Carson Coma: Szeretnénk gratulálni Ákosnak, aki lenyomta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót
Fekete Giorgio és Héra Barnabás egy interjúban tálalt ki a közéleti kiállásuk áráról. Elmondták, mennyi fellépést buktak, és miért indultak inkább San Marino színeiben az Eurovízión.
Magyar Péter azt ígéri, ma este egy döbbenetes videóval jelentkezik, ami egy 11 éves fiúról szól
A politikus szerint a Martin néven bemutatott fiú sorsa nem egyedi, több mint ezer társa van szökésben. Úgy véli, az ügy nem pártpolitikai kérdés, hanem közös felelősség.
Két évvel a menesztése után L. Simon László visszatér a Nemzeti Múzeumba
Utódja, Zsigmond Gábor bízta meg egy gigantikus feladattal. A Koronázási Palást termét újítja fel közel egymilliárd forintból.
A zalai kormányhivatal a Facebookon kér pénzt egy beteg kislánynak – a kommentelők kiakadtak
Az állami szerv munkatársának kislánya súlyos beteg, a hivatal pedig a Facebookon kalapozik. A kommentelők szerint a kormánynak kellene fizetnie, nem a népnek.
21 Kutatóközpont: Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban
A pénztárca dönthet a választáson, a Tisza Párt ebben 6 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Érdekes, hogy Magyar Péter saját táborának 15 százaléka mégis bizonytalan a kérdésben.
Csipes Tamara a Fidesz felelősségéről: A gyerekek traumája helyett a stadion lett a prioritás
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó nem fogta vissza magát a közösségi oldalán. Szerinte a kormánypárt tudatosan hagyta szétrohadni a rendszert, mert az nem illett a NER logikájába.
Kevés a férfi az országban, ezért fordul férjkölcsönzőhöz egyre több lett nő
Bár a név félrevezető, nem romantikáról van szó. A nők csöpögő csapokhoz és bútorösszeszereléshez hívnak ezermestereket, mert nincs, aki segítsen nekik.
Halálra gázoltak egy magyar férfit Ausztriában, miközben lerobbant autóját próbálta letolni az útról
A 45 éves áldozat utasa sértetlen maradt, és hiába próbálta megmenteni a sofőr életét. A balesetet okozó 20 éves nő könnyebb sérülésekkel került kórházba.
Egymásnak esett két Mikulás egy szupermarketben, a döbbent vásárlók választották szét őket
Az almás pultnál pattant el a cérna, a dulakodásról készült felvétel pedig futótűzként terjedt. Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban.
Lecserélik Pindroch Csabát: Kiderült, ki lesz a Magyarország, szeretlek! új műsorvezetője
Teljes a vérfrissítés a Duna vetélkedőjében, a közmédia ugyanis a csapatkapitányokat is lecseréli. A távozó műsorvezető nem titkolja, hogy lógó orral köszönt el a nézőktől.
Megvette a Netflix az HBO-t, és az egész Warner Brost
A streaming óriás ezzel megszerezte a Harry Pottert és a Trónok harcát is. A CNN és a Discovery csatornák azonban kimaradtak az üzletből, azok külön cégbe kerülnek.
Szabó Tímea Semjén Zsoltnak üzent: Tényleg te és 70 éves papok akarjátok eldönteni, hogy kinek lehet gyereke Magyarországon?
A Párbeszéd politikusa szerint a miniszterelnök-helyettes a gyerekszületések ellen harcol. A vita több százezer magyar pár gyerekálmáról szól.
„Ezt milyen alapon állítja?” – Takács Péter szerint nem igaz, hogy sehol nincs vécépapír a Péterfy Sándor utcai kórházban
Az egészségügyi államtitkár először az ajkai CT-ügy miatt akadt ki, majd a végén meglepő ajándékot kapott. A politikus szerint ez egy barátságos gesztus volt a közelgő Mikulás alkalmából.
Havat nem, esőt és napsütést viszont hoz bőven a Mikulás hétvégére
Havazásnak és télies fordulatnak egyelőre se híre, se hamva: a következő időszakban is folytatódik az áltagosnál enyhébb idő.
