Megállás nélkül rengett a föld a magyarok kedvelt nyaralóhelyén, kiderült, hogy miért
A helyiek és a turisták is aggódva figyelték a megállás nélküli erős szeizmikus aktivitást a görög szigeten. Egy friss kutatás most mindent megváltoztat.
Tovább olvasom a cikket
Török Gábor: Szijjártó Péter egyszer sem írta le, hogy Amerika indította a háborút
A politológus a közösségi oldalán elemezte a külügyminiszter kommunikációját. Szerinte a nyilvánvaló tények eltagadása rosszabb, minthogy a békepárti és a trumpbarát narratíva megdöccen.
17 évesen ment férjhez és 27 évesen lett özvegy Zrínyi Ilona, akitől az osztrákok bíborosa elvette a gyermekeit
A Habsburg király megbízottja hazugsággal szakította el tőle Ferencet és Juliannát, akiket soha többé nem láthatott.
Képesítés nélkül küldték a sérült akkumulátorok közé – állítja a CATL dolgozója, akinek lebénult a bal oldala a súlyos mérgezéstől
A Tárkányi Zsoltnak nyilatkozó nő telefonos fordítóval próbált segítséget kérni, azonban már késő volt, kórházba szállították, de azóta is tartós tünetektől szenved. A cég a vádak szerint mélyen hallgatott, a CATL most vizsgálatot indított.
Több évtizedes diétás mítosz dőlt meg: nem a kalóriák vagy a zsírok számolgatása tesz jót a szívednek
Egy friss tanulmány szerint bizonyos típusú ételek elhagyása és a minőségi táplálkozás számít a legtöbbet a szív egészségénél.
Videó: Zokogva jelentette be az iráni műsorvezető Hámenei legfőbb vezető halálát
Az ajatollahot az amerikai–izraeli légicsapások után nyilvánították halottnak. A bemondónál azonnal eltört a mécses, amikor fel kellett olvasnia hírt.
Egyedül készült az anyaságra, eltitkolta a terhességét, így keresi a párját a Határtalan szerelem Antóniája
Demény Antónia a műsorban azt a férfit keresi, aki így fogadja el őt.
Szijjártó Péter: négyezernél is több magyar rekedt a Közel-Keleten
Több támadás is érte Dubaj repülőterét, egyben a magyarországi forgalmat bonyolító terminált is. A külügyminiszter szerint Irán csak az Egyesült Arab Emirátusokra 137 rakétát és 209 drónt lőtt ki.
Megállás nélkül rengett a föld a magyarok kedvelt nyaralóhelyén, kiderült, hogy miért
A helyiek és a turisták is aggódva figyelték a megállás nélküli erős szeizmikus aktivitást a görög szigeten. Egy friss kutatás most mindent megváltoztat.
Szakítás? Drámai fordulat a Nyerő Páros sztárjainak kapcsolatában: eltűntek a közös fotók, külön utaznak
A rajongók aggódva figyelik a fejleményeket Törőcsik Dani és Bíró Bea kapcsolatában. „Dani helyett most a Fülöp-szigeteket választom!” - jelentette ki a modell.
Hámeneit a CIA segítségével ölték meg, az országot 30 éve vaskézzel irányító vezető halála káoszt okozhat Iránban
A támadás előre tervezett időpontján is módosítottak, amikor információt kaptak arról, éppen hol tartózkodik Irán legfőbb vezetője - írja a New York Times. Izraelből azonnal felszálltak a gépek, majd két órával később megsemmisítő csapást mértek az épületre.
Porig alázták a kórházban a Nagy Ő Melindáját, 128 kiló volt, de úgy lefogyott, hogy mindenkinek leesik az álla
„A medikusok kinevettek, borzalmas helyzet volt ott Tank Arankaként ülni” - mondta. A drámai pofon azonban olyan erőt adott neki, amivel 68 kilótól szabadult meg, mutatjuk a titkát.
Donald Trump: Hámenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott
Az elnök szavait, Ali Hámenei halálhírét zokogó műsorvezetőkkel erősítette meg az iráni állami média. Teherán megtorlást ígér.
Bár napközben akár 18 fok és napsütés is lehet, éjjel még kemény mínuszok jönnek
Kora tavaszias időjárás várható a héten, napközben akár 18 fok is lehet. Éjszakánként azonban a hőmérséklet országszerte fagypont alá, akár -3 fokig is süllyedhet.
