Hadházy: az ATV-ben az van, amit Rogán megenged, aki nem hiszi, írja be a keresőbe, hogy Hatvanpuszta és ATV
Magyar Péter után Hadházy Ákos is nekiment az ATV-nek. Szerinte a csatorna a „hibrid rezsim demokrácia-színházának” része.
Tovább olvasom a cikket
Ténybeli torzítások voltak a Fidesz kampányában – állítja a brit és a német nagykövetség is
Az egyszerre időzített posztokban elmondják, hogy a magyar kormánypárt nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy bevezetnék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
A nevelőanya teljesen összetört, amikor a 2 éves Liliánát lekapcsolták a gépekről – egy lavórban merült víz alá a kislány
Az édesapa szerint a nő felelőtlen volt a gyerek felügyelete közben. Mindössze 30 másodpercre hagyta magára a kislányt, akkor történt a tragédia.
Sanyi és Kira feliratú tetoválásai segítettek azonosítani a ruhagyűjtő-konténerben meghalt magyar nőt Németországban
A szerencsétlenül járt nőnek több gyereke is van, őket rokonok nevelték Magyarországon.
Akkora buli volt a választás után, hogy a győztes képviselők még a májusfát is kivágták Somlószőlősön
Azt egy olyan egyesület rendezvényén állították, amelyik a megválasztott polgármester ellenfelét támogatta, ezért kellett pusztulnia a fának.
Magyar Péter: „Orbán Ráchelnál jártam egy kávéra” – egy pusztító szóviccet is elsütött a politikus
Van egy kis csavar persze a sztoriban. A Tisza Párt politikusa a Balatonon töltötte az idejét, ahol a Besenyő családtól is idézett.
Találkozott Karsai Dániel és Gulyás Gergely: Megtört a jég, érdemi beszélgetést folytattunk
Az alkotmányjogász talált pozitívumot a találkozóban. Szerinte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét mindenképpen végre kell hajtania a Fidesznek.
Kevésbé felszerelt osztályra is küldhetik az anyákat egyes terhességeknél – már meg is jelent a rendelet
Hétfőtől életbe lép az új szülészeti rendelet, amely gyökeresen átalakítja az ellátást. Mostantól a korábbinál gyengébb felszereltségű osztályokon is szülhetnek az anyák.
KVÍZ: Egykor megtanultuk őket – felismered a verset egy idézetéből?
A magyar költészet legismertebb műveiből idézünk – felismered a szerzőt és tudod a vers címét is?
A Hit Gyülekezete üzent Magyar Péternek: Reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia
Egyúttal gratuláltak is a Tisza Párt alelnökének az 1,3 millió szavazóhoz. De mondataik mögül nem nehéz kiérezni némi kritikát sem.
Itt az ország talán legkevésbé fideszes települése: Csömörön már nincs is jelen a kormánypárt
Éveken át hiába próbálkoztak a város irányításának elnyerésével, sehogy nem tudták legyőzni a helyi civileket. Idén biztos, ami biztos, nem is indultak.
Magyar Péter nem az első: Rónai Egont már Berki Krisztián is hagyta faképnél a stúdióban
Nem egyszer történt már meg, hogy élő adásban hagyta ott valaki a stúdiót. Vonult már ki Németh Szilárd és Pokorni Zoltán is sértetten tévés vitáról.
Szabó Tímea Rónai Egonról és az ATV-ről: Ez a Megafon stílusa
A képviselő elmondta, hogy ő már jó ideje ki van tiltva az ATV műsoraiból, és szerinte kérdések merülnek fel a csatorna és Rogán Antal együttműködéséről. Ettől függetlenül nem ért egyet Magyar Péter kivonulásával sem.
Szív- és pánikroham, alligátorok és egy kellemes kis mészárlás – A Bad Boys: Mindent vagy többet imádnivaló
Mike és Marcus ötvenen felül is elkalapálják a gazfickókat, ám a múlt kísértetei, a koruk és a családtagjaik sem könnyítik meg a dolgukat.
Magyar végszava: „Ha a riporter újra ilyen helyzetet teremtene a propaganda megrendelésére, újra kijönnék a stúdióból”
„A TISZA Párt soha nem fog ellehetetleníteni egyházakat a párt vezetőinek személyes politikai vagy hitbéli meggyőződése miatt. Ha bárkit megbántottam a tegnapi posztommal, attól elnézést kérek” - írta a politikus.
A Tisza Párt már jelentkezett is az Európai Néppártba, a KDNP-t is meghallgatják az ügyükben
Nagyon valószínű, hogy Magyar Péter pártja a legnagyobb EP-frakcióhoz csatlakozik, de a Fidesszel ellentétben ott maradt magyar kereszténydemokraták kulcsszereplői lehetnek még a döntésnek.
Karsai: hasonlítunk Orbánnal, mindketten az emberi jogok rendszeres megsértéséből élünk
Karsai Dániel nem hagyta szó nélkül, hogy a miniszterelnök szerint megvetendő az életvégi döntés melletti kiállás. Az ajtót azért nyitva hagyta egy jövőbeli beszélgetésre.
Pottyondy Edina: csapdába csalták és kellemetlen szituációba tolták Magyar Pétert, amiben nyilván nem tudta megvédeni magát a mágikus dossziétól
Magyar Péter és az ATV harcát elemzi Pottyondy is a legújabb videójában. Szerinte az ügy azért „nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván”.
Sulyok Tamás „fontos munkanapja”: negyed 10-kor a konyhában kávézgatva posztolt az államfő
Fontos munkanapra készül az államfő a reggeli posztja szerint. Az viszont, hogy mi a dolga, nem derült ki, ellenben megtudhatjuk, hogyan szereti a kávét.
