Ki az az ukrán tábornok, aki megfenyegette Orbán Viktort és családját?
Hrihorij Omelcsenko pályafutása során az ukrán korrupcióellenes küzdelem legismertebb arcává vált. Az „Ukrajna Hőse” címet is megkapta.
„Elmentem egy intézménybe. Az, hogy ez egy iskola, semmiből nem derült ki” – mondta Gulyás Gergely a kecskeméti középiskolában tartott kampányfórumról
A Fidesz kecskeméti jelöltje törvényt sértett, amikor Gulyás Gergellyel a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskola épületében kampányolt. A miniszter ezt mondta: „Egy iskolai épületben voltam péntek este 6-kor, ahol semmi nem emlékeztetett arra – se egy gyerek, se egy tanár –, hogy ez egy iskola”
„Köpködjetek, kommentelők!” – Schóbert Norbi reagált Orbán Viktor családjának megfenyegetésére, és bejelentést is tett
A fitneszguru nyíltan kiállt a miniszterelnök mellett, és egyértelművé tette, miért nem kér Magyar Péter politikájából. Azt is bejelentette, hogy életében először elmegy a Békemenetre.
A magyar űrkorszak a Várban: libamájkonzerv a rakétában, eksztázis a Hősök terén
Július 31-ig látogatható a BTM Vármúzeum új kiállítása, amely a magyar űrkorszakot dolgozza fel. A tárlat a Pille dózismérőtől az Interkozmosz-relikviákig mutatja be a korszak hatásait.
Magyar Péter: Retteg a kormány a Nemzeti Menettől, ezért rendeltek el Budapest teljes belvárosára katonai légtérzárat
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány ezzel akarja megakadályozni, hogy kiderüljön az igazság a tömeg méretéről. A politikus egy korábbi, október 23-i esetet is felidézett.
Liza Minnelli 80 évesen pakolt ki a Studio 54 pokláról, a függőségeiről és a házasságáról, aminek sosem kellett volna megtörténnie
Liza Minnelli 80 éves lett, és az élete minden volt, csak nyugodt nem: világhír, összeomlások, függőségek és négy házasság kísérte az útját. A története nemcsak egy hollywoodi legendáról mesél, hanem arról is, hogyan lehet újra és újra talpra állni, amikor minden szétesni látszik.
Hadházy az Orbán-család megfenyegetéséről: Nem tudjuk, hogy önmerénylet, robbantás, vagy hamis zászlós dróntámadás jön-e a napokban
A független képviselő szerint szinte biztos, hogy a fentiek közül valamelyik meg fog történni a napokban. Úgy véli, a miniszterelnök mindenre képes, hogy megtartsa a hatalmát.
IDEA: Már 700 ezerrel többen szavaznának a Tiszára, mint a Fideszre, négypárti parlament alakulhatna most
Az IDEA Intézet mérése szerint a TISZA Párt 49, a Fidesz 37 százalékon áll a biztos pártválasztóknál. Az is kiderült, hogy a bizonytalanok aránya tovább csökkent.
„Itt a vége, amit eddig állítottak Orbánék, az mind hazugság volt” – Magyar Péter reagált a kormány kórházbezárásokról szóló egészségügyi reformtervére
A Tisza Párt elnöke szerint „a kórház- és szakrendelő bezárásra irányuló Orbán-terv végrehajtását a 2026-os választás után tervezik” – állítja a posztban. A politikus a kórházak megmentésére és a terv megállítására szólított fel.
HVG: kórházak tucatjait és a rendelők 60 százalékát zárta volna be a kormány az eddig titokban tartott egészségügyi reformterve szerint
A lap szerint a Belügyminisztérium által rendelt, stratégiai átalakításról szóló tanulmány 2035-re 70-re csökkentené a 108 fekvőbeteg intézmény számát. A javaslat a háziorvosi bérek emelését és a laborhálózat központosítását is tartalmazza.
Elérhetetlenné vált a Bűnvadászok Facebook-oldala – A Mi Hazánk szerint a Meta „ismét súlyosan beavatkozik” a választásokba
A 167 ezer követős oldalt a Meta a „veszélyes személyekre és szervezetekre” hivatkozva függesztette fel. Toroczkai László pártja jogi lépéseket tesz, bár szerintük „a Zuckerberg-csapat a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtja végre”.
Rogán Antal az ukrán pénszállítmányról: A legnagyobb magyar bank egész évben kevesebb eurót és dollárt igényel
„Nemcsak nekünk tűnt fel, hogy itt valami nem stimmel” – mondta a miniszter, aki szerint „ekkora mennyiségre nincs épeszű magyarázat”. Azt is mondta, hogy a magyar választásokba való orosz beavatkozásról szóló információkkal csak a pénzszállítmányról akarják elterelni a figyelmet.
