Polyák Lilla fia egyre sikeresebb Kanadában, felfedezték nem mindennapi tehetségét
Kevesen gondolták, hogy épp a fiuk, Bulcsú fog ilyen sikereket elérni.
Tovább olvasom a cikket
Videó: pánikszerűen menekültek a fejükre hulló űrrakéta elől egy kínai falu lakói
Az aláhulló hatalmas rakétadarab mérgező barnássárga füstöt húzott maga után. A távozó gázok életveszélyt jelentenek az emberekre és az élővilágra nézve is.
Hőhullám és áramhiány: sötétségbe borult a fél Balkán, a légkondicionálók nem működtek, és a cukrászdákban elolvadt a fagylalt
Horvátország, Montenegró, Bosznia és Albánia volt érintett. Volt olyan település, ahol leálltak a szivattyúk, így a helyiek nem jutottak vízhez. Sok helyen pedig közlekedési káosz alakult ki.
Késő este adott interjút a kiskorú játékosuk - akár 30 ezer eurós büntetést is kaphat a spanyol válogatott
A német ifjúságvédelmi törvények szerint kiskorúak már nem dolgozhatnak 8 óra után. 16 évesen Lamine Yamal lett a valaha volt legfiatalabb játékos a labdarúgó-Európa-bajnokságok történetében.
Nincs nyugta Cristiano Ronaldónak: gyerekek rohantak be meccs közben a pályára, hogy szelfizzenek vele
A portugál játékos örömmel teljesítette a gyerekek kívánságát, bár a közvetítés szerint a meccs második megszakításakor már rajta is látszott, hogy inkább focizna a szelfik helyett.
Görög pokol: Két magyar turista halálát okozta a hőség Nei Porin
Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni: holtteste a víz felszínén lebegett. Rajta kívül egy középkorú férfi is elhunyt.
Riasztás villámlás és jégeső miatt: 16 megyére adtak ki figyelmeztetést vasárnapra
Hétfőn és kedden már nem fenyegetnek viharok, kisebb záporok azért előfordulhatnak. Már többfelé frissebb lesz a hajnal, a hőmérséklet 27-33 fok közt alakul.
Kifütyülték Zelenszkijt és Ukrajnát Rod Stewart budapesti koncertjén
A Grammy-díjas brit énekes és dalszövegíró kék-sárgába öltözött, a koncert ideje alatt pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn.
Akkora jégdarabok estek szombaton Szabolcsban, mint egy mandarin
Északkeleten nagyméretű jégesővel érkező heves zivatarok is kialakultak, melyek több települést is megszórtak.
3D nyomtatott növényi steak, laboratóriumban termesztett libamáj - a gasztronómia új irányai a fenntarthatóság jegyében
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a húsmentes húsok és a 3D nyomtatott ételek. Számos startup kínál forradalmi alternatívákat a hagyományos ételekre, a marhahústól a libamájon át a kaviárig.
Újabb megdöbbentő hangfelvételek kerültek elő a 9 éves Emmát terrorizáló tanárról
A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni.
Megdőlt az országos melegrekord szombaton
Az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord. A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.
Többször is félbe kellett szakítani a török-portugál meccset a pályára berohanó gyerekek miatt
Két gyerek is beszaladt a pályára kb. 10 perc különbséggel. Mindketten a portugálok sztárjával, Cristiano Ronaldóval akartak szelfit készíteni.
Meghalt egy 9 éves kisfiú, amikor felrobbant egy gránát a kezében Horvátországban
A detonációban a kisfiú apja és két nő is megsérült. Az édesapa és fia a tiltó táblák ellenére ment be a területre Knin település közelében, ott találtak egy gránátot, amit elvittek a tiltott területről, majd a gránát a kocsijukban felrobbant.
Milák Kristóf aranyérmes 200 méter pillangón!
A szám olimpiai bajnoka, kétszeres világbajnoka és világcsúcstartója a legjobb idővel (1:54.64) várta a finálét. Meglett a győzelem.
Robert De Nirónak köszönheti filmes karrierjét, Pierce Brosnan miatta vállalta el a Mamma Miát - Meryl Streep 75 éves
Ha kedvenc színésznőimre gondolok, sosem a dívákért rajongtam, hanem a széles skálán mozgó, sokoldalú, bevállalós művésznőkért. A most 75 éves Meryl Streep mindenképp ilyen.
David Pressman szerint a Budapest Pride résztvevői az ország legjobb hagyományait követve csatlakoztak a felvonuláshoz
Az amerikai nagykövet azt mondta, az LMBTQ-emberek diszkriminálása nemcsak az Egyesült Államokat és más országokat, hanem a magyarokat is aggasztja.
Meghalt Kovács Péter
64 éves volt az olimpiai bronzérmes tornász. A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.
Karácsony Gergely és David Pressman is ott volt a szombati Pride felvonuláson - fotók!
Kint van Budaházy György és a Magyar Önvédelmi Mozgalom különböző transzparensekkel. Egy rendőrsorfal zárja el őket a tüntetőktől a Hősök terétől.