Karácsony Vitézyről egy kiszivárgott hangfelvételen: Lapáttal fogjuk agyonverni
Karácsony Gergely szerint folyamatosan lehallgatják, így juthattak a felvételhez annak közlői. Ennek ellenére nem tesz feljelentést, mert nincs ideje Polt Péternek írogatni.
Hadházy: az ATV-ben az van, amit Rogán megenged, aki nem hiszi, írja be a keresőbe, hogy Hatvanpuszta és ATV
Magyar Péter után Hadházy Ákos is nekiment az ATV-nek. Szerinte a csatorna a „hibrid rezsim demokrácia-színházának” része.
Egy nőt csak úgy elnyelt a homok, miközben férjével sétált a tengerparton
Ha azt gondolod, egy romantikus tengerparti sétában semmi veszélyes nincs, nem is tévedhetnél nagyobbat. Ezt példázza Jamie Acord esete is, akit szabályosan elnyelt a part.
Szereted a vegán csokit? A legegészségtelenebbek közt vannak az ultrafeldolgozott növényi élelmiszerek
A vegán életmódot is lehet jól csinálni, de pillanatok alatt válhat egészségkárosító táplálkozássá. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek akkor is károsak, ha növényi alapúak.
Radics Gigi bepasizott? Közös fotó kering a neten az ismeretlen férfi ölelésében
Berobbant a nyár, a szerelem időszaka, és úgy tűnhet, hogy a jó ideje szingli Radics Gigit is magával ragadták az érzelmek, legalábbis ezen a fotón nagyon úgy fest.
Krausz Gábor váratlan bejelentést tett, Mikes Anna elsőként reagált
Senki nem számított erre, mindenkit meglepett a sztárséf.
Jobb, mint az Ozempic? Itt egy új, „nagyon erős” fogyókúrás gyógyszer
Az új szer alternatívát jelenthet azok számára, akik nem reagálnak jól a meglévő gyógyszerekre.
Salma Hayek papagájokkal a mellkasán lubickol a tengerben, mint egy cuki kislány
Salma Hayek ismét kitett magáért, nem semmi fürdőruhában pancsol, miközben fel-fellökik a nagy tengeri hullámok.
Károly király kertésze elárulja, hogy küzdhetsz meg sikerrel a gyomokkal vegyszerek nélkül
Ezek a legfontosabb tippjei, hogy a kertedet nyáron is kiváló állapotban tarthasd.
Még mindig nem teltházas Tóth Gabi tábora, pedig íjjal is próbál hatni a követőire
Tóth Gabi mindent megtesz, hogy gyerektáborát népszerűsítse, most épp hagyományőrző elemeket illesztett divatos szettjéhez, ami visszatükrözi a programok várt hangulatát.
Kiderült, ide kerül a Tompos Kátya kezelésére összegyűlt pénz
A színésznő tragikus hirtelenséggel hunyt el május 31-én, előtte egy nappal gyűlt össze a kezelésére szánt pénzösszeg. Most eldőlt ennek a sorsa.
Itt a hűtlen férjek legjobb barátja - az Apple újdonságával gyerekjáték lesz a megcsalás
Persze hivatalosan nem így vezette fel a cég az egyik nagy újítását, de aki nem vak, látja, mire való.
Bodyshaming a TV2-n, Orosz Barbara mentette Marsi Anikó helyzetét
Marsi Anikót kövérezték le nemrég a közösségi médiában, aztán erre reagált egy döbbeneteset a Mokkában.
Ernyey Bélát csúnyán átverték, nagyon nehéz helyzetbe került az idős művész
Senki nem védett, ha az új típusú csalásokról van szó...
„Vigyázz a mellemre” - így szenvedi le magáról Halle Berry a fűzőjét, garantált a röhögőgörcs
Halle Berry még cicit is villantott a friss Insta posztjában, amin épp stylistjával próbálják kifejteni a csodaszép, de nem túl kényelmes ruhából, nevetéstől könnyezve.
Fotóval: Bradley Cooper leborotválta a szakálla egyik felét, és ez felvet néhány kérdést
A színész június 10-én, hétfőn új, szokatlan szakállt villantott, Bradley Cooper nem néz tükörbe?
Jaj, ne! Botrányos cipődivatot hirdet Demi Moore az aranyorrú fivefingers utánzatával
A színésznő több, mint félmillió forintos cipőt villantott New Yorkban a Bratz premierjén, de ez a stílus legalábbis megkérdőjelezhető.
Ha gombát eszel, felére csökkented a rák kockázatát? Ezt állítják a szakértők
Állítólag „a rák abszolút utálja a gombát”.
Rúzsa Magdi új fotója kiverte a biztosítékot: a kommentelők nem kímélik!
Az új Megasztár zsűríjéért nem rajonganak a leendő nézők, Rúzsa Magdiba pedig más miatt is beleszálltak.
Férjhez ment Nyertes Zsuzsa lánya: „Olyan vihart éltünk át, amilyenre még nem volt példa”
Minden félresikerült az esküvőn, mégis nagyon boldogok. Majd kiderül, az eső meghozza-e a szerencsét a házasságra.
Joe Jonas nem vesztegeti az időt, már egy újabb nővel élvezi a görög nyarat
Tegnap még arról írtunk, hogy felejteni utazott Montenegróba, mára kiderült, útközben valahol csatlakozott hozzá egy szépség is, hogy segítsen a felejtésben.
Molnár Anikó ráfizetett OnlyFans karrierjére
Molnár Anikó átverés áldozata lett, és a kezdeti döbbenet és elkeseredés után bekeményített.