Felmentették a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt egy tábornok
Kármán András bejelentette, hogy menesztette dr. Demeter Tamást, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét. A szakterület vezetését a Bűnügyi Főigazgatóság vezetője, dr. Domokos Ferenc veszi át.
Tovább olvasom a cikket
„Álmaimban látom a vértócsát, ami a lakásban volt" - A halott felesége ujját levágó férfitől rettegnek az áldozat lányai
A bíróságon elismerte az emberölést az a férfi, aki két éve végzett a feleségével. Azt azonban tagadta, hogy a nő ujjának levágásával pénzt vett volna le a számlájáról.
Megnyílt az út a közmédia vezérének leváltása előtt
A Közszolgálati Testület elutasította a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának éves beszámolóját, ami példa nélküli az intézmény történetében. A testület június elején személyesen is meghallgatja a vezetőt, mielőtt a menesztéséről dönthetnek.
„Az óvodából hurcolják ki a gyerekeket és teszik a mentőbe" - Öt gyereket vittek mérgezéses tünetekkel kórházba Várpalotán
Öt óvodás a délelőtti játék közben tépett ki egy nárciszt Várpalotán, majd megkóstolták a növény hagymáját. A gyerekek mérgezéses tünetekkel kerültek kórházba, az ügyben a rendőrség és a fenntartó is vizsgálatot indított.
Két hónapig titkolták: lemondott Deutsch Tamás bántalmazással vádolt felesége
Deutsch-Lazsányi Erika már március 24-én benyújtotta lemondását a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség egyik elnöki posztjáról. A döntés május 14-én hatályba is lépett, de a szövetség közgyűlését és a nyilvánosságot is csak most tájékoztatták.
„Ütlegelte, kínozta, intim videókkal zsarolta” - Újabb megrázó részletek a szentlőrinci gyilkosságról
Emberöléssel gyanúsítják a 22 éves L. Richárdot, miután barátnője, a 17 éves S. Vanda hétfőn kizuhant egy szentlőrinci lakásból és meghalt. A férfi elismerte, hogy verekedtek és drogoztak, de tagadja a gyilkosságot.
Felmentették a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt egy tábornok
Kármán András bejelentette, hogy menesztette dr. Demeter Tamást, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét. A szakterület vezetését a Bűnügyi Főigazgatóság vezetője, dr. Domokos Ferenc veszi át.
Kegyelmi akták: Szabó Tímea szerint a Fidesz lábbal tiporta a pápa örökségét
A korábbi országgyűlési képviselő a K. Endre-ügy frissen nyilvánosságra hozott irataira reagált a Facebookon. A dokumentumok szerint a kegyelmet a minisztérium javaslata ellenére, Ferenc pápa látogatására hivatkozva adták meg.
Gyurcsány Ferenc az elszámoltatás igényéről: A tömeg vért akar, de ez nem primitívség
A volt miniszterelnök Facebook-posztban elemezte a tömegek megtorlás iránti vágyát. Szerinte emögött nem primitívség, hanem igazságérzet, megalázottság és politikai manipuláció áll.
Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kéri a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Tarr Zoltán miniszterhez fordult Ókovács Szilveszter ügyében. A szervezet szerint az Operaház főigazgatója személyes indíttatású elbocsátásokat hajtott végre.
„Vége van, felszámolja magát az egész hazugsággyár” - A győri polgármester szerint megszűnik a helyi fideszes média
Pintér Bence egy Facebook-posztban tett közzé egy listát azokról, akik szerinte indokolatlanul magas összegeket kaptak a Győr+ Média Zrt.-től. A polgármester szerint a cég fizetésképtelenné vált.
Lőrincz Viktória: Miniszteri vizsgálat indul a BYD szegedi gyára mellett szétszórt föld ügyében
A terület- és vidékfejlesztési miniszter jelentette be, hogy átfogóan kivizsgálják a szegedi BYD-beruházáson felmerült szabálytalanságokat. A gyanú szerint az építkezésről kitermelt földet vizsgálatok nélkül teríthették szét.
Lemondott a moldovai közmédia vezetője, mert csak 3 pontot adtak Romániának az Eurovízión
A moldovai zsűri pontozása nem vette figyelembe a szomszédos Ukrajna és Románia iránti érzékenységet, ezért távozik Vlad Țurcanu. A közmédia-vezető szerint Románia iránt csakis szeretetet érezhetnek, a zsűri döntése pedig súlyos hiba volt.
Ilyen lesz a bükkszenterzsébeti iskola, ahol a diákoknak állatokat is gondozniuk kell, de varrni és fúrni-faragni is megtanulnak
Az új bükkszenterzsébeti intézményben a diákok emelt angoloktatást és a művészeti képzést is kapnak. A település vezetője bízik benne, hogy ezzel megszüntethető lesz a gyerekek állandó ingázása más településekre.
