Jön megint a kánikula, egy felhőt se nagyon fogunk látni a hétvégén, 30 fok fölé megy a hőmérséklet
Az UV-sugárzás általában 11 és 16 óra között nagyon erős lesz, helyenként akár az extrém erős fokozatot is elérheti.
Tovább olvasom a cikket
Halálosan megfenyegették Orbán Viktort és édesanyját, Budai Gyula már feljelentést tett
Menczer Tamás szerint a „tiszás gyűlöletszekta” megfenyegette a miniszterelnököt. Hozzátette: „az ukránok utasításait hajtják végre. Miközben magukat a Békések Ligájaként aposztrofálják, ők a legdurvábbak”.
Sokkoló fotókon az indiai repülőgép-baleset helyszíne
A gépen 230 utas és 12 fős személyzet, közülük 53 brit állampolgár. Az eddigi adatok szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.
Mozgás Éjszakája Budapesten: SUP, jóga, zumba és éjszakai bringázás – mozogj, amíg jólesik!
A nyár legpörgősebb sportfesztiválján nemcsak Budapest legnépszerűbb közterein, hanem 55 másik településen is ingyen mozoghatsz és kapcsolódhatsz ki.
Külügyi szóvivő: Nincs magyar állampolgárságú áldozata az indiai repülőgép-balesetnek
A repülőgépen 242 fő utazott, köztük 10 fő személyzet és 2 pilóta.
Puzsér Róbert: Én egyetlen egy gesztust vártam el a Tisza Párttól és Magyar Pétertől, és ezt a gesztust már megtette
A publicista nem tartja szükségesnek Magyar Péter részvételét az utcai tiltakozásokban. Meg is indokolta, majd hozzátette, támogatni fogják az egész rendszer leváltásában. De ha eljutnak odáig, ott majd figyelni kell.
A kocsi után kötött motorháztetőn vontatták barátjukat, de fának csapódott és szörnyethalt
A 20 éves elkövető és barátai tavaly decemberben autójuk hátuljához kötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.
Georg Spöttle: Ilyen faszságot, bocsáss meg, nem is akarok kommentálni. Semmilyen formában, mert ez hülyeség
A régebben a német, most pedig az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló, Fidesz-közeli Spöttle megpróbált befolyást szerezni egy diplomataképzésre jelentkező ismerőse érdekében, a külügy lépett közbe - állítja a Direkt36.
Gyanúsítottként hallgatták ki és rabosították a TISZA Párt önkéntes programfelelősét
Zelcsényi Miklós közölte: „én úgy gondolom, hogy a mostani, évek után hirtelen megtörtént gyanúsítás és az én Tisza pártos tevékenységem között ok-okozati összefüggés van”.
Fördős Zének nincs kiemelkedő egyénisége, Tilla néha ripacskodik: összehasonlítottuk az Ingatlanvadászokat a Kincsvadászokkal
Június elején startolt az RTL-en az Ingatlanvadászok című lakáskeresős valóságshow Fördős Zé vezetésével. A TV2 a Kincsvadászokkal rukkolt elő.
Lezuhant az Air India egyik utasszállítója 242 utassal, megdöbbentő videók a tragédiáról
Az eddigi hírek szerint több mint kétszáznegyvenen voltak a fedélzeten, mikor a repülőtér közelében, lakott területen lezuhant. A felszállás után mintegy 200 méteres magasságban vesztették el a kapcsolatot a géppel.
A grazi lövöldözőként mutatott be egy amerikai humoristát a Tények
A csatorna egy tíz éve a netre felkerült kamu videó áldozata lett. A felvétel korábban már annyira felkapott lett, hogy mém vált belőle.
Magyar Péter: A TISZA-t és Bódis Krisztát akarták összesorosozni, de igazából Orbán Viktort és Balog Zoltánt sikerült
A politikus szerint: „Rogánék ismét nekifutásból fejbe rúgták saját magukat és le Soros-ügynöközték a teljes Orbán-kormányt”. Azt is megírta, mi történt.
