Milliárdokból építettek díszletet Rákay Philip Most vagy soha! filmjéhez, így néz ki most a terület
Az Átlátszó drónfelvételt közölt a fóti helyszínről. A képek alapján nem úgy tűnik, hogy a producer álmai szerint használnák ki azóta is a díszletvárost.
Tovább olvasom a cikket
Borzalmas baleset Pilis vasútállomásán: levágta egy férfi lábát az érkező vonat
A 35 éves férfi a peron és a vonat közé esett, amikor a szerelvény begördült az állomásra. Több szemtanú is megszólalt, sokkolta őket is a baleset.
Szijjártó Péter: David Pressman diktálta a magyarországi korrupciót elítélő amerikai jelentést
A külügyminiszter szerint az Unió tehetetlenül nézi Trump vámháborúját. A magyar kormány inkább nyugalmat javasol, szerinte nem szabad bosszút állni, mert az csak még több kárt okozna.
Kiderült, miért maradhatott szabadlábon a Csepel Műveknél felfedezett 500 milliós kristályfogás után a három férfi
A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a cég vegyi készítmények gyártásával foglalkozik, ezért lehet náluk ilyen mennyiségben vegyi anyag. A bíróság szerint pedig még nincs elég bizonyíték a letartóztatásukhoz.
Nyomoznak a csemeztanyai dögtemetőről készített horrorvideó közzététele miatt
A hatóságok szerint a földből kibugyogó folyadék egy természetes jelenség, mégis sokan aggódnak miatta. A rendőrség már vizsgálja, hogyan készültek a felvételek a fertőzött területen.
Teljes a káosz: elterjedt a pletyka, hogy Trump 90 napra felfüggeszti a vámokat, aztán cáfolták – fel-le ugrálnak a világ tőzsdéi
A nyitáskor még pánikhangulat volt, mindenhol zuhantak a tőzsdék, majd a pletyka nyomán felpattantak. De az öröm nem tartott sokáig, a Fehér Ház cáfolt.
Trump tanácsadója beleszállt az EU-ba – A magyar kormánynak is nagyon fájhatnak az új követelések
Peter Navarro nekiment a fél világnak, hogy védje az emelt vámokat. Az uniótól ÁFA-csökkentést is kért, ami nagyon rosszul esne Magyarországnak.
Megszűnik a papír TB-kiskönyv – Kiderült, mi lesz helyette és mit tud majd az új e-változat
Azt ígérik, hogy mostantól mindent elektronikusan rögzítenek, a cégeknek nem kell többé papírokkal bajlódniuk. Így az új rendszer gyorsabb, pontosabb és egyszerűbb ügyintézést hozhat.
Szlovákia berágott Magyarországra: azonnal lezár egy sor magyar határátkelőt a száj- és körömfájás-járvány miatt
„Magyarország egyes intézkedései nem elégségesek” - mondta a szlovák miniszter. A hatóságok drónokkal és védőruhás ellenőrökkel pásztázzák a határhoz közeli telepeket. Több tízezer szarvasmarha lehet veszélyben.
Mozdulatlanul, sápadt arccal ült a helyén - Így búcsúzott Curtis bátyja a családjától a tárgyalóteremben, miután életfogytiglant kapott
A férfi testvére, Tibor felháborodott, szerinte: „A bíró sok mindent összekevert, tévedett, ez az ítélet nem az ő tollából született. Ezt szerintem előre megírták”.
Égő holttestre bukkant egy közmunkás – konyhakést és benzint is találtak a helyszínen
A sokkoló eset a kiskunmajsai víztározó közelében történt. Bűncselekményre utaló tárgyak is előkerültek, a rendőrség lezárta a területet, és nyomozást indított.
Tízszer annyit fizetsz, ha káromkodsz – A koncertszervezőket is szankcionálnák, ha a meghívott művész trágár szavakat használ Oroszországban
A durva beszéd nemcsak az utcán, hanem már a neten is komoly pénzbe kerülhet. A csúnya beszéd eddig is büntetendő volt, de most tízszer annyiba kerülne. Az államkasszába már be is tervezték ezt a bevételt.