Bejelentették a YouTube új keresőjét, ami már videós válaszokat ad
A Google konferenciáján bemutatták az Ask YouTube nevű mesterséges intelligencia alapú funkciót. Az újítás a teljes videótárból állít össze interaktív választ, de egyelőre csak az USA-ban érhető el.
„Ez most egy nyugisabb időszak” – erről beszélt Scherer Péter élete utolsó interjújában
A 64 éves korában elhunyt Scherer Péter a halála előtt nem sokkal adott interjúban még a lelassulásról és a jövőbeni terveiről beszélt. A színművész arról is beszélt, hogy figyel magára és tudatosabban él.
A férfiaknál már 35 évesen felgyorsul a szívbetegségek kockázata – A szűrését és megelőzését előbb kell kezdeni
A kutatók szerint a 35. életév jelenti a fordulópontot a férfiak szív- és érrendszeri egészségében. Nagyjából hét évvel korábban érik el a kritikus kockázati szinteket, mint a nők, és ezt a klasszikus rizikófaktorok sem magyarázzák.
„Hogy legyőzd a gonoszt, szívből kell cselekedned” – Videón, ahogy Donald Tusk megajándékozza Magyar Pétert
A lengyel miniszterelnök egy magyar nemzeti színekkel díszített, szív alakú kitűzőt ajándékozott a magyar kormányfőnek. Tusk nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, többször is méltatta Magyart hivatalos találkozójukon.
Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozás indult a szegedi BYD-beruházás ügyében
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal feljelentése alapján a rendőrség vizsgálja a szegedi BYD-beruházásnál felmerült környezetkárosítás gyanúját. A hatóság szerint a cég nem tett eleget a környezetvédelmi engedély előírásainak.
„Nekünk is megszakad a szívünk” – Scherer Péter halála miatt elmarad Mucsi Zoltán szerda esti előadása, a produkció megható szavakkal emlékezik
Az Egy életem produkció meghatóan szép sorokkal emlékezik Pepéről. Egy fotót is megosztottak, melyhez azt írták, hogy egy forgatási szünetben készült. Fagyoskodtak, de Scherer Péter akkor is tartotta bennük a lelket.
Lannert Judit bejelentette az első oktatási államtikárt
A gyermek- és oktatásügyi miniszter bemutatta az új tárca felépítését és első szakállamtitkárát, Kereki Juditot, aki a kora gyermekkori jóllétért felel majd. A közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés is önálló államtitkárságot kap.
Még nem késő: ezt a 11 virágot ültesd el májusban, ha egész nyáron virágzó kertet akarsz
A májusi ültetéshez a petúnia, a muskátli és a porcsinrózsa is ideális választás a szakértők szerint. Ezek a melegtűrő fajták a fagyosszentek után biztonsággal kihelyezhetők a szabadföldbe.
Több száz kalóriát égetsz óránként, és észre sem veszed: ez a két otthoni munka ennyit jelent!
A hétköznapi házimunka és a kertészkedés komoly fizikai terhelést jelent a szervezetnek. Kutatások szerint egy intenzív takarítás kalóriaégetése egy hosszabb sétáéval is felér.
Nem ússza meg egyetlen cica sem Magyarországon: ez vár a macskákra és a gazdikra, ha megszavazza az EU
Az új uniós szabályozás kötelezővé tenné a macskák azonosítását, a kutyákéhoz hasonlóan. Ezen kívül a cicákra és ebekre is szigorú tenyésztési korlátokat vezetnének be.
56 évesen lett újra apa Kárász Róbert: friss címlapfotón mutatta meg 7 hónapos kislányát, Lellét
A család a hot! magazin borítóján látható kislányukkal. A tévésnek két felnőtt lánya után tavaly ősszel született meg harmadik gyermeke.
Mindenkit ledöbbentett Tóth Andi: egyetlen fotóval üzente meg a nagy hírt a hallgatás után
Tóth Andi egy mikrofonnál készült felvétellel tudatta a nyilvánossággal, hogy június 1-jén új dalt ad ki. Az énekesnő több mint három éve jelentette be, hogy a zene helyett az üzleti projektjeire koncentrál.
Meglepő fotóval ünnepel a 40 éves L'art pour l'art: Dolák Saly Róbert rendhagyó módon emlékezik az évfordulóra
Dolák-Saly Róbert egy mesterséges intelligencia által generált képpel emlékezett meg a L'art pour l'art társulat 40. évfordulójáról. A humorista Facebook-posztjában a csapat összes tagját és két tucatnyi színházi estjét is felsorolta.
