„Megölelte, megcsókolta, utána bugyijába nyúlt” – Bilincsben vitték el a 13 éves lány tanárát, az apa előtte még felhívta, hogy számon kérje
A szülők sokkot kaptak, amikor kiderült, mi zajlott a háttérben. A kislány az iskolában omlott össze, ott derült ki, hogy hónapok óta zaklatja a tanára.
Tovább olvasom a cikket
Magyar Péter Orbánnak: Örömmel látom, hogy az okostelefon és a bankkártya után Rogánék azt is megmutatták önnek, hogy mire képes a mesterséges intelligencia
A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök hazugságra és uszításra használta az AI technológiát, pedig akár a valóságot is bemutathatta volna vagy taníthatott is volna valamit az embereknek.
Aranyosi Péter a kedvenc szovjet viccével reagált arra, hogy elvették tőle a Karinthy-gyűrűjét
A humoristától gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt vonták vissza a díját.
„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő
Sárközy Miklós szerint ha talpon marad az iráni rezsim, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk. Ugyanakkor az ellenzék gyenge, és a hatalom összeomlása könnyen polgárháborúhoz vezethez.
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, Zadarnál elsüllyedt egy személyszállító hajó
A vihar miatt többen megsérültek és számos hajó megrongálódott.
„A lányomat akarta megölni. Csak őt próbáltam megmenteni. Nem volt más választásom” - Jogos önvédelem volt a dunaföldvári gyilkosság a rendőrség szerint
A rendőrség szerint a 60 éves férfi jogos önvédelemből szúrta le azt a 24 éves férfit, aki tavaly októberben az éjszaka közepén rontott be a házukba, és fojtogatni kezdte a támadó lányát, aki a fiatal volt barátnője.
Tragédiával végződött egy ajándékba kapott ejtőernyős ugrás: négygyerekes anya zuhant a mélybe Angliában
A 48 éves Belinda 4500 méterről zuhant a mélybe oktatójával együtt, mert nem nyílt ki az ejtőernyőjük.
Jégeső jöhet: hat megyére adtak ki figyelmeztetést, felhőszakadást a Dunakanyar környékére várnak
Szerdán visszatér a nyár, napos, száraz idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az északias szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet délután 28, 32 fok között alakul.
Forró újdonság a mézpiacon: megérkezett a Magyar Méz Manufaktúra és Jancsa Jani Hot Honey-ja!
Egyéves intenzív fejlesztési folyamat, számtalan próbakóstolás és csomagolás-fejlesztés után a Magyar Méz Manufaktúra bemutatja legújabb termékét, a Hot Honeyt.
Megszűnik a TAJ-kártya, ez lesz helyette
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint elektronikus nyilvántartás veszi át a fizikai kártya helyét.
Agyevő baktérium fertőzhetett meg egy 11 éves fiút a párkányi fürdőben
A gyerek egy úszótanfolyamon vett részt a fürdőben, ezután jelentkeztek nála a ritka, súlyos fertőzés tünetei. Egyelőre még vizsgálják, hogy valóban a fürdőben kaphatta el a fertőzést.
Először nyert pert egy magyar devizahiteles itthon az uniós ítélet alapján
A bíróság kimondta: a bank nem tájékoztatta megfelelően az asszonyt a devizahitel kockázatairól. Az ítélet szerint csak a felvett összeget kell visszafizetnie.
MÁV: A magyar vasútnak sikerült tartósan kilendülnie a menetrendszerűségi mélypontjáról
A MÁV riportja szerint májusban áprilishoz képest kisebb, a tavalyi év azonos időszakához - azaz 2024 májusához - képest már jelentősebb mértékben, 4 százalékkal nőtt a vonatok pontossága.
Varga Judit több mint egy év után posztolt újra: asztalos lett belőle, még a vizsgamunkáját is megmutatta
„Ez még csak a kezdet” - fogalmazott a volt igazságügyi miniszter, aki azt is megmutatta, hogy készült a vizsgamunkája.
Ennyi volt a lehűlés: délutánra visszatér a napsütés és a 30 fok
Az ország egyes részein délelőtt még borult marad az ég, és egy-egy zápor is előfordulhat, néhol a szél is megélénkülhet. Délutánra viszont a hőmérséklet is megemelkedik, estére pedig már mindenhol derült lesz az ég, és eső sem várható.
Drámai vallomást tett gyógyíthatatlan betegségéről a Grace klinika és az Eufória sztárja: A jobb oldalam teljesen leállt
Az ALS-sel küzdő Eric Dane azt mondta: reggelente úgy ébred, mintha egy rémálomban élne. Családját arra kérte, készüljenek fel a legrosszabbra is.
Egész nyáron nem járnak Wizz Air gépek Tel-Avivba és Jordánia fővárosába
Elmondták azt is, mit kell tennie annak, aki már váltott jegyet a légitársaság járataira a két országba.
Visszavonták Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét rasszista megjegyzése miatt
A humorista Gulyás Márton műsorában a romákat „dakotáknak” nevezte, és azt állította, hogy a 80-as években a moziban tetvesek lettek, ha együtt ültek be velük a filmekre.
„Ott ültünk vagy két és félórát a napon” – Szörnyű útra panaszkodtak a késő vonatok utasai, a MÁV szerint „üzembiztosabbak” voltak, mint egy hete
Utasok százai rekedtek a tűző napon, órákig várva a semmire. A vonatok késtek, a mozdony lerobbant, a MÁV mégis elégedett magával.
