Döbbenetes felvétel mutatja az ordító különbséget a kóma és az agyhalál között
A speciális képalkotó vizsgálatok fehéren-feketén megmutatják, hogy az agyba már egyáltalán nem jut vér.
Magyar Péter: Orosz koholmány, fideszes rémhír és hazugság, hogy bárki erőszakos megmozdulásokra vagy épületfoglalásokra készülne a szavazás lezárulta után.
Magyar Péter a választás napján közzétett Facebook-videójában utasította vissza az erőszakos megmozdulásokról szóló vádakat. Szerinte ezek a hírek a Fidesz kétségbeesett hangulatkeltései, és a magyar emberek már nem hisznek az álhíreknek.
Építőmunkás és kazánkovács volt, titkos ügynökként dolgozna, és fekete öves dzsúdzsucus – 30 érdekesség a 80 éves Al Bundyról, azaz Ed O’Neillről
Az Egy rém rendes családban nem véletlenül álmodja azt, hogy nyomozó (általában ilyen szerepeket játszott), és nem véletlenül kérkedik a sporteredményeivel (a valóságban is játszott).
Új injekció fordíthatja vissza a porckopást: néhány hét alatt látványos javulást produkált a kísérletekben
Amerikai kutatók egy új, injekciós terápiát fejlesztenek, amely a szervezet saját sejtjeit mozgósítja a porckopás ellen. A sikeres állatkísérletek után az emberi klinikai vizsgálatok akár 18 hónapon belül megkezdődhetnek.
Hadházy Ákos is csalást emleget: Tudta nélkül görög nemzetiségűnek írtak át egy választót Vácon, így nem szavazhatott pártlistára
A képviselő szerint egy váci polgárt a beleegyezése nélkül regisztráltak görög nemzetiségi szavazónak. Azt állítja, hogy az ilyen típusú visszaélés többeket is érinthetett: „Ha minden szavazókörben csak 5 embertől vonják meg ilyen módon a szavazás jogát, az már 50 ezer ellenzéki szavazat” - írja.
Toroczkai szavazott, majd megnevezte az egyetlen forgatókönyvet, ami után távozna a Mi Hazánk éléről
A Mi Hazánk elnöke a választás napján beszélt pártja és saját politikai jövőjéről. Az egyetlen negatív kimenetelnek azt nevezte, ha a párt nem jut be az Országgyűlésbe, ami után valószínűleg lemondana.
Négy év várakozás után éjjel visszatér az HBO-ra az Eufória Zendayával, Jacob Elordival és Sydney Sweeney-vel
Az Emmy-díjas dráma harmadik évada Magyarországon április 13-án hajnalban debütál az HBO-n. A nyolc részből álló szezon fináléja a tervek szerint május végén, június elején érkezik.
Nem vezethette a köztévé szombati műsorát a Vitályos Eszternek odaszúró Freddie
Fehérvári Gábor Alfréd kimaradt a SzerencseSzombat legutóbbi adásából, miután nemrég Gulyás Gergelyt és a kormányszóvivőt kritizálta egy kommentben. Ráadásul egészségügyi okok miatt több koncertjét is le kellett mondania.
Választási elemzők: 80% fölé mehet a részvétel, ellenzéki területeken nagyobb a mozgás
Egy friss elemzés szerint a belföldi részvétel akár a 80 százalék fölé is emelkedhet, az ellenzéki területeken nagyobb a szavazási aktivitás.
Magyar Péter: Estére vége lesz a rémálomnak, amiben éltünk
A TISZA Párt vezetője a választás napján közzétett videóban kért „méltóságteljes rendszerváltást” a szavazóktól. Arra buzdított mindenkit, hogy a felmenőkre és a jövő generációira gondolva vegyék kezükbe a sorsukat, és a TISZA Párt egyéni jelöltjeire és listájára szavazzanak, hogy olyan kormányt alakíthassanak, amely „minden magyar emberért dolgozik”
„Kezdjünk Tiszta lappal!” – a fideszes polgármester a Tiszára szavazott
Szőke-Tóth Mihály Bócsa polgármestere úgy fogalmazott, hogy az orosz befolyás ellen, és az európai értékek mellett szavazott. Az oldalát azonnal gyűlölködő kommentek lepték el, árulónak nevezik.
