Pápaválasztás: ezért tarthatott ilyen sokáig az első szavazás
Több bíboros most először vesz részt a konklávén, ez is lassíthatja a szavazás menetét. A szentbeszéd hossza is hátráltathatta a folyamatot.
Tovább olvasom a cikket
Hernádi Zsolt: A piacot hagyni kell szabadon működni, mert a túlzott állami beavatkozás hosszú távon roncsolhatja a gazdaságot
Az üzletember szerint növelni kell a versenyképességet, hogy exportorientált kis országként is bírjuk a strapát, költeni pedig csak okosan és jó helyre szabad, például digitalizációra és a közművek fejlesztésére.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf reagált Magyar Péter hangfelvételére: A békéhez erő kell!
A honvédelmi miniszter a Facebookon válaszolt Magyar Péter vádjaira. A Tisza Párt vezetője hangfelvételt tett közzé, amit az „Orbán-kormány őszödi beszédének” nevezett.
Szexuális zaklatás miatt nyomoznak az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje ellen
Az alezredes egy disznótoros rendezvényen több nőt is zaklatott. A belső vizsgálatot a helyszínen jelen lévő parancsnokra bízták.
Gulyás: A drogériákban is bevezetik az árrésstopot, 15 százalékos árrést engednek
A kormány szerint az élelmiszereknél bevezetett árstop bevált, az indokolatlan áremelések megengedhetetlenek.
Gulyás Gergely Magyar Péter hangfelvételéről: Ez egy lepkefing
„Nincs miről beszélni, nem, hogy nincs ügy, nevetséges” - fogalmazott a miniszter.
Gulyás Gergely: az orosz kőolaj és gázszállítás importjának megszüntetéséről szóló tervek ellehetetlenítenék a rezsivédelmet
Ha máshonnan kellene beszerezni a gázt és a kőolajat, akkor a kormány számításai szerint az 1,5 milliárd euróval többe kerülne Magyarországnak - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
Vizsgálatot folytatott a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romulusz „NATO-üléseken tanúsított magatartása miatt”
Négy NATO-ülésen vett részt, ezeken pedig „elhallgatta a magyar kormány háborúellenes narratíváját, és részrehajlóan Ukrajna-barát állásponti elemeket hangoztatott. A volt vezérkari főnök felszólalásait a »Slava Ukraina« (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta”
Újabb lesújtó számok: rekordgyenge évkezdés a magyar iparban
A legfrissebb adatok szerint az ipari termelés 4,4 százalékkal csökkent az első negyedévben. A 2021-es szinthez képest több mint 11 százalékos az elmaradás.
Lázár János: Magyarországon nem csak egy-két embernek van Ferrarija, meglepődnénk, ha tudnánk, mi a valóság
A miniszter elismerte, hogy politikai közösségük „nagyon megégette magát” Novák Katalin köztársasági elnök korábbi döntése miatt. „Ez részben összefüggésben van azzal, hogy fifty-fifty az esély a '26-os választásokat illetően” - mondta a miniszter.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta a bizonyítékot: „Szakítsunk az eddigi béketevékenységeinkkel, átálljunk a háború felé vezető nulladik fázisra” – mondja a honvédelmi miniszter egy hangfelvételen
Magyar Péter egy 2023. áprilisában készült hangfelvételt tett közzé, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hallható.
„Nincs haverfelvétel!” – Galambos Lajos újraindítaná a Dáridót, de üzent a régi ismerősöknek is
A trombitaművész szerint sokan csak most kezdtek újra érdeklődni iránta, amikor már túl van a reintegrációs őrizeten.
Kiterjesztett árrésstop, lakásbiztosítási díjstop, utalvány a nyugdíjasoknak: itt a csütörtöki kormányinfó témalistája
A háztartási cikkek árazását is szabályoznák, a biztosítók nem ússzák meg a díjkorlátozást, a nyugdíjasoknak pedig utalvány jöhet zöldségre és tejre.
„Elmentek a k#rva anyátokba!” – Curtis kiakadt: testvére 27 évet kapott, VV Fanni gyilkosa megúszta 20-szal
A rapper teljesen összetört, amikor megtudta, mennyi időre zárják börtönbe a testvérét. Állítja, bátyját hazugság alapján ítélték el, miközben más enyhébb büntetést kapott.
Pápaválasztás: az első nap fekete füst szállt fel a kéményből, mi történik most odabent?
A következő pápa megválasztása ma délelőtt folytatódik, és a voksolást naponta négyszer tartják meg, egészen addig, amíg kétharmados többséggel sikerül megegyezniük.
Milliárdok jöttek az államtól, mégis veszteséggel zárta az évet a Fidesz
Több mint 760 millió forintnyi adomány érkezett a párthoz, de ennek nagy része kis összegű volt. Az állami támogatásokkal együtt a bevétel meghaladta a 6,8 milliárdot.
Az amerikai alelnök szerint Oroszország túl sokat kér a háború befejezéséért
J. D. Vance úgy fogalmazott: Oroszország nem akar komolyan békét kötni, csak húzza az időt. Már az is felmerült, hogy az USA kiszáll a közvetítésből, és hagyja tárgyalni a feleket.
A felhők között halt meg az egykori NB I-es futballista – kislánya már hiába várja haza az édesapját
A 46 éves Lipták László Ausztriában lett rosszul, miközben barátja kertjét rendezte. Hiába küzdöttek érte a mentők és a helikopteres egység, már nem tudták megmenteni.
Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz
A házelnök Kapuváron válaszolt arra, miért jelöli a kormánypártok az Alkotmánybíróságba a legfőbb ügyészt. A döntés hátterében több politikai mozgás is állhat.
