Bencsik András a Békemeneten: Orbán Viktort egy pszichopata őrültre lecserélni, ez egy nagyon beteg gondolat
A Demokrata főszerkesztője nem ért egyet azzal, hogy Orbán felett eljárt az idő, ő elégedett a kormányfővel. Bencsik arról is beszélt, hogy neki nincs problémája Putyinnal, a gödi Samsung-gyár botrányáról pedig azért nem gondol semmit, mert „rég volt, túl vagyunk rajta”.
Virágszirmokat szórnak a résztvevőkre a Tisza Párt Nemzeti Menetén, huszárok az élen
Valóban ünnepi a hangulat. A tömeg eleje már elhagyta az Oktogont, miközben a vége még mindig a Deák téren várakozik, ahol folyamatosan jönnek az újabb és újabb résztvevők.
Orbán: Itt vagyunk, és itt is leszünk akkor is, ha az égből százszámra potyognak a brüsszeli ejtőernyősök
Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie, jó néhány száz évvel korábban – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren az ukrán elnöknek üzenve. Azt is mondta, hogy „forr a világ bús tengere”, de amíg ő a miniszterelnök, addig Magyarország nem engedi be a migránsokat.
Fotók: Annak ellenére drónozik a TISZA, hogy nem kapott rá engedélyt, így néz ki a hatalmas tömeg
A Tisza Párt közvetítésén rendre drónfelvételeken mutatják meg, milyen sokan vannak a Nemzeti Meneten, annak ellenére, hogy a párt nem kapott engedélyt a drónhasználatra.
Orbán Viktor: Választanunk kell, ki alakítson kormányt, én vagy Zelenszkij
A miniszterelnök azt mondta, történelmi győzelmet kell aratniuk, hogy Brüsszel és Kijev is csak pislogjon. Szerinte Brüsszelben elfogyott a pénz, és most a magyarok pénzét akarják, de ők ezt nem fogják hagyni.
Orbán: Brüsszel ma magyar embernek öltözött, nem hagyjuk, hogy ukrán vagy szivárványos zászlóra cseréljék nemzeti színeinket
„Nem engedjük, hogy 30 brüsszeli ezüstért eladják, amit 16 év alatt felépítettünk” – jelentette ki a miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében a Kossuth téren. Azt is megüzente: „sosem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok”.
Lázár: Egy Magyar Péterre nem bízhatjuk rá a jövőnket, Trumppal nem találja a hangot, Putyinnal nem keresi
Lázár János a Kossuth téren azt mondta, ha Magyar Péter győzne, a benzinárakról a Shell embere döntene, a kedvezményes hitelek kamatát pedig egy bankár mondaná meg. Úgy látja, Magyar Péter még a saját híveinek is kockázat.
Georg Spöttle: Inkább álljon ki egy iráni rakéta a seggemből, mint hogy tiszás legyek
A fideszes influenszer bejelentette, hogy nem tud menni a Békemenetre. A kommentelők azonnal meghívták a Nemzeti Menetre, Spöttle viszont egyértelművé tette, hogy nem szeretne menni a Tisza Párt rendezvényére.
Szijjártó: Jönnek a halálos fenyegetések a miniszterelnöknek, a gyermekeinek és az unokáinak
De mi nem félünk sem az ukrán maffiától, sem az ukrán verőlegényektől - jelentette ki a külügyminiszter március 15-i ünnepi beszédében. Zelenszkij szerinte nem alakíthat kormányt Magyarországon.
Foglalod a k. anyádat, de nem ám a mi hazánkat! - idézte Rákay Philip Petőfit ünnepi beszédében
A Kossuth téri ünnepi műsort és az Orbán-beszédet felkonferáló Rákay Philip szerint a költőzseni megüzente, mit gondol a szomszédunkból érkező zsarolásról és az életveszélyes fenyegetésekről. De azt is megmondta, van egy áruló, aki egymaga százakat ront el.
Fotógaléria: így gyülekeznek a tiszások a Nemzeti Menetre, már óriási a tömeg a Deák téren és környékén
Hamarosan indul a másik nagy vonulás a fővárosban. Magyar Péter sosem látott tömegre számít a TISZA Párt „rendszerváltó menetén.”
„Pedig semmi értelme már, de mindegy” – hangzott el a Patrióta élő adásában, bekapcsolva maradt a mikrofon
A jobboldali videócsatorna Békemenetről szóló élő közvetítésének elején a nézők egy belső stúdióbeszélgetést hallhattak a mozgósításról. A műsor egyik vendége már magyarázatot is adott.
