Itt a bejelentés! Megvásárolja a kormány a Dürer Parkot
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a Garantiqa, a Start Garancia – részére az állam megvásárolja a Dürer Park irodakomplexumot.
Tovább olvasom a cikket
840 venezuelai van bejelentve egy 77 férőhelyes idősotthonba az I. kerületben, akik szavazhatnak is – a Fidesz szerint az ellenzék csak a menekültek ellen uszít
Tízszer annyi ember van bejelentve, mint ahány férőhely van az intézményben. A Párbeszéd szerint az bőven befolyásolhatja a választás végeredményét is.
Halálfélelme volt, hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – mondja a verőcei hajótragédia egyetlen túlélője
Az olasz férfi szerint többször is szóltak, hogy túl gyorsan mennek. A túlélő éppen a hajó hátulján állt, mikor a baleset megtörtént.
A világ leghíresebb sziámi ikrei megválaszolták a kérdést, amin mindenki gondolkozott
A sokak által feltett kérdés az volt, hogy vállalhatnak-e gyereket. Egyikünk viszont most férjhez ment, kérdés hogy a másikuk is tud-e.
Meghalt Lajsz András felesége – gyászol a mixerkirály
A mesterszakács, cukrász és mixer öt infarktuson van túl, de a csapások nem szűnnek az életében.
Így van most a rákkal küzdő Tompos Kátya – Hrutka Róbert telefonon beszélt az énekesnővel
A zenész azt is elmesélte a betegséggel harcoló színész-énekesnek, hogy milyen sokan eljöttek a gyógyulására szervezett jótékonysági gálára.
Nagy Zsolt, Molnár Tamás és Baksa-Soós Attila közös fotóval emlékeztek meg egy nagyon fontos mérföldkőről
Szenvedélybetegségükben komoly eredményt ért el a három művész.
Szűcs Nelli kíméletlenül bírálta Udvaros Dorottyát: Jobb, ha a titkok nem kerülnek ki!
Férjével, a szintén nemzetis Trill Zsolttal úgy gondolják, hogy azzal csak „a Nemzeti Színházat tapossák még lejjebb”. Udvaros bejelentése szerinte rossz fényt vetett a színházra.
Szijjártó kiakadt, hogy az orosz érdekek kiszolgálójaként állítják be, majd fehérorosz focimezt vett át Minszkben
Megköszönte a „békére való törekvésben való közös megértést” is. Csakhogy pont a belaruszok engedték meg az orosz vadászgépeknek, hogy a légterükön át repüljenek Ukrajnába.
Itt a nagy összehasonlítás: kiderült, hogy a Balatonon vagy az Adrián olcsóbb-e a nyaralás idén
A Növekedés.hu és a Pannon Egyetem összevetéséből az jól látszik, nem mindegy, hogy hányan utaznak, és milyen típusú szálláshelyet választanak.
Új pszichoaktív drog kereskedelmével vádolják a Fidesz-KDNP tiszabői képviselőjelöltjét
2022-ben vették először őrizetbe. Blága korábban már volt a Fidesz-KDNP képviselője: 2014-ben tiszabői önkormányzati képviselő lett, 2019-ben független jelöltként indult, de nem szerzett mandátumot.
Megdöbbentő: Korábban elaltatott kutyája fogadta a menhelyen a fiatal nőt
A menhely is támogatta az eutanáziát. Később viszont pont ők nem engedték neki, hogy újra örökbefogadja házikedvencét.
Millimétereken múlhatott Robert Fico élete – több helyen eltalálták a vékonybelét
Súlyosan megsérült a szlovák kormányfő emésztőrendszere, a gyors orvosi beavatkozás menthette meg az életét. Fico már rendszeresen eszik, és állapota javul.
Kiperelték a Diákhitel Központtól a Magyar Péter szerint túlárazott megbízások árlistáit
Az Átlátszó közadatigényléssel fordult a Diákhitel Központhoz. A bíróság szerint a Diákhitel Központ a Magyar Állam száz százalékos tulajdonában van, közpénzből jött létre, és azzal gazdálkodik.
Corey Taylor szólóban is hódít: júniusban Budapestre jön a Slipknot énekese
A Slipknot és a Stone Sour zenekarok frontembere második szólóalbumával turnézik, és június 5-én koncertezik majd a Barba Negrában.
Falusi Mariann 22 kilót fogyott a gyász alatt: „A halála óta hordom Györgyi nyakláncát”
Az énekesnő pokoli időszakon van túl. Tavaly nemcsak az édesanyját veszítette el, hanem a társát, Lang Györgyit is, akivel harminc éven át elválaszthatatlanok voltak.
Orbán Ráhel: a budapesti tömegközlekedés nagyszerű, de hiányzik a luxusvásárlás
A miniszterelnök lánya az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút. Többek között beszélt a budapesti tömegközlekedésről, de a luxusvásárlásról is. Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő órát viselt.
