Elon Musk 15 millió dollárt és havi apanázst ajánlott a nőnek, hogy hallgasson a fiukról
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.
Tovább olvasom a cikket
Gálvölgyi János elárulta, ki kérte meg, hogy elszavalja Majka Csurran, cseppen című dalát
A színész januárban szavalta el Majka politikai töltetű dalát, ami azóta hatalmasat ment a neten. Most azt is elmondta, miért vállalta el a nem mindennapi felkérést.
Kulja András: A Tisza Párt „egy startup”
A Tisza Párt EP-képviselője arról is beszélt: több tervvel is készülnek arra, hogyan lehet majd átalakítani az egészségügyet, ha kormányra kerülnek.
Elképesztő: Kiderült, hogy a féltestvérével járt egy brit nő, egy DNS-tesztből jött rá az igazságra
Édesanyja egy termékenységi klinikán esett teherbe – de az apa nem az volt, akire először gondolt volna.
Mi történt? Sebestyén Balázsék elköszöntek a hallgatóktól egy időre
A Balázsék egy időre szünetre megy. Soha nem volt még olyan, hogy ennyi ideig szünetelt volna a műsor.
Az Egyesült Államok elismerheti, hogy a Krím félsziget az oroszoké
A Krím hivatalosan Ukrajna része, de Oroszország 2014-ben megszállta és magához csatolta a félszigetet.
Csókolózós fotók buktatták le a tanárnőt, diákjával szűrte össze a levet a floridai pedagógus
Bár a fiú már 18 éves volt a kapcsolat idején, a floridai törvények szerint a tanár jogsértést követett el, mivel akkor is ugyanabban az iskolában tanított, ahova a diák járt.
Videó: Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon
A kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett.
„Amikor utoljára láttam a fiút, akkor még élt” – megszólalt a Till Tamás megölését beismerő F. János
A férfi korábban beismerte, hogy szexuális indítékkal csalta el a bicikliző gyermeket, akivel aztán brutális kegyetlenséggel végzett, már azt állítja: Till Tamás egy baleset miatt halt meg.
Szombaton még megvásárolhatod, amit elfelejtettél: így lesznek nyitva a boltok
Szombaton az üzletek többsége nyitva tart, de vasárnap és hétfőn szinte minden zárva lesz.
Kéri László: Fel vannak készülve az azonnali menekülésre is - országjáráson a Kéri-házaspár
Kéri László és Petschnig Mária Zita hónapok óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Mádra mi is elkísértük őket, ahol arról beszélgettünk, miért csinálják és milyen élmények érték őket eddig.
Vége a viharoknak! Mutatjuk milyen idő lesz a hosszú hétvégén
Pénteken még nem úgy éreződött, hogy a húsvéti hosszú hétvégén ennyire jó idő lesz. Viszont szerencsére elvonultak a felhők, jön a napsütés és a 27 fok.
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.
Magyar WhatsApp-felhasználókat is figyeltek a Pegasus szoftverrel
A WhatsApp újabb döbbenetes részleteket tárt fel a Pegasus kémszoftver használatáról. Magyarországon is működhetett a megfigyelő hálózat egy része.
Két műsor is kikerül a TV2 kínálatából, alaposan megváltozik az esti műsorsáv
Hiányérzete lesz azoknak, akik megszerették a Passwordot vagy a Farm VIP-t. Helyettük azonban jön egy vetélkedő Till Attilával és Stohl Andrással.
„A fémlemeznek a pórusaiba is beszívódik” – festékmaróval öntik le a parkoló kocsikat Debrecenben
A vegyszer felmarja a festéket, a károsultak százezres javításokról beszélnek. A helyiek szerint valaki így bosszulja meg a parkolást az utcában.
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.
„Féltjük a gyerekeinket, a termőföldeket, az ivóvizet!” – Hiába a lakossági útzár és a tiltakozás, Peresztegre viszik a leölt marhákat
Peresztegre szállították a tetemeket, de a helyiek már hajnalban blokádot szerveztek. A bábolnaiak is akcióba lendültek, és egészen Rábapordányig mentek, hogy utánajárjanak az igazságnak.
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.
Óriási cápa keringett a horvát halász csónakja körül – itt a döbbenetes videó
A hatalmas tengeri élőlényt alig pár száz méterre a parttól vették videóra a Kvarner-öbölben. A szakértők szerint teljesen ártalmatlan az emberre – bármilyen ijesztő is.
Magyar Péter: Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét
A Tisza Párt elnöke nagypéntek alkalmából gondolkozott el Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 15 évéről.