Drónfotókon a Békemenet: ennyien vonultak Orbán Viktor felhívására március 15-én
Megjöttek az első képek, amik a levegőből mutatják, mennyien vettek részt a Békemeneten. A tömeg nagyságát ezekből nehéz megbecsülni, de Orbán Viktor már közölte, ez volt minden idők legnagyobb Békemenete.
A Pesti Srácok előre megírta, hogy kevesen voltak a Tisza Párt Nemzeti Menetén, csak hát kis hiba csúszott a számításukba
A kormányközeli lap nem tudott várni, már az esemény előtt megírta, hogy bukta volt Magyar Péterék felvonulása. A Pesti Srácok a Deák tér kis méretére hivatkozott, az érvelésük azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a tér csak gyülekező, a menet a Hősök terére vonul.
Orbán Viktor édesanyja is részt vesz a Békemeneten: Ki az az eszetlen, aki a háborút szereti?
Sípos Erzsébet tavaly október 23-án is vonult a tömeggel, és a mostani alkalmat sem hagyta ki. Elmondta, miért érezte úgy, hogy részt kell vennie a Békemeneten.
Rendőrök szakították félbe az előadást az ELTE-n: tiltott adatszerzés miatt vittek el egy fiatalt
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.
Videó: Magyar Péter részleteket árult el az ünnepi beszédéből, miközben épp véglegesítette a szöveget
A TISZA Párt elnöke a Nemzeti Menet után a Hősök terén tart majd beszédet, amelynek szövegét még véglegesíti. Egy kis részletet azonban már megosztott egy videóban.
Videó: Pataky Attila sértődött flexelésbe kezdett a Békemeneten, miután Osváth Zsolt a Kossuth-díjáról kérdezte
Az Edda frontembere rosszul viselte, hogy a Békemeneten vonták kérdőre a friss Kossuth-díja miatt. Pataky a tömegre mutatva, arany-, platina-, és gyémántlemezeivel érvelve csattant fel a youtubernek.
„Ott nem szavalta el” – kiderült, hogy Petőfi és a Nemzeti Múzeum lépcsője csak városi legenda
A szakirodalom cáfolja, hogy a költemény a Nemzeti Múzeum lépcsőjén hangzott volna el először, a szavalat a Pilvax kávéházban történt.
Fotók: elindult a Békemenet, így vonul a tömeg a Kossuth térre
„Nem leszünk ukrán gyarmat” – ez a március 15-i Békemenet fő üzenete. A tömeg a tervezettnél jóval később, és igencsak lassan indult el. A résztvevők között ismert fideszes arcokat is találunk.
Bencsik András a Békemeneten: Orbán Viktort egy pszichopata őrültre lecserélni, ez egy nagyon beteg gondolat
A Demokrata főszerkesztője nem ért egyet azzal, hogy Orbán felett eljárt az idő, ő elégedett a kormányfővel. Bencsik arról is beszélt, hogy neki nincs problémája Putyinnal, a gödi Samsung-gyár botrányáról pedig azért nem gondol semmit, mert „rég volt, túl vagyunk rajta”.
Ami csak lehetett, elromlott, és botrányba fulladt a műsor minden idők legrosszabb Oscar-gáláján
A sorozatos ballépések ellenére a közvetítés rengeteg embert vonzott, 43 millióan nézték meg.
Brutális szakadék a várható életkorban: Madridban 86 év, két magyar régióban nem éri el a 76 évet
Szívszorítóak az Eurostat friss adatai Észak-Magyarország és az Észak-Alföld kilátásairól. Nagyjából tíz évvel rövidebb életre számíthatnak, mint az Európa fejlettebb területein élők.
Elképzeltük a mesterséges intelligencia segítségével, hogyan nézne ki Kylie Jenner és Timothée Chalamet közös gyermeke
Egyelőre még azt sem tudjuk biztosan, együtt tervezik-e a jövőjüket. De a pletykák egyre-másra terjednek róluk.
Komoly összegeket veszíthetnek a testvérek örökléskor, ha elkövetnek egy alaphibát a hagyatéki tárgyaláson
A gyász miatt a legtöbben gyorsan lezárnák a hagyatéki ügyet, bízva a későbbi családi megegyezésben. Pedig nem kellene kapkodni.
