Pár órán belül kétszer is újra kellett éleszteni valakit a strandon Dunaújvárosban
Szombat délután egy 16 éves fiút kellett kimenteni az egyik csúszdás medencéből, miután megállt a szíve. Később ugyanott egy 70 év körüli asszony összeesett a medence mellett, őt is újra kellett éleszteni.
Tovább olvasom a cikket
Hann Endre: A számok alapján úgy tűnik, hogy a jövő Magyar Péter számára kezdődött el
Hann Endre szerint a TISZA Párt szlogenjét igazolják az adatok: míg a Fideszre és a DK-ra az idősebbek szavaznak, Magyar Péter pártja a fiatalok körében is népszerű.
Magyar Péter megszavaztatja, hogy beüljön-e az Európai Parlamentbe – bármi is lesz a döntés, elfogadja
Ha EP-képviselő lesz, a parlamentben is felszólalhat – többek között ezzel érvel Magyar az EP-képviselőség mellett. A döntést viszont a szavazókra bízza.
Nincs elég tornaterem? Elméleti tornaórákat javasol a Belügyminisztérium az iskoláknak
Szigorították a felmentés szabályait, mert a minisztérium szerint nem mozognak eleget a gyerekek. Így már nincs elég tornaterem, amit viszont elméleti tesivel oldanának meg.
Egy 16 éves fiú és egy 70 éves nő szíve is megállt a dunaújvárosi strandon
Szombat délután egy 16 éves fiút kellett kimenteni az egyik csúszdás medencéből, miután megállt a szíve. Később ugyanott egy 70 év körüli asszony összeesett a medence mellett, őt is újra kellett éleszteni.
Dráma a Miss World Hungary-n: az egészsége került veszélybe egy döntősnek
Mégsem 16-an versenyeznek a Magyarország Szépe címért. Az egyik versenyzőnek ugyanis éppen a döntő előtt kellett visszalépnie.
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette! Teljes díszőrség lesz a Várban
A honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban jelentette be a hírt. Mostantól ez lesz.
Pár órán belül kétszer is újra kellett éleszteni valakit a strandon Dunaújvárosban
Szombat délután egy 16 éves fiút kellett kimenteni az egyik csúszdás medencéből, miután megállt a szíve. Később ugyanott egy 70 év körüli asszony összeesett a medence mellett, őt is újra kellett éleszteni.
Magyar Péter fontos szavazást indít: Bárhogy is döntötök, én elfogadom
A Tisza Párt arca egy fontos kérdésben szeretné holnap kikérni a követői véleményét. Reggel 8-tól este 8-ig lehet majd szavazni.
Eriksen 1100 nappal a szívmegállása után szerzett gólt, de aztán egyenlítettek a szlovénok
A Manchester United labdarúgója ismét Eb-mérkőzésen lépett pályára, és ő szerezte meg a vezető gólt a szlovénok ellen a 17. percben.
Magyar Péter képeken mutatta meg, mi a különbség aközött, ahogy Orbán Viktor szurkol, és ahogy ő
A Tisza Párt politikusa is ott volt a svájciak elleni, vereséggel végződött meccsen. Vasárnap képeket posztolt a Facebook-oldalán.
Videón, ahogy 20 ékszerrabló megrohamozott egy boltot Kaliforniában fényes nappal
A kapucnis, maszkos tömeg azonnal lerohanta a boltot. Miután betörték a vitrineket, összeszedték az értékeket, és elszaladtak az ékszerekkel.
Székekkel, asztalokkal és üvegekkel estek egymásnak a szerb és albán szurkolók Gelsenkirchenben - videó!
A szerb sajtó először angol támadásról írt, de később a brit média úgy értesült, hogy a helyi kávézóban békésen üldögélő szerb szurkolókat az albánok rohanták le.
A svájciak arra panaszkodtak, hogy túl göröngyös a waldaui edzőpálya gyepe, ezért újat kapnak
A következő két napban a teljes pálya gyepszőnyegét kicserélik.
Ott volt a magyarok meccsén Mohamed, aki mindig egy sört tart a fején szurkolás közben
Mohamed általában úgy sétálgat a stadionban egy sörrel a fején, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ott volt szombaton Kölnben.
12 szavazattal nyert a fideszes Klenik Sándorné, meg kell ismételni a választást Penészleken
A polgármesternő a Facebook-videójában azt mondta, hogy az új választás „semmilyen formában nem vette el a kedvét”. Helyt adtak a független jelölt, Bíró Péter fellebbezésének.
Szijjártó: ha a Nyugat akar valamit üzenni Putyinnak, ő szívesen lesz a postás
A magyar külügyminiszter szerint nem kellene rossz dolognak tartani azt, hogy Magyarország ápolja a kapcsolatait az oroszokkal.
A hollandok hátrányból fordítottak a lengyelek ellen az Eb vasárnapi meccsén
Izgalmas meccs volt Hamburgban vasárnap délután. A lengyelek megszerezték a vezetést, de aztán a hollandok 2:1-re megfordították a mérkőzést.
