Meghalt Barkó György
A Pécsi Nemzeti Színház színművésze 92 éves volt.
Tovább olvasom a cikket
Két „húsevő” féregfajt találtak Magyarországon
Mindkét most megtalált féreg ragadozó életmódot folytat, és képesek arra, hogyha a testüket felvagdossuk, minden darabból új egyed jöjjön létre.
„Most rabosíthatnám, hiszen dupla záróvonal, ittas vezetés” - mondta a rendőr Szinetár Dórának
A színésznő még a volt férjével volt egy bulin. Szinetár Dóránál nem volt jogosítvány és a forgalmi sem az ő nevére szólt, ráadásul a szondát is meg kellett fújnia.
Gázolt a Bécs felé tartó vonat Lébénynél
Az utasok pótlóbusszal utazhatnak Lébény-Mosonszentmiklós és Kimle-Károlyháza között. Jelentősen hosszabb menetidőre kell számítani a vonalon, de a nemzetközi járatokat is érinti a baleset.
Kozsó őszintén vallott a gyerekvállalásról: „Szeretnék majd összehozni egy focicsapatot”
Az énekes szerint nem szabad gondolkodni. Csak érezni kell, hogy jó az, amit csinálsz.
Ezek lesznek a legjobb akciós élelmiszerárak február elsejétől!
Ezekre a termékekre érdemes odafigyelni. A jelenlegi inflációban még mindig fontos spórolni.
Kiköltözik az Apró-villából Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Befejezéshez közeledik annak a Bimbó úti társasháznak az építése, amelynek egyik lakásába Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, valamint legkisebb gyermekük várhatóan még idén beköltözik.
A Temu tagadja, hogy kényszermunkával készült termékeket forgalmaz, vagy hogy veszélyben lennének náluk az adataink
A cég reagált azokra az aggodalmakra, hogy ujgur kényszermunkások gyárthatják a rendkívül olcsó termékeik egy részét. Azt is leírták, mi történik a vásárolásoknál megadott személyes és bankkártya-adatokkal.
Miután elengedték a rendőrök, Éva végzett a kislányával és magával
A környéken lakók szerint a nő nem először fenyegette meg gyermeke apját, többször mondta neki, hogy meg fogja ölni, ahogy magát és a gyereket is. A rendőrség emberölés miatt indított büntetőeljárást, az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
Fél évig bujkált az 1,88 milliárdos nyereménye elől, most egy nap alatt előkerült a lottómilliárdos
Miután szólt a Szerencsejáték Zrt., hogy veszélyben a nyereménye, órákon belül jelentkezett a szerencsés. A harmadik legnagyobb magyarországi lottónyeremény az övé.
Nyomkövetőt rakott egy nemzeti konzultációs kérdőívre a Kétfarkú Kutyapárt – megdöbbentő, ami ezután történt
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kísérlete egészen meglepő eredményt hozott. Még a postán volt a boríték, amikor kihirdették az eredményt.
Horrorvideóban pózol apja levágott fejével egy QAnon-hívő
„Az ország elárulásáért” kellett meghalnia a férfinek. Azért fordult ellene a fia, mert az amerikai szövetségi kormánynak dolgozott.
Film készül Kovács Ákosról, már a címe is megvan
A tervek szerint a dokumentumfilmet 2025 tavaszán mutatják majd be. A portré részben fikciós visszatekintés lesz.
Orbán Viktor „nyergel”: Brüsszelbe készül, ahol ugyanaz lesz a téma, mint amikor „kiküldték kávézni”
Hosszú napra számít a kormányfő, és a jelek szerint kemény csatái is lesznek az európai vezetőkkel, akik nem szeretnének engedni neki.
Undorító téma, brazil szappanopera előadásmódban – A szabadság hangja kritika
A film, amiről már úgy el lehet kezdeni beszélgetni, hogy nem látta az ember. Annyi minden van a hátterében, amiről esszét lehetne írni. A 2023-as Jim Caviezel nevével fémjelzett mű csak egy átlagos, középszerű akció-dráma lenne, ha nem lenne mögötte egy erősen megkérdőjelezhető, megtévesztő és elítélendő fogyasztóbázis.
Portik Tamás szerint a rendőrség is érdekelt volt Fenyő János meggyilkolásában
A gyilkosság megrendelésével gyanúsított Portik megdöbbentő dolgokat mondott az utolsó szó jogán. Állítása szerint mindenre van bizonyítéka.
Hamarosan kiderülhet, hogyan halt meg Zámbó Jimmy – de ennek nem mindenki örül
Zámbó Árpi és a zenész fia már várja az iratok titkosításának feloldását. Az énekes másik testvére azonban meghosszabbítaná a titkosítást.
Megbolondult a Facebook, időutazással teszi lehetetlenné a levelezést
Nem kell aggódni, más sem tud üzeneteket olvasni.
Újabb felmérés: Vitézy Dávid megverné a Fidesz névtelen főpolgármester-jelöltjét
Karácsony Gergelyétől még mindig messze van az egykori fideszes államtitkár népszerűsége.
