Kulka Jánost majd szétveti a boldogság – Hamarosan új kisbaba érkezik családjukba
Sok a jó hír mostanság, nemrég nyerte el a Nemzet Színésze címet, hamarosan pedig családja is bővül.
Tovább olvasom a cikket
Videó: Ott voltunk éjjel és reggel is az Azahriah-Tisza cipőkért sorbanállók között, megszólalt az első szerencsés vásárló
Volt, aki azt mondta, „egy százaskát” simán kifizetne a lábbeliért.
Álmában késelte halálra édesapját egy szabolcsi férfi
A demecseri származú fiatalember álmában végzett apjával többször késszúrással. Miután értesítette a rendőrséget, meggyilkolt szülője mellett várta a hatóságok kiérkezését.
Kérdéses, hogy a Fico elleni merénylet mennyire fordítja még inkább egymás ellen a szlovák népet
A szlovák kormányfő ellen elkövetett merénylet következménye lehet annak, hogy túlnőtte magát a társadalmi feszültség a közép-európai országban.
Mocskos, véres, kegyetlen és csodálatos a Furiosa: Történet a Mad Maxből – az év akciófilmje
Az idén 79 éves George Miller nem egy szívbajos filmes: „röpke” kilenc évvel A harag útja után „máris” itt van a Furiosa: Történet a Mad Maxből, amelynek címe rögtön helyreteszi azokat, akik továbbra is Max Rockatansky figuráját várják. Mivel ez most nem az ő útja.
Elkapták az idős férfit, aki évek óta gyűlölködő feliratokkal firkálja tele Budapest köztereit
A 444 szerint a 75 éves férfi volt az is, aki korábban többször meggyalázta a a Nehru parkban található romaholokauszt-emlékművet.
Ahelyett, hogy lenyitotta volna a rámpát, feldobta a 9-es buszra a kerekesszékes nőt
A BKV szerint a kerekesszékes utasoktól érkezik a legritkábban panasz; idén eddig tíz mozgásában korlátozott utas tett panaszt a vállalatnál, amiből hármat találtak megalapozottnak.
Süddeutsche Zeitung: Fico magára hagyta Orbán Viktort a vesztes csatában
A német lap szerzője felidézte, hogy bár a szlovák kormányfő Ukrajna ügyében átengedte Orbánnak az ellenkezés jogát, a legfontosabb döntéseket azonban megszavazta.
„Másokkal akartam ütköztetni a kreativitásomat” – Megérkezett a Brutal Extensions, Ben T Kadar kollaboratív kislemeze
A dalok közreműködőinek azokat a barátait választotta ki, akik a legaktuálisabbak voltak a szerzői folyamat alatt az életében.
Tiszteletbeli doktori címet kapott egy amerikai kóbormacska
A korábban kóbormacskaként élő Max már több éve az egyetemi élet szerves részét alkotja.
Orbán Viktort a bíróság kötelezte, 290 ezer forintot kell fizetnie a 444-nek
A kormányfő azért perelte be őket, mert ismertették a Spar-vezérigazgatójának egy nyilatkozatát. A tárgyalás előtti napon azonban elállt a keresetétől, a perköltséget viszont ki kell fizetnie.
Baki: élhető Tatát ígér a fideszes polgármester – csakhogy egy másik településen
A két településben annyi a közös, hogy mindkettő Komárom-Esztergom vármegyében található, és a nevük hasonlít.
Orbán Viktor továbbra is ragaszkodik egy félrefordításhoz: szerinte biztos, hogy baloldali gondolkodású, háborúpárti Fico merénylője
A Kossuth Rádiónak adott interjút a miniszterelnök. Szerinte nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval.
Peter Pellegrini: A szlovák kormányfő mindenre emlékszik a szerdai támadásból
A szlovák államfő látogatást tett Ficonál a besztercebányai kórházban, ahol sikerült néhány szót váltaniuk.
Óriasi tömegek, Tavaszi szél, Tisza – megjelent Magyar Péter kampányvideója
A felvételeken Magyar Péter és más felszólalók beszédei is elhangoznak, alapgondolata pedig, hogy „Magyarország változást akar”.
Megvan Magyar Péter Hősök terére hirdetett óriástüntetésének pontos időpontja
A Tisza Párt vezére szerint Magyarországnak ma békére, összefogásra és az árkok betemetésére van szüksége.
Azahriah elmondta a véleményét Magyar Péterről: Ha valaki két oldalról is kapja a mocskolódást, tudhatja, hogy jó úton jár
A választási plakátokat dedós színvonalúnak tartja, szerinte elszomorító, hogy így működik ez az ország.
Újra rátalálhatott a szerelem Gáspár Evelinre, sokat mondó képeket posztolt
Egyre többször bukkan fel egy titokzatos férfi a közösségi-oldalán közzétett fotókon.
Jégeső, zivatar, felhőszakadás is jöhet – szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre
Nem kímél minket az időjárás pénteken: a zivatarok környezetében akár 90 km/h széllökések is lehetnek.
