Kajdi Csaba: Nyugat-Európában már idejétmúlt a comingoutolás
Meleg szórakozóhelyek sincsenek már, csak simán szórakozóhelyek. Az influenszer szerint itthon pedig olyan mintha emberek mennének fel a hegyoldalra, és közben egy őrült csürhe rohanna lefelé.
Tovább olvasom a cikket
Mi lesz, ha leszakad az ég Azahriah koncertje közben a nyitott Puskás Arénában?
Az Index megkereste az ügyben az énekes mögött álló Supermanagement szervezőirodát, hogy rákérdezzenek, mi lesz a koncerttel, ha esik az eső. Ezt a választ kapták.
„Nem az ő dolga” - Miklósa Erika teljesen kiakadt, hogy Rost Andrea fellépett Magyar Péter egyik gyűlésén
Az énekesnő szerint egy művész dolga az, hogy kizárólag a művészetével foglalkozzon. Ezt gondolja Miklósa Erika Rost Andrea közéleti szerepvállalásáról.
Raskó György a Sulyok-ügyről: Ha egy ügyvéd nem vette észre, miben vesz részt, akkor nem tudom, hogy szerezte a diplomáját
Az agrárközgazdász szerint körülbelül 500 ügyvéd élhetett meg remekül a zsebszerződésekből, amivel lebukni nagyon nehezen lehetett, noha páran mégiscsak bíróság elé kerültek.
Élet az üzemi baleset után: Márk szívszorító története a túlélésről és a kitartásról
Márk a saját hibájából szenvedett balesetet, amely örökre megváltoztatta az életét. A súlyos balesete után 12 órán át operálták.
Curtis csúcsgázsival térhet vissza a TV2 új műsorában
A rappert valószínűleg az is motiválja majd, hogy nem kellene Majkával egy csatornánál dolgoznia, főleg úgy, hogy az RTL a jelek szerint nem is számít rá idén.
Játszótéri gyerekekre lövöldözött egy férfi a panelház ablakából, egy fiút fülön talált
Még az is elképzelhető, hogy véletlenül sült el a puska, ami egy fiú fülét találta el a szlovákiai Zólyomban.
Itt lesznek lezárások az Azahriah-koncertek miatt Budapesten
A BKK mindenkinek azt javasolja, hogy inkább tömegközlekedéssel induljon el Azahriah koncertjére. Az Aréna körül több utcát is lezárnak esténként.
Kiderült, hogy mennyibe került a Tisza Párt Kossuth téri nagygyűlése
A legdrágább a rendezvénytechnika volt, és azon belül is a hangosítás. Ez vitte el a kiadások több mint felét.
Négy év börtönre ítéltek egy szombathelyi orvost, aki milliókat fogadott el a betegek hozzátartozóitól
A vezető beosztású orvos majdnem tíz évig tette zsebre a pénzt azért, hogy az osztályon biztosítsa a betegek kórházi ellátását és elhelyezését.
Másfélfok: Hasít a napenergia itthon, de szélenergia nélkül nehéz lesz az egyensúly
Április-májusban a Paksi Atomerőművet többször le kellett terhelni a megnövekedett naperőműves termelés miatt, de a szélenergia jelenlegi szintje nem tudja kiegyenlíteni az ingadozásokat. A nap-szél hibrid erőművek csatlakoztatása a meglévő naperőművi pontokra segíthetne, de a hálózat fejlesztése lassan halad.
Azahriah már az Arénában rollerezik
Péntektől három napig Azahriahé a Puskás Aréna. A zenész rollerezve készül a telt házas koncertekre.
Pataky Attila: Órákra, félórákra voltam a haláltól
Az Edda Művek énekesét úgy leterítette négy éve a Covid, hogy órákra volt a haláltól. Állítólag orvosi csoda a felépülése.