Szarvas-gate: a rendőrök szerint se orvvadászokra, se lövésekre, se állatok lemészárlására nem utal semmi
Könnyen lehet, hogy az állatok közötti összecsapás miatt pusztult el Horkai Zoltán szarvasa. A jelek szerint ugyanis egy agancs okozhatta a kerítésnél megtalált állat vesztét.
Meghalt Barkó György
A Pécsi Nemzeti Színház színművésze 92 éves volt.
Dokumentumfilm készül Céline Dion egy évéről, amiben majd láthatjuk, hogyan küzd gyógyíthatatlan betegségével
A filmmel szeretné felhívni a figyelmet erre a ritka kórra.
3 dolog, amit kerülj el, ha egészséges mentalitást szeretnél
Kifejezetten fontos, hogy olyan dolgokkal töltsük az időnket, amelyekből mi is épülhetünk. Mind mentálisan, mind fizikailag.
Kész átverés: pénzt akart gyűjteni egy nyaralásra egy fiatal pár, ezért kamu eljegyzési bulit rendeztek
Nem lett happy end: végül nem sikerült elég pénzt összegyűjteniük, és pár hónappal később szakítottak is.
5 redflag az első randin, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
Fontos, hogy hallgassunk a megérzéseinkre, ugyanis nem mindenki az igazi, akivel beülünk egy italra.
Az HBO sztárja 41 évesen várandós első gyermekével
Elisabeth Moss, A szolgálólány meséje című HBO-sorozat sztárja, egy talkshow-ban erősítette meg a babahírt.
5+1 rendhagyó Valentin-napi randiötlet, ha idén valami mást csinálnál
Hamarosan itt a Valentin-nap, ha van kedvetek kicsit újítani, akkor mutatunk pár tippet.
Dobó Ági: „Szeretnék, még várandós lenni egyszer, szeretnék babaillatot a házban”
Abban azonban nem biztos, hogy bevállalnának-e egy harmadik gyereket.
Évente egyszer mossa csak ki a ruháit ez a lány, aki szereti látni, mennyi kosz jön ki belőlük
Mindezt a slow fashion jegyében teszi, de kizárólag a gyapjúból készült ruhadarabokkal.
Lionel Richie örül lánya terhességének, de a nagyapa címet visszautasítja
Sofia Richie nemrég jelentette be terhességét, és már az is kiderült, hogy a boldog pár életét egy kislány fogja tovább színesíteni.
Palvin Barbi még mindig érzéki fehérneműben készül a Valentin-napra
És mindezt egy rózsaszín cowboy kalapban teszi.
Pikkelysömör? Na és? Kim Kardashiannak is van!
El is mondja milyen a betegséggel élni, és tippeket is ad azoknak, akik osztoznak a küzdelmeiben.
Az özvegy kitálal: ezért remegett Hugh Hefner, amikor megjelent Pam Anderson és Tommy Lee hírhedt videója
A Playboy villa vezetője közel sem volt elragadtatva a hírektől. Lépéseket is tett a saját háza táján.
Jennifer Lopez büszke a testére, és ezt ahol tudja, meg is mutatja legújabb videó klipjében
Két héttel a Can't Get Enough kiadása után egy remix verzióval jelentkezett, amihez egy elég forró klip is készült.
Kate Hudson énekesi karrierbe kezdett: megjelent az első dala
Kellemes kis popslágert írt a színésznő, aki nem áll meg egy számnál, egy egész albumot tervez kiadni.
Justin Timberlake megerősítette: az *NSYNC újra a stúdióban!
A banda nem csak a Trollok című film betétdala érdekében állt ismét össze, hanem úgy néz ki igenis lesz folytatás!
Kozsó szeretne már apa lenni, és egészen konkrét elképzelése van arról, hány gyereket akar
Ősszel még azt nyilatkozta, hogy legalább 9 gyerekkel tervez, most azonban már egy focicsapatnyiról beszélt.
Kép+riport: a rúdtánc, az előítéletek meg egy magyar bajnok
A hazai rúdtánc koronázatlan királynője egy dabasi lány, aki hajnalban kel, hogy az eljusson edzésre, és tanulás mellett azért dolgozik, hogy bebizonyítsa, a magyarok igenis szerezhetnek aranyérmet a rúdsport világbajnokságon.
Krausz Gábor tetoválónál járt - ez a terve a Tóth Gabit ábrázoló alkotással
A sztárséf nem akarja lézerrel eltávolítani a tetoválást, inkább újragondolják azt.
Koltai Róbert párja reagált Pogány Judit meglepő vallomására
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő sérelmezte, hogy nem tudtak együtt megöregedni Koltaival.
Itt egy olcsó és illatos trükk, amivel hatékonyan eltávolíthatod a penészt az otthonodból
Ráadásul teljesen természetes összetevőből áll, így a környezetet is kíméled.