Nem a pénz az oka, de a Z generációs csajok mostanában inkább idősebb pasikra buknak
Z generáció egyre nagyobb lelkesedéssel cserélik le a kortársaikat jóval idősebb pasikra – és nem, ennek semmi köze nincs az „új sugar daddy hullámhoz”.
KVÍZ: Nyuszi minden mennyiségben - felismered ezt a 10 nyulat?
Íme 10 nyúl, nyuszi, nyuszkó, nyulambulam, tapsifüles - ismered őket?
Szulák Andrea a lányáról vallott: „Amire a legbüszkébb lehetek, az pont a gyerekem”
„Normális gyerek nem akar színpadra állni” – Szulák Andrea szerint a lányából sosem lesz a kicsinyített mása, de ez pont így van jól.
Meg fogsz lepődni, így töltik Majkáék az ünnepeket: „Nálunk ilyen hagyományos húsvéti ünneplés van”
A húsvét Majkáéknál egyszerre hagyomány és újraértelmezés.
Fotóval! Minden elárul Schobert Norbi viszonyáról az élethez a születésnapi tortája!
Nehéz szavakat találni arra, amit ez a torta üzen a világnak.
Baba Vanga újabb 2025-re vonatkozó jóslata válik épp valóra - az éve eleji földrengés-katasztrófa után
Baba Vanga már megint előre tudta – és úgy néz ki, most tényleg igaza lett.
Miért fontos a húsvét ma, 2025-ben – túl a sonkán és a dekoráción?
Húsvét 2025-ben egy nő számára sokkal több lehet, mint néhány tálca sütemény és az ünnepi menü, meg a csillogó ablak.
David Beckham szomszédháborúba keveredett, egyre többen tiltakoznak a sztár legújabb húzása miatt
Beckham újra harcban a szomszédokkal – ezúttal egy „nevetséges” pajta miatt balhéznak.
Átvertek minket? Kiderült a Casablanca című film leghíresebb jelenetének döbbenetes titka!
Casablanka – a film, amit mindenki látott, de senki nem úgy, ahogy tényleg forgatták.
A paradicsomod sokkal bőségesebben terem majd, ha ezt az egy dolgot megteszed
Fájni fog, de megéri, ha nagy paradicsomtermést akarsz.
Meghan Markle újra használni kezdte az Ő Királyi Fensége címet - ez a véleménye róla Károly királynak
Hol a határ a privát élet védelme és a monarchiából származó hasznos előjogok között?
Itt a megoldás a darazsak ellen! Szinte minden háztartásban megtalálható és rendkívül hatékony
Itt a darázs‑apokalipszis – így füstöld ki a fullánkos lakótársat, mielőtt elszaporodna.
Katy Perry máris megbánta a Blue Origin űrrepülést, ami nem ért véget a földet éréssel
„Volt három perc súlytalanság, most van három nap pofára esés” – Katy Perry (és a többiek) kényszerleszállása a valóságban.
Csukás István: „Amikor elkezdtem gyerekeknek írni, elhatároztam, hogy csak vidámat írok”
Ilyen volt Csukás István titkos élete, amiről még sosem hallottál!
Papp Máté Bence már nem is beszél a bátyjával: „Én egy érzékenyebb, galamblelkűbb ember vagyok”
A táncos–koreográfus most először meséli végig a sztorit.
Makány Márta: „Nem nyuszik vagyunk, de most még eléggé vitatott kérdés a divatos öltözködés”
Aki azt gondolja, hogy a divat csupán felszínes csillogás, még biztosan nem találkozott a magyar divattervezővel, aki a ruháit nem csak a testre, hanem a lélekre is szabja. A Forbes Power Women’s Summiton készítettünk vele interjút.
Enni kell a sárgarépát, de túl is lehet tolni - a sárgabarackkal is vigyázz!
Ha a bőröd olyan színűvé válik, mint egy dialízisre váró emoji, akkor karotinózisra is gyanakodhatsz - és ezt a legegészségesebb ételektől kaphatod.
Neked mindig van pénzed menstruálni? Intimkehellyel nem, de betéttel segíthetsz a mensiszegénységen
Magyarországon minden tizedik nő küzd azzal, hogy megfelelő higiéniai körülményeket teremtsen magának havi egyszer, világszerte 500 millió emberről van szó... és ez nem csak nőket érintő probléma.
Tiltólistás élelmiszerek vesebetegeknek - bizonyos sajtok és fűszerek se mindenkinek jók
Az alapvetően egészséges élelmiszerek is okozhatnak súlyos problémákat kibillent egészségügyi állapotban - ezért is fontos, hogy legyünk tisztában azzal, a szervezetünkben mi hogy működik.
Elon Musk 15 millió dollárt és havi apanázst ajánlott a nőnek, hogy hallgasson a fiukról
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.