„Miért csalnék, amikor otthon megvan a tökéletes csomag?” – ezzel altatja feleségét 10 éve, miközben milliókat költ a szeretőjére
A férfi szerint a vagyonos élethez hozzátartozik a szerető, a viszony pedig még a #MeToo-korszak előtt kezdődött a beosztottjával. A válástól retteg, mert nem akarja elveszíteni a vagyonát és a lányait, persze az igazság, hogy párszor már majdnem lebukott.
„Nem engedünk be az országunkba egy rossz Mikulást” – Trump elképesztő magyarázatot adott egy gyereknek, miért figyelik a Télapót
A közösségi médiában természetesen azonnal elszabadult a pokol, elárasztották a felháborodott és gúnyos kommentek. Az elnök és a first lady minden évben az Észak‑amerikai Légvédelmi Parancsnokság forródrótján fogadják a gyerekek hívásait, akik a Mikulás útját követhetik nyomon.
Ismét előkerült Orbán Viktor édesanyja, egy kormánypárti videóban mesélt a miniszterelnök gyerekkoráról
A konyhában mesélte el, hogy fia már óvodásként kitűnt az eszével. Azt is elárulta, a miniszterelnökkel gyerekként nem lehetett tréfálkozni.
Hadházy: „Megszereztem azoknak a vezető szolgáknak a névsorát, akiket személyesen a Gázszerelő tüntetett ki a karácsonyi céges bulin
Az ellenzéki politikus egy állítólagos szövegkönyvre hivatkozva tálalt ki a díjesőről. A fényűző gálát a hírek szerint Ördög Nóra és Stohl András vezette.
Magyar Péter a Partizán-interjúról: Le akartak beszélni, de onnan már nem volt visszaút
A politikus Szily Nórának elárulta, még édesanyja is óva intette a sorsfordító szerepléstől. A döntés után már nem volt visszaút, egy szakadék feletti kötélen érezte magát.
Nincs tervben Trump és Putyin „személyes kapcsolatfelvétele” a Kreml szerint, karácsonykor is folytatódtak az orosz légicsapások
Az ukrán légierő közlése szerint az éjszaka folyamán 131 orosz drón támadott; ezek közül 106-ot lelőttek, 22 pedig lakott területen csapódott be. Az energiaügyi minisztérium országszerte számos áramszünetet jelentett.
Orosz kémgépet fogtak a lengyelek, miközben Belarusz felől csempészléggömbök érkeztek
Forrnak az indulatok a NATO keleti szárnyán a karácsonyi incidensek miatt. Litvánia szerint hibrid támadás történt, Belarusz tagad.
Rászálltak a feldíszített autókra a spanyol rendőrök, 200 ezres bírság is lehet a vége
A guruló karácsonyfa veszélyes, mondják a hatóságok. A biztosító sem fizet, ha a leeső dísz okoz balesetet.
Száztonnás zsírszörnyeteg dugaszolja el a csatornát London alatt, egy hónapig is eltarthat, mire eltakarítják
A több mint százméteres szörnyeteget Whitechapel alatt találták meg, épp mielőtt elárasztotta volna a szennyvíz az utcákat. A vállalat arra kéri a lakosságot, hogy csak a „három P” szabályt tartsák be: csak vizelet (pee), széklet (poo) és vécépapír (paper) kerüljön a csatornába.
„Készen állok. És igen, végigmegyek a kijelölt úton” – Magyar Péter egy 40 éves nagyapai tanáccsal üzent karácsonykor
A Tisza Párt elnöke a fiait nézve jutott el a nagy felismerésig. A meghitt családi pillanatban egyértelművé tette, mire készül a következő választáson.
Elképesztő összeg: 601 milliárd forintot nyert valaki a lottón Arkansasban
A Powerball lottó karácsony esti húzásán talált gazdára a gigantikus összeg. A nyertesnek kétféle kifizetési mód közül kell választania, hogy felvegye a pénzt.
„Bassza meg, épp most ütöttem el valakit” – Élő adásban gázolt halálra egy férfit egy tiktoker, a nézői riasztották a rendőrséget
A 43 éves chicagói Tynesha McCarty-Wroten a tragédia után napokkal már pénzt kalapozott a neten. A rendőrség szerint a nő piros lámpán hajtott át, amikor halálra gázolta az 59 éves férfit.
