Itt van Orbán Viktor „hatalmas” bejelentése: 40 milliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély
A pénz fele részét Csányi Sándor és az OTP Bank, a másik felét a magyar kormány ajánlotta fel. A miniszterelnök szerint nem szabad megijedni az ilyen jellegű kiadásoktól.
Buda Péter: Aki abban hisz, hogy minket az oroszok szeretnek, sürgősen gyógyuljon ki, ez a legcinikusabb társaság, amelyet a Föld a hátán hordott
A nemzetbiztonsági szakértő szerint Putyin nem elfoglalni akarja Európát, hanem darabokra szedni. Szerinte a nacionalista erők megerősödése Oroszország érdekeit szolgálja.
Vásáry André kiesése után üzent Liptai Claudiának: „Most már akkor elengedheti a seggét”
Az énekes a Sztárban Sztár All Stars-ban a kisfilmjében arról beszélt, hogy ő elsősorban a közönséget szeretné lenyűgözni a produkciójával. A zsűritag erre reagált, majd André a verseny után visszaszólt.
Így vette meg Puskás unokájának lakását a spanyol tengerparton Bochkor Gábor - Elmesélte a nem mindennapi történetet
A Benidormban ingatlant kereső magyar rádióst a véletlen hozta össze Puskás Ferenc unokájával. Végül a legendás labdarúgóhoz köthető lakást vásárolta meg.
Csak 10 évet kapott a gyerekmolesztáló, súlyosbítást indítványoz az ügyészség
A Győri Fellebbviteli Főügyészség egy hároméves kislányt zaklató férfi ügyében szeretné elérni a súlyosítást. A vádlott többször is szexuálisan bántalmazta a kisgyermeket.
New York Times: Orbán Viktor „propagandaállama” kezd repedéseket mutatni
A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjét is idézték, aki szerint eddig nem működtek a Magyar Péter elleni lejáratókampányok. Mráz Ágoston Sámuel azonnal reagált a cikkre.
Felborult egy mentőkocsi, miután egy személyautó oldalról nekiütközött Egerben
A mentőautóba a megkülönböztető jelzés ellenére hajtottak bele. A járműben teljes személyzet és egy beteg tartózkodott.
„Négy óra sorban állás után kaptunk időpontot ultrahangra” – a váci kórházban így zajlik az időpontkérés
A váci kórházban havonta egyetlen napon lehet személyesen időpontot kérni ultrahangra. A telefonos rendszer gyakorlatilag elérhetetlen – állítja egy Facebook-bejegyzés.
Balhé a Kneszetben: félbeszakította Donald Trump beszédét egy Palesztina elismerését követelő honatya
Az amerikai elnök a gázai fegyverszünet apropóján szólalt fel az izraeli parlamentben. Közben a Hamász átadott 20 foglyot, Izrael pedig palesztin rabokat kezdett szabadon engedni.
Ukrajnában fejlesztették a Kormányhivatalok interaktív térképét?
Pontosan ott, amelyik országgal való kapcsolatért jó ideje támadják a Tisza Pártot, az utóbbi héten turbófokozatra kapcsolva a mesterséges intelligenciával is megtolt kampányt.
Súlyos vonatbaleset: két gyorsvonat ütközött össze Szádalmáson, legalább százan megsérültek – ketten válságos állapotban vannak
A szlovákiai baleset oka egyelőre nem ismert, de a hatóságok emberi hibára gyanakodnak. Többeket a roncsok közül kellett kiszabadítani, mentőhelikopterrel és autóbuszokkal szállították a helyszínről a sérülteket.
Török Gábor: az adatokból nem az látszik, hogy kifulladt, megfordult, bezuhant, megroppant volna a TISZA
A politológus két ma megjelent közvélemény-kutatás eredményeire reagált. Az egyik szerint éppenhogy vezet a Fidesz, a másik szerint 18 százalékkal előz a TISZA.
A 150 milliárdos úszópalotára még be sem adták az engedélykérelmet, de a World Aquatics-projekt alapkövét már lerakták
Kiemelt beruházásként szinte minden szabály alól felmentették a projektet. A részleteket titkolják, a költségek 150 milliárd forintnál járnak, a háttérben Ruszlan Rahimkulov, orosz üzletember is felsejlik.