Andrei Mangra a botrány után visszatérhet a TV2 képernyőjére
A táncos tavaly egy verekedés és kábítószerügy miatt távozott a műsorból, most viszont ismét szerepelhet a Dancing with the Starsban – vagy akár a Big Brotherben is.
Pápaválasztás: ezért tarthatott ilyen sokáig az első szavazás
Több bíboros most először vesz részt a konklávén, ez is lassíthatja a szavazás menetét. A szentbeszéd hossza is hátráltathatta a folyamatot.
Timotheé Chalamet több mint két év után most először vállalta fel Kylie Jennert a vörös szőnyegen
Sokáig titokban tartották a kapcsolatukat, és csak bennfentes pletykák alapján lehetett tudni, hogy együtt vannak.
Titokzatos, korban hozzáillő, helyes férfi rabolhatta el Földes Eszter szívét egy informátor szerint
Fájdalmas válása után újra szerelmes a színésznő – állította a Story magazinnak egy névtelen bejelentő, aki egy uszodában szúrta ki őket.
A 45 éves Tornóczky Anita belejött: egy kislányt még szívesen szülne a kisfia mellé
A műsorvezető és férje hihetetlenül boldog, hogy végre szülővé válhattak. Az is kiderült, milyen gyerek a kis Noel baba.
6 egyszerű szabály, ami 40 év felett is segít a fogyásban – igen, még neked is!
A hormonháború, a lelassult anyagcsere és a stresszes hétköznapok ellenére is formába kerülhetsz, és leadhatsz a súlyfeleslegből, hogy ne kísértsen a diabétesz, a magas vérnyomás vagy a mozgásszervi betegségek réme.
Most beleshetsz Khloe Kardashian titkos kamrájába, ahol katonás rendben áll tengernyi élelmiszer
Egy garázsból alakították át a hatalmas és irigylésre méltó kamrát, amiben gondosan felcímkézve áll minden.
Az AI megmutatja, hogyan nézne ki ma Molnár Csilla, a 17 évesen elhunyt magyar szépségkirálynő
Sokan eljátszottak már a gondolattal, milyenek lennének azok a hírességek, akik túl korán távoztak. Egy TikTok csatornán megcsinálták az első videót.
Orosz Barbara újra megszólalt, és sejtelmesen, hosszú írásban üzent az elbocsátásáról
„Hiszem, hogy csak bátran érdemes élni az életet. Nem létezhetünk folyamatos védekezésben, vagy biztonsági játékot játszva, fejet hajtva dolgok előtt amikkel nem értünk egyet, nem kimondva gondolatainkat.”
Megmutatta a kisbabáját a 40 évesen anyává lett modell, Takács Nóra
Gyönyörű kisfiú a márciusban világra jött Olivér.
Rá sem ismerni a szőke, göndör hajjal pózoló Katie Holmes-ra, szenzációsan néz ki Tom Cruise exe!
A 46 éves színésznőn, akit a Dawson és a haverokban ismertünk meg, egyszerűen nem fog az idő.
Weisz Fanni megmutatta, milyen lett a házuk a másfél évig tartó felújítás után
A házfelújítás során számos nem várt nehézséggel kellett szembenézniük: valódi kihívást jelentett például megbízható szakembereket találni.
Dudás Miki újrahuzalozta a kapcsolatát a párjával, a volt szépségkirálynővel
Többször is szakítottak majd újra összejöttek Szigligeti Ivettel, ám most szent a béke.
Meghan Markle csodaszép fotót tett közzé szülinapos kisfiáról: Archie herceg 6 éves lett
Vajon a glóriát vagy a koronát jelképezik a napsugarak Archie feje körül?
Az Index szerint újabb 30 terméknél lesz árrésstop – a listán a tampon és az egészségügyi betét is szerepel
Az árrésstop olyan intézkedés, amely korlátozza bizonyos alapvető termékek árát.
Ez a legfontosabb szabály a mosogatógép bepakolásakor, hogy tiszták legyenek az edényeid
A másik, ami miatt fontos a megfelelő elrendezés, az, hogy hatékonyan működhessen a géped.
Így táncol dögös szettben Kóbor János lánya, a gyönyörű Léna, aki 18 éves lett
A fontos dátumhoz, vagyis a 18. születésnaphoz kapcsolódóan mutatta be az első dalához készült klipet.
Dallos Bogi neki írt bántó kommenteket olvasott fel: „Ő, meg a drága felesége, ja, bocs, férje!”
Az énekesnő azt válaszolta, nem világos, hogy az a baja a hozzászólónak, hogy a férje felvette az ő nevét is, vagy az, hogy nőiesnek tartja Petit.
Kiakadtak a kommentelők: Kőgazdag Szandi párja nem a lányt ölelgette a babaváró bulin, hanem a haverjait
„Fú szegény jól beleválasztott. Számomra ez a videó most leír már mindent a kapcsolatról. Tuti egy önző önimádó!” – írta egyikük.
A mosógéped titkos kódjának használatával varázsolhatod újjá a ruháidat és a gépedet is!
Egy tiktokker videóban osztotta meg a felfedezését, amivel lenyűgözte a követőt.
Gáspár Győző: „Sokan azt hiszik, hogy mi, Gáspárok buták vagyunk, de addig jó, míg annak hisznek”
Hajdú Péter vendége volt a zenész és reality sztár. Győzike egy súlyos családi viszályról is említést tett, ami álmatlan éjszakákat okozott neki.
Máté Gábor sajnálja, hogy annak idején megcsalta Jakupcsek Gabriellát és elhagyta Albert Györgyi miatt
„Nem akarom a szakmára fogni, mert nem csak a színészek válnak el… Nagyon sok emberi gyarlóság övezte az életemet, és így alakult” – mondta korábban egy interjúban.