Emlékezetkiesése lett, és nem tudta, hol van – ezzel indokolta az újpesti ámokfutó, hogy otthagyta a sérült lányt és halott apját
Védője szerint hihetetlenül erős ütés érte az agyát, ez okozta az amnéziát, és emiatt nem tudta, hogy hol van, csak órákkal később jött rá, hogy mi történt.
Tovább olvasom a cikket
22 percig vonaglott a nitrogéngázzal kivégzett férfi – állítja egy sokkos állapotba került szemtanú
A bérgyilkosságért elítélt Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki. Az amerikai férfi közel 35 évet töltött az alabamai halálsoron.
Videón a legjobb pillanatok Krúbi Arénát megtöltő koncertjéből
Botrányelemekből és látványosságból ezúttal sem volt hiány. Ahogy nézőkből sem: a rapper teljesen megtöltötte a Papp László Sportarénát.
Lebukott a kerekesszékes veterán katona, miután egy bevásárlóközpontban sétálgatott
Christopher Stultz 20 éven keresztül megtévesztette az amerikai hatóságokat azzal, hogy azt állította, nem tud járni, amivel összesen mintegy 660 ezer dollár rokkantsági támogatást vett fel.
54 évesen meghalt Tordai Tekla színész
A művész hosszan tartó betegség után hunyt el. Pályafutása során számos klasszikus darabban játszott.
Jótékonysági Filmzene Koncert – A segítségre szoruló gyerekekért zenélnek
Hollywoodi, musical, mese és magyar filmek slágerei egy koncerten az összefogás jegyében.
Orkán erejű szél csapott le a Balatonra, éjjel a 125 km/órát is elérte
A viharos szél ellenére még mindig van, ahol tartja magát a jég a tavon. Nem csak a Balatonnál lesz erősen szeles idő.
Szabadon engedhetik Bagdy Emőke fiának gyilkosát – egymillió dollár az óvadék
A gyanúsított, Yaailjah E. Jackson megváltoztatta vallomását, a tragikus ügy pedig akár évekig is elhúzódhat. Császár Zsolt családja ígéri, nem hagyják, hogy a bűnösök megússzák a kegyetlen gyilkosságot.
Naponta 7 kilométert kell gyalogolni a gyerekeknek Tiszavasváriban – szülők tüntetnek az iskolabuszért
A tankerület szerint ez nem az ő dolguk, az önkormányzat szerint a szülőknek is be kellene szállni anyagilag az üzemeltetésbe. A város legszegényebb rétegét érinti a hiány.
„Szerintem ilyen még soha nem történt” – Erős Antónia ruháján valami nagyon furcsa dolog jelent meg a Híradóban
A magyarázat viszonylag egyszerű volt. Erős Antónia mesélt arról, milyen bakik történhetnek az élő adás közben.
Áll a bál a kézi Eb-n – nem fogadja el Svédország az elődöntő eredményét
A svédek szerint a franciák szabálytalan időntúli szabaddobásgóllal mentették hosszabbításra a közös meccsüket. A ráadásban Franciaország nyert, Svédország pedig megóvta a végeredményt.
Botrány Gábor Zsazsa szobra körül: „Ez nem Zsazsa, ez egy szörny!” – állítja a volt férj
Frédéric von Anhalt szerint ha a néhai színésznő meglátná a művet, kiugrana a sírjából. A szobrász nem érti a felháborodást, állítása szerint végig egyeztetett a szoborról.
Orbán Viktor együtt pakolt csirkét a mára korrupcióval vádolt Völner Pállal – fiatalok voltak, kellett a pénz
Fodor Gábor nosztalgiázott kicsit a fideszesként közösen eltöltött évekről. A miniszterelnök minden emlékét alátámasztotta.
Mégsem lehet az Európai Tanács elnöke Orbán Viktor
Charles Michel meggondolta magát, mégsem indul az EP-választáson. Döntésében szerepet játszhatott a magyar miniszterelnök személye is.
„Vonzó a meleg, a táj, és a nagyon más mentalitás” – Mártiék két gyerekkel a Kanári-szigeteken kötöttek ki
Kiderült, hogy a spanyol iskolarendszerben ugyanúgy vezényelhetik a tanárokat, mint a magyarban. Viszont kisebb a terhelés, szinte soha nem buktatnak, és természetes, hogy mindenki több nyelven beszél. Folytatjuk a külföldi iskolákat bemutató sorozatunkat.
Megszólalt Putyin a lelőtt orosz repülőgép ügyében
Az orosz elnök szerint az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy hadifoglyok vannak az Il-76-oson.
„Nekem kell megkérnem Eri kezét” – Videóban árulta el az RTL leszbikus műsorvezetője, hogy lánykérésre készül
Az influenszer a közösségi oldalán arról is beszélt, hogy milyen egy másik nővel együttélni.
Lázár János üzent a Continentalnak: Mindent elkövetek azért, hogy ne kapjanak kormányzati támogatást
A miniszter szerint méltatlan, ahogy a cég a dolgozókkal viselkedik. Szerinte rossz fényt vet a vállalatra ez a hozzáállás.
Sokkoló videó: így tarolta le a kocsikat az újpesti ámokfutó
Egy busz fedélzeti kamerája vette fel a szörnyű tragédiát, melyben egy édesapa életét vesztette, a mellette ülő lánya pedig megsérült.
Viharos széllel, reggeli fagyokkal indul a hétvége, de napsütésre is számíthatunk
Az éjszakai mínuszok után napközben enyhébb lesz az idő, akár 10 fokos csúcsok is lehetnek. Aztán újra jön a köd.
