Egymillióan látták Pankotai Lili videóját Egressy Mátyás halála után: a budapesti éjszaka sötét titkáról beszélt személyes példáján keresztül
A Z-generációs aktivista a TikTokon osztotta meg, hogy szerinte a Dunában talált fiú italába is drogot tehettek. A videó ráirányítja a figyelmet a szórakozóhelyeken előforduló bűncselekményekre.
Tovább olvasom a cikket
Videó: „Lapáttal verem szét a pofádat, te undorító féreg” - Németh Balázs szóváltásba keveredett Rákospalotán
A fideszes képviselőjelöltet egy ismeretlen férfi fenyegette meg egy budapesti aláírásgyűjtésen. A politikus videón rögzítette a történteket, ami nem az első atrocitás volt ellene.
Rácz András: Honnan tudjuk, hogy valójában NEM fenyeget ukrán támadás veszélye, a magyar kormány pedig hazudik?
A biztonságpolitikai szakértő szerint a kormány kezében van a világ legerősebb katonai szövetségének ütőkártyája. Mégsem használják, ami szerinte leleplezi a valódi szándékot.
Egy rossz fizika jegy miatt ugrott ki egy 13 éves diák az iskola első emeletéről
A romániai Telcsen egy fiút ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával szállítottak kórházba. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított eljárást.
Jeszenszky Géza: A kormány hisztériakeltő kommunikációja mögött akár az is meghúzódhat, hogy egy hamis zászlós akcióval keltsék azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot
A miniszterelnök az ukrán energiafenyegetésre hivatkozva erősítette meg a kritikus infrastruktúra védelmét. A vita a január vége óta szünetelő Barátság kőolajvezeték körüli feszültséget mélyíti el.
Rogán Antal: Arra kértem a titkosszolgálatokat, mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mandiner rendezvényén beszélt az orosz-ukrán háborúról. Szerinte az új világrendet a gazdasági erő dönti el.
Két különleges és inspiráló helyszín, ahol a csapatépítés több lesz, mint kötelező program
Akár a Dunán ringatózó Spoon The Boat panorámás fedélzetén, akár a Balaton-felvidék csendjében megbúvó Hazai Provence mediterrán hangulatú udvarán gyűlik össze a csapat, a közös idő itt egészen más minőséget kap. Két eltérő világ, amely ugyanarra ad lehetőséget: kiszakadni a rutinból, és valóban egymásra figyelni.
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.
Hadházy Ákos: Hamis zászlós provokációval segíthetik ki az oroszok a legjobb ügynöküket, Orbán Viktort
A képviselő szerint sötét hetek jönnek Magyarországra. Az 1998-as választások előtti rejtélyes robbantások megismétlődésétől tart.
Egymillióan látták Pankotai Lili videóját Egressy Mátyás halála után: a budapesti éjszaka sötét titkáról beszélt személyes példáján keresztül
A Z-generációs aktivista a TikTokon osztotta meg, hogy szerinte a Dunában talált fiú italába is drogot tehettek. A videó ráirányítja a figyelmet a szórakozóhelyeken előforduló bűncselekményekre.
Hann Endre szerint kétségbeesett erőfeszítés Orbán Balázs röhögő emojija a Medián felmérésére
A Medián legfrissebb felmérése a biztos szavazók körében 55-35 százalékos Tisza-előnyt mutat. A Fidesz a kutatás hitelességét támadja, míg a Tisza Párt szerint ez kétharmados győzelmet jelenthet.
Provokálta egy kék autó a győri Aston Martint a halálos győri gázolás előtt? – Egy szemtanú mindent látott
Egy szemtanú szerint egy kék Honda Jazz hirtelen sávváltásokkal zavarhatta meg a győri sportkocsit a Szent István úton. A rendőrségen tett vallomás szerint a manőverek a tragédiához vezető versenyhelyzetet teremthettek.
Makranczi Zalán rögtön a telefonhoz nyúlt, miután Borbély Alexandrára cserélték Gáspár Katát A renitensben
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.
„Kiöregedett, fáradt despoták vagytok... ideje megpihenni, amit lehetett, elloptátok, vagy elbasztátok" – a kommentelők nem fogták vissza magukat Orbán kampányfotója alatt
A miniszterelnök a közösségi oldalán küldött harcias üzenetet. Ezt írta: „46 nap alatt felszántjuk az országot.” Valamint, hogy „jöttünkre 3 irányból számítsatok!”. A bejegyzést azzal a felkiáltással zárta, hogy „fel, győzelemre”.