„Fico helyzete rendíthetetlen” – kemény választ ad a merényletre a szlovák kormány Tokár Géza szerint
A politológus szerint kemény intézkedések, az ellenzék és a média megbélyegzése követheti a szlovák miniszterelnök elleni merényletet, míg a kormánykoalíció belső feszültségei – egyelőre – a háttérbe szorulhatnak.
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.
Papírból készült ágyakon alszanak majd a sportolók az olimpián, nehogy túlságosan összemelegedjenek
A szervezők nem szeretnék, hogy a lepedőakrobatika is olimpiai szám legyen.
Tényleg válik J. Lo és Ben Affleck? Már 47 napja nem készült róluk közös fotó, Ben állítólag elköltözött
Nagyon úgy fest, hogy a pár éve ismét egymásra talált Hollywoodi álompár most válik, egyre szaporodnak az erre utaló jelek.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor eddig tagadta, hogy újra összejöttek – Most kiderült az igazság
Úgy tűnik, Szabina meg tudta bocsájtani Gábor hűtlenségét.
A 48 éves Reese Witherspoon még ma is Doktor Szöszinek néz ki rózsaszínben – posztolt az új rész előkészületeiről a sztár
Doktor Szöszin nem fog az idő, Reese Witherspoon a friss Insta posztjában ugyanúgy néz ki rózsaszín szettjében, mint a 2001-es vígjátékban.
Fotók: Jason Statham ritkán látott kisgyerekeitől te is elolvadsz
Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley pici gyerekeiről posztolt fotót az anyuka, mielőtt Károly király kerti partijára érkeztek volna.
Horoszkóp május 20-ig: Oroszlánok, Szüzek, Halak, itt a ti időtök!
Olvasd el horoszkópunkat és tudd meg, mely napok lesznek a legkedvezőbbek a szerencse, szerelem és munka terén!
Szakadó esőben röpködnek az 50 ezrek az Azahriah-s cipőkért, van, aki tegnap óta áll sorban érte
Tömött sorokban ácsorognak az emberek az eső áztatta Astorián, ahol az Azahriah és a Tisza cipő közös új termékei kaphatók.
Instasztori az álompasiról? Ez a fiú lehet Gáspár Evelin új párja
A legidősebb Gáspár lány egy gyorsan eltűnő Insta storyban osztott meg egy selfie-t, amin történetesen egy jóképű fiatalember is áll mellette. Ő lehet a következő szerelem?
Kórházba került a Nemzet Színésze – szerencsére nem nagy a baj
Ha minden jól megy, hamarosan már színpadra is állhat.
Kislányai tartották a lelket Sophie Turnerben a válás alatt: „Sosem voltam elég erős ahhoz, hogy kiálljak magamért”
Azt mondta, ha nem a lányaiért kellett volna végig csinálnia, akkor feladja.
Kim Kardashian ruháján és cipőjén is kiakadtak a követőik, ebben nem lehet járni
Megint sokkolta a kommentelőket.
Tom Cruise lánya számára az apja megszűnt létezni, a nevét sem használja
Ezen nincs mit csodálkozni, miután a színész 11 éve nem foglalkozik a lányával.
Őszinte vallomás: Ilyen érzés huszonéves nőként egy negyvenes pasival a házasság
Kezdetben nem volt minden fenékig tejfel, főleg mikor a lány szülei megtudták a hírt.
Erre a beállításra figyelj mosógépeden: megakadályozhatod, hogy a fekete ruháid kifakuljanak
Sőt eláruljuk, milyen otthon is megtalálható hozzávalókat érdemes a mosáshoz adni a még jobb eredményért.
Videón, ahogyan kis híján leesett Olivia Rodrigo felsője a színpadon a koncert alatt
Nem mindennapi jelenetet látott a közönség.
Berki Mazsi megmutatta, hogyan néz ki a valóságban az ajakfeltöltés és botoxolás
Ahogyan összerándul, többet mond minden szónál.
Házasodni akar és családot alapítani Benny Blanco, Selena Gomez szerelme
Úgy tűnik, Blanco nemsokára megkéri az énekesnő kezét. Máris azt pletykálják, hogy úton a baba.
„Ne fenyegess már, hogy megölsz” - Opitz Barbit még mindig nem tudja elengedni az exe, egyre durvább a helyzet
Ismét közösségi oldalán üzent exének az énekesnő. Úgy tűnik továbbra sem csillapodnak a kedélyek.
Károly és Vilmos iszonyúan dühös Harry hercegre és a feleségére a nigériai viselkedésük miatt
Károlyt még soha nem látták ennyire dühösnek, pedig eddig is lett volna rá oka Meghan Markle és Harry magatartása és vádaskodása miatt.
Kulka Jánost majd szétveti a boldogság – Hamarosan új kisbaba érkezik családjukba
Sok a jó hír mostanság, nemrég nyerte el a Nemzet Színésze címet, hamarosan pedig családja is bővül.