Hadházy Ákos Gödön járt: Már a kutya sem őrzi azt a szerverközpontot, amit milliárdokból építettek, és a magyar állam összes adatát kéne tárolnia évek óta
A baj az, hogy erre szükség lenne, mert van egy nagy állami szerverpark, de ha azzal valami baj történne, akkor megsemmisül az összes adat - magyarázta a politikus a videójában.
Magyar zsoldosok is harcolnak Ukrajnában, akár napi 1000 dollárt is kereshetnek, a pihenőidőre azonban nem jár fizetség
Egyikük elmesélte, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki vállaja ezt a kockázatos feladatot. Jelenleg is toboroznak magyarul beszélő szakembereket a nemzetközi egységeikbe.
Direkt36: Orosz kapcsolatai miatt figyeli a fideszes propagandista Spöttlét a magyar elhárítás
A lap szerint a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatként kezeli Georg Spöttlét, aki évek óta rendszeresen szerepel a kormánymédiában, de az orosz állami médiában is biztonságpolitikai szakértőként. Spöttle sokszor utazik Oroszországba, és vannak orosz hírszerzővel is kapcsolatai.
Kudlik Júlia 5 kilót fogyott, amíg könyvet írt, a legendás bemondónő azt érzi, elmennek már mellette az utcán
A 80 éves volt tévés mesélt Antal Imréhez fűződő különleges barátságáról, és azt arról is, hogy tévét sem néz huszonvalahány éve, de van egy ötezer kötetes könyvtárszobája.
Pintér Károly: Még soha nem hallottam ennyi embert fasizmus-veszélyről beszélni az Egyesült Államokkal kapcsolatban
Los Angeles utcáira tengerészgyalogosokat és nemzeti gárdistákat küldött Trump, miután tüntetések robbantak ki a bevándorlók elleni razziák miatt. Donald Trump ismét a határokat feszegeti - mondja az Amerika-szakértő.
Izrael megtámadhatja Iránt - az USA evakuálja a nem létfontosságú személyzetet a Közel-Keletről
Izrael kész katonai akciót indítani Irán ellen. Az amerikai külügy előkészítette a kivonást Irakból, Bahreinből, Kuvaitból, valamint az erbíli amerikai konzulátusról. Irán válaszcsapásokat indíthat amerikai célpontok ellen.
Kiszámolta a Népszava: Lázár János milliárdos csak a vagyonnyilatkozata alapján is
A budapesti, vásárhelyi és mádi ingatlanok értéke az ingatlan.com helyi átlagárai alapján 298 millió forint. Csak az összes ingatlanvagyon így átlagár alapján 896 millió forintot tesz ki. A batidai kastélyt és még sok mindent bele se számolták.
Jön megint a kánikula, egy felhőt se nagyon fogunk látni a hétvégén, 30 fok fölé megy a hőmérséklet
Az UV-sugárzás általában 11 és 16 óra között nagyon erős lesz, helyenként akár az extrém erős fokozatot is elérheti.
Páros lábbal szálltak bele a kommentelők Tóth Andiba a tetoválásai miatt
Van, aki úgy állt hozzá, mintha valami szörnyű dolgot követett volna el. „Ez a gyönyörű, szép lány teljesen lecsúszott. Nagyon kár érte.”
„Húsz évig élt apja mumifikálódott holttestével egy férfi, hogy a nyugdíját felvehesse” – mondta a volt bűnügyi helyszínelő
Törteli Eszter elmondta Lakatos Levente műsorában, hogy sokféle halálesettel találkozott már, de a legmegrázóbb, amikor gyermek az áldozat.
Szabó Kitti hihetetlenül vicces fotóval tudatta, hogy férjhez ment, és megmutatta, hol volt a nászéjszaka
A színésznő azt írta, először kipihenik az esküvő fáradalmait, utána lesznek majd fotók és beszámoló is.
Az 50 éves Marsi Anikó már nem szégyelli a testét, fürdőruhára vetkőzött a címlapon
„Az elmúlt három és fél évben szinte csak felöltözve mentem a Balaton-partra is.”
