Pszichológusok mutatnak rá: a folyamatos önostorozás meggátolja, hogy tanuljunk a hibáinkból
Egy friss pszichológiai elemzés szerint a szégyenre épülő önkritika ellehetetleníti a reális felelősségvállalást. A valódi elszámoláshoz tiszta helyzetértékelésre van szükség.
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.
Megvan Taylor Swift esküvőjének dátuma, és az is, milyen meglepő helyszínen lesz a nagy nap
Egy bennfentes szivárogtatta ki az információkat, és azt állítja, hogy már a meghívókat is elküldték a vendégeknek.
A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására
Dömötör Csaba bejelentette, a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre, hogy a polgárok jelezhessék a Tisza Párt által elkövetett választási visszaéléseket. A kormánypárti politikus szerint ellenfelük erőszakkal, fenyegetéssel és szavazatvásárlással próbálja befolyásolni a voksolás eredményét.
„Nem akarok még egy vasfüggönyt” – Balogh Levente élesen bírálta a kormányt uniós politikája miatt
Az üzletember szerint ha a választáson Fidesz-győzelem születik, komoly esély van arra, hogy Magyarország nem maradhat az Európai Unióban. Ezt ő nagyon nem szeretné, meg is indokolta, miért.
The Guardian: Orbán bukása után sem garantált a gyors változás Magyarországon
A neves brit lap szerint a Fidesz által kiépített intézményrendszer egy választási vereség után is komoly akadályt jelentene egy új kormánynak. Így tehát Orbánék bukása sem garantálja a demokrácia gyors visszatérését Magyarországon.
Halálra marcangolt egy csecsemőt két kutya egy angliai kisvárosban, az egyiket lelőtték a rendőrök
A helyiek egy nő kétségbeesett sikolyaira lettek figyelmesek. A incidens során egy nő is megsérült.
Eladja a fia Keleti Ágnes olimpiai aranyait: egy luxuslakás árát kérik a nemzeti kincsekért
Rafael Bíró Keleti bejelentette, hogy a hagyatéki eljárás lezárása után család elárverezi a tornászlegenda érméit.
Lakner Zoltán összevetette Orbán Viktor pénteki üzenetét Grósz Károly hírhedt fehérterroros beszédével
A politológus szerint ugyan nem teljesen fair az összehasonlítás, de lát bennük párhuzamok. Orbán egy szervezett, káosszal fenyegető kísérletről beszélt, míg az MSZMP-főtitkár annak idején a fehérterrorral riogatott a rendszer bukása esetére.
Hadházy közelebbről is megmutatta Mészáros Lőrinc épülő új palotáját
A politikus ismét ellátogatott Felcsútra, hogy fotókat készítsen a leggazdagabb magyar újabb, grandiózus kúriájáról, amely gőzerővel épül. Hadházy szerint az egész magyarság szégyene lenne az, ha Mészáros Lőrinc valaha is beköltözne oda.
Medián: még a Fidesz-szavazók jelentős része sem hiszi el a kormány narratíváját a szerbiai robbanószerről
A Fidesz–KDNP szavazóinak csupán 59 százaléka hiszi el a kormányzati narratívát a Török Áramlatnál talált robbanószerről. A Tisza Párt támogatóinak 91 százaléka ezzel szemben egyértelműen megtévesztő akciót lát a történtek mögött.
Égett szag és rejtélyes kémiai reakció: másodszor is elromlott a méregdrága űrvécé
Az Artemis–2 küldetés legénysége az Orion űrhajó fedélzetén kétszer is szembesült a mellékhelyiség meghibásodásával.
Így lesz a kőzúzalékból tartós, esztétikus burkolat – a „kőszőnyeg” titka
Természetes hatású, modern, és jól elkészítve kifejezetten strapabíró. A látvány mögött viszont nem varázslat van, hanem egy nagyon fontos összetevő: a kötőanyag.
Majka a legrosszabbtól tart a Rendszerbontó Nagykoncerten: Ne üljetek fel semmilyen provokációnak
A rapper szerint van esély rá, hogy „fizetett bajkeverők” kihasználhatják a Hősök terén tartandó koncertet. Azt kérte mindenkitől, hogy legyen nagyon óvatos.
