Magyar Péter egy Márai Sándor-idézettel üzent Varga Juditnak karácsony után
A politikus a szeretet ünnepe után fordult a három csodálatos gyermekük édesanyjához. A bejegyzés egy 2024 óta tartó, nyilvános konfliktus újabb fejezete.
Milliárdok lógnak a levegőben: Budapest a csőd szélén táncol az év végén, mert a kormány nem adta meg a fővárosnak a tartozását
A magyar kormány a törvényben rögzített 12 milliárdos támogatásával még mindig tartozik a főváros felé. A helyzet pikantériáját adja az is, hogy időközben a kormány döntött Debrecen közösségi közlekedésének évi ötmilliárd forintos támogatásáról.
Márki-Zay Péter szerint Varga Judit Orbán Viktor miatt nem adhat interjút Szily Nórának
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a volt miniszter a kínos kegyelmi ügy miatt kényszerül hallgatásra. A vita Varga Judit „Hányinger” kommentjével kezdődött Magyar Péter interjúja után.
„Mit csináljunk, hova menjünk?” - mindene odalett a tűzben az ongai családnak, egy csecsemővel menekültek az égő épületből
Hajnali kettőkor csaptak fel a lángok, a tulajdonos riasztotta a fiáékat, akik a hét hónapos babával rohantak ki a házból. A gázpalackok sorra robbantak fel az épületben.
Szily Nóra nyílt levele Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
Az újságíró szerint a korábbi miniszter a kamasz fiait sem kíméli a viharos időkben. Elvált anyaként kérdezi: miért nem a gyerekei érdekeit tartja szem előtt?
Hatalmasabb, mint gondolnád - Szerintünk ezek voltak 2025 legjobb magyar lemezei
Az idei év az egyik leginkább megosztó 365 nap volt a hazai zene terén, ahol nagyoktól vártunk nagy dolgokat, majd a váratlanok kerekedtek felül. Húszas listánkon végigmegyünk az év legemlékezetesebb lemezein.
Legalább 180 ezer forinttal többet vihetnek haza januártól azok a 40 év alatti kétgyerekes anyák, akiknek a keresete eléri az átlagfizetést, és a családi adókedvezményt is igénybe veszik
Az szja-mentesség és a dupla családi kedvezmény adja ki ezt a brutális összeget. De vigyázat, a pénz nem jár automatikusan, igényelni kell!
„Ez családi hagyomány náluk” - Másodszor is elütötték a sitkei férfit, akinek apja is ugyanott szenvedett balesetet
A 39 éves férfi részegen, sötét ruhában lépett az útra, a közeli lámpa pedig nem égett. Az őt elütő autóban ülő egészségügyi dolgozó kezdte meg az ellátását.
Magyar Péter egy Márai Sándor-idézettel üzent Varga Juditnak karácsony után
A politikus a szeretet ünnepe után fordult a három csodálatos gyermekük édesanyjához. A bejegyzés egy 2024 óta tartó, nyilvános konfliktus újabb fejezete.
Ököllel ütötte, majd megrúgta tanárnőjét egy diák Egerben
A fiú egy szimpla rászólás miatt dühödött be az iskola folyosóján. Az ügyészség már vádat is emelt ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.
Peller Mariann őszinte vallomása: 42 évesen nem akarok többé szégyenkezni a testem miatt
A műsorvezető tudatos életmódváltásba kezdett, amelynek része a futás és a súlyzós edzés. Az átalakulás nemcsak a testét, hanem az önbizalmát is megerősítette.
Varga Judit egyetlen szóval reagált Magyar Péter karácsonyi interjújára
Magyar Péter a kormányt kritizálta Szily Nórának, volt felesége pedig egyetlen szóval reagált. A Fidesz frakcióvezetője szerint a politikus „piszkos politikai számításból” célozza a női szavazókat.
Magyar Péter: Vietnámi bérkommentelőket vásároltak, akik mérges fejet tettek a fiaimmal közös fotómra
A Tisza Párt elnöke szerint a posztja hamarosan rekordot dönthet, de a Karmelitában ettől bepánikoltak. A politikus Szily Nórát és az édesanyját is megemlítette a támadottak között.
