„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – transzparenssel tüntettek a debreceni ultrák, majd pánikszerűen magyarázkodtak, hogy ők nem baloldaliak
A debreceni ultrák a DVSC–MTK meccsen transzparenssel kritizálták az akkugyárakat és az ázsiai vendégmunkásokat. Jobboldali ideológiájukat tisztázó közleményük éles reakciót váltott ki a Fradi-táborból.
Tovább olvasom a cikket
A 700 forintos benzinár sem kizárt, akár 80 forintot is drágulhat literenként az üzemanyag az iráni háború miatt
Az iráni háború miatt leállhat a világ olajellátásának ötöde, itthon pedig a Barátság kőolajvezeték sem működik. A Holtankoljak.hu szerint ez brutális drágulást hozhat.
„WTF?” – Majka nem finomkodott, szerinte Putyin alternatív valóságban él, amikor az iráni diktátor megölését cinikus gyilkosságnak nevezi
Majka nem rejtette véka alá a véleményét, miután meghallotta az orosz elnök szavait az iráni vezető haláláról. A rapper egyetlen, de annál erősebb angol rövidítéssel tette helyre a dolgokat.
„Valószínű, hogy nem maradandó vakság” – megszólalt a nő, akit állítása szerint a szentmártonkátai alpolgármester vert meg brutálisan a kolbásztöltő fesztiválon
A nőnek a brutális támadás után emlékezetkiesése van, jelenleg csak homályosan lát, és fényeket érzékel a bal szemével, amin egy hatalmas, ödémás véraláfutás keletkezett. A politikus szerint az ügyet csak a kampányban akarják felhasználni ellene.
Napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok körül alakul
Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak. Hajnalban még mínuszok lesznek, de délután már 20 fok közelébe is mehet a hőmérséklet.
„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – transzparenssel tüntettek a debreceni ultrák, majd pánikszerűen magyarázkodtak, hogy ők nem baloldaliak
A debreceni ultrák a DVSC–MTK meccsen transzparenssel kritizálták az akkugyárakat és az ázsiai vendégmunkásokat. Jobboldali ideológiájukat tisztázó közleményük éles reakciót váltott ki a Fradi-táborból.
Légicsapás érte Ahmadinezsád otthonát, egyes források szerint meghalt, de a családja mást állít
Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök egyes hírek szerint egy teheráni támadásban vesztette életét. A halálhírt azonban sem az iráni állami média, sem a családja nem erősítette meg. Nem először keltik a halálhírét.
KVÍZ: Magyar színészóriások fiatalon - felismered őket?
Utánozhatatlan tehetségű, csodálatos magyar színészek régi fotókon - ugye felismered őket?
Fotógaléria: Szalay-Bobrovniczky gondterhelt arccal őrzi a Paksi Atomerőművet
Megerősítettük az ország kritikus infrastruktúra védelmét - írta a kormány a poszthoz még. - Fokozottan, katonai erővel, a legmodernebb haditechnikákkal védjük a legfontosabb magyar energia-létesítményeket - tették hozzá.
Lefutotta a vonatot a Tisza Párt vak jelöltje: 5 km/h-val vánszorog a szerelvény a Gubacsi hídon
Dr. Kátai-Németh Vilmos egy 143 méteres távon előzte meg a szerelvényt Csepel és Pesterzsébet között. A híd kritikus állapota miatt a MÁV már 2025 januárjában szigorú korlátozást vezetett be.
Másfél milliót kap havonta Menczer Tamás, de a hét napjait kezdi számolgatni, ha a munkájáról kérdezik
Az RTL riportere a pilisjászfalui fórum után szembesítette Menczer Tamást a biztosi megbízatásával. A politikus a kampányra hivatkozva nem árult el konkrétumokat a munkavégzéséről.
Magyar Péter a kormány helyett cselekvő civilekről posztolt, akik szerinte megduplázták a termést
A politikus szerint a marispusztai vízőrzők példát mutattak az egész országnak. Bejelentette, hogy a TISZA-kormány támogatni fogja a hasonló kezdeményezéseket.
Pálfi György: az AI nem végzi ki a filmkészítést, továbbra is emberek fognak történeteket mesélni embereknek
A filmrendező szerint az AI egyszerre inspiráló eszköz és komoly etikai aknamező. A technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a szakma és a jog le tudná követni.
