Schultz Nóra: Eddig Magyar Pétert képzelték a választók minden "ismeretlen induló" helyére, most meg kell barátkozniuk a valódi jelöltekkel
Az a nagy kérdés, ez hogyan sikerül – mondja az elemző, aki szerint az előválasztás hasznos tapasztalatokat jelent azoknak is, akik alulmaradnak, miközben egy győzelem az ismertebb tiszásoknak is magabiztosságot adhat.
Fogadjunk, hogy nem tudtad, milyen kapcsolatban állt Michael Jackson és Lady Diana
Többek közt erről is mesél a budapesti Michael – The HIStory kiállítás, amely a pop királyának személyes tárgyain keresztül mutatja be életművének jelentős pillanatait.
Leállt a fél internet: még a hibafigyelő oldal is összeomlott a globális internetleállásban
A Cloudflare nevű óriáscég hibája okozza a globális káoszt, ami több millió weboldalt érint. Tehetetlenek vagyunk, a megoldás a szolgáltató kezében van.
Pintér Sándor bírósági ítélet nélkül is terroristának minősíthet bárkit Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint
A javaslat úgy teszi lehetővé, hogy valakit a kormány leterroristázzon, hogy ehhez nem kell erőszakos, terrorista bűncselekményt elkövetnie. Egy szakértő szerint ez egy politikai megszégyenítés, ami sérti az ember jó hírnévhez való jogát.
„Rossit ki fogják rúgni” – A korábbi magyar válogatott focista megjósolta a kapitány sorsát a drámai vb-kudarc után
Miriuta Lászlót személyesen is megviselte a drámai kudarc, hiszen maga is játszott a magyar címeres mezben. A szövetségi kapitánynak egyébként papíron 2030-ig érvényes szerződése van.
Deák Dániel: A Fidesznek nem érdeke támadni a tiszás jelölteket, mert akkor Magyar Péter le tudná cserélni őket
A kormánypárti politikai influenszer arról is írt, hogy a Tisza sok helyen belpesti jelöltekkel akar nyerni vidéki körzetekben. Szerinte többek között ez is bizonyítja, hogy a párt egyértelműen baloldali.
Egy Instagram-fotó buktatta le Nagy Sándort: 20 évvel fiatalabb nővel jött össze újra
A színész és 25 éves barátnője egyszer már egy párt alkottak, most viszont újra egymásra találtak. Kiderült az is, miért szakíthattak korábban.
Gulyás Gergely: Ahhoz, hogy valaki a Tisza jelöltségét vállalja, alapvető erkölcsi alapelveken kell túllépni
A miniszter korábban a Harcosok Órája című YouTube-műsorban beszélt erről. Azt mondta, „ennek a morális züllésnek a nyilvános vállalásához szintén valamilyen romlottság kell”.
Török Gábor: A Tisza jelöltlistája legalább annyira kockázatos, mintha csupa kipróbált, rutinos pártkatona kérné a szavazók támogatását
A politológus megjegyezte, hogy általános vélemény szerint ez lesz a Tisza Párt számára a legnehezebben megugorható része a kampánynak. Azt is állítja: most szűnt meg a Tisza egyszemélyes párt lenni.
A Fidesz teljesen átrajzolta Budapest választókerületi térképét - összegyűjtöttük, ki hová tartozik most
A Tisza választókerületenként közzétette a jelöltjeit, csakhogy sokan nem tudják, most melyik választókerületbe tartoznak, idén ugyanis minden a feje tetejére állt. Segítünk eligazodni.
Pottyondy Edina Orbán Viktor rajzáról: Ezen a debileknek készült Rorschach-teszten kattog az ország, miközben a kormány pénzügyi mentőcsomagot kér Amerikától
Az oroszoknak kitett magyar külpolitika, a haza megmentése és a kuruzsló miniszterelnök képe is előjön a legújabb videóban. A humorista pontokba szedte, hogy milyen szerepekben, milyen képekben jelent meg az elmúlt héten Orbán Viktor.
A Tisza alelnökei is versenybe szállnak: mutatjuk, milyen fideszes ellenfeleik lehetnek a körzetükben
Tarr Zoltán Soroksáron, Radnai Márk Esztergomban, Forsthoffer Ágnes pedig Balatonfüreden indul a jelöltségért. Mutatjuk a várható fideszes jelölteket ezekben a körzetekben.
Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília együtt pózolt az inspiráló nőket díjazó gálán
A két üzletasszony ugyanattól a divattervezőtől választott ruhát az eseményre, együtt fotózkodtak a vőrös szőnyegen. A díjátadón hat kategóriában hirdettek győztest.
Magyar Péter a Tisza képviselőjelöltjeiről: Orbánék láthatóan totálisan lefagytak
A Tisza Párt elnöke elmondta: személyesen ismeri az összes jelöltet, és mindegyikről tudja, hogy alkalmas a feladatra. Szerinte bátorság úgy kiállni, hogy a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy ellehetetlenítse őket.
Csaknem ötvenen halhattak meg egy illegális online patika miatt Hollandiában
A két gyanúsított előzetesben marad, erről döntött hétfőn a bíróság. A webshopban vényköteles gyógyszereket is árultak recept nélkül, ami több tucat ember életébe kerülhetett.
Menczer Tamás a Tisza képviselőjelöltjéről: Tudtam, hogy Magyar Péternek nem lesz bátorsága ellenem kiállni
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója ugyanakkor üdvözölte Bujdosó Andreát, akit emberként és nőként is tisztel. Arról egyébként korábban sosem volt szó, hogy Magyar Péter az ő körzetében indulna.
Megnyílt a mesés kiállítás a 75 éves Budapestről – így rajzolták újra a várost a legjobb hazai illusztrátorok
„Budapest – Kalandváros” című kiállítás új nézőpontból mutatja be a 75 éves fővárost: egyszerre mesekönyvként, játszótérként és felfedezni való városi kalandként.
Fontos változás a CSOK Plusznál: eltörölték a 41 éves korhatárt a várandósoknál és az örökbefogadóknál
Az átmeneti kiskapu eredetileg csak 2025 végéig maradt volna nyitva, most azonban végleg megszűnt a korábbi korlátozás. A módosítás 2026. január 1-jén lép hatályba.
Leesett az első hó: kifehéredett a Kékes, a Bükkben is havazott
A hidegfront hideget és havat is hozott magával. A hegyekben szinte mindenütt fagyott, a Nagy-Hideg-hegyen -2,4 fokig hűlt a levegő.
Váratlan műsorváltozás a TV2-n: meglepődtek a nézők, visszatért egy népszerű műsor
Elindultak a Kincsvadászok új részei, emiatt borult az eddigi műsorrend. A Házasság első látásra korábban kezdődik, a Legyen Ön is Milliomos! pedig később.
Schultz Nóra: Eddig Magyar Pétert képzelték a választók minden "ismeretlen induló" helyére, most meg kell barátkozniuk a valódi jelöltekkel
Az a nagy kérdés, ez hogyan sikerül – mondja az elemző, aki szerint az előválasztás hasznos tapasztalatokat jelent azoknak is, akik alulmaradnak, miközben egy győzelem az ismertebb tiszásoknak is magabiztosságot adhat.
Most kitálalt egy realitysztár: Meghan Markle exférje már a legelején megjósolta a királyi esküvőt
A realitysztár egy podcastben teregette ki a pikáns részleteket. Egyetlen kérdést tett fel a producernek, amire döbbenetes választ kapott.
Bronzszoborba öntötték Bridget Jonest, aki mostantól Batman és Harry Potter mellett áll Londonban
Renée Zellweger, a karakter megformálója, személyesen leplezte le az alkotást a Leicester Square-en. Az eseményt a film 25. évfordulójára időzítették, hatalmas felhajtás közepette.
„Nekem rock and roll van” – Pesák Ádám elárulta, milyen az élet a kisfia születése után
A színész nemcsak a színpadon él pörgős életet, de a kisfia, Bendegúz érkezése is felkavarta a mindennapokat. A Terra Nullius zenekar énekese most az apaság kihívásaival néz szembe.
Miután bevallotta, hogy már lemondott a családról, Nagy Sanyi újra egy 25 éves nővel randizik
A titokzatos nő nem más, mint Lili, a pár a hírek szerint idén nyáron talált egymásra.