Frész Ferenc: Manipulált lehet a videó, amiben Orbán Viktort fenyegetik
A kibervédelmi szakértő szerint a felvételt egy deepvoice hanggenerátorral és szájmozgás-szinkronnal hozták létre. Frész Ferenc több árulkodó technikai hibára is felhívja a figyelmet.
Zelenszkij Orbánról: Egyetlen dolog van, amit még nem tett meg
Az ukrán elnök egy interjúban Putyin szövetségesének nevezte a magyar miniszterelnököt, aki szerinte egy dolog kivételével pontosan ugyanazt teszi, mint az orosz elnök. Zelenszkij szerint az Európai Uniónak kell egy B-terv arra az esetre, ha nem sikerülne kivédeni Orbán vétópolitikáját.
„A háború leghangosabb éjszakája” – Ismét kilőtt az olajár, miután tankereket robbantottak Irakban, Izrael pedig a Hezbollahot támadja
Irán bosszút esküdött, miután bejelentették, hogy az ország nemzeti infrastruktúrája támadás alatt áll, és már 200 dolláros olajárral fenyegetnek. A térségben több arab ország is légi támadásokat hárított el.
„Ne aggódjál! Mindent kibírok, tudod” – Orbán Viktor az édesanyját is felhívta a családját ért fenyegetés után
A miniszterelnök úgy érezte, meg kell nyugtatnia édesanyját, miután egy volt ukrán titkosszolgálati tiszt és képviselő fenyegetően beszélt Orbánról egy tévéinterjúban. A telefonhívásról videó is készült, amiből kiderült, hogy a kormányfő édesanyja mi miatt aggódik jobban.
Az Orbán családját megfenyegető ukrán tábornok azt is állítja a videóban, tudja, Putyin mivel zsarolja Orbán Viktort
Hrihorij Omelcsenko azt állítja, személyesen ismeri a magyar miniszterelnököt, és pontosan tudja, miért állt Putyin oldalára. Azzal is megvádolja, hogy készen állt bevonulni Kárpátaljára. Végül valóban szóba hozza a családját, de az unokás mondat egy kicsit másképp hangzik el.
Tonfával és kalapáccsal ütötte volt feleségét, majd rágyújtotta a szobát, de az asszony így is életben maradt
A nő az ablakon át menekült, miután volt férje felgyújtotta a házat. A férfi azonban az utcán is utánaeredt, tovább bántalmazta, majd egy árokban hagyta, mert azt hitte, meghalt.
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.
„Ebben a kampányban semmi nem az aminek látszik” – megszólalt a Financial Times újságírója, aki Putyin magyarországi beavatkozásáról szerzett titkos információkat
Gyanús fotókon keveredik a NAV és a cirill betűs rendőrség felirata az online térben. A kormányoldal szerint nem az oroszok, hanem az ukránok avatkoznak be a választásba.
Ki az az ukrán tábornok, aki megfenyegette Orbán Viktort és családját?
Hrihorij Omelcsenko pályafutása során az ukrán korrupcióellenes küzdelem legismertebb arcává vált. Az „Ukrajna Hőse” címet is megkapta.
Popcorn-agy és szorongás: ezt teszi veled az elalvás előtti folyamatos hírgörgetés
Harvardi szakértők a túlstimulált, „popcorn-agynak” nevezett jelenségre figyelmeztetnek az esti hírgörgetés miatt. Ez az állapot rontja a közérzetet és megnehezíti a mindennapi koncentrációt.
Ma lenne 79 éves: „Ne akarjanak apu emlékéből megélni!” – a Fenyő-család egyetlen nagy emlékkoncertet engedélyez
Fenyő Diána és Dávid egyetlen hivatalos emlékkoncertet szerveznek, amely 2027. március 12-én lesz a Sportarénában. Az örökösök minden más szervezőtől előzetes egyeztetést kérnek az életmű méltó kezelése érdekében.
Az óraátállítás 40 percet rabol el az alvásunkból – és ez még a kisebbik baj, ami tavasszal történik a testünkkel
A március 29-i óraátállítás nemcsak alváshiányt okoz, hanem a hormonális változásokkal együtt terheli a szervezetet. A középkorúaknál ez különösen érzékennyé teszi az alvás–stressz tengelyt.
Obszcén fotók árasztják el Peller Mariann üzeneteit, a háttérben egyre durvuló jelenség áll
A műsorvezető egy nyilvános eseményen beszélt a kéretlen, intim tartalmú üzenetküldésről. Az online zaklatás ezen formája a magyar büntetőjog szerint bűncselekménynek minősülhet.
Így nyaral együtt a volt férjével és anyósával a Cápák között kőkemény befektetője, Tóth Ildikó
A Cápák befektetője elismerte, a munka és a gyereknevelés összeegyeztetése komoly kihívásokat jelentett. A „szuperanyaság” mítoszát elveti, szerinte a sikerhez elengedhetetlen a külső segítség.