Sorra viszik el Juhász Péter Pál embereit a Szőlő utcában: most egy vezetőt rabosítottak, míg más bizonyítékot tüntethetett el
A korábban állami kitüntetést kapott nevelőnőt egy fiú vallomása buktatta le. Egy másik vezetőt azzal gyanúsítanak, hogy kollégáit is hallgatásra akarta bírni.
Kiderült: Európa legszebb karácsonyi vására a szomszédban van – és akkora, mint egy kisebb város
Idén Debrecen is bekerült Európa 20 legszebb karácsonyi vására közé, a listát pedig egy 280 ezer négyzetméteres adventi csodavilág vezeti, ami mindössze nyolcórányi autóútra van Budapesttől.
Fenyő Miklós döbbenetes és zavarba ejtő választ adott a kérdésre, hogy mit érez a Hungária-emléktábla avatásán
A rákospalotai háznál gyűltek össze a zenészek, ahol 45 éve a Rock and Roll Party lemez készült. A jó hangulatú megemlékezésen a rock and roll magyar királya meglehetősen őszinte volt.
Magyar Péter ironikus poszttal reagált Orbán Viktor kijelentésére, aki szerint a Tisza állítólagos adócsomagja valódi, hiszen „alá van írva”
Magyar Péter a Facebook-oldalán posztolt egy képet a „Fidesz-KDNP kormánykoalíció 1200 oldalas programjának” „fedlapjáról”.
Fertőzött vaddisznótetemet dobtak Lengyelország sertésiparának központjába, a kormány szabotázsra gyanakszik
„Nem zárjuk ki a szándékos fertőzés lehetőségét, beleértve egy keleti irányú provokációt is” – közölte a lengyel mezőgazdasági miniszter.
Budapest a világ legkoszosabb városa a turisták szerint – Rómát és Las Vegast „előztük meg”
A látogatók 40 százaléka panaszkodott a sok szemétre és az elhanyagolt állapotokra. A lista 70 ezer értékelés alapján állt össze, mutatjuk a teljes rangsort!
Carson Coma: Szeretnénk gratulálni Ákosnak, aki lenyomta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót
Fekete Giorgio és Héra Barnabás egy interjúban tálalt ki a közéleti kiállásuk áráról. Elmondták, mennyi fellépést buktak, és miért indultak inkább San Marino színeiben az Eurovízión.
Kínozták a balettiskolában, most 29 évesen letaszította Taylor Swiftet a trónról: egy brazil nő lett a világ legfiatalabb self-made milliárdosa
Kalshi nevű cégével forradalmasította a fogadási piacot, nála választásokra és celeb-botrányokra is lehet pénzt tenni.
Megtörte a bukás Kim Kardashiant, aki szerint a ChatGPT is felelős a sikertelen vizsgáiért
Szerinte neki nem kellett volna többet tanulni, hiszen ott a ChatGPT.
Hegyes Berci napra pontosan megmondta, mikor jön a közös baba Mihályfi Lucával
A DWTS-sztárpárja egy TikTok-élőben válaszolt a rajongók kérdéseire a családalapításról.
Pánik a 911-es vonal végén: nyilvánosságra hozták a hangfelvételt Tara Reid drámai kórházba szállításáról
A megrázó felvételen egy hotelalkalmazott írja le, hogy a színésznő zavartan viselkedik. Tara Reid szerint bedrogozták, a rendőrség azonban egyelőre mást mond.
Nemzetközi csúcstalálkozón derült ki, hogy Justin Trudeau és Katy Perry tényleg egy pár: „Katy és én is nagyon örültünk”
Volt kanadai miniszterelnök, jelenleg politikai influenszer-üzemmódban működő Justin Trudeau és a popipar állandó, rózsaszínű hullámokon lovagló Katy Perry most közös poszttal intézték el „a szabad világ történetének legőrültebb hard launchát”.
Webkamera buktatta le a férfit, aki sorsára hagyta a barátnőjét Ausztriában a Großglockneren
A hegy mindent látott – és rögzített is. A férfi tapasztalt mászó volt.