Milliárdokkal támogatják a fontos társadalmi célokat a kiskereskedelmi óriások
A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 1,2 milliárd forint direkt pénzbeli támogatást nyújtott olyan szervezeteknek, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a társadalmi jóléthez. Sok száz támogatott partnerükön keresztül a kiskereskedelmi láncok társadalmi felelősségvállalása akkor is ott van körülöttünk, amikor éppen nem látjuk.
Boltocskázás, kamu képzések, szeretetteljes szegregáció - L. Ritók Nóra a NER szegénységpolitikájáról
Az Orbán-korszak a függések erősítéséről szólt, a legszegényebb településeken nőtt a fekete- vagy szürkemunkákból élők száma, az iskolai szegregáció mértéke, az uzsorázás és az eladósodottság - mondja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Mérlegen az elmúlt 16 év.
Magyar Péter kérdezi, hogy mész-e szavazni: elindult a Tisza Párt telefonos mozgósítása
A kampány során a felhívottak a pártelnök rögzített üzenetét hallhatják. A párt arra kíváncsi, részt veszünk-e a vasárnapi választáson.
„Az országunk az utóbbi években egyre lejjebb csúszik” – a PamKutya egyik tagja videóban buzdít a szavazásra
Osbáth Norbert most először beszélt nyilvánosan politikáról, amit azzal indokolt, hogy aggódik az ország sorsáért. Több érvet is felhozott arra, miért fontos részt venni a választáson, különösen a fiataloknak.
Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy az unióban európaiként vagy a kontinensen kitaszítottként éljünk
A Szentkirályi alapítója videóban buzdít arra, hogy mindenki menjen el szavazni vasárnap. Balogh Levente szerint a voksolás arról dönt, hogy a jövő generációi európaiként élhetnek-e, vagy az orosz befolyás tér vissza.
Még a nyáron megnyitja első saját kocsmáját a Lidl
Megkezdődött a Lidl első, önálló pubjának építése Észak-Írországban, a nyitás idén nyáron várható. A diszkontlánc hat évig pereskedett a versenytársakkal a szigorú helyi alkoholtörvények miatt.
Választás 2026: ezt az egy dolgot ne felejtsd otthon vasárnap, különben buktad a szavazást
Amikor elindulsz szavazni a 2026-os választáson, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e.
Caramel kimondta, amit sokan gondolnak: „Ezek a mocskos bulvár nélkül élni sem tudnak”
Molnár Ferenc Caramel a sztárok és a média képmutató viszonyáról beszélt. Az énekes szerint a celebek folyamatosan hibáztatják a sajtót, miközben remegve várják a szereplést.
Itt a tavasz legnagyobb divatja lett a rakott miniszoknya, de nem mindegy, mivel viseled
A rakott miniszoknya a sportruházat és az utcai divat keverésével lett a tavasz egyik vezető trendje. A stílust a tenniscore irányzat alapozta meg, melynek elemei a galléros pólók és a sportzoknik.
Régimódi trükk a csillogó vízforralóért: egyetlen filléres dolog oldja le a makacs vízkövet
Egy egyszerű, pénztárcabarát módszerrel is eltávolítható a vízforraló aljára égett makacs vízkőréteg. Az almahéjjal való forralás természetes alternatívája az agresszív vegyszereknek, és a konyhai hulladékot is csökkenti.
Pszichológusok mutatnak rá: a folyamatos önostorozás meggátolja, hogy tanuljunk a hibáinkból
Egy friss pszichológiai elemzés szerint a szégyenre épülő önkritika ellehetetleníti a reális felelősségvállalást. A valódi elszámoláshoz tiszta helyzetértékelésre van szükség.
Valami nem stimmel a kapcsolatodban? 5 apró jel, ami a hűtlenségre utalhat
A hűtlenség gyanúját gyakran konkrét viselkedésbeli változások, például a kommunikáció megváltozása vagy a titkolózás alapozzák meg. Szakértők szerint önmagában egyik jel sem bizonyíték, de ha több is megjelenik, az már a kapcsolat minőségének romlására utalhat.
Mi történt Vastag Tamással? Döbbenetes videó kering a botrányos mezőkövesdi fellépéséről
Vastag Tamás énekes a mezőkövesdi Matyó Húsvét rendezvényen lépett színpadra, ahol a produkciója botrányba fulladt. A szemtanúk imbolygó mozgásról és hamis éneklésről számoltak be, ami után találgatások indultak az állapotáról.