Színészbaleset a Vígszínházban: közleményt adtak ki a súlyosan megsérült Jegercsik Csabáról
A szerencsétlen eset körülményeit az előadást színpadra állító PS Produkció és a rendőrség is kivizsgálja. A magasból lezuhant színészt kórházba kellett szállítani.
Vilmos herceg Taylor Swifttel szelfizett a 42. születésnapján - fotó!
A közös fotóra ráfért még György herceg és Sarolta hercegnő, valamint a világhírű énekesnő lovagja, az amerikaifutball-játékos Travis Kelce is.
Pataki Ági meghökkentő vallomása: „Nem főzök, ilyen értelemben, nem vagyok igazi normális nő”
Komoly oka van annak, hogy a konyháját nem használja főzésre.
Csobot Adél életében váratlan változás történt: „Három óra múlva is önazonosan szeretném magam érezni”
Idén lett 30 éves, és amiatt sok mindent átértékelt az életében.
Dárdai Blanka 6 év után újra dolgozik, egy kávézóban talált munkát
Rendben, a zenélés is munka, de ez most nagyon más.
Véletlenül derült ki: Bochkor Gábor újra szerelmes - egy „kedves hölgy” rabolta el a szívét
Várkonyi Andrea óta úgy hihettük, magányosan és szomorúan telnek a rádiós napjai. De egy elszólásból kiderült, erről szó sincs.
Azahriah megvédte a ballábas csatárt, Ádám Martint: „az egész ország szívéből büszke erre az emberre”
Nem tudta tovább nézni, ahogy a fél világ nevet a focistán. És mi nagyon egyetértünk vele.
Vilmos herceg Taylor Swifttel ünnepelte szülinapját – Közös szelfi is készült
A herceg gyermekei társaságában élvezte az énekesnő Londoni koncertjét.
Komoly betegségek előjele lehet, ha nyáron bedagad a bokánk – Ilyenkor érdemes orvoshoz fordulni
Gyakran gondoljuk, hogy ez természetes jelenség, de nem érdemes félvállról venni a tüneteket.
KVÍZ: Hírességek, akik a rák csillagjegy szülöttei - felismered őket?
A rák csillagjegy a leginkább családcentrikusnak mondott csillagjegy. Szülöttei június 21 és július 23 között születtek. Íme 11 híresség közülük - felismered őket?
Zseniális trükk: Így rögzítheted strandlepedődet, hogy ne fújja el a szél, és ne gyűrődjön fel
Egyszerű, de annál praktikusabb megoldás a homokos strandra.
Összekaptak a kozmetikusok: Tényleg nem szabad ezt a két hatóanyagot nyáron az arcunkra kenni?
Több szakértő is reagált a témában, hogy valóban károsak lehetnek-e a napfény hatására.
Súlyos baleset: Ismét több méter magasból zuhant le egy színész, de most a Vígszínházban
Komolyak a színész sérülései, továbbra is orvosi kezelés alatt áll. Jegercsik Csaba a több méter magas díszletről zuhant a mélybe.
Lekapták, ahogy J-Lo fürdőruhában fenekét fotózgatta egy olasz hajón – Vajon kinek készültek a képek?
Így akarná visszanyerni Ben Affleck szívét vagy másnak készültek a képek?
Fotó: 29 éve még mindenki ezért a színésznőért csorgatta a nyálát – Te felismernéd most?
Emlékeztek még Xénára, a harcos hercegnőre? Így néz ki most.
„Rohadtul felejtek” – Őszintén vallott az egykori műsorvezető, milyen nehézségekkel jár a demenciával való küzdelem
Szilágyi János szerint felesége számára a legnehezebb most, viszont így is kitart mellette.
Augusztusban venné el 21 évvel fiatalabb párját Varga Miklós Joe – Egyáltalán nem zökkenőmentes a szervezés
Azt hitték, végre hátradőlhetnek, de tévedtek.
Már legalább tíz éve szeretne gyereket Fenyő Iván, de még mindig nem találta meg a párt, akivel ez teljesülhetne
Rábízza magát az életre, ha nem lesz apuka, annak valamiért úgy kell lennie – állítja.
Két öltést is kapott az arcába a TV2 sztárja a súlyos baleset után
A szemét kellett összevarrni az extrémsportolónak. A sérülés szerencsére nem vette el a kedvét, sőt láthatóan nagyon boldog.
Utalvány mellé még pont befér: 3+1 apróság, aminek bármelyik tanár örülne!
Nem, nem a virágra gondoltunk, annál olcsóbb, személyesebb és maradandóbb!
Csonka András rajongóinak jó hétvégéjük lesz, új dallal és lemezzel jön Csonka Pici
Húsz éve nem adott ki lemezt Csonka András, most mégis úgy érzi, eljött az ő és rajongói ideje. Tradicionális korongban gondolkodik, ami hamarosan ellepheti a boltok polcait.
Polyák Lilla fia egyre sikeresebb Kanadában, felfedezték nem mindennapi tehetségét
Kevesen gondolták, hogy épp a fiuk, Bulcsú fog ilyen sikereket elérni.