„Életem egyik legnagyobb élménye” – sokan Nagyváradig gyalogoltak Magyar Péterrel
Magyar Péter 11 nap alatt 300 kilométert tett meg. A Szeretlek Magyarország tudósítójának többen is azt mondták, hogy szinte az egész távot végiggyalogolták a TISZA Párt elnökével. A résztvevők arról is meséltek, milyen élmény volt az út, és hogyan fogadták őket az emberek túra során.
Tovább olvasom a cikket
Magyar Péter az RMDSZ-nek: Nem várom el, hogy bárki egyik napról a másikra lecserélje a Fidesz-táblát a Tisza Pártéra
Magyar szerint nem elvenni akarják a már meglévő jogokat, hanem bővítenék azokat. Példaként említette, hogy a Nyugat-Európában élő magyarok számára is lehetővé tennék a levélben való szavazást, illetve akár az internetes voksolást is.
Drónok csaptak le Putyin helikopterére – veszélyben volt az orosz az elnök élete?
Vlagyimir Putyin a kurszki régióba tartott munkalátogatásra, amikor megtörtént a támadás. Az orosz légvédelem elhárította a támadást, kérdés, Putyin valóban ott járt-e, és valóban a gépen ült-e.
Magyar Péter: Orbánéknak tényleg semmi nem szent, képesek voltak gyűlöletükben és rettegésükben honfitársainkra ereszteni a provokátoraikat
Szerinte „a helyszínen jelenlévők egyértelműen felismerték a magyarországi biharkeresztesi Viastein gyár munkásait, akiket magyar rendszámú kisbusszal szállítottak a helyszínre.”
Cser-Palkovics András beleszállt Garancsi Istvánba a fehérvári focicsapat kiesése miatt
A polgármester szerint a klub jövője azon múlik, érzi-e még magában a szenvedélyt tulajdonos-oligarcha. Ha nem, szerinte át kell adnia a stafétát másnak.
Hoppál Péter visszavágott a faszfejező Caramelnek: közös képet posztolt az énekessel
Három évvel ezelőtt, 2022 tavaszán Caramel a Fidesz Baranya 2-es körzet pécsi országgyűlési kampánynyitóján vett részt.
Britney Spears újabb botránya: az énekesnő rágyújtott egy charterjárat fedélzetén
Az énekesnő italozás után gyújtott rá a mexikói járaton. A légiutas-kísérők azonnal közbeléptek, a hatóságok pedig a reptéren fogadták.
Lemondott Sümeg KDNP-s alpolgármestere, majd feljelentette a fideszes önkormányzatot
Kalotay Kristóf a közösségi oldalán jelentette be döntését. Azt írta, olyan ügyek történtek, amelyekkel nem tud azonosulni.
Németh Balázs podcastot indít Frakció címmel, Bende Balázs lesz az állandó vendég
A Fidesz frakciószóvivője, az M1 egykori híradós műsorvezetője a frakció döntéseit és a politikai háttérfolyamatokat mutatja be a műsorban.
„Mint egy darab hús a boltban!” – kiakadtak diákok, miután meghallották a nevüket a diplomaosztón
A New York-i egyetemisták robothangon hallották viszont a nevüket a diplomaosztón. A mesterséges intelligencia még a nevüket is géphangon „olvasta fel” a közönség előtt.
Elképesztő videó: Hatalmasat esett a szabálytalankodó biciklis, kis híján áthajtott rajta egy busz is
A kerékpáros csak az utolsó pillanatban észlelte a veszélyt, amikor már nem tudott megállni. Vészfékezett, majd elbukott az úton.
Kulcsár Edináék már az első napon hazajöttek a nyaralásukról, ezért nem bírta tovább a volt szépségkirálynő
Edina és G.w.M romantikus pihenésre indultak, de nem úgy alakult, ahogy tervezték. A háromnapos kikapcsolódásból villámgyors hazatérés lett – kiderült, mi történt pontosan.
Állami beavatkozás nélkül is csökkentek a rezsiköltségek Németországban
A lakosság kevesebbet fizet áramért, gázért és üzemanyagért, főként a nyersolajárak visszaesése miatt.