Kiakadt az Országos Kereskedelmi Szövetség: A fogyasztók trappista nélkül maradhatnak
Miközben a Tej Terméktanács üdvözli, hogy hasáb alakú sajt nem lehet trappista, az Országos Kereskedelmi Szövetség beleszállt a rendeletbe. Szerintük inkább a magyar állattenyésztés és tejtermelés hatékonyságát kellene javítani.
„Omri papa újra itthon!” – Két év után hazatért a Hamász magyar állampolgárságú túsza, Omri Miran
A kétgyermekes édesapát a Nahal Oz kibucból hurcolták el 2023. október 7-én, miközben családját próbálta megvédeni. Hosszú ideig csak egy propagandavideó jelent meg róla.
Félúton a jövő felé – idén is inspiráló gondolkodók lepik el az Uránia Filmszínházat a TEDxDanubián
A „Félúton” alcímű esemény november 6-án várja a jövő iránt érdeklődőket az Urániában, ahol tudósok, művészek, pszichológusok és úttörő gondolkodók osztják meg inspiráló történeteiket egy élhetőbb világért.
Várhelyi Olivér tagadja, hogy tudott volna uniós alkalmazottak beszervezéséről – vizsgálat indult
Várhelyi Olivér 2015 és 2019 között vezette a magyar állandó képviseletet Brüsszelben. A 2010-es években több magyar hírszerző is dolgozott itt fedésben. A Bizottság munkacsoportot állított fel, az Európai Parlament is vizsgálatot sürget.
42 halott a horrorbalesetben - Árokba borult egy busz, miután letért az autópályáról Dél-Afrikában
A busz lefordult az útról, és a tetejére borulva állt meg az árok alján. Kelet-Fokföldről hazafelé tartó zimbabwei, illetve malawi állampolgárságú utasokat szállított.
„Egy szörnyeteg áldozatai voltunk” – Először szólalt meg nyilvánosan egy nő, akit 13 évesen zaklatott Juhász Péter Pál
A Szőlő utcai otthon egykori vezetője ajándékokkal és kivételezéssel férkőzött a kamaszok bizalmába. A jelentések és a figyelmeztető jelek ellenére mindig újabb és újabb állást kapott a gyermekvédelemben.
Trump meghívta Orbán Viktort az egyiptomi békecsúcsra, ahol aláírják a közel-keleti béketervet
Trump a tervek szerint beszédet mond az izraeli parlamentben, a kneszetben, valamint találkozik Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és a túszok családtagjaival.
Itt van Orbán Viktor „hatalmas” bejelentése: 40 milliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély
A pénz fele részét Csányi Sándor és az OTP Bank, a másik felét a magyar kormány ajánlotta fel. A miniszterelnök szerint nem szabad megijedni az ilyen jellegű kiadásoktól.
Tóth Gabi: „Vállalom a döntéseimért a felelősséget 20 év szakmai tapasztalattal, megannyi tehetségkutatóval a hátam mögött”
Miután kiderült, kik lesznek a Megasztár fellépői az élő adásokban, és az énekesnőt kritikák érték a választásai miatt, Instagram posztban állt ki a döntése mellett.
Ha elmúltál 50, és ezeket a mozdulatokat könnyedén meg tudod csinálni, fittebb vagy az átlagnál
Néhány egyszerű gyakorlattal te magad is leellenőrizheted, milyen fizikai állapotban vagy. Mutatjuk a listát!
Ezekből a gyanús jelekből lehetett látni, hogy Nicole Kidman és Keith Urban kapcsolata zátonyra futott
Az már több mint árulkodó volt, amikor Keith Urban félbeszakított egy interjút, és kilépett a beszélgetésből, miután a feleségéről kérdezték.
Ilyen pofonegyszerűen készíthetsz magadnak halloweeni sminket, ha nincs ötleted
Akár tetszik, akár nem, ez az ünnep egyre népszerűbb Magyarországon, és sokan készülnek az ilyenkor szokásos jelmezes bulikra.
