Mészáros Lőrinc: Nem követem a zebrák vonulását, nem hiszem, hogy lennének ott
Szerinte „ez inkább politikai bullshit”. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, mit írnak vagy milyen fényképeket mutatnak Hatvanpusztáról.
Hatalmas korrupciós botrány készül Ukrajnában: lecsaptak Zelenszkij üzlettársára, az elnök is szerepelhet hangfelvételeken
Timur Mindics órákkal a rajtaütés előtt Ausztriába szökött a hatóságok elől. A nyomozók közben az igazságügyi miniszter irodájában is megjelentek.
Orbán Viktor válaszolt a miniszterelnöki vitafelkérésre: Magyar Péter helyett inkább egy EU-s bürokratával ülne le
Pintér Bence polgármester hozta nyilvánosságra a miniszterelnök válaszát, aki ezzel lényegében elutasította a kihívóját. Magyar Péter korábban azonnal igent mondott, és a kormányfő bátorságát firtatta.
Nem adott cigit, megszúrták – A szombathelyi férfit egy ismerőse támadta meg fényes nappal
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást a helyi rendőrök. A szurkálás hétfő reggel, a nyílt utcán történt Szombathelyen.
A Csillag születik nem olcsó cirkuszt akar adni, úgy tűnik, minőségi műsor lesz, nem a gagyifaktor fog dominálni – megnéztük az első válogatót
Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter őrült, de jól áll nekik, és láthattunk néhány valóban világszintű produkciót. ByeAlex közölte, hogy ez eddig a legjobb műsor, amiben szerepelt.
Visszatér a OneRepublic Budapestre – világszínvonalú show várja a rajongókat 2026 nyarán
A Budapest Aréna színpadán csendülnek fel a Counting Stars, az Apologize és az I Ain’t Worried ikonikus dallamai – a rajongók pedig már most készülhetnek a felejthetetlen koncertre.
Barabás Richárd bejelentette: új szervezetet indít a választásra, Magyar Péter azonnal reagált rá
A Tisza Párt elnöke szerint minden ilyen kezdeményezés a Fidesz érdekeit szolgálja: „Létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni.”
VIP-páholyból fapadosra: Orbán Viktor és Schmidt Mária Ryanairrel jött haza a manchesteri meccsnézés után
A manchesteri klub elnöke mellett szurkolt a miniszterelnök és a Terror Háza főigazgatója. Szoboszlaiék 3-0-s veresége után másnap már a többi utassal együtt vártak a beszállásra.
Nicolas Sarkozy: Nagyon-nagyon nehéz, sőt, embert próbáló a börtönélet
A volt francia köztársasági elnököt bűnszervezetben való részvételben szeptemberben bűnösnek találta a bíróság egy, a 2007-es elnökválasztási kampánnyal kapcsolatos ügyben. Ő viszont továbbra is ártatlannak vallja magát.
Végignézte édesanyja haláltusáját, majd napokig a holttesttel élt egy férfi Dunakeszin
A mozgáskorlátozott, ágyhoz kötött asszony hiába jelezte napokon át, hogy fájdalmai vannak. A priuszos férfi a korábban felfüggesztett börtönbüntetését is leülheti.
Zsiday Viktor a pénzügyi védőpajzsról: csak végveszélyben vagy nagy válságban van jelentősége
A miniszterelnök győzelmet hirdetett, de a pénzügyi szakember szerint ez hamis biztonságérzetet adhat. A felelőtlen költekezés ugyanúgy katasztrófához vezethet.
Belefulladt a tengerbe egy 3 éves kislány, miután ismét felborult egy migránsokat szállító hajó Panama közelében
Idén már ez a második eset, hogy egy gyermek megfulladt az új, úgynevezett fordított migrációs útvonalon. Az útvonal azután jött létre, hogy a Trump-kormány gyakorlatilag lezárta az Egyesült Államok déli határait.
Fotók: Lenyűgöző a kilátás a Szegedi Dóm tornyából, érdemes bevállalni a 302 lépcső megmászását
Útközben nézhetünk kiállítást, és megcsodálhatjuk a toronyban lakó harangokat is. Fent pedig varázslatos panorámában gyönyörködhetünk.
