Randi appos kiégés: a Z generáció épp most lép le a társkereső alkalmazásokból
Kiábrándultak a fiatalok. Visszatérhetünk végre a hagyományos ismerkedéshez?
Tovább olvasom a cikket
A Viszkis szerint Berki Krisztián mindenkit átvert maga körül, az Ázsiában közösen nyert tízmilliót is lenyúlta
Ambrus Attila kitálalt a négy éve elhunyt celebről, akinek szerinte „kódolva volt a halála”, senkivel szemben nem volt korrekt, egy alkalommal pedig majdnem össze is verekedett vele.
Videó: tartolt mindent a budapesti ámokfutó – elmenekült a helyszínről
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, amint egyik éjszaka egy száguldozó autós előzés közben nekimegy egy másik kocsinak, megpördül, majd a járdára hajt. A sofőr nem várta meg a rendőröket.
Elbúcsúzhatunk a repterek leghülyébb szabályozásától? Budapesten is tesztelik az új módszert
Ha minden jól megy, hamarosan újra vihetünk fel saját folyadékot a repülőkre, nem néznek majd terroristának fél liter málnaszörpért.
60 milliós jachttal gazdagodott egy fideszes polgármester 79 éves édesanyja
A kilencfős befogadóképességű, jól felszerelt hajónak a fenntartása sem olcsó, ez évente további súlyos milliókba kerülhet a tulajdonosának.
12 olyan jelölt lesz a választáson, akik nem szavazhatnak, de rájuk lehet szavazni
Ezek a jelöltek határon túli magyarok, magyar lakcím nélkül, úgynevezett passzív választójoguk van.
Bűnös NATO, megérdemelten porig rombolt Ukrajna és a csöcsös Gyurcsány – A Békemenet résztvevőit kérdeztük
A Békemenet résztvevői elemezték a külpolitikai helyzetet a Szeretlek Magyarország kamerájának. Ami közös volt: a háborútól való félelem és Orbán Viktor a megmentő.
Ilyen volt a Rosalia Borpiknik első napja a Városligetben - videó!
A rendezvény neve a rosé borra utal, de vannak más borok is. Érdemes kilátogatni.
Orbán Viktor 33 perc alatt 47-szer mondta ki a háború szót a szombati beszédében
Ezzel szemben a béke szó 30-szor hangzott el. A miniszterelnök egyébként annyira meghatódott a saját híveitől, hogy a könnyeivel küzdött a beszéd elején.
A világ második legjobb idejét úszta 200 pillangón Milák Kristóf
Magyar győzelem 200 méter pillangón. Az olimpián a franciák legjobbja, Leon Marchand lesz majd Milák Kristóf ellenfele, és várhatóan 1:52 alatti időre lesz szüksége a győztesnek.
954 milliós osztalékot fizetett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, miközben cégei veszteségesek voltak
A honvédelmi miniszter két cége az elmúlt években veszteségesen termelnek, ennek ellenére a politikus jelentős osztalékokat vett ki a cégekből.
Kiderült, mi áll a kedvesség mögött: a barátságos fogadtatás mellett erre is figyelnek a légiutas-kísérők
Egy TikTok-on népszerű légiutas-kísérő rövid videójában mondja el, mire is kell figyelniük azon túl, hogy kedvesen fogadják a felszálló utasokat.
Brutális felhőszakadás volt Debrecenben, kétszer is három óra alatt
Alighogy vége lett az első viharnak, jött a második szupercella. Ez például Ebesen is nagy felfordulást okozott.
Angelina Jolie és Brad Pitt lánya arra kérte a bíróságot, hogy töröljék nevéből apja vezetéknevét
Úgy tűnik, az ikonikus színész magánélete végleg széthullott, ugyanis a volt feleségével folytatot válóperbe nemcsak exneje, hanem már gyermekei is bekapcsolódtak.
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort rágalmazásért és rémhírterjesztésért
A Tisza Párt politikusa reagált arra is, hogy a Fidesz szerint a párt a háborúpárti Európai Néppárthoz csatlakozna. Magyar hazugságnak nevezte, hogy a pártja szorgalmazza a hadkötelezettség visszaállítását.
A jegybanknak tavaly 1763 milliárdos vesztesége volt
Harmadik egymást követő évben volt veszteséges tavaly a Magyar Nemzeti Bank. Mínusz 1855 milliárd forinttal most először negatív tartományba került az intézmény saját tőkéje is.
87 éves Morgan Freeman, aki sokak szerint a legnagyobb élő filmszínész
Ellentmondó figura, aki számos ikonikus filmben játszott, viszont első gyermeke anyját elhagyta, amikor terhes lett. Egy azonban biztos: olyan filmjeivel, mint A remény rabjai vagy a Millió dolláros bébi, örökre beírta magát a filmtörténetbe.
Orbán Viktor: Harmadik út nincs, csak harmadik világháború
Szerinte csak akkor maradhat ki az ország a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt. Azt mondta, hogy megint egy hatalmas győzelem kapujában állnak, de ha elbízzák magukat, akkor végén még elhibázzák ezt.