Soha nem látott drón- és rakétatámadást indított Oroszország Ukrajna ellen
A pokoli támadásban 12 ember halt meg, köztük három gyerek is. Az ukrán elnök Amerika segítségét kérte, miközben ezerfős fogolycserét is lebonyolítanak a felek.
KVÍZ: Gyermekkorunk kedvenc mesefilmjei - felismered őket egy-egy képkockából?
Mesefilmek, rajzfilmsorozatok, amelyeken generációk nőttek fel. Ugye felismered mindegyiket?
Rózsaszín álomvilág! Hintaló, lufik, körhinta – mesébe illő babaváró bulit rendezett Palácsik-Ráthonyi Tímea
Tímea kislánya, Hailey hamarosan megszületik, az utolsó trimeszterben jár. A sztár anyuka amerikai otthonában tartotta a luxusbulit, ahol minden a rózsaszínről szólt.
Megszűnhet a Hintalovon Alapítvány, ha életbe lép az „átláthatósági” törvény
Az alapítvány nem kap magyar támogatást, a külföldi források viszont ellehetetlenülhetnek. Gyurkó Szilvia szerint ez veszélyezteti a gyermekjogi munkát.
Marika for Prezident a Harcosok Klubjáról: Kitört a minden eddiginél kegyetlenebb béke-háború
Rainer-Micsinyei Nóra humorista legújabb videójában külön köszöntötte az „új Tóth Gabit”, az új „Pannon Madonnát”, Muri Enikőt is, és gratulált Mészáros Lőrincnek is ahhoz, hogy röpke két év alatt megduplázta a vagyonát.
Caramelnél betelt a pohár: Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket, aki ezzel próbálkozik, bele fog bukni
„Én egy cigánytelepen nőttem fel Törökszentmiklóson, ott éltem 15 éves koromig. Nem vagyok egy túlképzett ember, de egyet tudok: szeretlek titeket. Azt is tudom, hogy összetartozunk, egyek vagyunk, bárhonnan jöttünk” - fogalmazott az énekes egy koncertjén.
Magyar Péter: Orbánék totális pánikba kerültek
„Orbánék propagandája a szokásos hazugságok mellett odáig süllyedt, hogy azt terjesztik, hogy én nem létező/román népviseletben beszéltem tegnap” - írta Facebook-oldalán a TISZA Párt elnöke.
„Életem egyik legnagyobb élménye” – sokan Nagyváradig gyalogoltak Magyar Péterrel
Magyar Péter 11 nap alatt 300 kilométert tett meg. A Szeretlek Magyarország tudósítójának többen is azt mondták, hogy szinte az egész távot végiggyalogolták a TISZA Párt elnökével. A résztvevők arról is meséltek, milyen élmény volt az út, és hogyan fogadták őket az emberek túra során.
Muszáj megbotránkoznunk azon, ha egy pár tagjai közt nagy a korkülönbség?
Az embereket eléggé megosztja az, ha a nagy a korkülönbség egy kapcsolatban, különösen akkor, ha a nő az idősebb. Vajon tényleg csak buktatói lehetnek egy ilyen kapcsolatnak?
Megszólalt Britney Spears: azért rúgott be és cigizett a repülőgépen, mert a vodkától okosnak érezte magát
Azt sem igazán értette, miért hívták ki rá a hatóságokat a légiutas-kísérők.
40 kilót hízott Tornóczky Anita a terhessége alatt, elárulta, hogyan küzd meg a súlyfelesleggel
„A túlsúly azért számít, mert műtött a gerincem és egy korábbi motorbaleset miatt az egyik lábam rövidebb.”
Palvin Barbara királynőként tündököl ebben a szexi, zebracsíkos szettben
Igazi dívává érett Palvin Barbara, és erre bizonyíték a legfrissebb Instagram-posztja is.
Kozso elárulta, miért hívják Kozsónak, hogyan írják helyesen a nevét, és kitől kapta ezt a nevet
Az Ámokfutók frontembere azt is mondta, hogy gyermekkorában természetesen még rendes neve volt.