„Alakul a csapat” – focimezes unokákkal készült fotót posztolt karácsonykor Orbán Viktor
A miniszterelnök a neki háttal álló unokáival látható, akiknek így nem mutatja az arcát.
„Erőteljes és halálos” – Trump parancsára mértek katonai csapást Nigériában az Iszlám Államra
Az amerikai elnök szerint a keresztény közösségek védelmében hajtották végre az akciót. Trump már a múlt hónapban utasította a Pentagont egy Nigériát célzó katonai művelet kidolgozására.
Karácsony este zuhant a budai rakpart köveire egy ember, kötelekkel mentették ki
A mentők létrán ereszkedtek le a sérülthöz az Angelo Rotta rakparton. A tűzoltók speciális technikával, hordágyon hozták fel a bajba jutott embert.
Visszatér a napsütés, de vasárnap már viharos szél és hózápor jöhet, azután pedig -10 fok sem kizárt
Szombaton még kirándulóidő lesz fagypont feletti hőmérséklettel. Vasárnapra viszont az erős szél miatt csontig hatoló hideg jön.
Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól
Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és Connecticut állam egyes részein.
Újabb fordulat a Tisza-adó ügyében: egy egyiptomi egyetem szerint a macska- és kutyaadó forrása sem létezik
Az RTL derítette ki, hogy a Sohag Egyetem semmit sem tud a hivatkozásról. Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.
Király Viktor bevallotta: Mi, Királyék, többnyire Grincsek vagyunk – Most dacból egy karácsonyi dalt csinált zenésztársaival
Az énekes felesége, Anita a hangulatfelelős, aki minden ünnepet komolyan vesz. Viktor eközben nagyokat eszik, és már a jövő évi terveit is elárulta.
Bródy János az ATV karácsonyi adásában jelentette be, hogy 80 évesen búcsúzik a színpadtól
A Kossuth-díjas zenész a költészet napján, 2026. április 11-én zárja le pályafutását egy arénakoncerttel. Úgy érzi, az ő korszaka véget ér, és békét kíván a következő generációnak.
Donald Trump idén sem volt visszafogott az ünnepi jókívánságaiban: a „radikális baloldali söpredéknek” is üzent
Az amerikai elnök nemcsak politikai ellenfeleit ostorozta szenteste. Saját elnökségét is dicsérte, hosszan sorolta, hogy szerinte mi mindent ért el.
Milliók vették meg karácsonyra, pedig egy friss kutatás szerint többet árt, mint használ a gyereknek
A puha barát egy életre elronthatja a gyerekek természetképét. A kutatók szerint a játékok annyira eltérnek a valódi medvéktől, hogy az már veszélyes.
Beütött a holiday blues? Nem kell szeretni a karácsonyt: a szakértők szerint teljesen normális, ha inkább csak túlélnéd
A közösségi médiában minden tökéletes, de a valóság más. Mutatjuk, miért nem kell szégyenkezned, ha a csillogás helyett csak a szorongást érzel az ünnepek pillanataiban.
Nemcsak az idegeket nyugtatja: meglepő felfedezést tettek a kutatók a forralt bor ránctalanító hatásáról
Laboratóriumi körülmények között a vörösbor egyik összetevője képes volt visszafordítani az öregedés jeleit. A sejtek láthatóan megfiatalodtak, ami új reményt adhat.
„Miért csalnék, amikor otthon megvan a tökéletes csomag?” – ezzel altatja feleségét 10 éve, miközben milliókat költ a szeretőjére
A férfi szerint a vagyonos élethez hozzátartozik a szerető, a viszony pedig még a #MeToo-korszak előtt kezdődött a beosztottjával. A válástól retteg, mert nem akarja elveszíteni a vagyonát és a lányait, persze az igazság, hogy párszor már majdnem lebukott.
Az empátia nem gyengeség: így húzz határokat, hogy ne merülj ki teljesen mások problémáitól
A segítőkészség könnyen csapdává válhat, ami tönkreteszi a mindennapjait. Mutatjuk a szakértők trükkjeit, amivel visszaveheti az irányítást az élete felett!
Hétszer öltözött át egyetlen nap alatt: kiderült II. Erzsébet bizarr karácsonyi szokásának valódi oka
A néhai uralkodó öltöztetője most kitálalt a szigorú protokollról. A fárasztó napirend miatt a pihenés helyett a királynőre kimerítő munka várt.