Magyar Péter bejelentésre készül Gödről, és egy sejtelmes poszttal újraértelmezte a néhány hete elhíresült képet
A Telex tényfeltáró cikke után a gödi Samsung-gyár ügye politikai csatatérré vált. A Tisza Párt elnöke büntetőjogi felelősséget emleget, a kormány pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba.
Kemenesi Gábor elmondta, mi a helyzet most a chikungunya-vírussal Magyarországon
A neves virológus szerint pánikkeltés zajlik egy matematikai modellezés miatt. Elmondta, mi a teendő, hogy a veszélyes kór terjedését késleltetni lehessen hazánkban.
Bár feleslegesnek látszik a fülcimpa, most kiderült, mi mindent árulhat el rólad
Sokan csak egy darab bőrnek tartják, pedig a fülcimpád formája a génjeidről, az érzékenysége pedig a legintimebb titkaidról mesél. De vajon mit jelez, ha egy furcsa vonal jelenik meg rajta?
HVG: Felsőbb szinteken dőlhetett el, hogy Iványi Gáborék parókiáján és templomában kikapcsolja az áramot az MVM Next
A békásmegyeri parókián és templomban az MVM Next nem hosszabbította meg a lejáró szerződést, hiába fizettek rendesen. A közösségnek másik szolgáltatót kellett keresnie, hogy újra legyen áram.
24.hu: A vízügyi hatóság már korábban tudott a sóskúti akkufeldolgozóban történt szennyezésről, de nem vizsgálták ki
A Dongwha oldószer-újrahasznosító területén 2023 októberében extrém magas mértékben mutatták ki a talajvízben a magzatkárosító hatású NMP vegyületet. A 24.hu szerint a vízügyi hatóság fél évvel később már bizonyíthatóan tudott erről, mégsem rendelték el a súlyos szennyezés kivizsgálását, a terület lehatárolását vagy kármentesítést. A kormányhivatal most felfüggesztette a cég veszélyesanyag-kezelését.
A Medián 20%-os TISZA-előnyt mért, azonnal ki is jött a Nézőpont egy kutatással, ami Fidesz-előnyt mutat
A kormányközeli intézet szerint „továbbra sincs változás a pártversenyben.” Az ő felmérésük alapján, ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesz–KDNP listája 45, míg a Tisza Párté 40 százalékot kapna.
Szegedi panelból figyelte a fát, ami felforgatta az életét: most tízezrek követik a 26 éves kertészt, Mészáros Zsoltot
Mészáros Zsolt négyéves volt, amikor rabul ejtette egy fa mozgása. Most úgy érzi, az a küldetése, hogy az emberek élőlénytársként tekintentsenek a fákra.
Kegyetlen támadás a nemrég elhunyt Grace Klinika-sztár ellen: egy statiszta szerint Eric Dane gonosz zsarnok volt
Laura Ann Tull a közösségi médiában, alig pár nappal a halála után esett neki a színésznek. A kommentelők szerint csak 5 perc hírnévre vágyik.
Hamarosan megrohanják a magyarok az Aldit ezekért a remek kerti eszközökért
Kaphatók lesznek kertészkedéshez szükséges alapszerszámok és mini növénytermesztő fóliák is.
Hónapokig titkolóztak: Kim Cattrall most először jelent meg 14 évvel fiatalabb szerelmével házasként
A Szex és New York sztárja eddig őrizte a nagy titkot, most pedig a boldogságtól ragyogva mutatkozott a férjével.
Furcsán viselkedett Katalinnal a BAFTA gálán Vilmos herceg, rá sem nézett, hozzá sem ért, mi történhetett?
A brit trónörökös egészen másképp viselkedett a feleségével a korábbi gálákon. Most még a szemkontaktust sem volt hajlandó felvenni vele.
Ketyeg a biológiai óra a férfiaknál is: minél idősebb az apa, annál több genetikai betegséget hordoz a spermium
A mutációk és hibák gyakran olyan géneket érintenek, amelyek kulcsfontosságúak az idegrendszer fejlődésében és a rák kialakulásának megelőzésében.