Harry gyönyörű, szőke barátnője volt a brit királyi család kedvence, de nem bírta az általuk diktált őrületes tempót
Cressida Bonas arisztokrata felmenőkkel rendelkezett, otthonosan mozgott a köreikben, tökéletesen beleillett az összképbe, szerette Harry herceget, de kiborította a nyilvános szereplés.
Megható tisztelgés Diane Keaton előtt: összevágtak egy szuper videót a nemrég elhunyt színésznő filmjeiből
Az egyedi, utánozhatatlan stílusikont, a filmművészet egyik igazi klasszikus színésznőjét 79 éves korában érte a halál.
Még csak 12 éves, de elképesztően tehetséges zongora virtuóz Törőcsik Mari unokája
„Az otthonom most itt van, Magyarországon” – mondja Mahr Vi, akit a Virtuózok című műsorban ismerhetett meg az ország.
Megvan, miért ment szét Nicole Kidman és a volt férje, és az is, mit csináltak a szakítás után
A sajtóban folyamatosan írnak a válás vélt vagy valós részleteiről, például a tartásdíjról, de eddig sem a színésznő, sem a zenész nem nyilatkozott róla.
Galla Miklós őszintén elmondta, mire kell az adomány, hogyan jutott ilyen helyzetbe, és megmutatta, hol él
Otthonában keresték fel a magyar humorista-zenészt, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, hogyan jutott nehéz helyzetbe.
Még a daganatos betegségek is jobban gyógyíthatók, ha fizikailag aktív maradsz
A fittség és a rendszeres mozgás nem csak az egészséged megőrzésében fontos, hanem a gyógyuláshoz is elengedhetetlen.
Közeleg a halloween, a mindenszentek és a halottak napja: a NAV a virágosokra, jelmezkölcsönzőkre, gyertyaárusokra csap le kíméletlenül
Többek közt a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel és az online számlázással kapcsolatos jogszabályi előírások betartását vizsgálják.
Ez a 4 csillagjegy fogja a legjobban élvezni az életet október 13-a után, a szerelmi életük is fellendül!
A Mérleg jegyébe lépő Vénusz cselekvésre ösztönöz, szakmai lehetőségeket teremt, segít helyreállítani a kapcsolatainkat és felkészít a változásokra.
Borzasztó tragédia: elhunyt Hajdu Lotti, a kaposvári Roxínház társulatának gimnazista tagja
A szomorú hírt a színház Facebook-oldalán és az iskola honlapján is közzétették.
Büszkén pózolt a lányaival Gáspár Bea – mindhárman merész báli ruhát viselnek a fotón
Egy különleges családi pillanatot osztott meg a gasztroblogger Instagramon.
Nem hiszed el, kivel csókolózott Katy Perry a legújabb lesifotókon
A kaliforniai Santa Barbara partjainál, egy jachton kapták le őket.
Durva határátlépés a Megasztárban: a 17 éves lányt pánikroham közben, a női mosdóban, sebezhető pillanatban filmezték le
Nem kötelező, és nem fair hogy bárki egy televíziós műsorban - vagy akár a hétköznapi életben - kihasználja egy másik ember sebezhetőségét és visszaéljen vele.
Harsányi Levente a szakításról: „Az egy gyomrossal ért fel, amikor ő már egy hónappal később mással volt boldog”
A rádiós-tévés nemrég interjút adott az elmúlt időszakról, amelyben egymást érték a csapások. Ezek egyike volt, hogy a menyasszonya meggondolta magát.
Szulák Andrea megmutatta a gyönyörű lányát, aki a megszólalásig hasonlít rá
Szulák Andrea számára az anyaság élete egyik ajándéka, a lánya születése adott neki hatalmas erőt és energiát a negyvenes évei elején.
Diane Keaton halálával egy újabb utánozhatatlan hollywoodi filmikontól kell búcsúznunk
Élete, egyedi stílusa és karrierje sokak számára volt inspiráló, alakításaival pedig örökre beírta magát a filmtörténelembe.
Nicole Kidman meglepő mondatai a válásairól: „Most már felvehetek magas sarkú cipőt is”
Nicole Kidman és a válás két arca – magassarkúval, könnyekkel, bölcsességgel.