Halálra gázolták a tanárukat egy elbaltázott vécépapíros tréfa miatt, de az özvegy kérésére ejtették az összes vádat
A nő nem akarja, hogy a fiatalok élete tönkremenjen a szerencsétlen baleset miatt.
Ezeket az országokat kerüld el idén nyáron, és ide ne repülj, ha nem akarsz ott ragadni az iráni-amerikai háború miatt
A Perzsa-öböl térségét, a kedvelt közel-keleti és észak-afrikai üdülőhelyeket, valamint Izraelt és a környező országokat is tiltólistára tették a turisták.
Sebestyén Balázs élő adásban mondta el, hogy Szoboszlai Dominik a kisfiát megalázó módon utasította el, nem adott aláírást
A műsorvezető szerint emögött az áll, hogy ő kritikusan állt a magyar focihoz. A labdarúgó menedzsmentje cáfolta az állításokat.
Így szedd helyesen a D-vitamint, hogy tényleg felszívódjon, és ne csak kidobott pénz legyen!
Ha például reggel, éhgyomorra veszed be, a szervezeted nem tudja hasznosítani, emiatt a hatóanyag nagy része kiürül.
Kiderült, mennyi pénzzel jár a Kossuth-díj, és a többi kitüntetés: van, aki egy vidéki ház árát kapja meg
A díjakkal járó pénzjutalmakat meghatározott szabályok szerint osztják ki minden évben.
Rúzsa Magdi az édesanyját vitte el a Kossuth-díj átadására, megható fotó készült róluk
A népszerű énekesnő kiemelkedő előadóművészeti munkássága elismeréseként kapta a díjat március 15-e alkalmából.
A Való Világban megismert Czifra Noémi a gödör aljáról állt talpra: „Tudtam, nem lehet az a célom, hogy minden reggel beb.ok”
Amikor az alkoholproblémái súlyosbodtak, megfordította a sorsát. Önként terápiára ment, elvégzett egy mentálhigiénés képzést, és most ő segít másoknak.
Sofia Vergara gyakorlatilag melltartóban ült be a zsűribe az American Got Talent új évadában
Szokása szerint merész outfitet választott a színésznő a meghallgatásokhoz. Fotót, videót is publikált Instagramon.
Mutatjuk, hová ugorhatsz be vásárolni az ünnepi boltzár ellenére, ha kell valami a háztartásba!
Kifogytál egy alapcikkből? És éppen a nemzeti ünnepen, amikor munkaszüneti nap van? Sebaj, akadnak nyitva tartó üzletek!
Súlyos árat fizethetsz, ha anyáink, nagyanyáink trendjét követve a szemöldöködet vékonyra tépkeded
Szakértők figyelmeztetnek, hogy a túlzásba vitt csipkedés maradandó szőrtüsző-károsodást okoz.
Két gyerek után Kylie Jenner Timothée Chalamet mellett hozta meg élete döntését, jöhet az újabb baba?
A Kardashian-klán tagja egy interjúban tiszta vizet öntött a pohárba jövőbeli terveivel kapcsolatban.
Stroke-ra, köszvényre, de akár az amputáció veszélyére is utalhatnak a furcsa érzések a lábujjadban
Azért kell figyelned a tested jelzéseire, mert a kezeletlen érszűkület végtagvesztéshez, az agyi katasztrófa pedig az agysejtek millióinak elhalásához vezet.
Großglockner-tragédia: nem újdonság az „alpesi válás” amikor a férfi veszélyes helyre viszi, majd magára hagyja a párját
A végkimerülésig hajszolt nők megrázó vallomásai árasztották el a közösségi médiát az emberölésként elkönyvelt tragédia után.
Melania Trump elárulta, mi az, amit nem hajlandó soha megenni vagy meginni
Aki azt hiszi, hogy a first lady csupán salátaleveleken él, téved. Sokmindent fogyaszt, ám akad, ami tiltólistára került.
Ezeken a lépéseken múlik, hogy a vakítóan fehér törölköződ szürke rongy lesz-e mosás után
Eláruljuk, hogyan érdemes mosnod és szárítanod, valamint azt is, mit ne tegyél soha a törölközőkkel.
Drámai fordulat 20 évvel a szökése után: Natascha Kampusch nem tud szabadulni a démonaitól, „újra fogságban él”
A 38 éves nő a családja szerint teljesen bezárkózott a saját világába. A hozzátartozók nemrég megtörték a csendet.