Egy éve nyomoznak a kegyelmi botrány főszereplője ellen – még mindig sehol egy gyanúsított
Hangfelvétel bizonyítja, hogy K. Endre hazugságra próbált rávenni egy korábban molesztált áldozatot. Az ügyben a rendőrség tavaly március óta nyomoz, de még senkit sem gyanúsítottak meg.
Hiába ripacskodja végig Jason Momoa, és hiába másolja gyengén a Jumanjit, óriási siker az Egy Minecraft-film - Próbáltunk utánajárni, miért
A világ legsikeresebb videójátékának feldolgozását nagy várakozás előzte meg, kár, hogy a kész film mindent felmutat, amiért a videójáték-adaptációknak ennyire rossz a híre.
„Ez a ruha nagyon gáz!” – Szabó Zsófi A Nagy Duettben viselt férfias szettel megosztotta a nézőket
A csinos színésznő nyakkendőt és öltönyt viselve jelent meg a műsor zsűrijében. Zsófi merész stílusváltása kisebb összetűzésekhez vezetett a közösségi médiában.
Curtis testvére is életfogytiglant kapott - ítélet a Katzenbach-gyilkosság ügyében
A volt MTK-s focistát 2009-ben ölték meg, holttestét Baranya vármegyében földelték el. A gyilkosok éveken át tagadtak, de most mindhármukat életfogytiglanra ítélték.
„Teljesen megvezettek” – Kitálalt David Beckham egykori szeretője, 20 év után törte meg a csendet
Rebecca Loos állítása szerint hónapokig titkos viszonyt folytatott David Beckhammel. A sztárfocista egykori asszisztense szerint a botrány következményeit kimondottan csak ő viselt, míg a futballista élete ment tovább, mintha mi sem történt volna.
Trump kormánya nem akarta bevonni a háborús csetbe az Atlantic újságíróját, csak Mike Waltz rosszul mentett el egy telefonszámot
Mike Waltz-cal kibabrált a technika, és véletlenül egy újságírót is bevett egy titkos Signal-csevegésbe. Trump dühöngött, de nem csak emiatt, és végül nem rúgta ki a tanácsadóját a kínos baki miatt.
Nem veszünk semmit? Megcsapta az infláció a boltokat – január után befékezett a vásárlási láz
Hiába volt erős a január, februárra már visszaesett a forgalom a magyar boltokban. Az infláció újra bekeményített, az élelmiszerek különösen drágultak.
Ennek nem örül Rogán: Trump a magyar korrupcióval is magyarázza a kivetett vámokat, 19 alkalommal szereplünk a panaszlistán
Az erről szóló jelentésben minden más uniós államnál többször említik az amerikaiak hazánkat, nem épp pozitív kontextusban. A jelentésben aggódnak többek között az átláthatatlan magyar közbeszerzések, de a kínai kapcsolatok miatt is.
Milliárdokból építettek díszletet Rákay Philip Most vagy soha! filmjéhez, így néz ki most a terület
Az Átlátszó drónfelvételt közölt a fóti helyszínről. A képek alapján nem úgy tűnik, hogy a producer álmai szerint használnák ki azóta is a díszletvárost.
Kiderült az igazság: ezért bérelte fel Vilmos herceg Diana válóperes ügyvédjét
Diana válóperes jogászaival dolgozik, és ez egy nagyon egyértelmű üzenet.
Akik nem szeretik megünnepelni a szülinapjukat, valójában ezzel az 5 dologgal harcolnak
Van, akinek a torta és gyertya az év csúcspontja. Mások meg inkább lefekszenek aludni, és remélik, senki nem gondol rájuk.
Újabb titokzatos alakzatokat fotózott a NASA a Marson - a képeket látva mindenki ugyanarra gondol
Ha látni akarod, látni fogod. Ha nem – akkor is ott lesz.
