„Nem volt indítékom!” – ezt mondta Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán
A Fenyő-gyilkosság ügyében április 10-én másodfokú ítélet hirdetnek. A keddi tárgyaláson a TEK is megjelent, Gyárfás Tamás pedig papírból olvasta fel védekezését.
Tovább olvasom a cikket
Fotók: Az Erzsébet híd után a Szabadság hidat foglalták el a tüntetők, és mennek tovább
A tömeg egy része úgy döntött, hogy a Petőfi hídhoz is elmennek, míg a tüntetők egy része a Szabadság hídon maradt. Az Erzsébet hídon hajnali négy óráig tart a hivatalos lezárás.
Nő a fesztültség: Parasztoknak nevezte a kínaiakat az amerikai alelnök – Peking keményen reagált
J. D. Vance a Fox Newsnak nyilatkozva kemény szavakkal illette Kínát. A botrány után sokan azt követelik, hogy tiltsák ki őt az ázsiai országból.
Megszólalt a Miniszterelnökség a csepeli droggyár gyanúsítottjainak elengedéséről, Németh Szilárd elvenné a bírók mérlegelési jogát
A Fidesz alelnöke szerint: éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak.
„Hogyha fizetek két és fél milliót, nem kell várnom” – A belügy szerint teljesen rendben van, hogy sok pénzzel megkerülhető a kórházi várólista
Az egészségügyi szakértő azt mondta: „szerintem ez csak csűrése csavarása a tényeknek. Az a pénz is betegtől származik, amit a közvetítőtől fogadnak el. Tehát ez így is teljesen jogszerűtlen”.
Kiderült, semmi sincs a 12 éves Till Tamás megölését beismerő férfi nevén, a kisfiú családja hiába szeretne kártérítést
A gyanúsított védője szerint a gyilkosság már elévült, és nem indokolt az sem, hogy a rács mögött tartsák a férfit, aki korábban beismerte tettét.
Leölt marhákat vinnének Bábolnára – Reagált a városvezetés: tiltakoznak és jogi lépéseket is fontolgatnak
A bábolnai önkormányzat csak a sajtóból értesült a számukra döbbenetes tervről. Attól tartanak, hogy a leölt állatok veszélyeztetik a vízbázist, a gazdaságokat és a híres ménest, valamint az ott élők egészségét.
Pár óra alatt, rejtélyes módon halt meg a 8 éves Kamilla, egy kórokozó okozhatta az életveszélyes állapotot, amely megfázásos tünettel kezdődött
Több oka is lehetett a kislány hirtelen állapotromlásának. Az orvos szerint sok betegség kezdődhet egyszerű felsőlégúti megbetegedés tüneteivel.
„Egy igazi debil!” – Elon Musk nekiment Donald Trump tanácsadójának, nem maradt el a reakció sem
A Tesla-vezér kemény szavakkal szállt bele Peter Navarróba az X-en. Musk szerint Trump volt tanácsadója még a saját kamuközgazdászát sem érti.
Így gyülekezik a tömeg az Erzsébet hídon, ahol szerda hajnalig kaptak engedélyt a tüntetésre
Hadházy Ákos hívta össze a demonstrációt azzal a céllal, hogy így tiltakozzanak a Pride-törvény ellen, és követeljék a kormánytól, hogy vonja vissza azt. Az eseményt élőben követhetitek, és fotókat is mutatunk.
A Meta bekeményít: szigorítás jön az Instán, a gyerekek csak szülői engedéllyel élőzhetnek, de a Facebook is változik
A Meta kiterjeszti a tiniszabályokat. A szülők beleszólhatnak, kivel cseveg a gyerekük, és mikor használhatja a közösségi oldalakat.
„Teljesen összetörtem” – Schmuck Andor újabb rossz hírt kapott, még mindig nem tudja, mi a baja
A politikus abban reménykedett, hogy hétfőn végre választ kap a sorsát eldöntő vizsgálat eredményére. Ehelyett újabb idegőrlő hetet kell várnia.
Zelenszkij: kínai katonák harcolnak Ukrajnában az oroszok oldalán, kettőt elfogtak közülük
Az ukrán elnök szerint Kína jóval nagyobb szerepet játszhat a háborúban, mint eddig hitték. Zelenszkij válaszokat követel a pekingi vezetéstől.
Trump megüzente Európának: 350 milliárdot kér a vámmentességért
Az EU csak akkor remélhet könnyítést az amerikai vámok alól, ha belevág egy hatalmas energiaüzletbe. Trump kemény feltételeket szabott Ursula von der Leyennek.
„28 percig halott voltam” – Villám csapott egy férfiba, amit utána látott, az mindent megváltoztatott
A férfi testét szó szerint átjárta az áram, még a cipője is a padlóhoz égett. A túlvilági élményéről könyvet írt, amiből még film is készült, bár sokan megkérdőjelezik az élményeit.
Fellázadt a falu, megfutamodtak a döntéshozók: nem lesz dögtemető Jánossomorján a száj- és körömfájás járvány alatt
A tiltakozók egyértelmű üzenetet küldtek: ha nem veszik figyelembe az érdekeiket, politikai következményekkel is számolni kell. A hatóságok végül Bábolnát jelölték ki új helyszínnek.
Súlyos károkat okozott az éjszakai fagy, többféle gyümölcsfát is károsított a durva lehűlés
Tolna megyében például a kajszi-, alma-, cseresznye- és szilvaültetvényekben keletkeztek súlyos fagykárok. Bár van módszer a védekezésre, de ilyen hidegben már az sem ad teljes védelmet.
Fiatal fiú lopott el egy buszt, majd oszlopnak is ütközött vele Szolnokon
A járművet egy pótkulccsal indította el, amit korábban egy másik buszból szerzett meg. Szerencsére nem volt utas a buszon, így személyi sérülés nem történt.