Orbán ukrán fenyegetéstől tart: két katonai helikoptert vezényeltek Nyíregyházára
A Védelmi Tanács döntése nyomán a Magyar Honvédség egy H225M és egy H145M típusú helikoptert telepített Nyíregyházára. A rendelet a választások utánig érvényes, feladata az energetikai infrastruktúra védelme.
Meghalt a Kossuthkifli írója: Fehér Béla egy utolsó nagy regényt már nem tudott befejezni
Életének 77. évében elhunyt a Prima Primissima díjas író. Munkássága a magyar sajtóban és irodalomban is meghatározó volt.
Molnár Áron a nőveréssel vádolt alpolgármesterről: Elég volt a következmények nélküli Magyarországból, a Fidesznek buknia kell!
A színész-aktivista egy kőkemény videóban borult ki a szentmártonkátai eset miatt. Úgy fogalmaz, hogy „a gázoló, a nőverő és a tolvaj, a mérgező, a gyilkos, mind bűnöző.”
Magyar Péter egy gigantikus gumihegynél vádolta meg a hulladékmaffiát, szerinte a szálak Rogán Antal volt államtitkáráig vezetnek
A nagykölkedi telepre Ausztriából hordták a szemetet. A helyiek rettegnek egy esetleges tűztől, ami az egész falut elpusztíthatná.
Döbbenet! Dróntámadás érte Dubajt, lángokban állt a világhírű Burdzs al-Arab - Videó
Szombat este több más helyszínen, köztük a dubaji nemzetközi repülőtéren is robbanások történtek. A támadássorozatban legalább egy ember meghalt és négyen megsérültek, a hatóságok távmunkát rendeltek el.
Lemondott a bántalmazással vádolt szentmártonkátai alpolgármester, a Fidesz elhatárolódik tőle
Egy szombat esti kolbásztöltő fesztivál után fajult tettlegességig a vita a politikus és az őt vádló nő között. Az asszony a Facebookon tett közzé fotókat a sérüléseiről.
„Szarrá vert a fideszes alpolgármester!” – állítja egy nő, aki szerint a politikus miatt veszítheti el a szeme világát
A nő szerint a férfi korábban illetlen szexuális ajánlatot is tett neki, a bántalmazás pedig egy kolbásztöltő fesztiválon, szóváltás után történt. A nő segítségére siető férjét a rendőrök bilincsben vitték el.
„A Fidesz indítja dr. Gődény Györgyöt?” – Várpalotán a kormánypárti polgármester már gyűjteti neki az aláírásokat
Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt alelnöke egy képernyőfotóval bizonyítja, hogy a polgármester Gődény támogatására hívott fel a hétvégén. A felhívás a jelöltté váláshoz szükséges, kulcsfontosságú ajánlásgyűjtésre vonatkozott.
Kiderült, mi az, ami hat úgy az agyadra, mint egy köteg pénz, pedig egyetlen forintba sem kerül
A március 1-jei Bókolás Világnapja egy holland kezdeményezés, melynek célja legalább három őszinte elismerés kimondása. A nap lényege, hogy a megbecsülés ne a pénzről, hanem a szavakról szóljon.
Amikor megnyal, a kutyád nem egyszerűen puszit ad: 94 százalékos pontossággal kiszagolja, ha stresszes vagy
A kutya nyalása komplex kommunikáció, amivel a bőrön lévő kémiai jelekből gyűjt információt. A közös interakciók közben termelődő oxitocin hormon pedig biológiailag is megerősíti a kötődést.
Burnout női szemmel – miért más, mint a férfi kiégés? És mit tehetsz ellene?
A kiégés kutatói szerint a jelenség nem egyéni kudarc, mégis sok nő érzi úgy, hogy ő maga a hibás, amiért utoléri a burnout.
TESZT: Veszélyben vagy? 10 kérdés, ami leleplezi: kiégtél vagy csak kimerültél
Fáradt vagy, cinikus, vagy már semmi sem érdekel? Itt egy teszt arról, hol tartasz a lejtőn.
Fordulat a családtervezésben: egy óriási kutatás szerint a férfiakon múlik, hogy nyáron sokkal több gyerek fogan
Egy több mint 15 ezer férfit vizsgáló kutatás felforgathatja a meddőségi tanácsokat. Az eredmény ugyanaz volt Dániában és a napfényes Floridában is.
ÓRIÁSI fordulat március 2-án: ezt a 4 csillagjegyet most tényleg felkarolja az univerzum
Erre a négy csillagjegyre konkrétan rámutat az univerzum 2026. március 2-án – apró győzelmek, amik nem hangosak, de nagyon is számítanak.
