enged az elveiből, még úgy is, hogy családilag semmi bevételük nem maradt az elején. Úgy gondolja, aki akart, tudott szabadulni. Most szívesen részt venne egy nyitott, izgalmas, többplatformos közmédia felépítésében.
Még a választás előtt döntött az Orbán-kormány két, 2033-ig szóló uniós posztról
Csehi Zoltánt újrajelölték bírónak, Fehér Miklós Zoltánt pedig főtanácsnoknak az EU Bíróságára. A jelölésről azokkal a közjogi vezetőkkel is egyeztettek, akiknek a lemondását Magyar Péter követeli.
Döbbenetes eredmény: 50%-kal kevesebbet betegek a diákok, ha 10-kor kezdődik az iskola és nem 8 órakor
Az egészségügyi szervezetek régóta kongatják a vészharangot, mert a tinédzserek világszerte krónikus alváshiánnyal küzdenek.
Fontos felfedezés: pár egyszerű szokás is képes helyettesíteni a drága Ozempicet a fogyáshoz
Egy kutatás szerint az étkezések sorrendjének megváltoztatása, a mozgás és alvás is jelentősen befolyásolja a szervezet hormonális válaszait.
Rácz Jenő dührohamot kapott, azt kiabálta: „Az én hírnevemmel nem fogtok játszani”, és bezáratta az éttermét
Az Éttermek csatája című műsorban leállította piros csapata, az Espelette szervizét, miután a vendégek három fogást is visszaküldtek a konyhára.
Szorcsik Vikinek „sosem volt preferencia a gyermekvállalás”, ezért szabad és utazhat
A HOT! magazinnak elmondta, tudatosan alakította így az életét, a társadalmi konvencióktól mentesen.
Váratlan bejelentést tett Peller Anna és Peller Mariann: ezért hagyják ott az RTL-t
Közös közleményben tudatták, hogy távoznak a csatorna reggeli műsorából, és meg is indokolták a döntésüket.
Felejtsd el az eddigi, túlgondolt salátaönteteket! Pár apró változtatás, és szintet lép a salátád
A frissen facsart citromlé és extra szűz olívaolaj használata élénkebb végeredményt ad a bolti dresszingek helyett. A helyes sorrend megakadályozza, hogy a zöld levelek idő előtt összeessenek.
Nem elég, hogy szabadulhat Till Tamás feltételezett gyilkosa, még milliókat is kaphat a család ügyvédje szerint
Az ügyvéd szerint ha a férfi beismerő vallomását érvénytelenítik, jogtalan fogva tartásra hivatkozva követelhet pénzt az államtól.
Kiderült, melyik parfüm volt II. Erzsébet királynő kedvence élete végéig, és mennyibe kerül az illat
Az illatot állítólag a 19. század elején alkották meg, a hivatalos leírása szerint a szívjegyekben a rózsa és a szegfű dominál, amit ibolya és jázmin kísér, az alapot pedig az írisz, az ámbra és a pézsma adja.
Ez a valódi oka Andrei Mangra döbbenetes átalakulásának: rá sem ismersz a táncosra!
Intenzív edzésbe kezdett, miután másfél éve két férfi bántalmazta V. kerületi otthonában.
Kifulladsz a lépcsőn? Ez a hétköznapi jel egy észrevétlenül pusztító betegség első tünete lehet
A betegség lassan alakul ki, ezért sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a kór már előrehaladott állapotban van.
Vége a SZÉP-kártyás élelmiszer-vásárlásnak, mutatjuk, mire figyelj, hogy ne bukj tízezreket!
Április 30-án lejár a SZÉP-kártyás hideg élelmiszer-vásárlás lehetősége. A fel nem használt egyenlegekből a bankok egy év után akár 15 százalékos díjat is levonhatnak.
Horváth Éva 800 ezres gázszámlája után újabb sokk: kétszer fizettették ki vele a tankolást, nem kapta vissza a pénzt
A visszatérítésre a modell több mint egy hónapja hiába vár a korábbi, több százezres rezsiszámlája után. A baj a jelek szerint nem jár egyedül.
Csodaszép helyen piheni ki magát Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik
Kislányukkal együtt utaztak el, de a gyermek arcát kitakarták a fotókon.
Miért vesznek drágább dolgokat azok, akik igazán jól spórolnak?
Tudják, hogy egy minőségi, drágább termék hosszú távon pénzt takarít meg nekik. Ez a cipőktől a bútorokig mindenre igaz.
Friderikusz egyetlen telefonhívása elég volt: Palácsik-Ráthonyi Tímea otthagyta Párizst és Budapestre repült
Palácsik-Ráthonyi Tímea férje negyvenedik születésnapját ünnepelte Párizsban, amikor Friderikusz Sándor felkérte a műsorába. Az üzletasszony a meghívás miatt megszakította az ünneplést, és kizárólag a felvétel kedvéért utazott Budapestre.
Panelban élsz? Így lehet teljes értékű kerted egy apró erkélyen
A függőleges kertépítés helytakarékos megoldást kínál a városi, kis alapterületű lakásokban élőknek a növénytermesztésre. A módszerrel a falak és korlátok is kihasználhatók, így az erkély padlója szabadon marad.
Egyetlen hiba, és pár órán belül lekókad a tavaszi virágcsokor
A nárciszok és tulipánok előkészítés nélküli, közös vázába helyezése a tulipánok gyors elhervadásához vezet. A nárcisz szárából kioldódó váladék ugyanis eltömíti a tulipánok vízfelvételért felelős edénynyalábjait.
A bőrgyógyász szerint ezzel a 7 hibával teszed tönkre a bőröd és dobod ki a pénzed
A túlbonyolított, drága rutinok gyakran többet ártanak, mint használnak, és tönkreteszik a bőr védőrétegét. Egy szakértő most elárulja, miért elég reggel és este is mindössze három lépés.
Magyar teszt bizonyítja: a penészes kenyér látszólag ép része is tele van méreggel
A penész a kenyér belsejében is terjed. A táptalajra helyezett épnek tűnő mintán is gombatenyészet és baktériumtelep nőtt.
Kiderült a Heti Hetes adásában, mivel húzta ki a gyufát Hajós András Havas Henriknél
Az újraindult Heti Hetes harmadik adásában Hajós András elmagyarázta, miért alakult ki feszültség közte és Havas Henrik között. A konfliktus alapja egy korábbi személycsere a műsorban, valamint az, hogy Hajós tegezte a tekintélyt elváró Havast.