Till Attila: Én a változásra fogok szavazni
A TV2 műsorvezetője videóüzenetben buzdított arra, hogy mindenki menjen el szavazni. Bár pártot konkrétan nem nevezett meg, nem rejtette véka alá, ő hová ikszelt.
Lázár János: Magyar Péterék polgárháborút akarnak kirobbantani ma este, vagy holnap
Az építési és közlekedési miniszter a szavazása után közzétett Facebook-videóban fogalmazott meg súlyos állításokat. A TISZA Pártot azzal vádolta, hogy háborúba vinné az országot és erőszakos cselekményekre készülnek.
„Már az nemzeti trauma, hogy fent lehet a nevük a szavazólapon” – Beton.Hofi szervezett bűnözői egységnek nevezte a Fideszt
A rapper választás napján fejtette ki véleményét, súlyos szavakkal illette a kormánypártot. Az előadó ugyanakkor empátiára és türelemre intett a szavazóikkal szemben, akiket a sok éves félelemkeltés áldozatainak nevezett.
Tiborcz István üzlettársa belső körlevélben közölte: aki a Tiszára szavaz, ne dolgozzon nála
Balázs Attila, a Bayer Construct és a Viastein vezetője egy belső körlevélben szólította fel a dolgozóit a Fidesz támogatására. A vállalkozó azzal indokolta a lépést, hogy a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert után „elszakadt nála a cérna”.
Túl a félidőn: már 54,14 százalékos a részvétel a választáson
Elképesztő ütemben nő a részvételi arány, már több mint négymillióan voksoltak vasárnap. A 13 órakor közölt adatok szerint Pest megyében voltak a legaktívabbak a választók, míg a legkevesebben Szabolcsban adták le a voksukat.
Mentőt kellett hívni két választóhoz is, egy szavazókörben a tűzjelző is megszólalt
Két választópolgár is rosszul lett, egy harmadik helyszínen pedig a tűzjelző riasztott be vasárnap délelőtt három különböző szavazókörben. A voksolás egyik helyen sem állt le.
A kormánymédia megvalósítja Buda Péter jóslatát: ukrán típusú zavargásokról, magyar Majdanról írnak
Csercsa Balázsra hivatkozva a Metropol előállt egy újabb, tiszásnak mondott titkos tervvel, ami szerint ha Magyar Péterék veszítenek, utcai zavargásokra, a főváros stratégiailag fontos pontjainak elfoglalására készülnek. Mindez arra utal, az orosz befolyásolási terv nem állt le.
Szárnyal Magyar Péter a Polymarketen: 9:25-kor már 80 százalékon állt, Orbán Viktor 20-on
A rekordmagas reggeli részvételi adatok után a Polymarket nevű fogadási oldalon durván megnőtt a Tisza Párt győzelmi esélye. Egy másik, konkrétan a pártok győzelmére vonatkozó fogadáson a Tisza Párt 84 százalékon, a Fidesz–KDNP pedig 17 százalékon állt délelőtt.
Balogh Levente: Az üzletemberek félnek a NER-től, köztük én is
Indulatos interjút adott az ásványvízkirály, aki elmondta, hogy retteg attól, hogy Fidesz kilépteti az országot az Európai Unióból. „Ha nem lesz változás, akkor nekünk magyaroknak, magának, nekem végünk van!” – mondta Balogh Levente.
Őrszemek jelentették: pénzt osztottak egy szavazókör előtt, buszokkal szállítják az embereket szavazni
A Tiszta Szavazás Koalíció közlése szerint már több településről, köztük nagyvárosokból is érkeztek hírek utaztatásról és lefizetésről. A választás tisztaságát több ezer őrszem figyeli országszerte.
Öt aranyat érő tanács a mai nagymamáknak: ezzel elkerülhető a családi háború
A szülők szerepének átalakulása gyakran feszültséget szül a családban, de néhány alapelv segíthet a békés együttélésben.
8 jel, amiből nőként tudhatod, hogy téged is brutálisan manipulál a társadalom az orvosodtól a főnöködig
Számtalan olyan társadalmi helyzet akad, amiben a nők rendszeresen szembesülnek a valóságuk megkérdőjelezésével.
Rutinműtétre ment, de már idegen nyelven beszélve ébredt fel a 17 éves fiú, és nem értette az anyanyelvét
Az igen ritka idegen nyelvi szindróma (FLS) tünetei 24 órán belül teljesen megszűntek, maradandó károsodás nélkül.