35 milliárd forint közpénzt adott a magyar kormány Erdélynek: jutott az RMDSZ közelébe, de focira és jégkorongra is
A Bethlen Gábor Alap 2025-ben 34,92 milliárd forintot ítélt meg Erdélynek. Az RMDSZ-hez köthető Iskola és Eurotrans Alapítványok közel 5 milliárd forintot kaptak.
Iráni fenyegetés miatt feszültség a Hormuzi-szorosnál, a világ olajellátásának ötöde kerülhet veszélybe
Az iráni Forradalmi Gárda rádióüzenetben jelentette be a Hormuzi-szoros lezárását a hajóforgalom elől. A bejelentés hatására több tartályhajó leállt, a biztosítási díjak pedig az egekbe szökhetnek.
„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét” – drámai bejelentést tett egy magas rangú izraeli tisztviselő
A 86 éves ajatollah 1989 óta irányította Iránt. Uralma alatt végig ellenséges volt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is.
Szijjártó Péter a Dubajban rekedt magyarokról: a helyzet veszélyes, már több mint ezren regisztráltak, de a légtérzár miatt nem tudnak hazatérni
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapást mért Iránra, ami válaszcsapásokat váltott ki. A külügyminisztérium megerősített call centerrel és éjszakai ügyelettel igyekszik segíteni a kint tartózkodó magyaroknak.
Magyar Péter üzent: „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket”
A Tisza Párt elnöke a kormányfő szombati, rántottasütős videójára reagálva tette meg ajánlatát. Felvetette, hogy akár a párt Ford Tranzitjával is elmennek Kijevbe, hogy kiderítsék, miért áll a szállítás.
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az ötöslottón
Nézd meg, hátha te is a nyertesek között vagy.
Titkos esküvőn kelt egybe Keszthelyi Vivien és Michael Schumacher unokaöccse Salzburgban
Keszthelyi Vivien és David Schumacher a legnagyobb titokban, szűk családi körben mondták ki a boldogító igent. Az első fotók már megérkeztek, de egy fontos családtag hiányzott.
Vészforgatókönyvvel tért vissza Szomáliába Kafi Rea Milla: „Kívül-belül elérzékenyültem” - mondja a férje
A modell tíz évvel később vészforgatókönyvvel a zsebében tért vissza szülőföldjére. Férje, Patrick elérzékenyülve búcsúzott tőle a reptéren, de maximálisan támogatja.
Új trükkel próbálkoznak a betörők: ha ezt mondják az ajtóban, semmiképp ne engedd be őket!
A tolvajok ma már nem erőszakosak, hanem kedvesek. A bizalomépítésre játszanak, és legtöbbször későn veszed ezt észre.
Itt van minden, amit a Bridgerton 5. évadáról most tudni lehet - Párizsban kikotyogták a titkokat
Van még egy rejtélyes zsebkendő is, ami a következő évad főszereplőiről mesél. Jess Brownell a párizsi premieren szivárogtatta ki a titkot, a rajongók pedig azóta sem térnek magukhoz.
„Masszírozd, ne súrold” – ezen az egy mozdulaton múlhat a mentális egészséged
Egy orvos egyszerű, de annál fontosabb tanácsot adott a mindennapi élethez. Az általa javasolt technika a memóriát is megóvhatja a leépüléstől.
„Valami nem stimmel vele” – bizarr elmélet terjed Jim Carrey-ről, aki egy díjátadón megdöbbentette a világot
A komédia királya élete egyik legnagyobb elismerését vette át Párizsban. A neten mégis arról írnak, hogy egy imposztor állt a színpadon.
Matthew McConaughey egy hatalmas, bűzös „csomaggal” avatta be a 17 éves Timothée Chalamet-t Hollywoodban
A fiatal színész először a stábtagokat gyanúsította a gusztustalan tréfával. Végül a film rendezője, Christopher Nolan leplezte le a valódi tettest.
A tested minden szavadat parancsnak tekinti, és ez már a tudomány szerint is mérhető hatással van rád
Tudományos kísérletek sora igazolja, hogy a belső beszédünk hat a gyulladásos markerekre és a hormonokra. A hála megélése például bizonyítottan javította szívbetegek élettani mutatóit.