Videóban vallott arról Donald Trump, mi a kedvenc McDonald’s-os kajája - hasonlít az ízlésetek?
Ki nem találnád, mi Donald Trump kedvence a McDonald’s-ban!
Egyre többen kérdezik: miért cserélték le Till Attilát, képes lesz-e Szépréthy Roland felnőni a feladathoz?
A Megasztárban lecserélték Tillát, de a számok nem hazudnak.
Egy nyaralás utáni sokk volt az utolsó csepp: Gömöri András Máté elárulta, miért hagyták itt valójában Magyarországot
A sikeres színészházaspár döntését eddig sokan nem értették. Most kiderült, egyetlen pillanat alatt jöttek rá, hogy itthon már nincs jövőjük.
Borbély Alexandra meghökkentő vallomása a házasságáról: „A férfiaknak mindig dolguk van, és mindig sokkal fontosabb, mint a nőké”
Drámai vallomást tett a színésznő Szabados Ági műsorában.
Erre senki nem számított: A hajszában visszatért Vályi Pista, nem finomkodott, amikor beszólt Balázséknak
Az autós újságíró egy pimasz videóhívásban mutatta meg az üldözőknek, hogy hiába is próbálkoznak.
A zuhanástól a nyilvános meztelenségig: ezek a leggyakoribb rémálmok, amik az embereket gyötrik
Szakértők szerint még a legrosszabb rémálom is segítő üzenet lehet. Most eláruljuk, hogyan fejtheted meg a jeleket, hogy jobb legyen az életed.
Egy ágyban a Kardashian lányokkal: ismét zavarba ejtő videóval jelentkezett Britney Spears, még emésztik a rajongói
A felvétel egy nemrég tartott közös estén készült, amelyen jelen volt az énekesnő legjobb barátja, egyben menedzsere, Cade Hudson is.
Ezzel a 2 ügyes trükkel feleannyi idő alatt megszáradnak a lakásban a kimosott ruháid
Legközelebb, amikor mosol, próbáld ki valamelyiket – vagy akár mindkettőt egyszerre. Meglepően gyorsan válik szárazzá a kedvenc pulcsid!
Egy éve házasodott össze álomesküvőn a párjával Regán Lili, a kék hajú DJ, és már el is vált a férjétől
„A döntés közös és békés volt, hálásak vagyunk az együtt töltött időért” – írta.
Micsoda fotók! Így nézett ki Laky Zsuzsi 16 évesen, amikor Zala szépe lett
2000-ben nyerte meg versenyt, két évvel később pedig indult a Miss World Hungary versenyen, ahol az első udvarhölgy címet kapta meg.
Szó szerint gáz: szellentőművész állt színpadra Csillag születik adásában, Molnár Áron nagyon kiakadt
A férfi utolsó két produkcióját már nem is látta, mert hátat fordított a színpadnak. "Ez ránk nézve szégyen" mondta a színész a zsűri többi tagjának.
Király Linda már szakított az amerikai Simonnal, új párja van, munkamegbeszélésből lett szerelem
A titokzatos férfi kilétét egyelőre nem fedi fel, mert az énekesnő kedvese háttérben kíván maradni.
Kim Kardashian egy Instagram-videóban látványosan elsírta magát, mert megbukott a jogi vizsgáján
Felvételekkel demonstrálta, milyen sokat tanult és milyen kemény időszak áll mögötte.
Az örökbefogadott gyereke feltűnően hasonlított a fiára, ezért az anya DNS-tesztet csináltatott és egy gyomrossal felért az eredmény
Az anya tanácstalan lett, mit tegyen ebben a meglehetősen komplikált helyzetben, ezért a sztorit megosztotta egy közösségi oldalon.
Elszólta magát Gallusz Niki, és titokban már el is jegyezte a párja, akinek nem fedi fel a kilétét?
A színésznő nemrég ugyanis egy interjúban a vőlegényeként említette a párját.
Ördög Nórát már sajnálják Szépréthy Roland miatt a kommentelők: „Állandóan belebeszél az a bohóc, összevissza rikácsol böszmeségeket”
A nézők hócipője lassan megtelik a Megasztár egyik műsorvezetőjének viselkedésével.