8 évet is kaphat a kegyetlen anya, aki úgy megrázta 2 hetes kislányát, hogy a babának maradandó fogyatékossága lett
Az anya napokon át bántalmazta újszülött kislányát, mert idegesítette a sírás. Az apa mindezt végignézte, mégsem tett semmit – most mindkettejük ellen vádat emeltek.
„Megölelte, megcsókolta, utána bugyijába nyúlt” – Bilincsben vitték el a 13 éves lány tanárát, az apa előtte még felhívta, hogy számon kérje
A szülők sokkot kaptak, amikor kiderült, mi zajlott a háttérben. A kislány az iskolában omlott össze, ott derült ki, hogy hónapok óta zaklatja a tanára.
Margot Robbie-val hónapokig nem állt szóba a bátyja a Wall Street farkasa után - ez volt az oka
Margot Robbie Naomi Lapaglia szerepét játszotta a Wall Street farkasában.
Történelmet írt Al Pacino a Vatikánban, de a pápai audiencián sokkolta a világot!
Ez történt, amikor a 85 éves Al Pacino találkozott az új pápával.
D. Tóth Kriszta: „Inkább azt mondom, hogy abbahagyom 10 év után, mert nem akarom szénné égetni magam”
D. Tóth Kriszta elengedi az „Elviszlek magammal”-t, és kiszáll a mókuskerékből.
Justin Bieber kiteregette a szennyest – privát üzeneteket posztolt, a rajongók kiakadtak: TÖRÖLD EZT AZONNAL!
Justin Bieber megint magára rántotta az internet figyelmét, miután az Instagramon nyilvánosságra hozott egy feszült privát beszélgetést.
Ezt gondolja Fördős Z a házasságról és a gyerekvállalásról: „Tudom, 48 évesen már elvárható lenne”
A gasztromédia legbeazonosíthatóbb figurája, Fördős Zé újra megszólalt a magánéletéről, és ahogy az lenni szokott, nem rejtette véka alá az álláspontját.
Tévedés lehet az Ősrobbanás elmélete, a tudósok már egy sokkal ijesztőbb verziót tartanak valószínűnek
Kösz, hogy hittél a Nagy Bumm elméletében – de a tudósok most azt mondják, az egész máshogy történt.
Ha ezeket a tüneteket tapasztalod éjszaka, azt jelenti, nagyobb esélyed lesz a demenciára
Visszatérő rémálmok nem csak alvászavarral hozhatók összefüggésbe, hanem a kognitív hanyatlásra is figyelmeztethetnek.
Ezért ne mosd meg soha a nyers csirkehúst főzés előtt
Egyetlen rossz mozdulat elég, hogy a nyers hús kórokozói végigsöpörjenek az egész konyhán.
Amerikában ezért hajítja el a Z generáció az okostelefont, hogy „butafonra” cserélje
A mára elavultnak számító Blackberry, amit annak idején üzletemberek vásároltak és használtak előszeretettel, most új életre kel a Z generáció kezei között.
Eddig nem is tudtuk, hogy ennyire sármos pasi Jennifer Lopez apukája: mint egy filmszínész
Fiatalon költözött az Egyesült Államokba, ahol katonai szolgálatot teljesített, majd számítástechnikai technikusként dolgozott.
50 kilót fogyott Emilio felesége, Tina – rá sem ismernél az új fotóin
Hatalmas változáson esett át Jellinek Tina, rá sem ismersz az új alakjára.
Felesége elvesztése után újranősült Márió, nekiestek az emberek
Sokan bírálták Máriót, hogy a temetést követő két és fél évvel újranősült.
Elrejtett, titkos kamrában lehet Nofertiti végső nyughelye: Tutanhamon sírja mögött keresik a régészek
Hogy miért lenne ekkora szenzáció, ha megtalálnák az egyiptomi királyné sírját? Azért, mert még nem találták meg a régészek.
Már beszélni sem tud a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willis, a lánya elmondta, mi a helyzet
A színész családja továbbra is mellszélességgel mellette áll és mindenben támogatja.
Nem is úgy néz ki a valóságban Nemazalány, mint a promó fotókon a redditezők szerint
Nos, a hétköznapokon a hírességek természetes, smink nélküli arcukat mutatják, amitől sokkal emberibbnek és valóságosabbnak tűnnek, és nem tökéletesek, mint a hivatalos képeken.
Te jó ég már 18 éves Gaxsta Zoli csodaszép lánya Zoé, közös fotót posztolt az apjával
Ganxsta Zolee nemcsak a színpadon, hanem apaként is meghatározó szerepet tölt be, ezt a legszebben a lánya, Zoé iránt érzett szeretete bizonyítja.
Meghan Markle eddig soha nem látott képeken, videókon mutatta meg Archie herceget és Lilibet hercegnőt!
Így köszöntötte fel apák napján Harry gherceget: a bejegyzésében családi felvételeket osztott meg, amelyeken a büszke apa a gyermekeivel látható.
A legjobb horoszkópja ennek az 5 csillagjegynek lesz a június 16-tal kezdődő héten - te köztük vagy?
Szóval ha egyike vagy ezeknek a jegyeknek, most dőlj hátra – a kozmosz dolgozik helyetted.
12 tipp, hogy a víz íze finomabb legyen, így könnyebben maradsz hidratált a hőségben
12 mód, hogy végre igyál elég vizet a nyáron. A tested hálás lesz minden kortyért. A bőröd is. És a hangulatod is.
Kiderült, miért kellett ennyit várnia David Beckhamnek, hogy végre lovaggá üssék
Sir David végre megkapta a címét – két komoly botrány is akadályozhatta az évtizedek óta esedékes lovaggá ütést.