„Nem vagyok konteós, de ez nem Jim Carrey” – Valamit nagyon elszúrtak az orvosok a színész arcán, felismerhetetlen lett
Miközben a 64 éves sztár a César-díjátadón mondott érzelmes beszédet, a kommentelők kíméletlenül elemezték a külsejét. Volt, aki egyenesen azt javasolta, hogy rúgja ki a plasztikai sebészét.
Minden tizenkettedik magyar az ágyban vacsorázik, ezzel világelsők vagyunk
Döbbenetes adatok láttak napvilágot a magyar étkezési szokásokról. Ennek csak egy része, hogy a hálószoba lett az új étkező.
Letiltják a Facebookod, ha nem lépsz: ezzel a pofátlan trükkel lopnak most pénzt a Messengeren
Új adathalász hullám terjed a Messengeren, ahol a csalók már csatolmány letöltésére is kényszerítenek. A sürgető, fiókletiltással fenyegető üzenet célja, hogy kártevőt telepítsenek a felhasználó gépére.
PCOS: amit senki nem mond el neked az első diagnózis után
A policisztás ovárium szindróma egy olyan, az egész szervezetet érintő állapot, amelynek valódi súlya gyakran csak évekkel később rajzolódik ki – és amelyről az első diagnózis pillanatában meglepően kevés szó esik.
Befutottak a rég várt felvételek a 3I/ATLAS nevű csillagközi vándorról – most derülhet ki, milyen egy idegen naprendszer anyaga
Megérkeztek a JUICE űrszonda tavaly novemberi felvételei a 3I/ATLAS csillagközi üstökösről. Az adatokat a James Webb és a Hubble méréseivel vetik össze a pontosabb kémiai elemzéshez.
A 63 éves Demi Moore rocker frizurával és fekete bőrszerelésben sokkolt Milánóban
A színésznő a Gucci bemutatójára érkezett, ahol egy sztárfodrász álmodta meg neki a „Demi-tris BoB”-nak nevezett frizurát. A drámai megjelenéshez a kiskutyája, Pilaf is asszisztált.
Elhalaszthatják a műtétedet, ha nem szerzel vért? Itt a válasz, amit minden betegnek tudnia kell
Sokan rettegnek attól, hogy a kórház nem műti meg őket, ha nem szereznek vért. A jogszabály mást mond, de mi a rideg valóság?
Mindenki rajtuk akar meggazdagodni? Most Edward herceg volt barátnője ír könyvet a kapcsolatukról: jönnek a szerelmes levelek és szex-titkok
Ruthie Henshall, a West End-sztárja állítólag véletlenül talált rá a garázsában a herceg régi leveleire. A memoár 2026-ban érkezik.
Ez az 5 olcsó és elérhető élelmiszer valóban segíthet a hormonális egyensúlyodon
Tudományos kutatások igazolják, hogy néhány alapélelmiszer pozitívan hat az inzulin- és ösztrogén-anyagcserére. Rendszeres fogyasztásukkal olcsón támogathatod a hormonrendszeredet.
Hormonális káosz 35 felett – 8 tünet, amit nem szabad a stresszre fognod!
A 35 és 45 év közötti nők tömegei tulajdonítják a stressznek ezeket a tüneteket. A helytelen diagnózis miatt sokan nem kapnak megfelelő kezelést.
Íme itt a svéd macskatörvény, amitől minden magyar gazdi a szívéhez kapna
Magára hagynád a macskádat egész napra? A svédek szerint ez, és még néhány dolog bűn.
Te is értetlenül nézed a Lidl-árakat? Itt a magyarázat, miért fizetnek mások kevesebbet ugyanazért a termékért
Sokan csak a kasszánál döbbennek rá, hogy drágábban vásároltak, mint a mellettük álló. Nem varázslat, hogy a szomszéd kosara olcsóbb, hanem egy tudatos döntés eredménye.
Forradalmi felfedezés az agykutatásban: ez a népszerű hobbi pajzsként védhet az időskori leépülés ellen
Az agy tartalékot, egyfajta puffert képez, ami segíthet rugalmasabban reagálni az öregedés vagy egy esetleges sérülés hatásaira.