Ismert zenész csapott balhét nemrég Gianni éttermében, le kellett nyugtatni
Azt is elárulta, melyik színésszel gyűlt meg a bajuk, amikor beült hozzájuk enni.
AI, mRNS és egy csapat golden retriever: tényleg új korszak jön a daganatos betegségek kezelésében?
Az orvostudomány és a technológia olyan erős fejlesztésekkel rukkolt elő, amelyek szó szerint életeket menthetnek.
Ezért nem állt eddig nyilvánosság elé Freddie Mercury eltitkolt lánya a sztorijával
Bombaként robbant a hír az énekes gyermekéről a napokban. A 48 éves nő azt állítja, Freddie Mercury haláláig szeretetteljes kapcsolatban voltak, és az apja rá bízta annak idején a naplóit.
Ferenc pápa embere, a magyar bíboros elárulta, mit gondol valójában XIV. Leó pápáról
Interjút adott Német László római katolikus egyházi vezető, aki belgrádi metropolita érsek is.
Rubint Rella eltüntette mindenhonnan a férje nevét, ez gyanús jel a redditezők szerint
A pár 2018-ban jött össze, 2019-ben jegyezték el egymást, és 2022 májusában kötöttek házasságot.
KVÍZ: Hírességek, akik az Ikrek csillagjegy szülöttei - felismered őket?
Igazi kettős csillagjegy tele energiával és vidámsággal - ők az Ikrek csillagjegy szülöttei. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
Ez a furcsa telefonos szokás nárcisztikus személyiségről árulkodik - és ezt pszichológusok mondják!
Egy szokás és annak több rétege az, ami ugyan nem csak a nárcisztikusok sajátja, ám a legtöbb nárcisztikus magáénak tudhatja. Izgalmas felfedezést tettek a kutatók ezzel a magatartással kapcsolatban.
Túl szemérmes az algoritmus? – Ezért nem jut el hozzád a nők egészségéről szóló tartalom
Üknagyanyáink korában semmi keresnivalója nem volt a beszédtémák közt a női állapotokkal kapcsolatos ügyeknek, a menstruáció nem volt való férfi fülnek, de még egymás közt is alig említettek görcsöket vagy szexet a nők. A social media ebben a sötétségben tartana bennünket - itt a női shadowban!
Migrénes hírességek tuti praktikái fejfájás ellen
A migrén világszerte emberek millióinak életét nehezíti meg – köztük hírességekét is, akik reflektorfényben, intenzív tempóban élik mindennapjaikat. Bevallották, nekik mi vált be.
Hogy mi? A BDSM csökkenti a hátfájást és az ízületi gyulladást, állítják kutatók
Meglepő kutatás született: a szex közben használt ostor és hasonlók enyhíthetik a hátfájást és az ízületi gyulladás okozta kínokat. Elsőre, de még másodikra sem áll ez össze az ember fejében, ezért itt a részletek.
„Ki fogod sípolni, hogy Orb...” - így sötétítette el színpadát a Carson Coma, és csak ez után jött a java
Az átláthatósági törvényjavaslat kereszttüzébe került sajtóorgánumok elérhetetlenségét vitték színpadra. Az ováció sokat mondó volt.
Kihasználtak - A Vilmos herceg által támogatott Miss England otthagyta a szépségversenyt, mert prostinak érezte magát
Lemondott Miss England a Miss World döntő előtt, súlyos állításokat fogalmazott meg a szépségversennyel kapcsolatban - és mindenkinek betekintést engedett a kulisszák mögé.
Lizzo tényleg Beyoncét másolja szőkeségével?
Imposztor, vagy csak egy lány, aki a szőke korszakának Beyoncé fázisához ért?
Tízből két nagypapa rablót felmentettek Kim Kardashian ékszerrablós ügyében
Kim Kardashian már jogi diplomájával a farzsebében kommentálta a döntést.
Hopp, a friss szingli Jessica Alba nem is szingli? Ezzel a férfival látták csókolózni
Megannyi reménykedő férfiszív reped most meg, de úgy néz ki, egy viszont nagyon boldog. Jessica Alba egy rejtélyes fickóval csókolózott.