A papír tojástartó a kertészek új szent grálja: ettől lesz idén tökéletesen egyenes a tulipánágyásod
Egy lengyel portálon terjedő kertészeti tipp szerint a papír tojástartó tökéletes távtartó a hagymások ültetésénél. A lebomló karton a rend mellett a talaj szerkezetét is javítja.
Részegen telefonozó sofőr gázolta el: világon előként kapott 3D-nyomtatással arcpótlást a 75 éves angol kerékpáros
Dave Richards néhány éve olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy balesetben, hogy elvesztette a bal szemét, és az arcának egy része is menthetetlenül megégett.
Sorsfordító vallomások jönnek még márciusban – a Kos és a Vízöntő most mindent megváltoztathat
A Mars és a Vénusz állásai márciusban a bátor kezdeményezéseknek kedveznek. A hónap végére a tempóváltás a tartós kapcsolatok építését támogatja.
Kötelező vasárnapi boltzár lesz március 15-én: az Aldi, a Lidl és a Spar sem lesz kivétel
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a diszkontláncok és a szupermarketek is zárva lesznek a nemzeti ünnepen. A vásárlást csak benzinkutakon vagy nonstop kisboltokban lehet majd elintézni.
Évek óta rosszul főzöd a tésztát: egyetlen mozdulattal teszed tönkre a tökéletes vacsorát
Egy friss tudományos kutatás tárta fel a tészta felületén lévő keményítő kulcsszerepét. Ennek leöblítése megakadályozza, hogy a mártás krémes állagú legyen és rátapadjon a spagettire.
Dér Heni filter nélkül mutatta meg arcát a plasztika után – a teljes gyógyulás akár fél év is lehet
Dr. Krasznai Zsolt végezte az énekesnő teljes arcfelvarrását, aki a beavatkozás okaként a képernyős szerepléseit jelölte meg. A transzparens bejelentést a követői támogató kommentekkel fogadták.
„Valami véget ért” – Szilágyi Dániel egyetlen mondattal szállt ki Miló Viki mellől
Szilágyi Dániel bejelentette kilépését a MiTwo kezdeményezésből, amelyet Miló Vikivel közösen indított. A Házasság első látásra szereplője az önreflexióra hivatkozva lépett ki a közös projektből.
Friderikusz Sándor nagy dobása: az RTL a Cápák között és Az Árulók nézőire hajt az új show-val
Friderikusz Sándor öt év után kaphat új, nagyszabású show-műsort az RTL képernyőjén. A produkció a műsorvezető ars poeticáját követve a gondolati mélységet célozza a szórakoztatásban.
A szovjet himnuszt játszották el a temetésen – 13 éve így búcsúztatták Cipőt Kistarcsán
A Republic együttes énekesét több ezren kísérték utolsó útjára a kistarcsai temetőben. A család kérésére a búcsúztató egyházi liturgia nélkül, a volt szovjet himnusz dallamaira zajlott.
Kiderült a karizma tanulható: ezzel a 3 apró jellel azonnal komolyan vesz a főnököd és a családod is
Egy új pszichológiai tanulmány három konkrét nonverbális eszközt azonosított a meggyőző erő növelésére. A visszafogott mosoly, a célzott testbeszéd és a mikrodüh csökkenti a nőkön lévő láthatatlan munka terhét.
Galla Miklós kórházban van, mert beteg – Családja megtörte a csendet a humorista körül
A humorista családja a Facebookon erősítette meg, hogy Galla Miklós egy otthoni elesés miatt kórházban van. Az orvosok több betegséget vizsgálnak, miközben a művész jövőbeli fellépései is bizonytalanná váltak.
Kovács Patrícia és 15 évvel fiatalabb párja szintet lépett: már a közös otthonukról és benne a zöld fürdőcsempéről álmodoznak
Kovács Patrícia és Medveczky Balázs egy közös reklámfilmben árulták el, hogy már aktívan keresik első közös lakásukat. A közös otthon tervezése a kapcsolatuk egy új, a nyilvánosság előtt is felvállalt, stabil szakaszát jelzi.
Ez a gondoskodás ára: a nők átlagosan 25 százalékkal kapnak kevesebb nyugdíjat egy élet munkája után
Nemcsak a fizetésben, a nyugdíjban is büntetik őket. Friss Eurostat-adatok szerint a női nyugdíjszakadék 24,5% az EU-ban a láthatatlan gondoskodási munka miatt.
Cher egy hatalmas gyémántgyűrűvel jelent meg a fia esküvőjén, mindenki azt találgatja, férjhez ment-e 40 évvel fiatalabb pasijához
A 79 éves díva egy csillagmintás melegítőben érkezett a Los Angeles-i esküvőre. Képviselőik egyelőre mélyen hallgatnak az ügyben.
Szerdától új korszak kezdődik: ez a 3 csillagjegy a szerencse kegyeltje lesz
A szerencse bolygója, a Jupiter végre beindul, és ez mindent megváltoztat. A pozitív hozzáállás most meghozza gyümölcsét, és elképesztő lehetőségeket teremt.