Nem lusta a gyerek, ha nem akar leckét írni, hanem valami másra van szüksége
A leckeírás elutasítása mögött nem lustaság áll, hanem az, hogy a gyerek még nem tudja kezelni a helyzetet. A szülő nyugodt, együtt érző segítségére és a célok közös megbeszélésére van ilyenkor a legnagyobb szüksége.
Betelt a pohár Szulák Andreánál: „Olyanok kapnak főszerepet, akiknek sem a műveltsége, sem a képzettsége”
„Ma már instacelebek játszanak főszerepet” – Szulák Andrea kíméletlen őszinteséggel beszél arról, hogyan tolódott el a színházi szereposztás fókusza a követőtábor felé, miközben a valódi színpadi alkalmasság háttérbe szorul.
Véget vet a falási rohamoknak ez a filléres csodaszer: sokkal jobban telít, mint a zabpehely
A zabkorpa magas béta-glükán-tartalma hozzájárul a vércukorszint egyenletesebbé tételéhez, ami a hirtelen éhségérzet fő oka. A hatás eléréséhez fontos a fokozatos bevezetés és a bőséges folyadékfogyasztás.
Vége a zsúfolt konyháknak: egy merész új trend száműzi a felső szekrényeket
A tervezők szembefordulnak a hagyományos, tömbös konyhaberendezéssel a letisztultság jegyében. A változás részeként a klasszikus csempét is fugamentes hátfalak váltják fel.
„Egy karót nyelt savanyú uborka” – Kíméletlenül nekimentek a netezők a magyar színésznőnek
Hiába a friss Jászai Mari-díj, az internet népe ítéletet mondott. Szerintük Törőcsik Franciska a legtúlértékeltebb magyar színésznő
Jennifer Aniston titkos európai esküvőre készül civil szerelmével
A Jóbarátok sztárja nem szeretne hatalmas felhajtást, ezért egy meghitt, szűk körű szertartást terveznek a kontinensen. Párjával, a sármos Jim Curtisszel tavaly ősszel vállalták fel a kapcsolatukat.
Alföldi Róbert megrázó vallomása: elárulta, milyen fenyegetések miatt kellett meghátrálnia
A színész-rendező egy friss interjúban beszélt arról a nyomásról, ami a közéleti megszólalásai miatt nehezedett rá. Kifejtette, hogy nem forradalmár alkat, és a családja féltése miatt jutott el odáig, hogy inkább a háttérbe húzódik.
Sokan lúzernek érzik magukat, mert azt hiszik, az a felnőtt, aki megszerez és kipipál dolgokat
A valóságban ez a folyamat tele van kényelmetlen helyzetekkel és botladozásokkal. Ez nem a kudarc jele, hanem annak, hogy éppen teszed a dolgod.
Akár egy hétig is várhatunk a 2026-os választás végeredményére
De ez nem hiba, hanem a rendszer működésének természetes velejárója, ami minden szavazat beszámítását garantálja.
Így válassz magadnak blézert, hogy ne kelljen utólag megbánnod a vásárlást
A blézer vállának illeszkedése a legkritikusabb pont a vásárlásnál, mert ez adja a ruha vázát. De a többi részlet és az anyag is számít!
Bódi Sylvi álomszép helyen van a szívdöglesztően helyes pasijával
A modell számára sokat jelentett, hogy szerelme, Laci a médiából nem ismerte őt, így a kapcsolatuk őszinte alapokon indult.
Napokra leáll az egyik legnagyobb mobilszolgáltató, a számládat sem tudod befizetni
A Yettel mobilalkalmazásban a számlabefizetési funkció szünetel egy tervezett informatikai karbantartás miatt. De van megoldás.
Fülöp herceg a halála előtti napon utoljára még ezt mondta a fiának, Károlynak
Az uralkodó elmesélte korábban egy tévéműsorban, hogy édesapja a halála előtti napon látogatta meg őt a windsori kastélyban.
Csobot Adél szerint Istenes Bence az ízig-vérig férfi: „Királylány lettem mellette”
Az énekesnő egy interjúban beszélt arról, hogyan formálta személyiségét a műsorvezetővel való kapcsolata. Ő volt az első komoly párja a felnőtté válás útján.