Terelések és lezárások – óriási változások a budapesti tömegközlekedésben a tüntetés miatt
A BKK tájékoztatása alapján változik a tömegközlekedés rendje a keddi tüntetés idején. Íme, a legfontosabb információk.
Elon Musk nekiment Trumpnak – a milliárdos visszavonatná a vámokat
A Tesla vezére nyíltan bírálta Trump új kereskedelmi intézkedését. Musk szerint a vámok csak ártanak az amerikai gazdaságnak és a családok pénztárcájának.
„Nem volt indítékom!” – ezt mondta Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán
A Fenyő-gyilkosság ügyében április 10-én másodfokú ítélet hirdetnek. A keddi tárgyaláson a TEK is megjelent, Gyárfás Tamás pedig papírból olvasta fel védekezését.
Ez a boomer párkapcsolati szabály a tudósok szerint nem csak rossz, de nagyon káros is
A boomerek szabálya jól hangzik, csak nem veszi figyelembe, hogy nem vagyunk robotok.
5 kínai csillagjegy számára minden összejön 2025. április 9-én - itt a bőség és a szerencse ideje
Április 9-én öt kínai csillagjegy végre fellélegezhet – jön a lendület, a bőség és az a furcsa érzés, hogy talán mégsem az univerzum vesztesei vagyunk.
3300 év után kiderült Tutanhamon halálának valódi oka - a fáraónak elég durva élete lehetett
Az új eredmények közelebb vihetnek minket ahhoz, hogy Tutanhamon halálának oka ne csak legenda legyen, hanem diagnózis.
Fotóval! Ed Sheeran teljesen felismerhetetlen lett egy drámai átalakulás után, a rajongók szóhoz se jutnak
Ed Sheeran bejelentkezett MySpace-ről 2007-ből, fekete hajjal, emo-frufruval és kamu ajakpiercinggel – és valahogy működik.
Vannak elfeledett retró kütyüid a padláson? Mostanra kisebb vagyonokat érhetnek!
Megvan még az a régi mobilod a padláson? Most többet ér, mint egy új iPhone.
Ilyenek a „páva szülők” - 4 jele annak, hogy téged is ilyen szülő nevelt fel
Ha a szüleid azt várták, hogy mindig tökéletes legyél, de ők soha nem tévedtek és nem kértek bocsánatot: lehet, hogy egy páva nevelt fel.
Ez durva: így kapott Robbie Williams skorbutot, amikor nagyon megnyomta a diétáját
Robbie Williams skorbutot kapott a 21. században, és ez csak a kezdet volt.
Fotóval: A 18 éves Shiloh Jolie elképesztően hasonlít Angelinára, de „nem látja magát előadóművészként”
Shiloh Jolie olyan, mintha Lara Croft ebédelni indult volna – csak most Los Angeles egy táncstúdiójának lépcsőjén csücsül, nem kambodzsai sírkamrákban ugrál.
Őszinte vélemény: akik megkóstolták Meghan Markle „savanyú” lekvárját, „béna” sütijét és „ízetlen” teáját
Meghan kis üveg lekvárja 5000 Ft, a virágszórás meg úgy bűzlik, mint a vécé polcról lepotyogott potpourri.
Így van most Pap Rita az agyvérzése után: „Gyanús volt a fejfájás, mert Ritának sosem szokott fájni a feje”
Bebizonyosodott, hogy agyi aneurizma okozta a bajt, amely megrepedve vérzést idézett elő az agyában.
Tetoválás és mozgás: Miért áll be a forgód egy szép mintától a vádlidon?
Egy tetoválás a mozgástartományt is képes csökkenteni. Jól meg kell gondolni, mit és hová tetováltat az ember, vallják a fasciával foglalkozó szakemberek.
Kiderült az igazság: ezért bérelte fel Vilmos herceg Diana válóperes ügyvédjét
Diana válóperes jogászaival dolgozik, és ez egy nagyon egyértelmű üzenet.
Akik nem szeretik megünnepelni a szülinapjukat, valójában ezzel az 5 dologgal harcolnak
Van, akinek a torta és gyertya az év csúcspontja. Mások meg inkább lefekszenek aludni, és remélik, senki nem gondol rájuk.
Újabb titokzatos alakzatokat fotózott a NASA a Marson - a képeket látva mindenki ugyanarra gondol
Ha látni akarod, látni fogod. Ha nem – akkor is ott lesz.
A neurológusok szerint ez a 8 étel tartja frissen az agyadat - ők minden nap ezeket eszik
Így eszik, aki még idős korában is szeretne emlékezni a PIN-kódjára.
Melania Trump megtörte a csendet: „Nem mindig értek egyet azzal, amit a férjem mond vagy tesz”
Valaki végre kimondta a Trump-családból, hogy néha tényleg fura dolgok történnek.
Ez a 6 szobanövény hatékony légszűrőként távolítja el a mérgeket és vegyi anyagokat az otthonodból
Itt a természetes légtisztítók listája, amit a NASA is megirigyelne – de a macskád kevésbé rajong értük.
Zoe Kravitz és Austin Butler? A pletykák szerint nem véletlenül bomlottak fel az eljegyzések
Egy csók a forgatáson, két szakítás a háttérben, és egy thriller, amit idén még látni fogunk.
Ez a népszerű vitamin segíthet legyőzni még a komoly autoimmun betegségeket is
Vitaminbombával fognák vissza még a szklerózis tüneteit is – de azért nem szabad egyedül kísérletezni vele.
Mindig van lejjebb: Harry herceg nem túl boldog Meghan legújabb húzása miatt
Meghan tisztában van vele, hogy ő önmagában senkit nem érdekel.