Cuki vagy ciki? Paris Hilton az arcképével telenyomott plédet adta játszani a gyerekeinek
És persze alaposan dokumentált fotósorozattal örökítette meg az eseményt.
A NAV egyelőre nem kommentálja, hogy már az idei 1 százalékokat is elvennék a civilektől
A törvénymódosítás célkeresztjében a külföldről támogatott szervezetek állnak. A kormány szerint ezek veszélyeztetik a szuverenitást.
Dr. Katona Szandra elárulta: így reagált a férje, amikor először hazavitte a szülőfalujába
A műtárgyszakértő azt is elárulta, hogyan próbálják gyermeküket munkára és csapatjátékra nevelni egy kis faluban, Magyarpolányban.
Vasárnaptól drágul a tömegközlekedés Budapesten
Június 1-től emelkedik a vonaljegy, a 30 perces, a 90 perces és 24 órás jegyek ára is.
Reuters: Putyin közölte, ezekkel a feltételekkel lenne hajlandó véget vetni a háborúnak
Az orosz elnök írásos garanciákat akar a NATO bővítés leállításáról, és enyhítést kér a szankciókban.
Csaknem félmilliárdos rekordbevételt ért el Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivőjének trafikos cége
A Dohánypapír Bt. pénzügyi jelentése szerint a társaság 489 milliós árbevételt könyvelhetett el. A profit ennél jóval szerényebb volt, osztalékot nem fizettek ki.
Magyarország ismét vétózott Brüsszelben, a szavazati jog elvételében viszont még nincs előrelépés
A magyar kormány nemet mondott az EU demokratikus nyilatkozatára, Szlovákiával együtt. Közben Brüsszelben keményen bírálták a hazai sajtó és civilek elleni törvényjavaslatot.
Nyerő Páros: Kulcsár Edina és G.w.M is szerepel az új évadban
De Árpa Attiláék, Bárdosi Sanyiék, sőt, Csocseszék is megküzdenek idén a Nyerő Páros címért.
Drámai drónfelvételen a parajdi természeti katasztrófa: megnyílt a föld, folyamatosan zúdul be a víz a sóbányába
A megduzzadt Korond-patak szó szerint elnyelte a parajdi sóbánya bejáratát. A föld alatti tárnák percenként telnek meg vízzel, a szivattyúk képtelenek lépést tartani. A helyzet ezekben a percekben is kritikus.
Radnai Márk Magyar Péterről: Amit a fejébe vesz, azt végig is csinálja
A Tisza Párt alelnöke szerint Magyar Péter jelenleg a rendszerváltás megvalósításán dolgozik. De Radnai többek között arról is beszélt, hogy egy új applikációval közösségi aktivitásokat is nyomon követhetnek majd.
Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelynél
Május 16-án éjjel történt a baleset, a férfit fejsérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Berobban a nyár: hétvégén akár már 32 fok is lehet
Szerdán még jön egy kisebb hidegfront, ami csütörtökre hoz némi esőt és egy pár fokos lehűlést, aztán egyre melegebb lesz a hőmérséklet. A meleg idő pedig a jövő héten tovább fokozódhat, így jó eséllyel beköszönthet az idei szezon első kánikulai időszaka is.
Feljelentették Hadházy Ákost a keddi tüntetés után
A tüntetés során négy embert igazoltattak is, három ember ellen indult eljárás, egyet pedig előállítottak.
NAV-ellenőrzés váratlan fordulattal: cipős dobozban hozták a 65 milliós bírságot
A hatóság több szabálytalanságot tárt fel, a vállalkozás pedig végül készpénzben fizette ki a bírságot egy budapesti ügyintézés során.
Kende Tamás: Akárhogy tördeljük a kezünket, az uniós döntések egy perccel sem fognak előbb megszületni
Az ideiglenes intézkedések alkalmazása is hosszú hónapokig tart, mondja az átláthatósági törvénnyel és a Pride betiltásával kapcsolatban a szakértő, aki szerint Magyarországot Magyarországon kell megmenteni.
Villámesküvő után nagy bejelentés: kisfiút vár Pesák Ádám és felesége
A szerelmesek május elején, titokban mondták ki az igent Kiskunlacházán. A lagzin Ádám rappeléssel, Ildikó pedig egy különleges tánccal lepte meg a násznépet.
Messzire jutott a Space X űrhajója, mégis kudarcba fulladt az újabb próbarepülés
A Starship kilencedik tesztrepülése elérte az űrt, de a jármű végül irányíthatatlanná vált, és megsemmisült. A SpaceX szerint így is nagy előrelépés történt.
A Publicus felmérése szerint Matolcsy Györgyöt börtönbe küldené a többség
A magyarok 80 százaléka hallott a jegybankbotrányról, és sokan Matolcsyt tartják felelősnek. Ennek ellenére kevesen hisznek abban, hogy bárkit is felelősségre vonnak.
Gáspár Győző: Szégyelljék magukat, akik most helyezkednek, fröcsögnek, miközben tudjuk, hogy ha újra kapnának valamit, hirtelen csupa mosoly lenne az arcuk
Érdekes összeállítást közölt a Blikk arról, hogy a hazai sztárvilág jeles képviselői melyik politikai oldalon állnak. Gáspár Győző markáns véleményt fogalmazott meg a kormány sikereiről és azokról, akik az ellenzéki oldalon állnak.
Farkas Zsófi megható vallomása Balázs Fecóról: Akárhányszor rá emlékezem, felmelegszik a lelkem
A világhírű La Bouche formáció énekesnője fiatalként dolgozott együtt a legendás zenésszel, akinek emlékét a mai napig őrzi. Zsófi a zenei karrierjét új otthonában is szeretné folytatni.