Ez a gyilkos hétköznapi összetevő titokban eteti a rákos sejteket, ezért kellene kiiktatnod az étrendedből
Rengeteg élelmiszerben megtalálható az üdítőitaloktól a kekszekig, és az a gond vele, hogy a rákos sejtek a szaporodásukhoz használják fel.
Ledöbbensz, milyen férfi arctípus vonzza mágnesként a nőket – nem az, amire először gondolnál
Ezt a típusú férfiarcot tartják a legvonzóbbnak a nők, erre buknak a „brit tudósok” szerint.
Nemazalány kitálalt a durva vádak után: nem ő csalta meg VV Barnát, hanem éppen fordítva
„Nem érdekel az egész, elengedem, mert egyszer szerettük egymást. De azt szögezzük le: nem én voltam ebben a kapcsolatban a hűtlen, hanem ő!”
Molnár Anikó: Nem vállalta fel nyilvánosan Bochkor Gábor, de könyörgött neki a gyerekért
„Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnék. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle.”
Ez a 6 kínai állatövi jegy telibe kapja a szerencsét és a bőséget június 12.-én! Köztük vagy?
Nézd meg, melyik kínai állatjegy vagy (születési év alapján), és ha fent vagy a listán, ne hagyd ki ezt a napot! Engedj el valamit – és hidd el, szerencse jön a helyére
A macskák soha többé nem mennek be a kertedbe, ha ezt az egyetlen konyhai cuccot használod, mert utálják
Egyetlen konyhai cucc, és a macskák soha többé nem jönnek a kerted közelébe – állítják a házi praktikás Facebook-nagymesterek.
Újabb rossz hír: a biológiailag lebomló nejlonzacskók MÉRGEZŐEK lehetnek – ilyen betegségeket okozhatnak
Lebomló, környezetbarát, zöld, újragondolt csomagolás – a bioműanyagos marketingesek régóta ezt sulykolják, és mi meg jóhiszeműen megnyugodva visszük haza benne a banánt.
Glen Powell volt barátnője durván nekiment a színésznek a Sydney Sweeney-vel való kapcsolata miatt
Glen Powell exe végre megszólalt a Sydney Sweeney-ügyben, és darabokra szedte a színészt.
Pedro Pascal húga, Lux elárulta, mi volt a legfontosabb dolog, amit a bátyjától megtanult
Pedro Pascal nemcsak a képernyőn jó fej – ezt eddig is sejtettük –, de a húga szerint az életben is pontosan az, akinek látjuk.
A tudósok most fedezték fel, milyen őrült hatással van az agyra, ha három napig nem használjuk a telefonunkat
Az ember azt hinné, hogy ha három napra leteszi a telefont, akkor legfeljebb unatkozik, nosztalgiából visszatér a papírújsághoz, vagy elkezd makramézni.
Kayne West hivatalosan is megváltoztatta a nevét, most már másodszor
A rapper, aki az elmúlt években minden létező botrányt kipipált, újra nevet változtatott.
Figyelmeztetést adtak ki minden air fryer tulajnak: baj lehet, ha nem megfelelően használják
Izzik a levegő – egyre többen gyújtják fel az air fryert.
Mégsem az öccse volt a hibás: Brooklyn Beckham közölte a családjával, hogy többé nem kér belőlük
Drámai fordulat Beckhamék családi balhéjában.
Ez a filléres fűszernövény jelentősen képes csökkenteni az Alzheimer-kór kockázatát
Meglepő módon még három másik dologra is jó!
Ennek vége van: Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata súlyos válságba van, ez az oka
Úgy tűnik, nemcsak Katy Perry új albuma okozott csalódást, de a magánéletében is gyűlnek a fellegek.
Tóth Gabi kihagyta anyukája 60. születésnapját – most elmondta, mi történt valójában!
A Tóth lányok édesanyjának meglepetés buliján szinte mindenki ott volt - Tóth Gabit kivéve