Eddig titkolt esküvői fotók, szerelmes csók, pingvin jelmez: Harry herceg és Meghan Markle a házassági évfordulóját ünnepelte
A hercegné Instagramon osztott meg bejegyzéseket és egy szokatlan sztorit. A felvételeken a meghitt, családi ünneplés látható.
A KSH szerint 546 000 Ft a nettó átlagbér – volt már valaha a fizetésed ekkora összeg?
A KSH szerint a bruttó átlagbér 9,2 százalékkal nőtt idén márciusban az egy évvel korábbihoz képest. A nettó keresetek pedig 11,3 százalékkal emelkedtek a kibővített családi adókedvezmények és az anyák szja-mentessége miatt.
„Soha többé műfüvet” – lángra lobbant a kert, a fél ház kiégett, pórul járt a brit pár
Egy brit pár leveleket égetett a kertben, majd lefeküdt aludni. Hajnalban egy szomszéd dörömbölése mentette meg az életüket, miután a parázs lángra lobbantotta a pázsitot.
A játszmák valósággal megmérgezik a kapcsolatot: ha ezt a 4 dolgot csinálja a párod, azonnal lépned kell
A játszmázás az elterjedt vélekedéssel ellentétben egyáltalán nem lobbantja fel a tüzet, és nem „fűszerezi meg” a kapcsolatot, hanem lassan megöli a bizalmat és lerombolja a párkapcsolatot.
Újra terjed a 70-es évek undorító fogyókúrája: napi egy üveg bort kell meginni, és csak két élelmiszert szabad enni
A TikTokon és más közösségi oldalakon újra felkapott módszer gyors fogyást ígér. Egy bátor alany vállalkozott rá, hogy kipróbálja, és beszámol az eredményekről.
Gundel Takács Gábor drámai őszinteséggel beszélt a traumáról, amit édesapja halála okozott neki és 18 éves öccsének
A műsorvezető egy interjúban idézte fel, milyen hatással volt rá és 12 évvel fiatalabb testvérére apjuk elvesztése. A tragédiából azt a tanulságot vonta le, hogy ő másként él, és jobban vigyáz majd magára.
Sokkoló emailt kaptak a magyar Revolut-felhasználók, vége az ingyenes korszaknak
A Revolut magyarországi fióktelepére helyezi át az ügyfélszámlákat, ezzel bevezetve a külső utalások díját. A 0,45%-os díj a tranzakciós illeték miatt az 50 000 forint feletti tételeket érinti.
Megszületett Csongor, az első baba, akit a gyógyíthatatlan kórtól még beültetés előtt mentettek meg
Történelmet írt a Semmelweis Egyetem: államilag finanszírozott, speciális lombikprogram segítségével fogant a kisfiú, akinél a családban öröklődő SMA betegséget szűrték ki sikeresen preimplantációs genetikai vizsgálattal.
Két esküvőre készül Joshi Bharat, aki az édesanyja gyűrűjével kérte meg a szerelme kezét
Joshi Bharat és Kiss Virág a magyarországi ceremónia után Indiában is megerősíti házasságát ottani, hagyományos szertartáson. A menyasszony az indiai esküvőn vöröses árnyalatú, aranyszállal hímzett szárit fog viselni.
Badár Sándor megtörten vallott Scherer Péter elvesztéséről: „Sosem beszélt a halálról, nem is készült rá”
Badár Sándor színművész az rtl.hu-nak beszélt a 64 éves korában elhunyt Scherer Péterrel folytatott utolsó beszélgetéséről. Elmondása szerint barátja tele volt tervekkel.
Elhunyt Scherer Péter, aki januárban még így köszönte meg a közönség szeretetét: „Ha ezt megérdemeltem, akkor nagyon szépen köszönöm”
64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Kapa és Pepe páros legendás tagja. A színész a Páger Antal-díj átvételekor mondta a szavakat januárban Makón.
Váratlan eredmény: a kétnyelvűség átlagosan 4-5 évvel késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását
Klinikai adatok szerint a két nyelvet használóknál később diagnosztizálják az Alzheimer-kórt. Ennek oka a megnövekedett kognitív rezerv, ami tovább képes kompenzálni az agyi elváltozásokat.
Meghan Markle megmutatta, mi ment a kulisszák mögött a nyolc évvel ezelőtti királyi esküvőn
A vendégek közt ott volt George Clooney és a Beckham házaspár is, a zenét pedig Idris Elba szolgáltatta. Meghan ruhájába egy titkos, személyes darabot is belevarrtak az első randevújukról.
Kiderült, milyen a tökéletes férfi- és női testalkat – rossz hír az apa-testnek és az Ozempickel fogyózóknak
Egy felmérésből kiderült, milyen az ideális testalkat. Férfiak és nők esetében sem az, amire számítanál.