„Ez volt minden, amit akart”: Nicole Kidman a válás után Ausztráliában tölti a karácsonyt lányaival
Egy közeli ismerős szerint a színésznőnek a békés ünneplés volt a legfontosabb a nehéz időszak után. A szülői felügyeleti terv pedig garantálja a nyugalmat.
Céline Dion súlyos betegsége ellenére is megőrizte a humorát: Grincsként üzent karácsonyra – VIDEÓVAL!
A stiff-person szindrómával küzdő díva Jim Carrey 2000-es alakítása előtt tisztelgett egy humoros videóval. A poént egy modern csavarral is megfejelte, amikor a TikTok-videók görgetését is belevette a napirendjébe.
Ünnepi konfliktuskezelés: így mondj nemet az anyósodnak anélkül, hogy kitörne a családi háború
Félsz, hogy a családi összejövetelek drámába fulladnak? Mutatunk egy pofonegyszerű légzőgyakorlatot és pár mondatot, amivel garantáltan megőrizheted a családi békét.
„Én már megkaptam a legszebbet: a lányomat” – Csézy megható őszinteséggel beszélt az első, hármasban töltött karácsonyról
A januárban született Elizabet, vagyis Böbike érkezése tette teljessé a család életét. Az ünnepi asztalra bejgli és halászlé is került, a legfontosabb mégis az együttlét.
Rénszarvasos pizsamában ünnepelt a teljes család? Kiderült, mi áll a karácsonyi őrület hátterében
Egy vicces családi videó indította el a lavinát, de a szokás valójában a nagyszüleink idejéből ered. Mutatjuk a teljes történetet.
Tony Curtis annyira utálta a közös munkát Marilyn Monroe-val, hogy a csókjelenet után be is szólt neki
A filmtörténet egyik klasszikusának forgatása valójában rémálom volt. A színész utólag azt állította, csak viccelt, de balul sült el a tréfa.
Leteszik a telefont és csak sétálnak: új őrület terjed a TikTokon, ami segít legyőzni a szorongást
Fiatalok tömegei esküsznek az új módszerre, ami segít kiszakadni a digitális világból legalább egy kis időre.
Tóth Andi elárulta, miért nem tartja a kapcsolatot Szikora Róberttel az X-Faktor után
Az énekesnő saját győzelme után is önálló utat választott, és ezt a szemléletet adja tovább mentoráltjainak is. Szerinte a versenyzőknek a műsor után a saját lábukra kell állniuk.
„Segítség, a férjem kibírhatatlanul rendetlen és szétszórt!” Vizsgáltassátok ki, mert lehet, hogy mentális zavar áll a háttérben
A nyitva hagyott hűtő, az elhagyott kulcsok és a folyamatos rendetlenség a kapcsolat végét jelenthetik. Egy tanácsadó szerint a jelenség zavarokra is utalhat.
Beckhaméktől a királyi családig: így veri szét módszeresen a családot egy nárcisztikus házastárs
A kontrollmániás partner szép lassan elszigeteli áldozatát a barátoktól és a támogató közegtől. Az érzelmi bántalmazás miatt a család tehetetlenül nézi, ahogy elveszíti a szerettét.
Ezzel a 11 bőrápolási hibával teszed tönkre az arcodat, és még csak nem is sejted
Sokan azt hiszik, hogy a sok hámlasztás, a savas kezelés és a gyakori arcmosás segít. Nagyobbat nem is tévedhetnének.
2026 a nagy leleplezések, a titkok felszínre kerülésnek éve lesz, az eddigi botrányok csak ízelítők voltak
A tendencia azért erősödhet fel, mert a Plútó egész évben a Vízöntő jegyében jár, közben több, az igazságkeresésnek kedvező együttállás is lesz.
Napi fél óra séta és egy meglepő trükk a maradék süteménnyel: így szabadulhatsz meg könnyedén az ünnepi plusz kilóktól!
A reggelinél elkövetett hibák és a túlzott sófogyasztás legalább annyit árt, mint a bejgli. Eláruljuk, mi a teendőd.
Itt a 2026-os hosszú hétvégék listája! Mutatjuk, mikor érdemes szabadságot kivenni a lehető legkevesebb szabinappal
Már most érdemes beírni a naptáradba a legfontosabb dátumokat, hogy előre tervezhess.