Pokoli tömegkarambol Japánban: 57 jármű csapódott egymásba a havas autópályán, ketten meghaltak
A láncreakciót két teherautó ütközése indította el, a huszonhat sérült közül ötnek súlyos az állapota. Az egyik halálos áldozat egy 77 éves nő.
Tízórás légitámadással tette pokollá Kijevet Oroszország a Zelenszkij–Trump-találkozó előtt
Közel 500 drón és rakéta csapódott be a városban, megbénítva a kritikus infrastruktúrát. A támadás miatt a főváros harmada fűtés nélkül maradt a hidegben.
„Hazudnak, hát nyilvánvalóan” – Orbán Balázs szerint a Tisza Párt eltitkolja a megszorításokat és a háborús terveket
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a tiszások azért nem mondják el, mire készülnek, mert akkor megbuknának. Úgy hiszi, hogy a választás után a középosztályon csattanna az ostor, ha a TISZA Párt kerülne hatalomra.
Egy kosárcsapat kabalája volt, tiniként Madonna lányával járt, és bebukta Pókember szerepét – 30 érdekesség a 30 éves Timothée Chalamet-ról
Azt hitte, a Csillagok közöttel fog befutni, a kis szerepe miatt azonban még várnia kellett pár évet, de megérte: Leonardo DiCaprio örököse már a földkerekség egyik legnagyobb sztárja.
Nem kellett szilveszterig várni: petárda roncsolta szét egy 15 éves fiú kezét
A borzalmas baleset pénteken történt Pest vármegyében. A mentők mindenkit figyelmeztetnek: a házi barkácsolású és illegális eszközök tragédiát okozhatnak.
Helikopter köröz Székesfehérvár felett, a polgármester elmagyarázta, miért nem kell megijedni
Sokan meglepődtek a szokatlan zaj miatt a két ünnep között. A városvezető a Facebookon tette világossá, hogy egy fontos geodéziai felmérés zajlik.
Választási győzelme esetén a Fidesz átalakítja az önkormányzati rendszert - Navracsics Tibor beszélt a részletekről
Januárban indul a nagy egyeztetés, elsőként az önkormányzati szövetségekkel ülnek asztalhoz. A választások utánra ígérik az átfogó javaslatcsomagot.
Megszólalt László, az eltűntkereső: Ezerszer törtem már össze lelkileg, de szeretek az eltűntek világában élni
Nagy László a hidegben is azonnal indul, mert tudja, hogy minden perc számít. A sikerek feltöltik, de a tragédiák lelkileg felemésztik.
Videóval jelentkezett be Regán Lili, a 26 éves kék hajú DJ, aki több ezer kilométert utazott egy luxusparti miatt
Friss felvételen mutatta meg a mesés helyet, ahol az évet búcsúztatja. Kifejezetten inspirálja a trópusi világ.
5 év alatt 11 alkalmazottat „fogyasztott el” Harry és Meghan erre a feladatra, nemrég távozott az utolsó
Meredith Maines kommunikációs vezető alig tíz hónap után búcsúzik a hercegi pártól.
Képtelen vagy kiverni a fejedből az exedet? Lehet, hogy ez nem is szerelem, hanem limerence!
A nap 24 órájában csak rá gondolsz és már a tested is beleremeg a gondolatba? Szakértő szerint az állapot már rögeszmés.
Ezzel a pozitív hírnek álcázott új trükkel támadnak a telefonos csalók, hogy lenullázzák a bankszámládat
Ha bedőlsz, a programmal teljesen átveszik az irányítást a telefonod felett, és tehetetlenül nézheted, ahogy kifosztanak.
Két egyszerű, hétköznapi zöldség fogyasztásával is védheted a szíved egészségét
Ezeknek az alapélelmiszernek a jótékony hatásairól keveset hallani, pedig kulcsfontosságúak lehetnek.
Tényleg csak akkor lehet maradéktalanul boldog egy család, ha minden gyereknek külön szobája van már születésétől fogva?
Az Egyesült Államokban olyan erős a társadalmi nyomás, hogy sokan inkább lemondanak a második, harmadik gyerekről, csak megfeleljenek az elvárásoknak.