Orbán Viktor arcfelismerő kamerákról is megállapodhatott Kínával a VSquare szerint
A fejlett rendszerek a kínai rendőrök munkáját segítenék elsősorban. Ettől függetlenül szinte biztos, hogy nem örülnek neki a NATO-szövetségesek.
Orbán Viktor leült kávézni Novák Katalinnal, és a mai napig kikéri Varga Judit tanácsait
A miniszterelnök szavai alapján nem volt kellemes beszélgetése Novák Katalinnal a köztársasági elnök távozása után.
Orbán Viktor az orosz hekkertámadásról: Ilyenkor mi mindig elhárítunk, félretolunk, valahogy az egész ügyet próbáljuk inkább az asztal alatt tartani
A miniszterelnök szerint a világ minden tájáról próbálkoznak a hekkerek. Ezekről csak azért nem beszélnek, mert nem szeretnék elárulni, hogy hol vannak a gyenge pontok.
Orbán Viktor: Ha Magyar Péter a „belső körökhöz” tartozott, akkor én nem
A miniszterelnök egyszer találkozott a Tisza Párt alelnökével, és akkor sem beszéltek egymással két mondatnál többet. Orbánt állítása szerint nem zavarja Varga Judit volt férjének politikai szerepvállalása.
Orbán Viktor a golyóálló mellényről: Sose hordtam, most sem hordok
A magyar miniszterelnök szerint még nem lehet tudni pontosan, hogy a Robert Ficóra rálövő 71 éves nyugdíjas magányos elkövető volt-e vagy sem.
Átlátszó: a közútra épített kocsibeállóval zárta ki a szomszédját a saját telkéről az államtitkár
Ha a budajenői önkormányzat eladja a 3 méteres szakaszt Soltész Miklósnak, akkor a háza mögötti telek közúti kapcsolata megszűnne. Így viszont a terület értékesíthetetlenné válna.
Elesett a zuhanyzóban és meghalt Charlie Colin, a Train basszusgitárosa
Egy barátja brüsszeli házára vigyázott, itt halt meg. Holttestére csak öt nappal később találtak rá.
Kajdi Csaba: Nyugat-Európában már idejétmúlt a comingoutolás
Meleg szórakozóhelyek sincsenek már, csak simán szórakozóhelyek. Az influenszer szerint itthon pedig olyan mintha emberek mennének fel a hegyoldalra, és közben egy őrült csürhe rohanna lefelé.
Steiner Kristóf elárulja a tökéletes vegán brunch receptjét - imádni fogod!
Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.
Madonna szerint csodás érzés volt viselni Frida Kahlo ruháit, a múzeum szerint nem is volt a Kék Házban
A Frida Kahloért rajongó Madonna Mexikóban járt, és Instagram oldalára hálás posztokat töltött fel arról, milyen fantasztikus volt Frida országában belekóstolni az ő életébe, ráadásul felpróbálhatta idolja ruháit. Az ominózus múzeum kicsit másképp látja a helyzetet.
Katalin júniusban végre a nyilvánosság elé léphet, a nevét eddig nem húzták ki egy fontos rendezvény királyi résztvevői közül
Mindenki a frissítéseket figyeli, eddig minden rendben.
Kim 14 évesen azt hitte, van jogsija, ezért illegálisan vezetett, az anyja pedig lehányta - keményen indít az új Kardashians évad
Még a Kardashianéktól is szokatlan sztorik láttak napvilágot a családi reality új évadának első részében, Chloé például azt vágta az anyja fejéhez, hogy hazudott neki a jogosítványáról, ami nem is volt neki. Az anyja pedig volt, hgy lehányta őt.
Az autoimmun betegség egyik szörnyű figyelmeztető jelére derült fény - olyanra, amiről senki nem akar beszélni
A lupus nevű autoimmun betegség egyik korai figyelmeztető jelét sikerült azonosítani, de olyan szörnyű, hogy az érintettek titkolják.
A 3 hónapos randi-szabály tényleg működik, tudod, hogy miért nem tart tovább sok kapcsolat?