Emlékezetkiesése lett, és nem tudta, hol van – ezzel indokolta az újpesti ámokfutó, hogy otthagyta a sérült lányt és halott apját
Védője szerint hihetetlenül erős ütés érte az agyát, ez okozta az amnéziát, és emiatt nem tudta, hogy hol van, csak órákkal később jött rá, hogy mi történt.
„Nagyon komoly incidens volt a Híradóban, szerintem ilyen még soha nem történt.” - Erős Antónia arról, miért viselt foltos ruhát élő adásban
A csütörtöki adás 32. percében tűnhetett fel a nézőknek a furcsa jelenség, most kiderült, mi is okozta.
4 élelmiszer, amit tilos visszatenni a hűtőbe, mert mérgező lesz
Sokszor nem is tudjuk, hogy az egészségünkre káros dolgokat fogyasztunk.
Jennifer Lopeztől George Clooney-n át Taylor Swiftig - rajongók árulták el, milyen illata van Hollywood legnagyobb sztárjainak
Egyesek egészen bizarr illatot árasztottak.
Brad Pitt mégsem Benjamin Button, szakértők szerint bizony plasztikáztatott
Napok óta lázban tartja a téma a közösségi médiát, különböző videók és fotómontázsok mutatják meg előtte-utána fotókon a 60 éves színész arcát, akiről hiába gondoltuk azt, mégsem fiatalodik visszafelé.
Schobert Lara komoly mérföldkövekhez ért, és egyre jobban érzi magát 10 évvel idősebb párjával Kazincbarcikán
Nagy változásokon ment át a fiatal lány, nemrég például hivatalosan is edző lett.
Schobert Norbi sajátos diétával fogyasztana, amibe belefér a májashurka és a véreshurka is
Megihlette a disznővágási szezon, friss posztjában hurkát hurkával ajánl a napi 2000 kalóriás étrendhez, ami mellett mozogni sem kell.
KVÍZ: Gyermekkorunk mondókái - emlékszel még a szövegükre?
Egy kisgyerek első verses élményei a mondókák. Nézd meg, mennyi mondóka szövegére emlékszel még gyerekkorodból!
Mit is akartam? – A momnesia nem egy betegség, hanem egy szupererő árnyoldala
Miért lesznek sokkal feledékenyebbek az anyák a szülést követően, van-e valami haszna ennek a szétszórtságnak és hogyan segíthetünk nekik, hogy könnyebben gyógyuljanak belőle?
A nő visszavette a busás borravalót, hogy megleckéztesse a szerinte hibázó felszolgálót
A nő úgy döntött, hogy 200 dollárt készpénzt hagy a 46 dolláros számla után, szóval több mint 150 dollár borravalót akart adni a fiatal felszolgálónak. Aztán mégis visszavonta a jattot.
Így néz ki most Szandi 17 éves gyereke - együtt vonult fel anya és fia egy divatbemutatón
Bogdán Csaba és Szandi házasságából három gyerek született. A legkisebb fiú, Csabi csak ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.
Austin Butlernek szakember segítsége kellett, hogy el tudja engedni Elvis akcentusát
Lassan az egész világ rajta nevetett már, mert amióta megformálta Elvist, elfelejtett normális beszélni.
Ha te is beáztatod az edényeket mosogatás előtt, tudd, hogy ez a legrosszabb, amit tehetsz
„Este körömmel, reggel örömmel” - tartja a régi mondás. Most meg kiderül, hogy többet ártunk az áztatással, mint használunk.
Jessica Biel elárulta, miért annyira kielégítő zuhanyzás közben enni
A színésznő azt is elmondta, hogy zuhanyzás közben enni nagy megkönnyebbülést jelenthet azoknak, akik egyszerre több dolgot csinálnak a hétköznapokban. Biel arra a következtetésre jutott: ezzel nagyon sok időt lehet megspórolni.
Az Eufória sztárja aggódik a YouTube kommentelők miatt, miután szerepelt egy műsorban
Sydney Sweeney a műsor legutóbbi adásában hihetetlenül jól bírta a megpróbáltatást. Aztán gyakorlatilag teljesen elzsibbadt a nyelve.
„Sarah erős, de a rákot nem érdekli, mennyire vagy erős” - a yorki hercegnő a legrosszabbra is felkészült
A hercegné „az életén és a halálán gondolkodik”, miután másodszor is rákot diagnosztizáltak nála - állítja egy forrás.
Dua Lipa gyönyörű lila szettben jelent meg egy filmpremieren
Az énekesnő egy új film premierjén csillogó, Gucci ruhában érkezett, aminek színe valahol a bordó és a lila között helyezkedik el, de az biztos, hogy Dua Lipa egészen elképesztő látványt nyújtott.
Videóval! Rendőr vitte házhoz a rendelést, miután az ételfutárt letartóztatták
„Senki sem maradhat éhesen” - mondta az illionis-i törvény embere.
Gólyahír: gyermeket vár Lionel Richie lánya, Sofia Richie
Az énekes lánya a közösségi oldalán is megosztotta, hogy mennyire boldog.
Nem számít a 21 év korkülönbség: Gigi Hadid és Bradley Cooper kézen fogva sétáltak
Vége a találgatásoknak, a páros nyíltan is felvállalta kapcsolatát. A képekről fel sem tűnik, hogy Bradley az apja lehetne a lánynak.
Titokban rögzítette egy nő, ahogy felmond a munkahelyén - brutális utolsó üzenete volt a főnökének
A volt alkalmazott ma már egy kozmetikai cég tulajdonosa a texasi Houstonban. Az Instagram-oldalán tette nyilvánossá a felmondása előtti utolsó üzenetét.