Pásztor Erzsi köszönti majd a nézőket újév alkalmából az RTL-en: „Azért egy-két szavam még lenne drágáim”
Az ország Janka nénije közvetlenül a Himnusz után mondja majd el a köszöntőjét. Nem ő lesz az egyetlen vendégszereplő szilveszter éjjel az RTL-en.
Tovább olvasom a cikket
Az Agrárminisztérium épületébe költözhet az országgyűlés a Parlament felújításának idejére
Korábban a kormány azt tervezte, hogy az országgyűlést a Kossuth Lajos téren, az Országházzal szemben található új Igazságügyi Palotába költöztetnék.
Legalább 10 halott és 30 sebesült van New Orleansban, egy teherautó hajtott a tömegbe, majd a sofőr lövöldözni kezdett
A rendőrség azonnal reagált, és tűzharc alakult ki. A sérülteket a közeli kórházakba szállították, többek állapota válságos.
Megrázó: Barátnőjéhez indult szilveszterezni egy fiatal, de már nem ért oda
A 20 év körüli fiatal letért az útról, és az árokba borult Balotaszállás és Pusztamérges között az éjjel.
„Kutyusok ezrei rettegnek és szoronganak az utcán/otthonukban” - Tóth Andi kiakadt a tűzijátékozó embereken
Az énekesnő is kutyagazda, így tudja, mennyire rettegnek az állatok szilveszter éjjel.
Osvárt Andrea megmutatta titokzatos párját: közös fotóval búcsúzott 2024-től a várandós színésznő
A színésznő és szerelme 2025-re várják első gyermeküket.
Előkerült Sulyok Tamás - mégis bejelentkezett éjfélkor, ahogy Orbán Viktor is
Így kívánt boldog újévet a köztársasági elnök és a miniszterelnök.
Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek a szilveszteri petárdázás alatt
Szilveszter éjjelén 98 alkalommal tintézkedtek a rendőrök. Kedden 12 óra és szerda reggel 6 óra között 21 esetben, 21 emberrel szemben indult eljárás országszerte.
Moszkva elzárta a gázcsapot: Leállították az Ukrajnán keresztül érkező gázszállítást
2025. január 1-jén lejárt az Oroszország és Ukrajna közötti ötéves gáztranzit-megállapodás.
Rákényszerítették a Top Gunra, cigicsikket nyomott el egy operatőrön, és imákkal próbált kigyógyulni a torokrákból – Val Kilmer 65 éves
Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.
Hadházy: Mészáros kétszer annyiért épített vasutat, mint amennyiért az exveje vállalta volna - normális országban ez az egy ügy is kormányválsághoz vezetne
A Versenyhivatal szilveszterkor osztotta meg a Mészáros Lőrinc exveje elleni vizsgálat részletes jelentését, amelyet korábban a képviselő közérdekű adatigényléssel kért ki.
„Nincs újév, mert még az előzővel is tartoztok nekünk” - 15 perces csendes tiltakozás és véres kezet ábrázoló transzparensek az ellenzék éjféli tüntetésén Szerbiában
Novemberben szakadt le az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője 15 ember halálát okozva. Belgrádban és Újvidéken az egyetemi hallgatók vezette tüntetések résztvevői 23 óra 52 perctől 0 óra 15 percig némán álltak az utcán.
„Boldog újévet, Kicsi!” – Menczer Tamás újévi beszédében csak Magyar Péterről beszélt
A Fidesz kommunikációs igazgatója azzal köszöntötte az új évet, hogy 12 hazugságot mondott el „Pszichopetiről, Brüsszel Péterről, a Kicsiről, Vargánéról”.
Szilveszteri mérleg: lakástűzben halt meg egy ember, tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 45 tűz keletkezett
Az év utolsó napján negyvenkét alkalommal épületekben, míg huszonhét esetben szabadterületen csaptak fel a lángok.
Újévi baba - Zoé lett 2025 első fővárosi babája
A kislány természetes úton született a DPC Szent Imre Kórházban. A kislány a család első gyermeke, édesanyja 27 évesen szülte.
Újévi babák - Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első vidéki babái
Mindkét gyerek természetes szüléssel jött a világra, és mindkét édesanyának ez az első gyereke.
Ilyen volt szilveszter éjszakáján Budapest, fotókon az év utolsó éjjele és az új év első hajnala
Sok külföldi turista ment le a rakpartra, azt hitték lesz tűzijáték. Nem volt, illetve páran vittek ki saját tűzijátékot, és azokat lőtték fel.
Magyar Péter előrehozott választást követelt újévi üzenetében Orbántól: „Nincs már egy évünk sem a Fidesz megosztó, félelmet keltő politikájára”
„Hazánkat az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tették” – fogalmazott Magyar, hozzátéve: most ennek vége kell, hogy legyen.
Bud Spencer, Sas maraton és Demjén Ferenc koncert – ezt nézhetjük szilveszter éjjel a tévében
Összeszedtük, mit nézhet az óév utolsó estéjén az, akit nem vonz a szilveszteri bulizás. Széles lesz a választék.
200 ezer forintos bírságot kockáztatsz, ha Budapest belvárosában petárdázol – mutatjuk, pontosan hol lesz érvényben a tilalom
Tavaly konkrétan csatatérré változott a Vörösmarty tér szilveszter este, idén már lépett az önkormányzat. Talán az a legjobb, ha sehol nem petárdázol.