A jó dolgok hármasával jönnek - és mennek.
A Last Dance tényleg Tom Hardy utolsó tánca lesz
A Venom 3-mal bezárul a mókatár, ennyi volt Tom Hardy tündöklése.
„Mintha egy nyolcadikos rajzolta volna” - Katalin rajongói kiakadtak a Tatler friss címlapján
Szétszedték a kommentelők a Tatlert, amiért nekik nem tetsző címlapot dobtak le, sután ábrázolva Katalin hercegnét.
Jennifer Lopez feszülten rázta le a riportert, amikor az Ben Affleckről kérdezte: „Te ezt jobban tudod”
A feszült reakció sajnos néha többet árul el a szavaknál.
„Megsemmisítő csapás” érte Angelina Jolie-t, újabb fejlemény van az évek óta tartó Brangelina-perben
Az évek óta húzódó vagyonelosztási perek most fordulóponthoz értek, Angelina Jolie-nak muszáj megmutatnia olyan iratokat Brad Pittnek és sztárügyvédeinek, amelyeket eddig sikerült titkosítania.
Egy cégvezető szerint ez az ordas hiba az állásinterjúdon percek alatt tönkreteheti a karriered
Ha hamarosan állásinterjúra mész, ne hagyd figyelmen kívül!
Bombasztikus vadiúj klipet dobott ki Azahriah a jegyértékesítési botrány közepén
Egy kellemes, kádári-balkáni atmoszféra uralja Azahriah meglepetésszerűen megjelent videoklipjét, amelyből átsüt az évek óta lakásban dohányzás és a rántotthús zsírjának illata. A retrofaktor mellett elszáguldó rapmondatok mélyre szúrnak.
Egy Z generációs csaj padlót fogott a 35 éves pasi üzenetétől, amit az első randi után kapott
Fellángolt a vita az interneten, hogy igaza van-e. Lehet, hogy itt a vége a nagy korkülönbségű kapcsolatoknak?
Most már biztos: Anya Taylor-Joy a legtermékenyebb stílusikon 2024-ben, ez a villantós ruha rá a bizonyíték
Anya Taylor-Joy egy olyan szemkápráztató fűzős ruhát vett fel, ami egyszerre mutatott meg a gyönyörű színésznőből mindent és semmit. A bordó ruhadarabot biztosan nem tudta volna más ilyen stílusosan viselni.
Molnár Andi őszintén beszélt Szente Vajkkal való kapcsolatáról: „azt éreztem, hogy most kezdek el élni”
A táncos eddig nem sokat árult el a magánéletéről, most mégis kivételt tett.
Ozempic résszel érkezik a South Park - 2024 elhozta a sovány Eric Cartmant
Huszonhét évnek kellett eltelnie, hogy a világ megérjen minden idők legjelentőségteljesebb filmtörténeti fogyására: a South Park erős csontú Eric Theodor Cartmanje egy 50 perces rész alkalmával ledobja magáról a felesleget.
Demcsák Zsuzsát lecserélték Istenes Bencére, 24 év után visszatér a Fort Boyard
A legendás tévéműsor legendás arcokkal tér vissza, újra képernyőfüggő leszel!
Sose volt még ennyire cuki Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, mint ahogy Cannes-ban lefotózták őket
Cannes-ban kapták lencsevégre a párt, akik hosszú együttlét majd szakítás után ismét egymásra találtak. Mosolyuk mindent elárul arról, hogy vannak ők most egymással.
Bocskor Gábor megfenyegette a balatoni büféseket: „Bezáratom az összes büfét…”
A rádiós nemrég a nagy brandeket vette sorra a műsorában, de nem volt elégedett azzal, ami Magyarországon zajlik.
Megszólalt Lang Györgyi eltitkolt lánya: „Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van”
Egy éve ment el a nagyszerű énekes, aki egyik titkát megtartotta magának, amíg élt. Most lánya mesél különleges kapcsolatukról.