Szakértők szerint félévente ki kellene dobnunk az összes alsóneműt, az ok pedig gyomorforgató
A mosás ugyanis nem távolít el minden kórokozót, 60 fok alatt pedig a gombák és vírusok is vígan túlélnek.
Brutálisan meghízhatnak a nők menopauza alatt, akkor is, ha edzenek és diétáznak, de egy új módszer segíthet a hasi zsírpárnák leolvasztásában
Egy doktornő szerint a stresszhormon szintjének szabályozása és az időzítés a kulcs az úszógumi eltüntetésében.
Jennifer Lawrence felvette a 2000-es évek leggyűlöltebb ruhapárosítását, és most mindenki ezen pörög
A színésznő fekete leggingsben és UGG csizmában lépett utcára, amiért sokakat éveken át cikiztek. A titok a kiegészítőkben rejlik.
„Tudtam, hogy nős” – a nemrég elhunyt Eric Dane-t nem csak a felesége, hanem a barátnője is gyászolja
Janell Shirtcliff közös, bensőséges pillanatokat osztott meg egy közösségi oldalon. A színész hivatalosan még nős volt a halálakor, a megemlékezésből botrány lett.
Tóth Gabi kíméletlenül beleszállt Tóth Andiba: „Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ha így kirakod magad, ócskává válsz”
Tóth Gabi azt mondta, a saját fiatalkori hibáit látta meg Tóth Andiban, ezért érezte úgy, hogy figyelmeztetnie kell fiatal pályatársát.
Drámai fordulat Sallai Nóra tragikus balesetében: a több mint 100-zal beléjük száguldó sofőr a színésznőt tenné felelőssé kisfia haláláért
A gyanúsított védője most egy jogi lépéssel akarja bizonyítani, hogy a színésznő is hibás lehetett.
Ne dőlj be a „mikrózható” feliratnak, a Greenpeace szerint súlyos egészségügyi kockázata van
Egy ötperces melegítés akár hétszer több szennyeződést juttathat az ételbe, mint a sütő.
A súlyos beteg Christina Applegate már csak a lányáért kel ki az ágyból, új könyvében a legmélyebb titkairól is lerántja a leplet
A színésznő kendőzetlen őszinteséggel mesél arról, hogyan nézte végig anyja heroinfüggőségét. Azt is elárulja, miért vonzódott mindig a „törött szárnyú madarakhoz”, akik később bántalmazták.
Azt hitted, csak egy hajvágásra mész? A fodrászod közben komplett diagnózist állít fel az egészségedről
A hajszálaid elárulják, ha túl sokat idegeskedsz, vagy ha a vitaminraktáraid üresek. Egy mesterfodrász kitálalt a szakma titkairól!
Penész a falon, horror a fűtésszámlán – ez a valódi ára a radiátoron szárított ruháknak
A radiátorra terített ruha gátolja a hőáramlást, így a kazán többet dolgozik. A magas pára miatt pedig 75%-kal nőhet az asztma és a légúti panaszok kockázata.
Szabó Zsófi törli a fia összes fotóját, és keményen üzent a népszerűségért gyereket mutogató anyáknak
A tévés szerint a gyerekeknek nincs helyük a digitális közösségben. Kijelentette, sajnálja azok gyerekeit, akiknek a szülei népszerűségért profitálnak belőlük.
Brokkoli, a tányér zöld aranya: miért érdemes többet enni belőle?
A brokkoli nem csak „kötelező zöld”, hanem az egyik legsokoldalúbb, legtöbbet kutatott zöldség. Ha eddig mellékszereplő volt a tányéron, itt az idő főszerepet adni neki.
„Azt hiszed, a hortenziád majd magától hozza a gigantikus virágfejeket?” – Elég egy rossz mozdulat, és virág helyett csak a leveleket nézheted
A kerti hortenzia nem bocsátja meg, ha levágod a tavalyi hajtásait, a cserjés viszont meghálálja a fiatalítást. Mutatjuk, hogyan ne okozz kárt.
Kínos lista: 11 mondat, amit a kutatók szerint az alacsonyabb intelligenciájú emberek mondanak
Ezek a mindennapos fordulatok sokat elárulnak arról, mennyire vág az eszünk.
Lily Collins Audrey Hepburn bőrébe bújik: film készül az "Álom luxuskivitelben" viharos születéséről
A filmben bemutatják a castingháborút és a stábot ért áramütést is.