Ez a világ egyik legtrükkösebb logikai fejtörője, amit szinte mindenki elront éles helyzetben
Amikor a dilemmát 1990-ben publikálta Marilyn vos Savant, magára haragította az olvasókat. Elmagyarázzuk, mi a lényege.
Videóban mutatta meg nemrég született kislányát Kárász Róbert, aki 56 évesen lett újra apa
„Semmihez sem fogható az az első húsz perc, amit a kislányommal édes kettesben tölthettem. Az aranyóra tényleg aranyat ér!” – mesélte egy interjúban.
A rajongók azt állítják, őrületes bakit szúrtak ki a Stranger Thingsben, ami teljesen logikátlanná teszi a történetet
A dühös kommentek szerint a készítők menet közben megfeledkeztek a saját sorozatuk cselekményének részleteiről.
Elegük lett, hogy lábtörlőnek használják őket: olyan anyák indítottak mozgalmat, akikkel a megszakították a gyerekeik a kapcsolatot
Az interneten szerveződnek közösségbe, hogy erőt adjanak egymásnak. A bocsánatkérés helyett mostantól inkább a saját boldogságukat keresik.
Fájdalmas felismerés: 7 csalhatatlan jel, hogy a srácnak valójában nem jössz be
Hiába várod az üzeneteit, és a reakcióit? Mutatjuk a figyelmeztető jeleket, hogy végre erőt vehess magadon és továbbléphess.
Tragédiák árnyékában – Így néz ki ma Romy Schneider 48 éves lánya, aki kisgyerekként egy év leforgása alatt vesztette el az anyukáját és a bátyját
Sarah Biasini szintén a színészetet választotta hivatásul. Könyvében döbbenetes őszinteséggel írta ki magából feldolgozhatatlannak hitt fájdalmát.
Meghitt fotókon mutatta meg kislánya első karácsonyát az Emily Párizsban sztárja, Lily Collins
A kis Tove ünnepi önfeledten játszik az ajándékaival. A színésznő és férje, Charlie McDowell láthatóan a fellegekben jár a boldogságtól.
Ebből az aprócska jelből tudhatod, hogy kémkedik utánad a telefonod
Sokan nem is tudják, de a jelzés akár rejtett megfigyelésre is utalhat. Eláruljuk, hogyan ellenőrizheted, biztonságban vannak-e az adataid.
7 fontos szempont, ami segít, hogy emlékezetes szilveszteri bulit szervezz
Szeretnéd, hogy mindenki jól szórakozzon? Akkor ezt a néhány dolgot tartsd észben!
Dobó Kata karácsonyfáján egy dísz az új szakmájára utal, de tuti, hogy nem találod ki, mi az
A színésznő tudatosan bújt ki a szexszimbólum skatulyájából, hogy új szerepben, új hivatással folytassa a karrierjét.
Belefáradtál a „mi ez köztünk” helyzetekbe? A randiappok szerint vége a bizonytalanságnak, jön az őszinteség kora
Vége a gyomorgörcsnek a bizonytalanság miatt, itt az új trend a társkeresésben. A legújabb kutatások szerint a kis, őszinte gesztusok többet érnek minden játszmánál.
Romantika cunami! Sztáreljegyzések karácsonykor - Igent mondtak a fa alatt, de vajon ez szerencsés volt?
Sofía Vergara és Joe Manganiello románca is a bíróságon ért véget. Mutatjuk, kinek hozott örök boldogságot és kinek csak drága válópert az ünnepi csillogás!
Ez már az oktatási rendszer kudarca? Az első nő akart lenni a Holdon, de ma már azt is tagadja, hogy a Föld gömbölyű
Shelley Lewis 12 évesen még űrtáborba ment, és Alan Sheparddel is találkozott. Ma már egy kaliforniai sziget látványával bizonygatja, hogy a NASA és a tudomány hazudik.
Milliók vették meg karácsonyra, pedig egy friss kutatás szerint többet árt, mint használ a gyereknek
A puha barát egy életre elronthatja a gyerekek természetképét. A kutatók szerint a játékok annyira eltérnek a valódi medvéktől, hogy az már veszélyes.