A neurológusok szerint ez a 8 étel tartja frissen az agyadat - ők minden nap ezeket eszik
Így eszik, aki még idős korában is szeretne emlékezni a PIN-kódjára.
Melania Trump megtörte a csendet: „Nem mindig értek egyet azzal, amit a férjem mond vagy tesz”
Valaki végre kimondta a Trump-családból, hogy néha tényleg fura dolgok történnek.
Ez a 6 szobanövény hatékony légszűrőként távolítja el a mérgeket és vegyi anyagokat az otthonodból
Itt a természetes légtisztítók listája, amit a NASA is megirigyelne – de a macskád kevésbé rajong értük.
Zoe Kravitz és Austin Butler? A pletykák szerint nem véletlenül bomlottak fel az eljegyzések
Egy csók a forgatáson, két szakítás a háttérben, és egy thriller, amit idén még látni fogunk.
Ez a népszerű vitamin segíthet legyőzni még a komoly autoimmun betegségeket is
Vitaminbombával fognák vissza még a szklerózis tüneteit is – de azért nem szabad egyedül kísérletezni vele.
Mindig van lejjebb: Harry herceg nem túl boldog Meghan legújabb húzása miatt
Meghan tisztában van vele, hogy ő önmagában senkit nem érdekel.
DIY húsvét = dupla idegbaj? És tényleg jó ötlet mindent magunknak készíteni?
Megnéztük, miért hiszed, hogy „csinálni kell valamit”, és mi történik, ha végre elengeded a kézműves húsvétot.
Lehet 50 évig haragudni? Delhusa Gjon és Szűcs Judit a szakításuk után ennyi időn át nem beszélt egymással
Szerelem, sértődés, Szécsi Pál – kibékült a magyar táncdalfesztivál két legendája.
Nem tudnak leszakadni Majkáról a TV2-nél, egyre bizarrabb vádakkal támadják a rappert
Menyasszony, rendőr és egy RTL-es oldalvágás – elszabadult a pokol A Nagy Duettben.
Igazi csodafegyver a fogyásban és a fittséged megőrzésben a 6-6-6 módszer
Az a legjobb benne, hogy nem kerül pénzbe, nem kell hozzá felszerelés és edzőterem. Elmagyarázzuk, hogyan csináld.
Gombos Edina kitálalt: az amerikai szülők is alig értik, miről beszélnek a tini gyerekeik egymást közt
A videóból kiderült az is, hogy a mai fiatalok nem boldogok, mert egyrészt olyan erős a közösségi média hatása, másrészt olyan nagyok a generációs különbségek a gyerekek és a szüleik között.
Ha ezeket a tüneteket tapasztalod, van egy számodra egy rossz hírünk: demenciában szenvedsz
Azért fontos tisztában lenni a jelekkel, mert a korai felismerés és támogatás kulcsfontosságú a demenciával élők és hozzátartozóik számára.
Az év legfittebb műsorvezetője lett Szabó Zsófi, egy mélyen dekoltált ruhával köszönte meg a díjat
A rajongói sorra gratuláltak Instagramon, és azt írták, hogy a lehető legjobb helyre került az elismerés.
II. Erzsébet élete végéig nem tudta megbocsátani magának, hogy a férje halála napján elaludt
Fülöp herceg az élete szerelme és legfőbb szövetségese volt, több mint 70 évig éltek házasságban. És nem tudott tőle elbúcsúzni a halála előtt.
Így él most Náray Tamás divattervező Spanyolországban
Emberileg és szakmailag is megbecsülik új hazájában, és varázslatos helyen élhet.
Breaking: Michael Schumacher nagypapa lett, ezzel a tündéri fotóval közölte az örömhírt a családja
Az 55 éves Forma-2-es pilóta családjában nagy az öröm, és rengetegen gratuláltak nekik.
Megmutatta a párját a Dancing with the Stars gyönyörű táncosa, Tóth Katica
Gratuláltak a táncosnő kedveséhez a követői Instagramon.