„Rohanunk a szakadék felé” – Caramel szerint veszélyes irányba tart az ország
Az énekes szerint gyűlöletet gerjesztenek, ő pedig csak az összetartozás fontosságára hívta fel a figyelmet a színpadon.
Ez a 29 éves fiatal nő XIV. Leó pápa titkos keresztlánya, akinek a létezéséről nem is tudott a világ
Amikor felhívták azzal a hírrel, hogy szeretett keresztapja lett a pápa, a lány először el sem akarta hinni.
Megtörte a csendet Hugh Jackman volt felesége, akit a színész csalhatott a házasságuk alatt
Azt mondta többek közt, hogy „az égiek, a felsőbb hatalmak” segítették átvészelni a válás időszakát.
„Kikap a baba” – figyelj, mióta normális a gyerekverést reklámozni a keresztrejtvényekben?
Arról tudnak a rejtvények szerkesztői, hogy 1997 óta jogszabály is tiltja a gyerekek fizikai bántalmazását? Vagyis tilos megütni egy gyereket!
Egész eddigi életedben rosszul használtad a mosogatószivacsot, és súlyos betegségeket kaphatsz tőle
Ez a jelentéktelennek tűnő, hétköznapi tárgy számtalan problémát okozhat, ha helytelenül használatával és nem figyelsz oda a tisztításra.
Kulcsár Edina, Árpa Attila, G.w.M, Laky Zsuzsi és Cooky is megküzd a Nyerő Páros új évadában
Nyilvánosságra hozta az RTL, hogy kik szerepelnek ősztől a nagy sikerű tévés vetélkedőben. Mutatjuk a listát!
Tápai Szabinának a nő szóról elsőre az anyaság jut eszébe, és nem tartja nagyon emancipált nőnek magát
Egy interjúban elárulta: mindig is szerette és elfogadta azt, hogy nőnek született, sőt nagyon egyértelmű véleménye van arról, mit jelent számára a női létezés.
Vagdosás, ütés, tépés, égetés – egyre gyakoribb az önsértés a gyerekek körében
Folyamatosan emelkedik Magyarországon is azoknak a gyerekeknek a száma, akik bántják magukat. És ez egy hatalmas felkiáltójel.
Most először szerepelt a 45 éves Csézy és 4 hónapos kisbabája együtt, egy címlapon
Hosszú, küzdelmes utat járt be az énekesnő a férjével, sok áldozatot hozott a gyermekáldásért.
Így él most és emiatt nem fedi fel magát a nyilvánosság előtt Freddie Mercury eltitkolt lánya
A rocksztár mindent megtett hogy jó apja legyen a gyerekének, aki most már középkorú nő,. Az énekes életrajzi könyvében csak B-ként emlegetik.
Anyaszült meztelenül pózolt az új fotóin Mihalik Enikő, közzé is tette őket a modell
Sejtelmes és művészi képeken, ruha nélkül örökítette meg a híres magyar modellt egy fotós. Mutatjuk a képeket a cikkben.
Lebukott Kuvbatov Gábor? Borzi Vivien celebfotóssal jár a redditezők szerint
Azt találgatják, hogy mióta lehetnek együtt, és hol ismerkedhettek meg.
Orosz Barbara egyenesen Párizsból üzent arról, hogy a legfontosabb a szabadság
Látszik, hogy nem tört le, nem gyűrte maga alá, ami vele történt, és bombaformában van.
Jennifer Lopez megcsókolta a női táncosát, erre a rajongói agya ledobta az ékszíjat
Talán a csók csupán egy támogató, pozitív üzenet volt Jennifer Lopez nembináris gyermeke, Emme és az LMBTQ közösség számára. És semmiféle provokatív szándék nem vezérelte a dívát.
Chris Hemsworth mindkét kisfia az apja kiköpött mása, ezt bizonyítja a közös fotójuk is
Az ausztrál színész három gyermek édesapja, és feleségével, a magyar felmenőkkel is rendelkező Elsa Patakyval neveli őket.
Nőveréssel, bántalmazó videókkal reklámozza magát egy étterem, óriási a felháborodás
Nemcsak botrányos, hanem különösen súlyos olyan társadalmi közegben, ahol a családon belüli erőszak és a nemi alapú bántalmazás valós, napi szintű probléma.
Emmanuel Macront elárulta a testbeszéde: állati dühös volt, amikor megütötte a felesége
Szakértő elemezte a bizarr jelenetet, ami egy repülőgépen játszódott le a francia elnök és neje között. A véleménye lesújtó.
Csak ennyi ideig fogyaszthatod a főzött kávét, ha jót akarsz magadnak
Bár erről ritkán beszélünk, a kávénak egyrészt megvan a maga szavatossági ideje, másrészt egészségügyi problémákhoz vezethet, ha állottan iszod.
Tomán Szabina megmutatta a teraszát: ezen a gyönyörű helyen piheni ki a nap fáradalmait
Ízléses, rendezett, igényesen kialakított helyen lazíthat munka után a modellből lett sikeres üzletasszony.
Szinte biztos: te is rosszul tudod, hogyan juthat D-vitaminhoz a szervezeted
A D-vitamin azért ennyire fontos, mert hozzájárul az erős a csontozat kialakulásához és az immunrendszer stabil működéséhez. De túl is lehet tolni.
Cuki vagy ciki? Paris Hilton az arcképével telenyomott plédet adta játszani a gyerekeinek
És persze alaposan dokumentált fotósorozattal örökítette meg az eseményt.