„Már most vizesedem” – Tornóczky Anita a második lombikprogramot csinálja végig
A tévés elárulta, kisfia bölcsődei beszoktatása óriási könnyebbséget jelent a mindennapokban.
A Rex felügyelő sztárja két harmincas nővel él együtt, és a nyolcvan feletti anyja is velük lakik
Az idős asszony eleinte nagyon megdöbbent fia döntésén.
Szinetár Dóra szerint Szandi a „kissé butácska kamasz feelinget” képviselte, most megérkezett Szandi válasza!
Szinetár Dóra a Bóta Caféban fejtette ki, hogy ő a gondolkodó kamaszok sztárja volt. Szandi diplomatikus, de sokatmondó üzenettel válaszolt.
„Böci nélkül biztosan nem tértem volna vissza” – Drahota Andrea 20 év után újra színházban játszik!
Megható történet: a 84 éves színésznő bevallotta, egy ígéret húzta vissza a színpadra.
Kulcsár Edináék csütörtökön költöztek volna haza, de a felújítás annyira csúszik, hogy még a lépcső sincs a helyén
Az influenszer egy Instagram-sztoriban tárta a nyilvánosság elé a félkész otthont, ahol a lámpák sem kerültek még a helyükre. A pár lassan egy hónapja él ideiglenes szálláson hat gyerekével.
Perből szerelem: Osvárt Andrea előbb beperelte a színházat, majd beleszeretett a tulajdonosába
Gauder Milán közgazdász évekkel korábban már írt a színésznőnek, de az üzenet az „egyéb” mappában landolt. Ma már közös kislányukat nevelik, és Bécsbe költöznek.
Sánta Laci őszintén bevallotta, miért szingli újra: „Erről egyik lány sem tehetett, nem az ő hibájuk”
A színész ismét szingli, de nem a nőkben keresi a hibát.
„Volt ilyen ötletem, hogy elmegyek kurvának” – Liptai Claudia kendőzetlen őszinteséggel vallott bántalmazó párkapcsolatairól
A műsorvezető gyerekkori traumái nemcsak a lelkén, de a testén is mély nyomokat hagytak. Nyíltan beszélt evésfüggőségéről is.
„Különleges utolsó karácsonyt szeretne” – bennfentesek szerint III. Károly a legrosszabbra készül
Bár a bennfentesek szerint az uralkodó a legrosszabbra készül, ragaszkodik a hagyományos programokhoz. Az ünnep egyszerre lesz borongós és reményteli Katalin hercegné leletei miatt.
A Mikulás jófej, a krampusz kevésbé: honnan szabadult ránk az ördögi démon, és miért kapunk virgácsot?
Mikulás, krampusz és a közép-európai hagyománygyár – így lett a december 6. a magyar gyerekek legstresszesebb reggele.
„Nincs közösség pletyka nélkül” – csámcsogunk egy influenszer válásán, miközben a saját kapcsolatunkban nem vesszük észre a vészjeleket
Ismerős, amikor valaki a kommentszekcióban osztja az észt más párkapcsolatáról? Most kiderül, miért könnyebb másokon ítélkezni, mint szembenézni a saját problémáinkkal.
Könnyek szöktek Szujó Zoltán szemébe, mikor meglátta, mit tettek a nagyapjától örökölt bútorral
Egy ötvenes évekbeli bútorról van szó, ami a műsorvezető első Forma–1-es élményére emlékezteti.
Négy év után végre bejelentették: Ekkor jön az Euphoria utolsó évada, és itt az első fotó is Zendayáról
A sorozat készítője, Sam Levinson elárulta, hogy öt évet ugranak előre az időben.
„Tudja, ez valójában nem igaz” – Chris Pratt lerántotta a leplet a pletykáról, ami évek óta keringett a házasságáról
Sokan azt hitték, anyósa, Maria Shriver hozta össze őket, de a sztár most mindent letagadott. Elárulta a titkot, ami más megvilágításba helyezi a kapcsolatukat.