Egy új budapesti metró is kijött volna abból a 600 milliárdból, amit a kormány irodaházakra költ
Arra is elég lenne ez a pénz, hogy akár húsznál többször felújítsák a Lánchidat. Az utóbbi 35 év legnagyobb ingatlanmutyijában a kormány 580 milliárdot fizet titokban Tiborczéknak - írta meg a Válasz Online.
Háborús uszítás miatt csapott le a TEK az Iszlám Államot népszerűsítő magyar fiatalra
Magyar felirattal töltött fel videókat és propagandakiadványokat. Az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását.
Azahriah menedzsere: Megcsináltuk, bazmeg! - Tóth Gergő szerint egyáltalán nem volt biztos, hogy nem lesz bukás a Puskás
Tavaly még le akarták beszélni őket az arénakoncertről. A menedzser úgy érzi, végül megmutatták, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk.
Itt a bejelentés! Megvásárolja a kormány a Dürer Parkot
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a Garantiqa, a Start Garancia – részére az állam megvásárolja a Dürer Park irodakomplexumot.
Péterfy Bori ezúttal Pálmai Annát csókolta meg a színpadon - videóval!
Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő csókokat osztogat a koncertjén.
22 kilót fogyott a gyász miatt Falusi Mariann, aki a mai napig nem tudja megnézni a közös felvételeiket Lang Györgyivel
Viszont van egy tárgy, ami miatt úgy érzi, Györgyi mindig vele van, bárhol is járjon a világban.
Győzike: „Veszekszünk is, meg nem is, kicsapongok is, meg nem is, de mindig hazatalálok”
Gáspár Győző szerint a felesége, Bea mindenben támogatja.
Az ikerlányok ikerfiúkkal házasodtak, a gyerekeik szerintük genetikailag testvérek
A két gyerek szerintük csak technikailag unokatestvér.
Megvan Magyarország 21 legszebb nője - Közülük kerül ki Hacsi Boglárka utódja
Bemutatták a Miss Word Hungary verseny gyönyörű versenyzőit.
Ha ezt a 2 élelmiszert tiltólistára teszed, csökkentheted a rákos betegségek kockázatát
Rossz hír azoknak, akik húst hússal esznek.
Hoppá! Az 51 éves Mautner Zsófia titokban férjhez ment
Egy interjúban erősítette meg a hírt, ahol azt is elárulta, hogy az esküvőjük egy nagyon szép eseménye volt az életének.
Megható: a színpadról hívta fel egy jó barátja Tompos Kátyát, hogy hallja, mennyien szeretik
Mivel a színésznő kórházban fekszik, nem tudott részt venni a neki szervezett jótékonysági eseményen.
A legnagyobb titokban ment férjhez Tápai Szabina szépséges húga, Andrea
Gyönyörű ruhában, csipkés fátyolban mondta ki az igent.
Photoshop vagy ennyire vékony Vera Wang karja? Nagyon furcsa ezen a képen
Mutatjuk a fotót a cikkben!
Nem várt Ozempic-mellékhatás: sorra esnek teherbe a szert fogyasztó nők
Fogamzásgátló szedése mellett, illetve olyan egészségügyi állapotban lévők is teherbe estek, akiknek eddig nem sok esélyt jósoltak a babázásra. Várhatóan emiatt megint megrohamozzák a patikákat.
„Ez az elmebeteg bekamerázta a lakásomat, összetörte a kocsimat, elvette a munkámat”
5 éve terrorizálja a zaklatója Király Enikőt.
Cindy Crawford legújabb fotóin rá sem lehet ismerni a modellre
22 éves korából posztolt képeket, ahol rövid, már-már fiús hajjal fotózták. Természetesen ez is csodásan állt a szupermodellnek.
Dubaji álomesküvőn, a tengerparton mondta ki a boldogító igent Malek Miklós és távkapcsolatban megismert párja
Hihetetlen, de egy kommenttel kezdődött a románc.
Nem tanulnak semmiből: Kanye West felesége visszatért Olaszországba, de felöltöznie ezúttal sem sikerült
Most egy tangában végződő felsővel vívta ki a néphat haragját.
Csodálatos babapocis fotókat osztott meg magáról Iszak Eszti
Tündöklően szép kismama!
Daganatot találtak Keresztes Ildikó agyában, a fülétől a homloka közepéig felvágták a tumor miatt
„Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök és hányinger gyötör” – mondta az énekesnő.
Paris Hilton és büszkén mutogatja béranyával született gyermekeit a legújabb fotókon
Csak úgy tobzódik a rózsaszínben az egész család!
Bagossy Norbert: „Maximum csak azon vesztünk össze az öcsémmel, hogy ki hordjon tűzifát”
A Bagossy Brothers Company olyan dologra készül, amire még nem volt példa. Vajon jól átgondolták, hogy mire vállalkoznak? Bagossy Norbert mesélt nekünk a tervekről, a nyári koncertekről és a testvéréről.
Dwayne Johnson felesége hihetetlenül jól néz ki, nem is értjük, miért ritkák a közös fotók
Dwayne Johnson egymaga is elég jól mutat, de az igazán tuti, amikor feleségével összeborulnak egy fotóra.