Fontos változás történt a boltokban, amiről talán nem is tudsz: a kolbászokat mostantól úgy jelölik, mint a bort
A cél a vásárlók tájékoztatása volt, ezért a hústartalom számítását is egységesítették. Kicsit könnyebben lehet majd érteni, hogy mi történt az üzemben a kolbásszal.
Ártalmatlannak tűnő szálak úszkálnak a szemed előtt? Egyetlen jelre kell figyelned, ami vészhelyzetet jelez
A nagy kérdés az, hogy mikor kell a bosszankodáson túllépni és szakemberhez rohanni. A válasz meglepően egyértelmű.
Hétfőn indul a középiskolai szóbeli, ma este még mindent elronthatsz
A március 2. és 19. közötti vizsgák előtt sok diák küzd alvászavarral és szorongással. Gyermekpszichológusok konkrét mondatokat javasolnak a szülőknek a feszültség oldására.
A szerelem sötét oldala: ezért nem a nagy Ő-t keressük, az agyunk egy ősi trükkje miatt ragadunk bele a rossz kapcsolatokba
Pszichológusok egy új jelenséget azonosították a párválasztás mögött. Ez a tudattalan vonzalom a durván felülírja a racionális döntéseket.
Kicsinálta a tél a drága kerti bútorod? Pofonegyszerű házi trükkel percek alatt újjávarázsolhatod
Még a rozsdamentes acél bútorok is meg tudnak csúnyulni, de segítünk: egy alapos lemosás után jöhet a titkos fegyver.
Vészforgatókönyvvel tért vissza Szomáliába Kafi Rea Milla: „Kívül-belül elérzékenyültem” - mondja a férje
A modell tíz évvel később vészforgatókönyvvel a zsebében tért vissza szülőföldjére. Férje, Patrick elérzékenyülve búcsúzott tőle a reptéren, de maximálisan támogatja.
Új trükkel próbálkoznak a betörők: ha ezt mondják az ajtóban, semmiképp ne engedd be őket!
A tolvajok ma már nem erőszakosak, hanem kedvesek. A bizalomépítésre játszanak, és legtöbbször későn veszed ezt észre.
Itt van minden, amit a Bridgerton 5. évadáról most tudni lehet - Párizsban kikotyogták a titkokat
Van még egy rejtélyes zsebkendő is, ami a következő évad főszereplőiről mesél. Jess Brownell a párizsi premieren szivárogtatta ki a titkot, a rajongók pedig azóta sem térnek magukhoz.
„Masszírozd, ne súrold” – ezen az egy mozdulaton múlhat a mentális egészséged
Egy orvos egyszerű, de annál fontosabb tanácsot adott a mindennapi élethez. Az általa javasolt technika a memóriát is megóvhatja a leépüléstől.
„Valami nem stimmel vele” – bizarr elmélet terjed Jim Carrey-ről, aki egy díjátadón megdöbbentette a világot
A komédia királya élete egyik legnagyobb elismerését vette át Párizsban. A neten mégis arról írnak, hogy egy imposztor állt a színpadon.
Matthew McConaughey egy hatalmas, bűzös „csomaggal” avatta be a 17 éves Timothée Chalamet-t Hollywoodban
A fiatal színész először a stábtagokat gyanúsította a gusztustalan tréfával. Végül a film rendezője, Christopher Nolan leplezte le a valódi tettest.
A tested minden szavadat parancsnak tekinti, és ez már a tudomány szerint is mérhető hatással van rád
Tudományos kísérletek sora igazolja, hogy a belső beszédünk hat a gyulladásos markerekre és a hormonokra. A hála megélése például bizonyítottan javította szívbetegek élettani mutatóit.
„Nem vagyok konteós, de ez nem Jim Carrey” – Valamit nagyon elszúrtak az orvosok a színész arcán, felismerhetetlen lett
Miközben a 64 éves sztár a César-díjátadón mondott érzelmes beszédet, a kommentelők kíméletlenül elemezték a külsejét. Volt, aki egyenesen azt javasolta, hogy rúgja ki a plasztikai sebészét.
Minden tizenkettedik magyar az ágyban vacsorázik, ezzel világelsők vagyunk
Döbbenetes adatok láttak napvilágot a magyar étkezési szokásokról. Ennek csak egy része, hogy a hálószoba lett az új étkező.