Pásztor Erzsi köszönti majd a nézőket újév alkalmából az RTL-en: „Azért egy-két szavam még lenne drágáim”
Az ország Janka nénije közvetlenül a Himnusz után mondja majd el a köszöntőjét. Nem ő lesz az egyetlen vendégszereplő szilveszter éjjel az RTL-en.
Mark Zuckerberg szerint ez csak egy pince, mások szerint 500 négyzetméteres világvége bunkert építtet
Pontos részletek derültek ki Mark Zuckerberg 270 millió dolláros hawaii birtokáról.
Jennifer Aniston és Brad Pitt? Kiderültek a titkos tervek a következő találkozóról a Jolie-válás után!
Jennifer Aniston elég sokat szenvedett, amikor Brad váratlanul lelépett Angelina Jolie miatt.
Újévi babonák, amikben már anyád sem hisz, de azért mindig megcsinálja
A legérdekesebb újévi szokások és babonák, hogy jól induljon a 2025!
Íme, ő Britney Spears zseni fia, akit az anyja majdnem három éve nem is látott
Az énekesnő legkisebb fiát ünnepli a közösségi médiában, akivel nagyon rég nem találkoztak a nő mentális egészségi állapota miatt.
A vörös hajúak tényleg többet szexelnek?
A tudósok azt állítják, hogy a vörös hajúak másképp érzik a fájdalmat, és állítólag többet is szexelnek.
Gendersemleges divat jön egy csipet minimalizmussal és fenntarthatósággal – íme 2025 trendjei
A 2025-ös trend több szálon lesz hangsúlyos, így igen sokféleképp lehetünk majd divatosak az új évben. Virágozzék minden virág!
Te láttad őt? Noszály Sándor ismét eltűnt, semmit nem tudnak róla a barátai
a pszichiátriai kezelésre szorult teniszező októberi eltűnése után most ismét elérhetetlen, még a barátainak sem veszi fel a telefont.
„Légymentesen légy boldog 2025-ben!” – Józsi gazda köszöntőjénél nem lesz már durvább idén
Az epertermesztő botrányhős most épp nem szexista megnyilvánulást tett, bár értelmezni így is nehéz, még agráriumi érdeklődési körrel is.
Kolerától az X-betegségig: ez a 11 veszélyes kór lesz velünk 2025-től
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmának adott hangot egyes betegségekkel kapcsolatban, amelyek 2025-ben felerősödhetnek, terjedhetnek. Nem egy-egy mezei nátháról van szó.
Hagyd a csipszet, készíts egészséges és abbahagyhatatlan nasikat a jobb újévért!
Lehet jól enni szilveszterkor is anélkül, hogy lemondanánk a finom, ünnepi falatokról.
Banán, spárga, méz – szerezd be ezeket az élelmiszereket, hogy ne tartson örökké a szilveszteri másnap!
Jó dolog a bulizás, de bizonyos kor fölött a másnaposság legalább három napig tart. Ha nem sikerül elkerülni a macskajajt, még a másnap menüjével lehet enyhíteni a tüneteken - de van egy tuti csodaszer, ami már a pezsgőzés idején is hű társ lesz a bajban.
Hogyan legyen egyszerre felejthetetlen és upcycle a szilveszteri bulid? Így!
Ha kicsit uncsinak tűnik a szilveszteri házibuli, a tárolóban kotorászva könnyen módosítható a hangulati barométer, és még a zenére sem lesz panasz.
Megállapodott Angelina Jolie és Brad Pitt minden idők egyik legdrágább válási perében
Nyolc évnyi brutális marakodásnak lehet vége ezzel a húzással - bár még egyetlen lezáratlan szál biztos átcsúszik 2025-re.
Megtörtént hát: Osváth Zsolték 10 év után szakítottak - szívszaggató posztban a részletek
Hónapok óta találgatja az internet népe, vajón kihűlt-e a sztárpár kapcsolata. Még 2024-ben pontot tettek 10 év végére, mert "elmúlt."
A háttérben íródik, már 2025-ben folytatódhat a Szomszédok!
Az év végi hír, aminek hangja van - reméljük, a Szomszédok ikonikus főcím zenéje is megelevenedik a folytatásban.
Szulák Andrea szereplése nélkül telik majd 2025 - visszavonul a sztár
Jó éve volt az énekes-színésznőnek, de annak intenzitása pihenésre készteti - vallotta Szulák Andrea.
Jó a tea, de nem a filteres - döbbenetes egészségügyi károkat okoznak bizonyos kis teás zsákok
A teafilterekben lévő mikroműanyagok nem kicsi egészségügyi problémákkal járnak: a szakértők szerint növelik a rák és a meddőség kockázatát. Maradjunk a szórt teaverzióknál.
Agyvérzéssel szállították kórházba Pap Ritát
Az énekesnő karácsony előtt lett rosszul, kórházi ápolása után már lábadozik.
Lively-Baldoni csörte: megérkezett a nagy leleplezést ígérő ellenkereset
Justin Baldoni ügyvédje szerint a színész Blake Lively elleni küszöbön álló pere nemcsak az igazságot hozza nyilvánosságra, hanem azok létét is kibontja az ügyben, akik érinthetetlennek hitték magukat.
Az önjelölt Élő Nostradamus elmondta ijesztő 2025-ös jóslatait: jönnek a génmódosított emberek, az ufók meg a terminátor-apokalipszis
Ha csak a fele igaz a Baba Vangához hasonlított jóstehetség jövendöléseinek, kezdhetünk csomagolni a Marsra. Pontosabban még azt a bolygót is el kell kerülni.