„Jókat szoktam röhögni ezeken” - Ádám Martin reagált a róla szóló mémre
A focista szerint van egy alapadottsága, amin változtatni nem tud, ilyen a genetika. Ha csereként beállva gólt rúg, az nem azért lesz, mert ezeket a mémeket nézegette.
Annyira bonyolult az emberi agy, hogy az már szinte a káosz határa – állítják a kutatók
Az agy olyan, mint a legösszetettebb rendszerek. Nagyon hasonlít például a galaxisokra. De minél jobban feltárjuk a bonyolultságát, annál könnyebben tudjuk fejleszteni a mesterséges intelligenciát a jövőben.
Imádják a kommentelők Köllő Babett szexi, tengerparti bikinis fotóját
Odavannak a bomba alakjáért.
Tornóczky Anita 19 éves volt, amikor beleszeretett a 15 évvel idősebb Bochkor Gáborba
Ki hinné, hogy egykor tényleg szerelmesek voltak egymásba? Tornóczky Anita olyasmit is tud a rádiósról, amit kevesen.
A TikTok „kék tudat elmélete” már önmagában elég, hogy idén vízparti vakáció mellett dönts
A vízparti „kék tudat” élménye sokak számára ismerős – mi most kicsit kielemezzük a TikTok legújabb beszédtémáját, annak összes előnyét és azt, hogyan érhetjük el a kék tudatot otthon is.
Szívszorító üzenettel emlékezett meg Gesztesi Károlyról apák napján Liptai Claudia
„Szeretlek titeket, az összes kapott gyermekemet és ez most már mindig így lesz. Mindig” - írta.
Most először szólalt meg Taylor Swift exe - őszintén beszélt a szakításukról
Több mint hat évig voltak együtt, mielőtt váratlanul véget ért volna kapcsolatuk.
Ezzel az édes, gyermekkori fotóval köszöntötte Vilmos herceg Károly királyt apák napja alkalmából
Az is kiderült, hogy hívja a trónörökös édesapját.
Ez a megdöbbentő igazság az 5 másodperces szabály mögött - te megeszed az ételt, miután az a földre esett?
És mi van akkor, ha rászáll egy légy az előtted pihenő finomságra?
6 év alatt maximum 4 alkalommal mosott fogat egy nő vőlegénye - már nehezére esik az intimitás
Már az első randin volt ennek jele, de akkor még nem tudta, hogy pontosan mi húzódik a háttérben. Azóta van két közös gyermekük, a fogmosásra azonban egyszerűen nem tudja rávenni a férfit.
Ezt próbáld ki: egy konyharuha a mosogatógépben csodákat művel!
A mosogatógép az egyik legpraktikusabb háztartási gép, azonban még egy dolgot lehet rajta tökéletesíteni.
Molnár Anikót édesanyja motiválta a vetkőzésre: „Érte bármire képes vagyok”
Anikó nyugodt életet szeretne biztosítani idős édesanyjának, amit most már meg is tud neki adni.
Gordon Ramsay balesetet szenvedett: sokkoló felvételt mutatott a sérüléséről
Éppen ezért a bukósisak fontosságára hívja fel a figyelmet új videójában, állítása szerint e nélkül nem élte volna túl a történteket.
Minden szem Katalinra szegeződött, pedig Lajos herceg ezúttal is igencsak szórakoztató volt
Nem ez volt a legizgalmasabb esemény Lajos herceg számára, és ezt nem is rejtette véka alá.
„Nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak” - Curtis barátnője elárulta, mikor jöhet a baba
Elmondása szerint ráérnek még, nem sietnek sehova, egyelőre élvezik a gyerekmentes életüket.
Így építheted fel sikeresen a személyes márkádat lépésről lépésre - akár egy hét alatt
Szinte lehetetlen kitűnni manapság a közösségi média felületein, de azért nem esélytelen. Hogyan sikerülhet? Ehhez adunk most tippeket.
Károly ezzel a megható és gyengéd gesztussal fejezte ki szeretetét a menye, Katalin hercegné iránt
Sokan kiszúrták a jelenetet a Buckingham palota erkélyén.
Katalin csak úgy ragyogott a boldogságtól a gyermekei mellett az első nyilvános szereplésén
Imádják az emberek, rengetegen drukkolnak neki és sokezren voltak kíváncsiak rá a király ünnepségén.
Rosszul leszel és megbetegedhetsz, ha túl sok időt töltesz medencében a gyógyfürdőben
Több hétig tartó rosszullét is lehet belőle. Mutatjuk a veszélyeket!
Erre figyelj, ha érme alakú, viszkető foltok jönnek ki a kezeden vagy a lábadon
A legfontosabb, hogy ne piszkáld, ne vakard, ne dörzsöld, és menj vele bőrgyógyászhoz.
Ez milyen cuki! Horváth Gréta Hupikék törpikék pizsiben kávézik reggelente
Azt is elárulta, hogy néha egész nap pizsamában van.
700 ezer forintos büntetést kapott a dubaji influenszer, mert bement a tiltott, elzárt rózsaszín homokos tengerpartra
Büszkén posztolta a tiltott helyen készült videót, mert azt hitte, neki mindent lehet.