5 csalhatatlan jel, hogy olyan férfi van melletted, amilyet csak kívánni lehet magadnak
Ha az állítások mind igazak a párodra, akkor nagyon szerencsésnek mondhatod magad!
Döbbenetes felvétel mutatja az ordító különbséget a kóma és az agyhalál között
A speciális képalkotó vizsgálatok fehéren-feketén megmutatják, hogy az agyba már egyáltalán nem jut vér.
Ismét babát vár Kovács Áron és 25 évvel fiatalabb párja, megható fotóval jelentették be
Az 52 éves műsorvezető-énekes Facebookon közölte hogy úton van második közös gyermekük. A posztból kiderült a születendő kisbabájuk neme is.
Megüzente A Nagy Duett-döntő után Vastag Csaba és Domján Evelin, mit gondol az eredményről
A házaspár a második helyen zárta a műsor nyolcadik évadát, kicsivel lemaradva ifj. Schobert Norbert és Lengyel Johanna kettőse mögött.
Profi sminkesek titkos trükkje: ettől marad fent egész nap a sminked, és nem a drága alapozótól
A smink tartósságát a megfelelő bőrápolás és a rétegezési technika határozza meg. A külön felvitt fényvédő és primer pedig stabil bázist ad a fedéshez.
Szívszorító szavakkal búcsúzott Kárpáti Rebeka imádott kutyusától
A modell-influencer egy Instagram-posztban jelentette be, hogy elpusztult Aperol nevű, pomerániai törpespicc kutyája.
KVÍZ: Televíziós bemondónők és műsorvezetők a magyar televíziózás hőskorától napjainkig - felismered őket?
Műsorvezetőnők, bemondónők, akiket a televízió képernyőjén láthattunk, és akiket egy ország ismert. Indulhat a teszt?
„Azt hittük, a dohányzás a legrosszabb” – új, alattomos oka van a torokráknak, amiről sokan nem tudnak
Az onkológusok szerint a humán papillomavírus, vagyis HPV felel a legtöbb új megbetegedésért. A vírus elsősorban orális szex útján terjed.
Kylie Jenner egy provokatív pólóval üzente meg a kritikusainak, hogy elmehetnek a francba
Az influencer a Coachella fesztiválon jelent meg egy Justin Bieber arcképével díszített felsőben, amelyen a popsztár középső ujjat mutat.
Bay Éva, a nyolcvanas évek gyönyörű bemondónője megmutatta ritkán látott férjét
A legendás tévés személyiség 41 éve házasodott össze Marcali Lászlóval.
III. Károly kegyetlen próbatétel elé állította Vilmost: ezen múlhat, hogy király lehet-e belőle
A brit uralkodó ezt a lépést a stabilitás kulcsának tartja a közelmúlt botrányai után a monarchia érdekében.
Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? A legtöbben rosszul tudják a választ
A magyarországi választásokon sokan bizonytalanok a szavazólap kitöltésével kapcsolatban, főleg a körön túllógó X-ek miatt.
Öt káros tévhit a menopauzáról, amit a kutatók szerint azonnal el kellene felejtened
A hormonpótlás nem ördögtől való, a fitoösztrogén pedig nem olyan hatékony. Sok nő indokolatlanul szenved a téves információk miatt.
Mozgóurnás csalásra figyelmeztetnek: ha ezt mondják a telefonban, azonnal tedd le
A választási szervek a mozgóurnás szavazással kapcsolatos telefonos visszaélésekre figyelmeztetnek. A hatóságok szerint kérelem nélkül senkit sem vehetnek fel a névjegyzékbe, így az ilyen ígéret jogszerűtlen.
Bajor Imre évekig ostromolta Hernádi Juditot, de amikor a színésznő igent mondott neki, váratlanul meghátrált
Hernádi Judit egy interjúban elárulta, hogy elfogadta a 2014-ben elhunyt Bajor Imre közeledését, de a színész végül nem élt a lehetőséggel.
Most vetted észre, hogy lejárt vagy elveszett a személyid? Mutatjuk, hogyan szavazhatsz mégis!
A kormányablakok rendkívüli nyitvatartással várják azokat, akiknek lejárt az okmányuk, hogy ideiglenes személyit igényelhessenek.
Több mint 45 milliárd baktérium lapulhat ezen a hétköznapi háztartási eszközön a te konyhádban is
Egy német tudományos kutatás kimutatta, hogy a mosogatószivacsok extrém mértékben szennyezettek lehetnek.