Mexikó háborút indít a drogkartellek ellen: tízezres hadsereget, helikoptereket, drónokat vetnek be
Az ország kormánya azután jelentette be a hadműveleteket, hogy egy, a szervezett bűnözés ellen kiálló polgármestert lelőttek a halottak napi ünnepségek során. A katonai beavatkozás mellett szociális programokat is indítanak.
Kiderült, mennyi lesz idén a kedvezményes menü a budapesti karácsonyi vásárban
Az is kiderült, hogy a Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárokat rendező, kormányközeli cég ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól.
„Úgy jöttem el, hogy nem tudtam, mi lesz velem” – Veréb Tamás őszintén vallott arról, amikor az Operettszínház után a Madách sem kért belőle
Az igazgatóváltás utáni bizonytalanság miatt döntött a távozás mellett, és egy castingon is elutasították. Szente Vajk ajánlata azonban új korszakot nyitott az életében, ma már az Erkel Színház tagja.
40 napja tart, de most véget érhet a kormányzati leállás: Trump már megállapodásról beszél
A republikánusok megállapodást kötöttek egy kisebb demokrata csoporttal, akik korábban ellenezték a saját pártjuk álláspontját.
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.
Rubint Réka bikinis fotókkal üzent Dubajból: a könyvében fog reagálni az arcával kapcsolatos támadásokra
Alaptalannak nevezte a vádakat, amelyek szerint kés alá feküdt. A gyűlölet általános jelenségéről is írni fog, ami szerinte a mai világban uralkodik.
Mészáros Lőrinc Magyar Péter esetleges győzelméről: Mindig a körülményekhez alkalmazkodunk
Azt is elmondta, hogy Magyar Péterrel való ismeretsége elég egyoldalú volt. „ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem” - fogalmazott.
Mészáros Lőrinc: Nem követem a zebrák vonulását, nem hiszem, hogy lennének ott
Szerinte „ez inkább politikai bullshit”. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, mit írnak vagy milyen fényképeket mutatnak Hatvanpusztáról.
Hatalmas siker! Magyar kutatók fejlesztése egy új molekula, amely teljesen legyőzheti a rákot!
A LiPyDau nevű „okosgyógyszer” a világ egyik leghatékonyabb daganatellenes molekulája lehet – és mindezt magyar tudósok fejlesztették ki.
Zseniális trükk latyakos időben: ezért érdemes tojástartót tartani az előszobában!
Sokan kidobják, pedig a tojástartó az egyik legpraktikusabb újrahasznosítható „kellék” az otthonban – főleg a latyakos hónapokban.
Nagyon veszélyes! 4 méteres hullámok tombolnak Tenerifén: a viharos tengerparton három turista életét vesztette
A turisták sajnos gyakran figyelmen kívül hagyják a riasztásokat, pedig a mostani viharos hullámzás pillanatok alatt beszippanthat bárkit, aki a part közelébe merészkedik. A hatóságok nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy vegye nagyon komolyan a tiltásokat, mert az óceán most életveszélyes.
Gordon Ramsay Budapesten születésnapozott! – A világhírű séf a magyar „Pokol Konyhája” előtt jelentkezett be!
Minden jel arra mutat, hogy Gordon Ramsay Budapesten töltötte 59. születésnapját – és persze nem bírta ki, hogy ne csináljon egy kis poént! A világhírű séf egy különös étterem előtt forgatott vicces videót, ami pillanatok alatt felrobbantotta az internetet.
Elképesztő sztárhóbort terjed: Tom Brady már a klónozott kutyáját sétáltatja!
Junie, Tom Brady új kiskedvence valójában nem más, mint egy génbázis-másolat: a 2023-ban elhunyt Lua kutyusa “újjászületett” a laborban. A Bloodline Upgrade most már hivatalos!
Ebben a két életkorban öregszünk a leggyorsabban! Így védhetjük meg a testünket a drámai változásoktól
Az öregedést gyakran lassú, fokozatos folyamatnak képzeljük, pedig a kutatások szerint a testünk két életszakaszban drámaian megváltozik molekuláris szinten is.