Annyira meghatódott a saját híveitől, hogy elsírta magát Orbán Viktor a Békemeneten tartott beszédjének elején
A miniszterelnök a könnyeivel küzdött, amikor felment a színpadra a Margitszigeten. A beszéd előtt egy percig ünnepelték őt a hívei.
Nem engedték be az RTL egyik stábját a Békemenetre, mialatt az egyik vonuló ki akarta lökni az operatőr kezéből a kamerát
Az RTL egyik stábja probléma nélkül bejutott a Békemenetre, a lap másik stábja viszont hoppon maradt. Néhány békemenetelő pedig agresszívan is fellépett az RTL munkatársaival szemben.
Magyar Péter: Ez minden idők legkisebb érdeklődést kiváltó békemenete
A politikus szerint a magyar emberek többsége nem vállal közösséget egy olyan állampárttal, amelynek vezetői még bocsánatot sem kértek az eddigi legsúlyosabb pedofil bűncselekmények áldozataitól.
Ezek a legjobb szívvédő gyümölcsök a kardiológusok szerint
Van néhány gyümölcs (és zöldség), amit nagyon szeret a szív. Nem kellene szűkmarkúan bánni velük.
Durva, hogy néz ki most Chris Evans, nem fogod felismerni!
Meglepően megváltozott a színész, nem ezt vártuk tőle.
„Kétévente mentem férjhez” - Esztergályos Cecília a hatodik házasságában él
A művésznő könnyen mondott igent, de nemet is.
Tompos Kátya édesanyja: „Az egész életem arról szólt, hogy a lányomnak jó legyen”
Valentina, Tompos Kátya édesanyja Moszkvából költözött Magyarországra, végül tragikus okokból egyedül nevelte fel lányát.
Lábas Viki: „Merjünk önmagunk lenni, bármennyire is ítélkező és kommenthuszár a társadalmunk”
Lábas Viki karrierje egy tehetségkutatón indult, most pedig ő maga ült a zsűri sorába. Egyre több fiatalt inspirál, és egyre többen követik. Miért karolta fel a kezdő zenészeket, és hogyan bírja a lépést? Erről mesélt nekünk.
Kagylók, hullámok és strasszok - mutatjuk, milyen körmökkel hódíthatsz a nyáron
Beköszöntött a nyár, jöhetnek a nyárias minták és színek.
Egy ijesztő tanulmány szerint a mesterséges intelligencia az emberek manipulációjára tréningeli magát
Ez pedig rövid és hosszú távon is hordoz magában veszélyeket, figyelmeztetnek a kutatók.
Teljesült az édesapa utolsó kívánsága: a kórházi kápolnában még oltár elé kísérhette lányát
Bár már csak kerekesszékben ülve, egy nővérrel a háta mögött, aki az infúziós állványt tolta utána.
Ez a két fő módja annak, ahogy a szülők nárcisztikussá tehetik a gyerekeiket
Nem mindegy, hogyan neveljük a gyerekeinket. Van két fő irány, amire azonban különösen érdemes odafigyelni.
Szakított Szegedi Fecsó és barátnője, mindössze 6 héttel második gyermekük születését követően
Úgy tűnik, Beánál betelt a pohár.
Megrázó részleteket árult el Básti Juli, aki még el tudott búcsúzni Tompos Kátyától
A színésznő csütörtökön látogatta meg Tompos Kátyát.
Babahír: harmadik gyermekét várja Mandy Moore, elárulta a születendő baba nemét is
A 40 éves énekes-színésznőnek van már két kisfia, a róluk készült beszédes képpel jelentette be harmadik várandósságát.
Jennifer Lopez lemondta turnéját a válási hírek közepette
Állítólag nem amiatt, hanem pont azért, mert a családjára szeretne fókuszálni.
Kucsera Gábor: „Három év után végre boldog vagyok”
A világbajnok kajakozó nagyon nehéz időszakon van túl, de sikerült megtalálni a helyes utat, és rendezni a dolgait.
Újra kórházba került a rákbetegséggel küzdő Reviczky Gábor
Azt sajnos nem árulta el, hogy romlott-e az állapota.
Fogd meg a söröd és ne pazarold többet a csigákra! Ez a reform élelmiszer sokkal jobb megoldás ellenük!
És hogy mit tegyünk földibolha vagy levéltetű ellen, ha vegyszermentesen kertészkedünk? Arra is összegyűjtöttünk pár meglepő, de működő választ és a bogárkovász receptjét is megosztjuk az olvasókkal!
Íme az idei nyár frizuratrendje és minden, amit tudnod kell róla
Ereszd szabadon a benned rejlő bohóságot és garantáltan trendi leszel!
A filmes vérfürdő is csak olyan, mint a pornó – a Szégyentelenek színésze szerint nincs sok különbség
William H. Macy elítéli a filmes mészárlást, noha ő is gyakran szerepel ilyen alkotásokban.
John Lennon fia szerint Harry herceg egy idióta, aki „megérdemli, hogy kigúnyolják”
Lennon és Yoko Ono fia, Sean egy vicces képet posztolt Harry könyvével kapcsolatban.
Randi appos kiégés: a Z generáció épp most lép le a társkereső alkalmazásokból
Kiábrándultak a fiatalok. Visszatérhetünk végre a hagyományos ismerkedéshez?