Szuper lehetőség a szülőknek: bevásárlással nyerheted meg a gyerekekeid osztálykirándulását!
A suliban egy felejthetetlen osztálykirándulást tervezhettek jövőre, csak ezt kell tenned, mert most egy nyereményjáték segít ebben, hogy valóra is váljon!
Jeff Bezos megmutatta honnan kezdte: A milliárdos korábban vécéket is takarított egy Mekiben
Mielőtt Jeff Bezos a világ egyik leggazdagabb emberévé vált, egy dél-floridai McDonald’s-ban is dolgozott. Most visszatért a helyszínre, és mesélt arról, mit tanított neki a zsíros kötény és a felmosórongy első munkahelyén.
A kávé mégsem káros, hanem egy csodaszer? Évezredek óta isszuk, de még ma is vitáznak róla a szakemberek
Szakértők szerint a kávézás egészséges lehet, de a hatás függ a mennyiségtől, az időzítéstől és az egyéni érzékenységtől. Mutatjuk, mit mondanak a legfrissebb kutatások.
Köllő Babett ikertestvérével, a sármos Rolanddal szülinapozott: kivételes, családi fotókat posztoltak!
Kevesen tudják, hogy a népszerű színésznő és tévés személyiség, Köllő Babett iker. Testvérével, Rolandal együtt ünnepelte 47. születésnapját, a közös fotókon pedig csak úgy sugárzott róluk az öröm és a szeretet.
Szandi kiesett, de összeállt az ABBA! Meglepetésprodukció volt a Sztárban Sztár All Stars színpadán
Ha azt hitted, az ABBA története lezárult a 80-as években, tévedtél! A tegnap esti Sztárban Sztár All Stars különleges extra produkciója berobbant a színpadra.
Ezt a trükköt vesd be, ha azt akarod, hogy jól nézzen ki a fotókon az örökmozgó, szeleburdi kutyád!
A kutyád még véletlenül sem hajlandó a kamerába nézni? Hidd el, nem vagy vele egyedül. Ezért fejlesztettek mindenféle hasznos kis kütyüket.
Újra belezúgtál az exedbe? A szakemberek szerint ez akár jól is végződhet!
Ám mielőtt fejest ugranál a kapcsolatba, egy kérdést érdemes feltenned magadnak: mennyit változtatok azóta?
Ruszó Tibi élete fenekestől felfordult, amióta megnyerte az X-Faktort
Elköltözött otthonról, önállósodott, fel kellett nőnie, és szeretné, ha majd az utódai büszkék lennének rá.
Nem biztos hogy jó ötlet álmatlanság ellen ezt a gyógyszert szedni, mert szívelégtelenséget okozhat
A vizsgálatok szerint, akik egy évnél tovább szedték, háromszor nagyobb arányban kerültek kórházba szívproblémák miatt.
Ben Affleck a világ legjobb női mellett is olyan arcot vág, mint aki citromba harapott
A színész sokak szerint nem boldogtalan, csak éppen az a típus, akinek a default arckifejezése tűnik ennyire reménytelennek.
Szirtes Ági önbizalmát folyamatosan rombolták az apja mérgező szavai: „Ági, te miért nem vagy nő?”
Kamaszként is át kellett élnie, hogy tréfás megjegyzésnek szánt gúnyolódás céltáblája volt.
Fellázadtak a kereskedők, december 24-én ezek az üzletek lesznek zárva
Az utóbbi években több áruházláncnak is fontossá vált, hogy dolgozóik az egész karácsonyt a szeretteikkel tölthessék a szentestével együtt.
Rengeteg élelmiszerben megtalálod ezt a sűrítőanyagot, ami csendben kicsinálja a beleidet
Rendszeres fogyasztása hosszú távon károsíthatja a bélfalat és gyulladást tarthat fenn a szervezetedben.
Videón, ahogyan mezítláb röplabdázott a homokban a helyiekkel a brit trónörökös, Vilmos Brazíliában
Amikor a herceg levette a strandon a cipőjét és a zokniját, tapssal és üdvrivalgással honorálták a nézők.